Összes oldalmegjelenítés

2016. december 21., szerda

Békés karácsonyt mindenkinek!

Békés karácsonyt mindenkinek!
Kívánjuk nektek, hogy álmaitok teljesüljön karácsony ünnepén!

2016. december 14., szerda

Elképzelés vs. valóság

Aranyvasárnap lesz hétvégén. Ami azt jelenti, hogy meggyújtjuk az adventi koszorú negyedik gyertyáját, a lelkünket ünneplőbe öltöztetjük, a lakással együtt. Vége a dolgos hétköznapoknak, a cégnél karácsonyi szünet következik. Adventi vásárba járunk esténként vastagon felöltözve: forralt borozni a barátnőkkel, gesztenyézni kis Dorkával. Az ajándékok gyönyörűen becsomagolva, izgatottan várják, hogy gazdáikhoz kerüljenek. Mindenhonnan hangosan szól a Jingle Bells és a Kis karácsony nagy karácsony. Sütünk háromféle süteményt szentestére és meghitten várjuk a kis Jézust, vele együtt karácsony ünnepét.

A valóságban a következő történik:


Ez az idei Adventi-koszorúnk. Mézeskalács. Dorka tizenkétszer verte le az asztalról és kb. ugyanennyiszer döntötte rá a párologtatót tele olajjal. Jól látható, mi nem hogy a harmadik gyertyát felejtettük el meggyújtani - most már a negyedik következne ugye - hanem az első kanóc is érintetlen. A lelkünknek és a lakásunknak ez az egyetlen ünnepi dísze jelenleg, ami aztán egy hét múlva a karácsonyfával fog kiegészülni, ha le nem csúszunk róla.

Dolgozom (nézzétek a kollégáim a vállaim felett mennyire elmélyültek) december 21-ig. 22-én karácsonyi apa-látogatásra megyünk. A vonatról leszállva egy tetoválószalonba fog vezetni utam; megajándékozom magam karácsony alkalmából ... izgi 😐 ... Jövő héten háromszor fogok sütni és ebből egy sem az ünnepekre készül. Lesz évzáró, készítek karácsonyi csomagot Krisznek és egy barátomnak sütök. Marad a péntek, mikor a szentháromság: sütés-takarítás-fadíszítés lesz repertoáron. Szenteste otthon leszünk Vásárhelyen, így a fát meghozzák az angyalok 23-án éjjel, az ajándékot akkor hozza a Jézuska, amikor visszajöttünk 25-én.

Borozgathatnánk barátnőkkel a belvárosban, de nem szeretem a bort .. a forralt bort szagától illatától rosszul vagyok. Fázom fél óra kint lét után. Hiába öltözöm be, hiába a meleg ruha, sapka, sál, kesztyű, vastag naci, vastag csizma, mégis fázom. Heti kétszer, amíg Dorka lovagol, fél óra alatt szarrá fagyom. Ez az oka, hogy a forraltborozós beszélgetős estéket inkább megszervezem magamhoz és a meleg lakásban múlatjuk az időt. Korcsolyázni el fogunk menni Dorkával. Bár én nem tudok, de közösen megtanulunk.
Az stimmel, hogy gesztenyézünk kis Dorkával. A fizetésem rámegy a napi szintű sült gesztenye élvezetére. 1018,- Ft egy zacskó ... igaz nagyon finom 10 szemről van szó. Aztán futunk a helyi járatra és ott bontogatom neki a 'gombócokat'

  
Sütünk. Igaz, hogy nem szól a 'dzsíngülbells', de az össze karácsonyi ének, mondóka, dal, vers felhangzik Dorka előadásában legtöbbször léggitár kíséretében mindenféle bohóckodás közepette. 
A második képen pár szem mézeskalácsot kidíszítettem ... természetesen egy szem sincs már belőle, mert ez ipari mennyiségben fogy nálunk. Nézzétek meg az angyalt középen. Dorka a következőt mondta rá: "anya, ha ezt rám mered fogni, hogy én díszítettem, nagyon mérges leszek rád!" 😇
Sütünk pénteken mákos-diós bejglit, zserbót, linzert, kis kiflit - természetesen nem magamnak -. Aztán ha visszajöttünk Vásárhelyről, 26-án vendégeink lesznek, akkor frissen újra mindent megcsinálok. 
Ajándékok: kész! Mindenkinek! 2 hete. Pici apróság még folyamatban van. Hétfőre meglesz. Becsomagolva nincs ... 
Dorkával megbeszéltük, hogy az idén nem írunk a Jézuskának, mint ahogy a Mikulásnak sem készült levél. Rábízzuk magunkat az angyalok és a Jézuska elképzelésére. Tavaly valamit nem kapott meg, anyósom nem adta oda, mert túl kicsinek gondolta Dorkát az ajándékhoz. Dorka kereste a fa alatt és mivel nem találta nagyon elkeseredett. Örült másnak, de hazafele azt mondogatta, hogy nem hozott neki a Jézuska kötős ajándékot. Ezt megelőzve minden meglepi lesz.

Az idén sincs happy karácsony hangulatom, azt viszont várom, hogy újra, otthon, anyámékkal, húgommal gyermeklelkű karácsonyunk legyen.

Nagyon-nagyon bízom abban, hogy ez lesz az utolsó Krisz nélkül töltött karácsonyunk! Dorka 3 éve mást sem kíván, mint hogy apa jöjjön haza. 
Most már igazán teljesíthetnék az angyalok ezt az apró kívánságát!





2016. december 9., péntek

Mikulás

Dorka 5-kor ébred, én már a fürdőben készülődök, munkába indulok.
Belecsimpaszkodik a karomba, a fülembe súgja: "anya, a Mikulás itt hagyta a sapiját!" - hirtelen azt sem tudtam hova tegyem a dolgot, mivel teljesen kiment a fejemből az előző napi csempészés örök élménye.
Rángat ki a nappaliba ... és valóban a Mikulás sapkája kis Dorka 32-es csizmájában pihen telis-tele mogyoróval, dióval, almával, mandarinnal, cukorkával, édességgel. A tetőablak alá került a gondosan kitisztított lábbeli annak fényében, hogy oda a Mikulás könnyen be tudja rakni az ajándékát. A sötétítőt sem lehet lehúzni, nehogy megfeledkezzen Dorkáról.
Szóval rángat ki a nappaliba a gyerek, majd megtorpan. Nem értettem hova a lendület. Újra súg valamit: "anya, szerinted van a csizmában virgács?"
"Nem tudom Szívem, nézzük meg!"
Aztán Dorka elkezdte magát győzködni ... hogy ő jó gyerek volt ... nem hozhatott virgácsot a Mikulás ... a virgács jó gyereknek nem való ... csak a rosszaknak ... ő egész évben jó volt ... ugye anya ... ugye anya én jó voltam ... ugye nincs virgács ... - ekkor magamban már nagyon-nagyon nevettem.
Aztán nagy nehezen megindult, összeszedve minden bátorságát, majd mikor konstatálta a dolgot, hogy nincs virgács, nagyon határozott mozdulatokkal tette magáévá a csomag tartalmát.
Bírom a decembert ... egész hónapban lehet zsarolni a gyereket hol a Mikulással, hol a Jézuskával és még sorolhatnám ... 


