Összes oldalmegjelenítés

2013. június 27., csütörtök

Anya

Csak, hogy legyen valami jó hír is:
Rákszűrés eredménye tökéletes a helyzethez képest. P2-es lett a cytológiám, ami az elmúlt hónapokhoz képest csúcsszuper.
Elmúlt a hányás, a durva hajhullás, a leadott 11 kilóból - egy hónap kábé - visszajött 7 kiló, dolgozom újra, de csak fél üzemmódban, újra van pisi visszatartás, vérzés, ecsetelés, lábszáron folyó lila-kék árnyalatú trutyi nélküli élet
Tanulság volt ez minden szempontból.
Ott a műtőasztalon, altatás előtt megfogalmaztam magamban: "sokmindent másként csinálnék" - aztán, amikor már nem voltam annyira beszarva - műtét után - meggondoltam magam.
Egy biztos, hogy sokkal több időt kell Dorkával eltöltenem, lehet akármennyi, akármilyen munka, a világ a feje tetejére állhat, akkor is egymásnak vagyunk, és azon az életvitelen, amit folytattam, változtatni kellett, ez egy intő jel volt.
Aztán a tágabb családdal, barátokkal való kapcsolatom is értékelésre került.
"Leltárt" készítettem és megmaradt az a pár ember körülöttem, akik fontosak, akiknek én is az vagyok. Miveol Győr kis "falu", gyorsan terjed a hír, jönnek a telefonok, smsek, érdeklődések, de már csak azoknak válaszolok, akiknek én gondolok és a sleppek mennek a levesbe. Főleg azok, akik az sms egyik részében megkérdezik mi van, a következő 8 oldalon taglalja a múlt hétvégi szétcsúszásukat.
Tanulság volt erre is.
Közben rájöttem arra, hogy mindegyik vetélésnél és most a műtétnél is ugyanazon a lelki folyamaton mentem végig, mindegyik lelki fejlődést mutatott. 1 héttel műtét után, amikor a klímás 34 fokos lakásban döglöttem otthon végiggondoltam az életem. Sokszor rontottam, sokszor voltam rossz, de soha nem akartam rosszat, soha nem ártottam senkinek. Őszinte voltam, sokszor rábasztam ... mégis igazolt az élet. Imádom az életet, sokszor hedonista módon ... féltem, hogy nem élhetem tovább; Dorka anya nélkül nő fel. Az első 2 hétben, amikor otthon voltam és Dorka gyakorlatilagkét hétvégét volt otthon, amit még lehet élveztem is volna, de nem ilyen körülmények között ... nagyon hiányzott ... őrülten. Tudtam, hogy jó helyen van, tudtam, hogy nagyon szeret ott, ahol van, tudtam, hogy nálunk 34 fok van a lakásban mégis szívem szerint hazahoztam volna, utána mentem volna, mégis kivártam a doki által javasolt időt és igaza lett. Türelmet is tanultam ... és nekem ez volt a legnehezebb része nemcsak az elmúlt 3 hétnek, hanem az elmúlt 3 hónapnak.
A legnagyobb lecke volt eddig, amit kaptam .... tudom miben kell változni, tudom merre tovább ... egyenlőre. 

2013. június 26., szerda

Ügyelet, sürgősségi 2013.06.25.

... mert nincs semmi gondunk, minden happy ... és különben is a jóság "ott" jött ki és "bal teze bibi Dótá".
Tegnap este apa leveszi Dorkát a válláról a konyhában, leteszi totál óvatosan a földre, miután a "jepcsi jepülés"-t tanította a gyereknek, szóval leteszi, kiegyenesedik a gyerek, majd 10 másodperc múlva éktelen üvöltésbe kezd.
Nem értjük ... kurvára nem értjük, majd pár perc múlva, amikor is még mindig áll a konyhában, bal kezét fogva, rákvörös fejjel, hüppögve -összenézünk Krisszel, ez nem hiszti -.
Magamhoz hívom, nem jön, csak áll, fogja a kezét. Felveszem, újra visít, leültetem az ölembe, elhallgat, majd látom, hogy háromszorosára duzzadt a könyöke, közben bújik hozzám, taknya-nyála egybefolyik ... jobban mondva a pólómra.
Úgy ahogy voltunk - Krisznek sikerült egy kabátot magára kapnia, Dorkát egy pléddel leterítenie nekem nem jutott semmi az "ölbengyereken" kívül rohantunk az ügyeletre. Ahány kátyú, annyi üvöltés, ahány kanyar annyi könny. Nagyon sajnáltam, a keze már lilult. Nem kellett sokat várni, mégis óráknak tűnt.
Bementünk - ugyanaz a fosimosis doki volt, aki vitatkozott annak idején a gyerek koráról, most is megtette - elmondtuk a semmit, hogy nem tudjuk mi történt, csak a kezét fogja, majd megállapította, hogy mi van.
Valószínű az orsócsont ugrott ki, az új sürgősségi betegellátóba kell menni, ahol egy mozdulattal helyrerakják, majd megjegyezték, hogy ez "büdösül fájhat aranyomnak" ... köszi, ezzel "nagyon megsegítve éreztem magam".
Annyira aranyos volt Dorka:
Ordított, mikor megszorongatták, megtekergették a kezét, majd egyből mutatta, hogy ott a "Panna" - panda -, újabb ordítás, "cica", újabb sírás "páci" stb ...
Újabb utazás, érkezés, rögtön 5 ismerőssel találkozás.
Dorka adatait felvették, csupa-csupa fiatal - baromi jóképű - mentőtiszt, medika stb ... nem győztem ilyen helyzetben rongyos ruhában kapkodni a fejem ...
Mindenki a végtelenségig emberséges, normális, kedves, aranyos, szóval tényleg szuperlatívuszokba róluk és a munkájukról. A helyiség nagyon modern, tiszta, csendes, épp hogy lágy muzsika nem szól ... de bent ...
Gyorsan szóltak az orvosnak, aki 2 perc alatt behívott minket.
Na ... csak ide ne kerüljünk ... fakkos mészárszék - szülőszoba feeling - minden sebből vérző emberek, jajgatás, mindenki kiabál ... ápolók futkároznak, mi félrehúzódtunk, a falhoz szorosan megállva, hogy mindenki el tudjon menni, nekem is folyt már a könnyem, sajnáltam őket, Dorkát, hogy ezt látja, hallja és persze, hogy fáj neki/nekik.
Berántanak minket az egyik helyre, Dorka már nem sír, nagyon megijedt szerintem a látványtól, én is sokkot kaptam. 2 másodperc alatt helyrerakták a kezét, szóltak, hogy 5 percet várjunk kint, aztán újra hívnak minket.
Kiértünk, Dorka kapott egy roma kislánytól és anyukájától cukrot, bontogatni kezdte egy kézzel, majd 1-2 perc múlva a balt is elkezdte használni - ekkor már sírtam - és onnantól kezdve minden rendben vele.
A doki azt mondta, hogy messzire ne rakjuk a zárójelentést ... :)
Nagyon gyakori a gyerekeknél ez, Dorka örökmozgó, sosem áll meg, mindig dolga van - ezt levágta a millió bibiből, ami rajta van -. Várható volt, legközelebb az ügyeletet hagyjuk ki, egyből oda menjünk.
"Lesz legközelebb?!?! - Hamarosan, higgye el, de nem kell parázni, utána minden normális lesz. :)
 Kettő a magyar igazság ebben."
Vasárnapig óvatosan kell a kezével bánni. Ennyi :)
Azóta: "Bal teze bibi Dótá".
- hozzáteszem 2 szót nem mond egymás után,  jelzős szerkezetet még véletlenül sem használ ... de ezt perfekt mondja -.

2013. június 10., hétfő

Eredmeny

Csak telefonrol megy ma... A szovettan nem mutatott ki rakos sejtesedest. Joindulatu daganat volt. A rakszures eredmenye nem jo, gyulladast jelez, amire ismet gyogyszert kaptam, de ez mar a legkevesebb!!! Koszonom nektek megegyszer. Hatalmas oleles!

2013. június 9., vasárnap

A "lúdtojásról"