Mikulásbusz Győrött.
Krampusz vezette, angyalok és krampuszok osztogattak szaloncukrot.
Mindenkit megkérdeztek, hogy viselkedett.
Én mondtam, hogy nagyon rossz voltam; erre kaptam egy krampusz telefonszámot egy megvirgácsolás beígérésével 😇 😈


2016. december 7., szerda

Reggel 5 óra

Dorka:-"Te vagy a legszebb és legokosabb anya a világon!"
Én:-"Szeretetem végtelen irányodba … mit szeretnél?"
Dorka:-"Csinálsz nekem palacsintát reggelire?"
Én:-"Reggel 5 óra van kis Dorka!?"
Dorka:-"Ezek szerint az anyai szereted véges így reggel 5-kor."
Nagyjából igen ... 

2016. november 30., szerda

Akut apahiány

Tények:
Apa 1077 napja van távol.
18 nap híján 3 éve.
Jó esetben pár hónapot kell nélkülöznünk egymást.
Rossz esetben 381 napot.
Bárhonnan nézem, nehéz helyzet előtt állunk, amire felkészülni nem lehet.
Mennyit változtunk? 
Ebből fakadóan, hogy fogunk összeszokni?
Olyan kérdések, melyekre a választ nem tudom.
10 éve vagyunk együtt Krisszel. Ebből majdnem 9 éve házasságban élünk. 
Dorka 5 éve tagja a családunknak; a legfontosabb mozgatórugója. 2 éves volt, mikor Krisznek el kellett mennie.
Egyszerre kell 3  különböző embert egységesíteni/egyesíteni úgy, hogy több időt voltunk külön családként, mint amennyit konkrétan családban töltöttünk. 

2016. november 29., kedd

Lazaság

Dorka: -"Anya, szeretnék spárgázni!"
Én: - "Ahhoz még nagyon sokat kell lazítanod!"
Dorka: - "Szerinted így elég laza vagyok ahhoz, hogy sikerüljön?"

 

2016. október 6., csütörtök

Dorka 5 éves

                                                                       Az 5 éves Edvy Dorka reggeli profilja. Imádom!


                                                                                      Isten éltessen édes lányom!



2016. szeptember 23., péntek

Esti vers

Anya: - "Melyik mesét mondjam el fejből?" - kérdezem Dorkát villanyoltás és a tizenötödik elolvasott mese után.
Dorka: - "József Attila Altató-ját!"
Anya: - "Lehunyja kék szemét az ég ... " - hagyok egy kis szünetet; késztetve ezzel Dorkát, hogy folytassa ő. Ugyanezt teszem a következő versszaknál: "Lábára lehajtja fejét ..." - Dorka befejezi a strófát, majd egy szusszra az egész verset eldarálja, aztán így szól:
"Te nem érzed úgy, hogy nem tudod ezt a verset anya? Most már, hogy elmondtam az egészet és elaltattalak, mehetsz a saját szobádba aludni!"

2016. szeptember 22., csütörtök

Lovaglás, úszás, angol, avagy anyai önmegvalósítási bukása

Kedden Dorka lovagol, csütörtökön reggel úszik ovis kereteken belül - kötelező a nagycsoportosoknak, meg Dorkának, aminek személy szerint nagyon örültem -, vasárnap szintén úszás magánban ... és még e mellé akartam angolra járatni. Szerencsére nem jött össze. Nagyon magamba kellett nézni ahhoz, hogy belássam ez nem a gyerekről szól, hanem magamról. Arról, ami nekem nem lehetett ennyi idősen.
Próbálok megfelelni A több lábon álló, önálló-, kreatív gondolkodni tudó, sokrétű, terhelhető ember nevelésének. Amivel szemben áll az én "5 éves pici babám", akinek még csak és kizárólag játszani kellene. Én a szabad szellemű, mindent maga tapasztaljon meg a saját tempójában és az sem baj, ha második osztályos létére nem olvas folyékonyan című nevelésben és a tekintélymentes nevelési elvben nem hiszek - ez abszolút szubjektív jogom. 
Az sem tartom jónak, hogy rakjuk be a gyereket egy versenyistállóba 6 évesen és 25 évesen rongyként álljon ki belőle.
A mi időnkben ez nem volt kérdés. 
A baráti köröm többé-kevésbé tanult. Heti 3-szor délután edzésre járunk 7 éves korunktól kezdve ... és nem volt megterhelő. tanulók voltunk, többen főiskolát, egyetemet végeztünk. Sokszor elhajoltunk, még többször nagyon elhajoltunk, de mindig együtt és egymást hazakísérve, soha senkit el nem hagyva - na jó ... egyszer elhagyva, de megtaláltuk a hegy alatt a szőlőtükék között aludt -. Szétszéledtünk, de a mai napig összejárunk, ha hazamegyünk a falunkba. Normális családi értékekkel a hátunk mögött családot alapítottunk. Valahol innen válnak külön az életek, a nézetek, a nevelési elvek. 
Én azt vettem észre, ha városban vagy, főleg ha nagy városban élsz, be kell állnod abba a sorba, ahol muszáj több lábon állnod, sokoldalúnak lenned, mert különben elvesztél ... vagy nem tudod azt csinálni, olyan életszínvonalat fenntartani amit szeretnél. 
Mikor kell ezt megalapozni? Mikor kell beleállítanod a gyereked abba, hogy fokozatos terhelés mellett egy sokrétű embert kezd el faragni belőle.
Én azt gondoltam 5 évesen. Dorka nem így gondolta. 
Bemutató angol órán voltunk, ahol Dorka negyed órás foglalkozást követően nekiállt sírni, majd belebújt az ölembe és nem akart tovább részt venni a feladatokban. Engem sokkolt a helyzet, hiszen sosem csinált még ilyet. Olyat, hogy egyben bújni és sírni ... az én gyerekem??? Nem is tudtam hirtelen lekezelni a helyzetet. 
Kérdeztem mi a baj? Hogy tudok neki segíteni? Azt mondta az volt a baja, hogy nem értett semmit az egészből, megijedt. Tényleg csak angolul beszélt a - nekem nem szimpatikus - hölgy. De senki sem értette azt a 2-3 gyereket leszámítva, akik már tavaly is jártak. Mutogatott végig, egyértelmű volt mit mond ... nekem. 
Le kellett vonnom a konklúziót: ezt az egészet csak én akartam. Dorka mondta még óra után, amikor a beiratkozások zajlottak, hogy ő akar menni a következő alkalommal is, de nem engedtem. Nem csak amiatt, hogy nem akartam kidobni az ablakon egy csomó pénzt feleslegesen, hanem mert láttam, hogy ő még ehhez pici, és mert az, hogy menni akart, csak nekem szólt, nekem akart megfelelni. Én ezt nem akartam! Jövőre is bőven időben leszünk. Dorka most középső csoportos. Nagycsoportban újra megpróbálkozunk vele. 
(vasárnapi plusz fél órás úszás amiatt tartom feltétlenül szükségesnek, mert azt tapasztaltam, hogy ezekben az intézményi úszásoktatásokban nem tanulnak meg úszni a gyerekek, a vízbiztonságot megszerzik. Melinda, akihez járunk, kifejezetten az úszásra megy rá. Mivel mi az egész nyarat tó parton töltjük, muszáj az úszni tudás.)


ÚszóSTRESSZ

Nézzétek milyen szép vagyok az új úszóSTESSZEMben! :)



2016. szeptember 12., hétfő

Nyaralás harmadik felvonás

Az idén 3-szor voltunk 3 napot pihenni. Balatonboglár júniusban, júliusban Velencei tavon,  Agárdon, augusztusban Keszthelyen. Mindhárom más volt: első apartmanos, második lakókocsis, harmadik all inclusive. Mindenhol mást tapasztalt Dorka, mindenhol óriási élményeket szerzett, mindegyik más volt, mégis mindig ugyanazzal a forgatókönyvvel: első két nap szakadó eső, 15 fok, majd harmadik nap 31.
Keszthelyen fakutyázni is tudtunk volna kisebb túlzással, annyira hideg volt. 
Mi ennek ellenére nagyon-nagyon jól éreztük magunkat kettesben.
Dorkáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, annyira aranyos volt: nagyokat aludtunk,"ékterem"-ben ettünk, úsztunk a belső wellnesben, nagyokat sétáltunk azokban a fél órákban, amikor nem esett kivételesen az eső, kacsákat, hattyúkat etettünk automatából kapható csemegével hajókiránduláson vettünk részt. Dorka szerint a Balaton vize elringatta, az egy órából kb fél órát érzékelt. Korlátlanul fogyaszthattunk mindent! Dorka szerint csak én pihentem, ő kiszolgált teljes mértékben, ami igaz is volt, hiszen második este habos, forró fürdővizet kaptam,mert megérdemeltem. Ezen kívül tájékoztatta a pincéreket arról, hogy a "bótos Gabcsi dinnyéje sokkal finomabb, mint a tietek, tudjátok ki a Gabcsi, őt mindenki ismeri!" illetve hogy "Sanyi papa kolbásza sokkal finomabb!" minden pincérnek csak ő tetszik, mert mindig neki kacsintgattak.
Busszal mentünk, összességében 4 órát utaztunk oda, négyet vissza ... Dorka szuperül bírta! 
Krisz nagyon hiányzott!- látszott az embereken, amikor lementünk keresték mellőlünk a férfit. Ide kettesben is visszamegyünk Krisszel, remélhetőleg. 















2016. szeptember 2., péntek

Az első pasi bemutatása

Ha tegnap - szeptember egy és az ismerősök gyerekei iskolába mentek párhuzam kapcsán - elszorult a szívem, akkor ma reggel kitépték. Billentyűstől, kamrástól, pitvarostól ... mindenestől.
Ovi udvarán reggel Zsombi robotként közlekedett, majd miközben támasztom le a bicajom, odafut az apukájához és közli:
- "Apa, nézd, ez itt a Dorka. Szerelmes vagyok belé!" - apának kb. ugyanaz volt a reakciója, mint nekem. Höööö???!!!
Dorka azonnal kontrázott:
- "Anya, ő a Zsombi, tudod, ő az, akit holnapután szájon csókoltam!" - apa itt már mosolygott, én halkan megígértem Dorkának, hogy ha még egyszer ilyen céllal használja a nyelvét, kitépem azt.
A következő ezredmásodpercben leforgott előttem, hogy akkor most itt, az ovi udvarán, szikrázó napsütésben, csicsergő madarak mellett, egy teli, igen bűzös kukásbödön mellett megtörtént az első pasi bemutatása anyának ... apának meg az első csaj.
A hajam tépem ... én erre még nem vagyok felkészülve! 

Képtalálat a következőre: „help kép”

2016. szeptember 1., csütörtök

Szeptember 1.

Idén, a szeptember elsejei dátum kapcsán megelégedéssel töltött el a tudat, hogy újra megkezdődik az iskola. Teljesen abnormális, gyerekes érzés az, ha nem tudok örülni annak, amikor kitör a vakáció DE én ugyanúgy, mint az év többi napján kelek reggel 5-kor, munka és egyéb teendők után hulla fáradtan hazaesek a 32 fokba?! Igen. Azt hiszem ez a felnőttélet?! Vagyis annak kellene lennie. Valahogy nekem szeptember elsejével visszaáll a június tizennyolccal felborult lelki békém. Reggel minden kishangya elindul, közösen kelünk át a zebrán, ők gyalog a 30 kilós iskolatáskával, én Dorkával mögöttem a bicajomon. 
Nyilván, leszartam a lelki-béke felborulását 25 évvel ezelőtt, amikor nekem volt nyári szünetem, én vártam a június tizennyolcat és nem érdekelt az sem, hogy amíg én pisissarat keverek a földúton, addig a felnőttek dolgoznak, munka után hulla fáradtan érnek haza a 32 fokban.
Aztán ma reggel valami megváltozott.
Néztem reggel Facebookot és megállapítottam tőlem abszolút megszokott fanyarsággal, "nnnna ... ha már mindenki gyereke beült az iskolapadba, akkor végre neki is állhatok dolgozni"- reggel minden erről szólt, mindenki ezt posztolta és a harminckettedik ilyen fotó után már valóban azt gondoltam, hogy e nélkül a bejegyzések nélkül a nap sem kel fel MA reggel.
... néztem "a mindenki gyerekeit" és elszorult a szívem. Kapkodtam a fejem, hogy ennek is … meg annak is a gyereke ... te jó ég ... iskolás ... most fotózták anyja kezéből lelógó csöpp lábukat babafotózások alkalmával. Most ... 7 évvel ezelőtt.
Hogy a fenébe nőttek meg ennyire gyorsan??? Hogy lehet az, hogy a főiskolás csoport/évfolyamtársaim fia/lánya, a szomszéd csaj lánya, a boltos Kati néni unokája, a kedvenc fogyis tanító nénim lánya fehér ingben, fekete szoknyában/nadrágban évnyitón/iskolapadban vannak?! „Ez hogyan????”
Elszorul a szívem, mert 2 év és Dorka is fehér ingben, fekete szoknyában fog állni valamelyik iskola évnyitóján. Elképzelem magam, ahogy százas papírzsepivel mögötte kullogok, még tűsarkút sincs kedvem hordani miniszoknyával, sötét felhők gyülekeznek, vészjóslóan kopogtatják az iskola ablakát a szélfútta faágak és végérvényesen elköszönhetek az én pici babámtól. Mert ugye az iskolások már nem babák?!