Először is köszönöm szépen mindenkinek a sok-sok pozitív energiát, gondolatot, a szorítást, az érdeklődést! Nagyon jól esett, nagyon aranyosak vagyok!
Íme a hivatalos történet a kezdetektől máig:
Szétszórtságomnak, sok melónak, teszefoszaságnak akárminek köszönhetően nem tűnt fel, hogy február óta nem jött meg a menszeszem, mikor észbe kaptam május elejét írtunk. Vettem tesztet, amit pénteken megcsináltam - hogy legyen min görcsölni hétvégén hétfői nőgyógyászos rendelés lévén - két csík jelent meg. Ennek nyomán rögtön két infarktust kaptam, nekiálltam agyalni mi legyen. Dorkát leraktuk aludni vasárnap este, majd leültettem és elmondtam az uramnak, a hírt: úgy néz ki terhes vagyok; én ezt a babát nem akarom, nem örülök egyáltalán, most nagyon nincs itt az ideje, én Dorka mellett nem akarok mást imádni, beindult a szekerünk végre, ki tudja mit hoz a jövő - csak daráltam, daráltam, közben potyogtak a könnyeim - és hoztam egy döntést: nem tartjuk meg! Ezt így tömören rázúdítottam, igazából köpni-nyelni nem tudott, ő még csak a tesztnél tartott ... sorolta a pro-kontra érveket, majd megismételte azt a mondatot, amit én: "Nem tartjuk meg!" 
Ahogy kibeszéltem magam az egész hétvégi hallgatás után megkönnyebbültem.
Másnap hívtam a dokit, elmeséltem mi van, őszinte okokat a döntésünk kapcsán, majd délutánra behívott vizsgálatra. Egyedül voltunk a váróban, rögtön be is kerültem, bugyi le, székre fel, majd jött a hír: "Ez bizony nem terhesség!" A döbbenetemnél csak a boldogságom volt nagyobb, majd gyorsan lefagyott az arcomról a mosoly, amikor közölte, hogy "baj van valószínűleg", de ne essünk pánikba, kivizsgálás, beutalók mindezt másnap.
Reggel kórházban kezdtem UH-on. A sok pocakos, pocak nélküli kismama között gubbasztottam, közben hallgattam az NST-s szívhangokat és Dorkára gondoltam, amikor nagy pocakkal ugyanilyen izgalommal, mint a többiek feszítettem a székeken. 1 óra múlva kerültem be és amikor megláttam a szonográfus nőt, eszembe jutott, hogy ő eddig velem csak rosszt hírt közölt - mindkét vetélésnél hozzá kerültem - most sem lesz másként. Az a mini csomó, ami a szülés után maradt, ami a homeopátiás bogyóknak köszönhetően hol eltűnt hol visszajött, de semmi gondot nem okozott a méhem 75%-át ellepte. Lehívtak 2 orvost a sajátomon kívül, mindenki megcsodált, majd elvonultak konzultálni, addig kint kellett várnom. Cirka másfél óra múlva felhívtak a nőgyógyászatra, behívott a dokim egy szobába, leültetett és elmondta a dolgokat: nem tudja mi ez, méhnyakból mintát kell venni, ezt elküldik szövettanra, 2 napon belül megvan az eredmény, ennek függvényében megyünk tovább. A kis csomóra - amit daganatként írt fel a leletemre - kaptam 3 féle antibiotikumot, amit azonnal el kell kezdeni szedni ... és innentől szófoszlányokat hallottam csak. 
Olyat mint: lehetséges, valószínű, nem gond, műtét, kemo, de nincs baj, mindent megteszek, vérvétel, vizsgálat ... én nem is értettem semmit, csak néztem ki okosan a fejemből, elvettem a recepteket, kiváltottam, 26.000,- Ft. Levette a méhnyakból a mintát, fogalmam sincs mi történt közben, csak hogy a farmerom véres lett, majd mentem dolgozni. Krisznek elmondtam amit hallottam, lebaszott, hogy milyen hülye vagyok, hogy miért nem figyelek oda, amikor ilyen fontos dologról van szó ... figyeltem, de nem hallottam. Akartam, de nem értettem. Nem szóltunk senkinek, csak anyámat hívtam fel, nagyon felületesen vázoltam a történetet.
A minta eredménye P4 lett - daganatos sejtek láthatók -, közölték telefonban. Ekkor döntöttem el fejben, hogy ez faszság, nekem nem lehet bajom, itt van Dorka, fel kell nevelni, van cég, munka miegymás és ezt súlykoltam folyamatosan én nem lehetek beteg ... és ezt eldöntöttem. Krisz totál pánikba esett napokra gyakorlatilag, még mindig nem szóltunk senkinek.
Jöttek sorra az antibiotikumok, amiktől iszonyat szarul voltam. Hánytam, nem tudtam enni, nem tudtam inni, 4 nap alatt 7 kilót fogytam, hajam hullott, éjjelre 39-40 fokos lázam lett, majd egyik szombaton eljutottam odáig, hogy az ágyból nem tudtam felkelni, Dorkával a paplanon építettünk, Krisz etette, foglalkozott vele, sétáltak, Dorka hozta a vizes borogatást, de igyekeztünk úgy csinálni, hogy minél többet legyenek szabadban. Felhívtam az orvost, hogy kész, ennyi volt én ezeket nem szedem, majd beállította máshogy az adagolást, amitől 2 napon belül teljesen jól lettem. Emellett reggel elmentem dolgozni, itthon megcsináltam mindent, Dorkáztam stb ... milyen érdekes az anyai agy/szív/lélek, nem tudom mi, hogy amíg gyerek mellettem van, nem lehetek rosszul, mihelyst letettem aludni, végem volt.