Ui.: egy dologgal nyugtatom magam. Anyám a mai napig sokszor babámnak hív ... tudom, hogy kevés vigasz, na de mégis ...

2016. augusztus 24., szerda

Fogváltás kezdete

"Bármilyen meglepően hangzik, a fogváltás nem a tejfogak kiesésével kezdődik. 6 éves korra a hátsó fogak rágását biztosító rágóizmok olyan erőkifejtésre képesek már, hogy a tejfogak számára egy kis segítségre van szükség. Megjelenik tehát az első maradó nagyőrlőfog. Ez a tejfogak mögött szokott kibújni, ezért gyakran a szülők – és sajnos néha a gyermekfogászatban járatlan kollégák is – tejfogként kezelik őket. Pedig roppant egyszerű a vizsgálat. Az orron végigfutó középvonaltól számolva öt tejfog van bal oldalon fent, öt van bal oldalon lent. Ugyanígy öt tejfog van jobb oldalon fent és öt – jobb oldalon lent. Így jön ki a 20 tejfog. Ha végigszámoljuk a fogakat és megtaláljuk a hatodik fogat valamelyik oldalon – ez a maradófog. Színe rendszerint sötétebb egy árnyalattal, a mérete pedig egyértelműen jelzi, hogy felnőttfogról van szó." - Így történik a fogváltás c. írás alapján

Dorka itt tart. Olyannyira itt, hogy képes egész nap fejét vízszintesben tartani, melegíteni, a másik oldalt cirógatni. Hőemelkedése van, kedvtelen, alig beszél - amit mondjuk nem bántam eleinte, később, amikor nettó 4 órás csend uralkodott a lakáson, pánikhangulat fogott el. Fura ez az ének, dudorászás, beszélgetés, sikogatás, görkorizás, Maja basztatás nélküli két nap -.
A nagyon megduzzadt íny okán enni sem eszik. Bár tegnap "a sült krumpli nem fájt"- mondta. Tejterméket nem hajlandó enni, inni, megfogni sem.
Nem féltem. 1 hete 22 kiló és 119 centi magas volt a mi 4 éves 10 hónapos gyerekünk.

2016. július 25., hétfő

Bocsánat!

Dorkát, többszöri felszólítása ellenére piszkálom. Dobolok a fenekén.
Dorka: „-Anya, óriási fájdalmat okoztál, azonnal kérj bocsánatot!
Én:        -Bocs - miközben majdnem megfulladok a nevetéstől.
Dorka:  -Anya, komolyan kérj bocsánatot!
Én:        -Oké Szívem, bocsánat, nem szép dolog mást szekálni.
Dorka élből válaszol: - Örülök, hogy túl tudtunk lépni ezen a problémán és végre felnőttként tudsz viselkedni!”


😄😄😄😄😄😄😄😱😱😱😱😱😱😄😄😄

2016. július 22., péntek

Egyedül

6. napja Majával kettesben éldegélünk. Dorka Rozi mamáéknál nyaral.
A mai napig gyorsan és nagyon tevékenyen telt az idő. Annyira tevékenyen, hogy tegnap a strandon, miközben a hasunkat süttettük és beszélgettünk barátnőmmel, megállapítva mennyire szar azoknak az anyukáknak most, akinek a 2 gyereke 5 felé fut és nekünk a fejünket sem kell megmozdítani egy "anyaaaaaaaa" kiáltásra; a törölközőnk végénél fennhangon bőgő 2 év körülit arrébb állítottuk azzal a csatakiáltással, hogy végre gyerekmentesen vagyunk mindketten a barátnőmmel, álljon arrébb sírni. 
Reggel óta megállt az idő és elkezdett nagyon hiányozni Dorka.
Alig várom, hogy vasárnap legyen és újra láthassam. Miközben ő azon könyörög nagyszüleinek, ne kelljen hazajönnie.

2016. július 15., péntek

Na de ki az a Pali?


Mondom Dorkának:"Basszus, nyitva hagytam a nappaliban az ablakot, remélem nem fog esni az eső!"
Dorka:"Biztos nem fog esni az eső, de ki az a Pali?"

     :-)      :-)     :-)     :-) 

2016. július 13., szerda

"Úgy vagyunk, hogy jól vagyunk" ... (ciszta és az étkezés)

... mondta Dorka, mikor megkérdezték tőle, hogy s mint van!
A diétára értette, hiszen ekörül forognak a mindennapjaink.
Dorka úgy van, hogy laktózmenteset laktóztoleránsként ehet bármiből bármilyen mennyiséggel. Az árakat hagyjuk is ... de még mindig olcsóbb, mint a mindenmentes tejtermékek. 
Hetente kétszer kap sima hagyományos krémtúrót, tejszínt, trappista sajtot gyakorlatilag normál tejterméket, habarásba anyósom sima tejfölt használ én laktózmenteset. A szalámikat, pékárukat már nem nézem.
Amitől képes izzadásig görcsölni: Ráma margarin, sima tej
Imádja ezt a helyzetet és persze gyerekhez méltón igyekszik minden nap könyörögni, lehetőséget látni mindenben.
Mióta rájött arra tapasztalat útján, hogy az evés nem jár fájdalommal, 22 kiló és 118 centi lett, 31-es cipőket hord. Mindenki elsősnek nézi. A múltkor megkérdezték, hogy az oviba miért tartom vissza még mindig Dorkát, miért nem engedem iskolába?! 4,5 évesen talán még oviban a helye.

Májusban visszamentünk megnézetni a Backer-cisztáját a lábában. 30 millimétert nőtt másfél év, most 22 centi. Az orvos szerint keresni kell Dorkának egy gyermekortopédust és egy sebészt, akik véglegesen állást foglalnak ebben a kérdésben, mert így nem lesz jó. Nem akadályozza semmiben, viszont többször mondta, hogy fáj a lába, amit én a cisztán kívül a növésnek tudnék be. Azt mondta a doki, hogy a Backer-ciszta egy következmény, valaminek az oka. Olyan mint a láz ... önmagában nincs. Az oka millió-egy féle dolog lehet. lehet pl. egy bakteriális fertőzés következménye is. Olyan makacs ez a csomó, hogy nem tudja a természetgyógyászunk sem kezelni. Azt mondja az orvos, ha az ő gyereke lenne Dorka egy tűszúrással beljebb lenne; ebben az esetben a ciszta tokja maradna, csak lecsapolnák a cisztát. Itt nem vágnak, 3-4 napos pihi és utána mehet. Ha műteni kell, az egy nagyon szar helyzet lenne, mert egy 22 centis cisztát tokostúl kivenni, ami már érintkezik idegekkel, erekkel stb ... szóval nagyon bízom benne, hogy lecsapolják és a vett mintából megmondják mi a kiváltója ennek a cisztának.
Gondolkozom nagyon: elbasszam a nyarát azzal, hogy megműtetem nyáron és lekötöm pár napra az ágyba vagy várjak szeptemberbe, amikor meg az ovikezdést húzom keresztbe ... esetleg tartogassam az ünnepekre a dolgot.
Mindenesetre ki fog derülni.

Nyaralás I.

Létezik nyaralás, ahol minden tökéletes? Nem! Nekünk nem volt jó az ágy, amin aludtunk. 
Viszont azon kívül MINDEN TÖKÉLETES volt az elejétől a végéig. 
Dorka a vonatozást jól bírta, ennek okán én is, odafele 5 órás volt az út, visszafelé 4 óra alatt háztól házig értünk.
Szuper volt a társaság, a bombabiztos nyaraló, a szabad strand, az árak, az ételek, az italok, a programok, a Balaton, a víz és még a gyerekek is tökéletesen jók voltak. Mondjuk Dorkát és Áront csak akkor láttuk, ha enni és aludni kellett, amúgy kéz a kézben trambulinoztak vagy hintáztak.
Láttam ezer naplementét, de amit láttam Balatonbogláron az elképesztő volt. 

A hely: 

http://www.balatonozz.hu/kiado_balatoni_szallas_balatonboglar_erzsebet_utca_161._731

A képek:














2016. május 30., hétfő

A "más" gyerekekről: a négerbabáról és az Autista-agydagatos kisfiúról

Hatványozottan téma nálunk pár napja a "más"gyerek. Nem szeretem ezt a másságot és nehezemre esik megfogalmazni milyen gondolatok kavarognak bennem. Hogyan tudom átadni egy 4,5 évesnek úgy, hogy egy életre megértse? Hol a határ? Mennyit lehet, mennyit kell elmondani?
Pénteken, miközben linzert és pogácsát sütöttünk, Dorka egy ovis téma kapcsán felhozta a cigányság kérdését. Nem ebben a szövegkörnyezetben, de erről volt szó és nem is cigánynak hívta, hanem négerbabának. 
Szóval a mi négerbabánk nem más, mint mi. Nem különbözik semmiben, ugyanúgy lélegzik, teszi a mindennapi dolgát - vagy éppen nem teszi - többnyire nehezített pályán (mely lehet társadalom által generált, otthonról hozott stb...). 
Nem fogom boncolgatni a kivételeket, az alul iskolázottságot, a kiemelkedő eseteket, mert minden emberből van millió-egy féle.
Dorka az elfogadó, egymás mellett élni tudó monológom után sokáig csendben szaggatja a linzert, én a pogit. Csendben állunk egymás mellett, ő a fellépőkén, köténykében maga előtt, amin különböző színű emberek vannak. Látszik, hogy jár az agya, észreveszem, hogy nézi a kötényén lévő arcokat. Valóban gondolkozik. Végül azt mondja, "én nem szeretem a négerbabát. Nem azért, mert négerbaba, hanem ahogy viselkedik: állandóan szívat!"
Most én nem tudok megszólalni: értem, hogy mit akar mondani, de nem tudok rá helyesen reagálni. Értem, hogy az ő szemében a négerbaba független külső megjelenéstől, viszont a viselkedése nem tetszik neki. Okos ... ha belegondolok én is hasonlóan gondolkozom. 
A Kossuth utca peremén lakunk: látunk, hallunk cifra dolgot és az ember ugye az alapján ítél, amit tapasztal. Én már nem félek végigmenni ezen az utcán, de volt amikor belémálltak a Tescónál. Mondjuk bármilyen más is tehette volna, de nem tette. A határozott fellépés mindig valahogy sikert aratott.
Beszélgettünk még Dorkával erről, de azt hiszem a konzekvenciát levonta ő saját maga a kis életére levetítve. Ezzel együtt kell élni és a lehető legjobbat kihozni belőle.
Autista-agydaganatos kisfiú:
Nem gondoltam, hogy a fogyatékkal élő emberekről nekem bármit is magyaráznom kell. 
Családban van, Dorka nagyon szereti. Nem téma, ha nem hall, ha nem tud beszélni, ha középsúlyos fogyatékos, ha tolószékes - sőt, a tolószékes embereket mindig megdicséri, hogy milyen szuper járgányuk van és simán megkérdezi miért nincs lába, keze akármilye. Régebben égett a fejem miatta, aztán rájöttem: gyerek, miért ne kérdezné meg, ha semmi ártó szándék nincs benne. Persze miután kiérdeklődte magát mindig elmondom neki négyszemközt, hogy amúgy nem illik megkérdezni, mert lehet hogy fáj neki az emlék. Emellett simán adna minden csonkított testrészre puszit, hátha attól még kinőhet,
Gyermeknap lezárásaként kiültünk Dorkával a Duna partra kacsákat etetni. Hozzánk csapódott egy anyuka a fiával. Adtam a srácnak egy pogácsát kacsaetetés céljából, de ő magát etette meg. 
Aztán sorra vette a szájába az állatoknak szánt eleséget. Dorka elvette a zacskót tőle, mert alig maradt benne pogácsa. Jogos volt Dorka részéről (mert amúgy tényleg egyel kínálta meg eredetileg, csak a 10 szemből hirtelen 2 maradt), nekem mégis rosszul esett. Anyuka elmesélte az életüket. Nagyon megsajnáltam őt az agydaganatos, hiperaktív, Autista gyerekkel együtt, aki annyira édes volt, olyan szeretet áradt belőle, hogy leírni nem tudom. Amúgy ez 6 éves fiú, aki most fogja kezdeni az elsőt angolul, németül olvas és beszél folyékonyan, magyarul 4 éves kora óta olvas.
Szóval nekem rosszul esett, hogy Dorka elvette tőle a zacskót, amiben semmi rosszindulat nem volt, szimplán annyi, hogy hagyni akart a kacsáknak. Mi, akik nem tudjuk és nem is sejtjük, hogy mennyi áldozattal, lemondással, türelemmel járhat egy ilyen "más" kisfiú, megsajnáljuk azonnal és a nem rossz is megérint azzal szemben, hogy azt látnánk meg adott helyzetben, hogy Dorka kezeli jól, mivel ő nem látta "másnak".
Miután Dorka elvette a zacskót a fiútól, egyet visszaadott neki, magának is egyet megtartott. Kézen fogta a gyereket és mondta, hogy fussanak le oda, ahol a víz mossa a lábukat. Azt az örömöt, ami ezen a fiún látszódott ... és ahogy közösen lefutottak és közösen megetették a kacsákat ... nem is tudom szavakkal megfogalmazni. 
Jövő héten találkozunk velük ismét, csak kicsivel több süteménnyel készülök!!