2 hetente mentem UH-ra, a csomó elkezdett zsugorodni minimálisan, úgyhogy a műtét mellett döntöttek. Nagyon el akartam kerülni, nagyon nem akartam bemenni a kórházba, aztán szerda reggel levittem anyámékhoz Dorkát, majd csütörtökön reggel már a kórházban kapkodtam a fejem és sodródtam az eseményekkel. Vizsgálat vizsgálatot követett, majd amikor visszamentem a kórterembe branült kaptam,  és szóltak, hogy sok műtét van mára, nyugodtan olvasgassak, majd jönnek értem, kaptam egy szobatársat, nagyon aranyos csajszi volt, ők nem tudták bevállalni ... Nőklapja első oldalát kezdem el olvasni, amikor megjelent a tolikocsi egy nagyon humoros pasival és már vittek is. Fingom nem volt mit fognak csinálni, annyit mondtak egy órás műtét lesz, vénásan kaptam altatót, amitől én baromi jól kezdtem magam érezni, vigyorogtam, mosolyogtam, még hallottam hogy mindjárt és ezután arra keltem, hogy raknak vissza az ágyamba újra a kórterembe. Szóltak, hogy 2 órát kell feküdni, a fejem ne emeljem fel, mert utána nagyon szarul leszek, hányni fogok stb ... A hasam nagyon görcsölt, visszaaludni nem tudtam, közben éreztem, hogy vérzek. Írtam smst anyámnak, hogy vége, túl vagyok rajta, bár így visszaolvasva totál érthetetlen szöveg elütött betűkkel. Jött az orvosom, elmondta, mit csináltak, mondta, hogy vákuumoztak is, majd egy eü. kaparással fejezték be a történetet. Elvileg minden oké. Elmesélte, hogy végigénekeltem az operációt: zimme-zumm és a moncsicsi slágerek hagyták el becses torkom. Majd rászóltam a körülöttem állókra, hogy a refrént ők is énekeljék velem - Dorkával szoktuk ezt -, így a 3/4 órás műtét nagyon vidám hangulatban telt, énekelt velem együtt mindenki. Semmire sem emlékszem, de arra igen, hogy olyan euforikus állapotban voltam ... baromi jól éreztem magam, úgyhogy ezen felbuzdulva megkértem az orvost, hogy bármilyen cuccot adott, abból kérnék otthonra is ... erre azt válaszolta, hogy teljesen legálisan, orvosi felügyeletet mellett drogozhattam, elégedjek meg ennyivel. Megköszöntem mindent boríték és csoki formájában, majd egy óra múlva felkeltem, s mivel semmi bajom nem volt, felöltöztem, lementem a büfébe lépcsőn ennivalóért és innivalóért. Visszafele útközben elkaptak, visszatuszkoltak a szobába, hangos szitkozódások közepette. Délben úgy döntöttem, hogy haza akarok menni, szóltam ... persze jól kiröhögtek. Aztán 4-kor jött az ügyeletes doki, látta, hogy tényleg semmi bajom, saját felelősségemre elengedett bogyók és utasítások mellett. 
Aznap tényleg nem volt gond, viszont másnap hajnali fél 4-től azt hittem megőrülök. Kiment a fájdalomcsillapítók hatása, a cucc sem tolta a fejem már, hányingerem volt, megbántam azt is, hogy megszülettem azzal együtt, hogy hazajöttem a kórházból. Dokit hívtam, eligazgatott, s azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal fekszem. Tegnap már egy órát sétáltunk, de alig vártam, hogy hazaérjünk, ma fél órára keltem csak fel. Krisz mindent megcsinál. Holnap kontroll és végre hozzuk vissza Dorkát is. Nekem ő lesz a legjobb gyógyszerem. Nem emelhetek, ülni nem tudok, vizelettartási gond is befigyel néha, minimálisan vérzek/véreztem, egyébként minden oké. Holnapra meglesz a daganat szövettani eredménye is s mivel nagynak számít megnyugtattak, hogy nem lesz gond, hiszen a nagy méretűek 98%-ban jóindulatúak.
Féltem, rohadtul féltem. Nem magam miatt, Dorka miatt ... és nem a műtéttől paráztam, hanem az altatástól, hogy nem kelek fel.Szerda éjjel összekészítettem Dorka minden iratát egy helyre, az összes pénzt mellé raktam, anyámnak írtam egy smst, hogy mit hol talál, ha gáz lenne és mondtam neki, hogy azt akarom, hogy Dorka mellettük legyen mindig.
Krisznek megállapítottam: "én azt biztos nem élem túl, ha meghalok és nem láthatom, nem ölelhetem magamhoz a gyereket" - hát nyilván nem ... 
A történet elejéhez hozzátartozik szervesen, hogy a fent említett UH előtt kábé 4 héttel voltam egy homeós kúra után megnézetni a kis csomómat, amivel semmi gond nem volt és a méhnyakszűrést is elvégezték akkor, ami P1-es lett.
Szóval ennyi a hivatalos történet. 
Holnap újra kórház ... kérek még egy nagy drukkot holnap délutánra tőletek!
Tényleg köszönöm mindenkinek!

2013. június 4., kedd

20 hónapos Dorka

20 hónapos nagy lány!

Szívem legmélyebb szerelmével ...