2016. május 20., péntek

Napirend

Egy séta közbeni beszélgetés során merült fel a kérdés (nem belőlem szökött ki) 

- Mi a napirendetek?
- ????????????????? - hirtelen nem is tudtam válaszolni, először a kérdést kellett értelmeznem. Napirend? 4,5 évesen?

Másodpercek alatt lefuttattam Dorka egy napját és ráeszméltem: Napirend?
4,5 évesen? Igen, van.
Nem tudom miért értetlenkedtem a kérdésfelvetésen. Talán már ennyire "nagy kislány" Dorka? Ennyire rutinná vált? Ennyire behatároltan élünk? Meddig kell egy gyereknek napirend szerint élni? 
Ez volt a bölcsiben, ez van az oviban. Az iskola még kötöttebb időbeosztást fog maga után vonni, egyetem, munka, család mind beosztott idő, csak más aspektusból. Például gyanítom, hogy 18 évesen az esti 8 órás lefekvést fel fogja váltani a reggel 8 órás lefekvés.
A kérdésre a válasz: még nagyon sokáig fog napirend szerint élni.
Amikor kisebb volt Dorka, sokszor került elő baráti beszélgetések során mikor mit csinál a gyerek. Sőt, amikor egész pici volt, kizárólagos téma volt, viszont nagyon régóta nem.
Rutinná vált, eszerint éljük a mindennapjainkat, eszembe sem jut gondolkozni rajta, csak telik az idő és sorra követik egymást a bevett szokások.
Hétköznap reggel 5-fél 6 között ébred Dorka. Kirakom elé a tejecskéjét, megissza, beleteszi a mosogatóba az üres poharat. Elmegy pisilni, felöltözik, megfésülködik, felhúzza a cipőjét. Mindezt egyedül. Amíg leviszem Maját eü. sétára színez vagy mesét néz, majd indulunk; ha nem esik az eső biciklivel egyébiránt busszal. Az oviban kötött rend van, ehhez alkalmazkodik.
Hétvégén 8 fél 9 körül ébred, ha korábban, akkor bejön, ad egy puszit, megszeretget és elvonul rajzolni, amíg fel nem kelek. Délelőtt egyedüli játék van, addig én megfőzöm az ebédet. Segít takarítani - porszívózni, felmosni, letörölgetni profin tud -, elmegyünk bevásárolni, fél 12-kor ebéd. Utána elpakolunk, amíg elmosogatok, Dorka megveti az ágyat egyedül, befészkeli magát, előveszi a mesekönyvet a három meséhez és megvár. Alvás után 3-4 körül kel.
Még mindig alszik, aminek én nagyon örülök. Ébredés után uzsonna, estig közös játék, biciklizés, roller, rossz időben társas, vagy lemegyünk hátra az udvarra, elmegyünk fagyizni, Maját sétáltatni, amihez éppen kedvünk van. 
Hétköznap 3-ra megyek érte az óvodába, hazafele elintézünk mindent: posta, hivatalos ügyek, Krisznek vásárolok, fagyizunk, bevásárolunk otthonra stb ... 5 körül érünk haza legkorábban. Kedd kivétel, akkor lovagolni jár Dorka, ilyenkor 4-kor otthon vagyunk. Lassan angolra is fog járni, akkor heti két nap pluszban elcsúszik 6-ig. 
6-kor vacsora: általában főzök gyorsan valamit, de van, hogy csak szendvicset, rántottát, bundáskenyeret készítek. Utána kapja a tejecskét, majd 2 tévés mese (Traktor Tom). Közben vizet engedek, ágyat vetek, mosást pakolok be, elmosogatok stb ... és fürdés. Utána még általában eszik pár falatot, amit nagyon nem preferálok (háztartási kekszet, linzert). Miközben falatozik, mesélek 3 mesét. Minden este!
A vasárnapok kivételt képeznek. "Este van a táncolós-éneklős műsor" - mondja Dorka. Nagy duett. 3 fellépőt megnézhet, ami azt eredményezi, hogy korábban fürdünk, pizsiben ülhetünk a nappaliban a kanapén teljes sötétségben, hogy azt gondolja hűűű de késő van és nagy lány már. Ezért cserében megígéri, betartja, hogy kettő perc alatt alszik,  mert ugye hűűű de késő van. Mindezt 8-kor :)
Szégyenszemre, rossz anya módjára szoktunk nassolni ilyenkor. Nem répafalatkákat rágcsálunk. Chipset is ... na jó, legfőképp chipset, süteményt, amit elkészítek hétvégére és megmarad, én pattogatott kukoricát is szoktam enni, Dorka nem szereti, de ha éppen csoki van otthon, akkor azt toljuk be - tolom be.
Normál esetben fél 7-kor fürdik, kiszáll egyedül. Megtörölközik egyedül. Bemegy a szobájába egyedül. Felöltözik pizsibe egyedül. Kikészíti a mesekönyvet és odalapozza, ahol tartottunk előző este egyedül. Mesélek. 3-at minden este, bár mostanában a háromból egyet ő mesél. "Jó éjszakát, álmodj szépeket, szeretlek nagyon!" "Én is szeretlek anya, jó álmokat!" megöleljük egymást, kijövök, minden alkalommal utánam kiabál, "anya, nyitva hagyod az ajtót kicsit?" és a mondat végére alszik.

2016. május 11., szerda

Egy percre hagyom őket egyedül ... és ez történik

Lehetne hatásvadász szöveg, meg hogy a kislány hallgatja a zenét egy ismerősével és amikor megjelenik az anyja, nem fogod elhinni mi történik...
De nem, nézzétek:



2016. május 10., kedd

Az első "otthagyós" buli dilemmái

 ... igen ... túl vagyunk ezen is ... vegyes érzelmekkel, érzésekkel.
Beni 6. szülinapja alkalmából meghívták Dorkát is a Szülők Házában tartandó kis összejövetelre. Beni anyukája mondta, hogy a következő lesz a menet: gyerekkel érkezés, gyerek leparkolása, anya elmenetele, délután 6-fél 7-re anya visszaérkezhet. 
Készültem én erre lelkileg, de ahogy közeledett az "otthagyós buli" én egyre szarabbul éreztem magam. 
Tudtam, hogy jó helyen lesz. Tudtam, hogy nagyon jól fogja magát érezni. Tudtam, hogy Beni anyukájához bármi történik Dorka bizalommal fordulhat, nagyon szereti őket és viszont is. Beni már többször aludt nálunk. 
Mégis nehéz szívvel hagytam ott. Nem  ezzel a bulival kapcsolatosan volt alapvetően lelki-válságom, hanem a mögöttes továbbgondolt tartalommal.
4,5 évesen EGYEDÜL marad egy szülinapi zsúron az én lányom, aki alól nemrég még a szaros pelenkát húztam ki és most jobb esetben ugyanezért a gyerekért kellett visszamennünk időre.
Persze, hogy továbbgondoltam. Le sem írom mennyire gyorsan elment az elmúlt 4,5 év. Gondolom ugyanilyen gyorsan fog eltelni a többi is. 
Egyszer csak azon kapom magam, hogy Dorka este készülődik a fürdőszobában, és már nem kell a "fellépőke" a fogmosáshoz, a smink készítéshez, felveszi remélhetőleg a miniszoknyáját, a tűsarkú cipőjét, majd egy sarokkal arrébb kell lerakni a buliba menet és hazafele is ugyanezen a sarkon kell várni, mert cink lesz, ha a szüleivel együtt látják. 
Látom magam előtt, hogy én éjszakákat nem fogok aludni, apja hulla nyugalommal veszi ezeket az akadályokat. Aggódom érte. 
Látom magam előtt a harcokat, mert ugye az nyilvánvaló, hogy 35 éves koráig én el nem engedném sehova, sőt! A buli még hagyján ... mondjuk azt még nem tudja, hogy szexelni sem fog ... soha! Engednem kell. Tudom, hogy engedi kell. Tudom, hogy nagyon messze van még. Tudom, hogy hiába esem kétségbe, ez meg fog történni akaratommal megegyezően vagy ellentétesen. 
Bízom benne, hogy kialakul egy olyan kapcsolat közöttünk, amiben benne van a feltétel nélküli őszinteség, a megbízhatóság, hogy helyén lesz Dorka szíve és esze.
Bízom benne, hogy egy megbízható baráti köre alakul ki, akikkel közösen elmennek szórakozni, vigyáznak egymásra és Dorka hazaér minden egyes alkalommal.
Amíg Dorka bulizott, Judittal elmentünk fagyizni, megittunk egy kólát, kávét és mentünk vissza Dorkáért. Nagyon lassan telt az idő. Judit meg is jegyezte, hogy csak neki ilyen furcsa ez a helyzet? Nem ... nem ... nekem is nagyon furcsa.
Mikor mentünk vissza Dorkáért, azon tanakodtunk a kocsiban, hogy nem jöttünk túl korán? Nehogy azt gondolják, hogy ennyire parák vagyunk ... Bár Beni anyja ismer, mint a rossz pénzt tudta ...  Nem mentünk be. Arrébb álltunk, elszívtunk egy cigit, vártunk 10 percet és láttuk, hogy sorra jönnek a gyerekekért, így nagy mellel visszamentünk és nem elsőként, de közöltem, hogy megjöttem Dorkáért :) 
Olyan jó volt megölelni, Dorka annyira jól érezte magát, annyi élményt szerzett, mesélt hazáig ... nagyon cuki volt.
Megnyugodtam, hogy nem holnap lesz Dorka 35 éves, amikor ugye először elmehet buliba egyedül ... de amikor megláttam ezt a képet ... 
 ismét gyomorgörcsöm lett. Szerencsére ezt a táncot nem fogom látni 30,5 év múlva. Összesimulva (játék volt itt ... na de mégis).  

2016. május 4., szerda

Anyák hete - jó helyen van Dorka

Múlt héten anyák hete volt Dorka ovijában. Fel lehetett iratkozni melyik nap szeretnénk bemenni, aktívan részt venni az ovis életükben és ebédig maradni a gyerekekkel, óvónénikkel. Én csütörtökön mentem.
Fél 9-kor értünk az oviba. Dorka körbevezetett, megmutatott minden mesekönyvet, játékot, babaszobát, pónit. Végignéztük a falon az alkotásokat. Leültünk festeni. Ezer éve nem festettem. leültünk a szőnyegre pónizni ... nagyon kivételes alkalom. 
Annyira repült az idő, hogy nem tudom mikor, de leültettek minket reggelizni/tízóraizni. Kakaós kalácsot és kakót kaptunk. Elárasztottak az emlékek a saját óvodámról, 30 évvel ezelőttről. Valami sosem változik. Az íz, az illat ugyanaz maradt. Dorka csak vizet ivott, ő minden reggel reggelizik. Mikor végeztünk, kimentünk kezet mosni, Dorka boldogan mutatta meg hol tudok kezet mosni, mibe tudom megtörölni a kezem. nagyon cuki volt, hogy ő volt most terepen és én nem. 
Hozott Dorka mesekönyvet, meséltem, aztán körém gyűlt még pár gyerek és hallgatták ők is a mesét. Zeneszóra lettem figyelmes és mint a kishangyák elkezdek a gyerekek sürögni-forogni. én meséltem tovább. Majd Dorka figyelmeztetett, hogy a zene azt jelenti, pakolni kell, mert utána egyenes háttal le kell ülni a szőnyegre. Miután rendbe vágták a csoportszobát, leültünk a szőnyegre. Mondókáztunk, majd körjátékkal készültek az óvónénik. Nagyon tetszett, hogy minden feladatnak volt átkötő, figyelemfelhívó szövege. Ha eldöntendő volt, ki kezdje a játékot, kiszámolták verssel. Minden gyerek egyöntetűen elfogadta a kiszámoló eredményét, nem volt sértődés, nem volt nyüsszögés. A körjátékban a felnőtteknek is fel kellett venni a koronát, csinálni kellett a körön belüli feladatokat. Tudtam mindegyiket, Dorka sokat mondja, bemutatja ezeket otthon. Aztán következett egy olyan játék, amit én kiesős székes játéknak ismerek, de babzsákkal sokkal jobban megmozgattak minket. Annyi babzsákot dobott le Ildikó a Földre, ahányan voltunk, szerte-szét a szobában. Elindult a zene, mindenkinek táncolnia kellett a csoport egész területén, mikor leállították a zenét, gyorsan rá kellett ülni egy babzsákra. Nem kiesésre ment, így volt az anyukákkal sikerélményünk, sőt engem Júlia néni megdicsért milyen szépen táncolok. Nagyon boldoggá tett vele. Tényleg jól esett! Sőt, rájöttem, hogy engem nagyon régen nem dicsértek meg. Mert amit megcsinálok, azt mindenki természetesnek vesz. A negyedik kör után kapkodtam a levegőt rendesen. 
Játék után kimentünk az udvarra. Labdáztunk; ritkán csak Dorkával, volt, hogy 5-6 gyerek is beszállt, de mindig volt körülöttünk 2 gyerek. Végigjátszottunk minden játékot az udvaron, közben beszélgettem az óvónénikkel.
Ami gond Dorkánál, most láttam én is. Sosem volt olyan, sem játszótéren - bár oda miattam keveset járunk - sem vendégségben, hogy Dorka rám tapad és megsértődik, ha nem CSAK vele játszom. Ez kint az udvaron vált egyértelművé. Mikor mások odajöttek játszani, nyilván nem küldtem el őket, dobtam nekik a labdát, segítettem végigmenni a kerekeken, beszélgettem velük stb... Dorka morcos lett és nagyon idiótán viselkedett. Nem kapta el a labdát, ha dobtam, nagyon szomorú képet vágott, félrefordult. Először mondtam neki, hogy milyen jó közösen játszani, attól, hogy beszállt más is, ő az első, akinek dobom a labdát ugyanúgy, ahogy eddig, majd ő dobja annak, akinek akarja. Ez nem ment. Akkor fordítottam, dobtam másnak és Dorka mástól kapta a labdát. És egyszer meg nem fogta volna. Mondtam neki, hogy rajta kívül várnak a játékra 5-en és mindenki biztatja. Akkor most két választás van: vagy beáll vagy ő marad ki. Naná, hogy kimaradni nem akart.
Nagyon rossz volt ezt látni és gondolom Szofival a kis barátnőjével is hasonlóan játszik. Nem akar osztozni ilyenformán senkivel. Az óvónénik most már tudatosan figyelnek erre, hogy nyisson mindkét gyerek mások irányában, mert az elején nagyon össze voltak nőne. Szofi ment volna másik gyerekhez játszani, Dorka "nem engedte" és Dorka ugyanígy megsértődött rajta. December óta megy az ige otthon, arról, hogy ha mással játszik, még ugyanúgy szeret téged stb ... stb .. stb ... Kezd Dorka belátni/tapasztalni, de nagyon nehezen megy neki.
Na de vissza az anyák hetéhez.
Az udvari játék után visszamentünk a csoportszobába A gyerekek átöltöztek, kezet mostak, mire beértünk már megvetve várták az ágyak őket bal oldalon, jobb oldalon pedig a terített asztalok. Még én is ilyen ágyban aludtam délutánonként az oviban. Dorkát siettettem az evésben, mivel nekünk mennünk kellett tovább, Katit igyekeztünk felköszönteni anyák napja alkalmából. Dorka volt a napos. Öntött mindenkinek vizet, aki kitette a poharát az asztal szélére. Vittünk be süteményt, ha már vendégül láttak minket, ezt a minimumnak gondoltam. Dorka ebéd után kiosztotta. Megkapta Dorka az uzsiját és indultunk Katihoz.
Nagyon jól éreztem magam Dorkával, a gyerekekkel, az óvónénikkel.
Megemelem a két óvónéni előtt a kalapom, hogy ezt/így csinálják a gyerekekkel.
Megemelem azelőtt a mérhetetlen alázat és tisztelet előtt a kalapom, amit ez a két óvónéni képvisel a munkájával és a gyerekekkel szemben. Az az önfegyelem, amit tapasztaltam eszméletlen. Én beleőrültem volna a második héten ebben.
Egyik kezével tulipánt hajtogat, a másikkal arcot töröl egyszerre, eközben az egyik szeme a csoportban játszó fiúkon, miközben a másikkal rajtunk ... még mindig közben vagyunk ... amikor képes megdicsérni a másik sarokban játszó lányok építményét, miközben arra figyel, hogy a bordásfalról le ne essen a nem tudom én kicsodácska.
Mérhetetlen türelmet tapasztaltam.
Teljesen más habitus a két óvónéni. Az egyik tipikus tyúkanyó, a másik szigorúbb, ez is nagy szerencsénk, hiszen Dorkának mindkettőre szüksége van.
Nyilván ezek kiélezett helyzetek és biztos vagyok abban is, hogy nem minden nap telik így.
Amikor azt mondják, hogy nem szoktak ám ilyen hangosan játszani, csak most az anyukák miatt kicsit fel vannak bolydulva ... én meg nézek körbe, hogy ez a hangos felbolydulás? :) Nekem úgy tűnt, itt mindenki szabály- és szokáskövető gyerek.
Sokáig nem voltam biztos az óvodaválasztás helyességét illetően (intézményileg) ezzel szemben Dorka két óvónénijében sosem inogtam meg.
Ahogy halad az idő előre azt látom, hogy Dorka nagyon szeret ide járni, jó helyen van, szeretik őt, vigyáznak rá. Rengeteget "alkotnak", sok éneket, mondókát, verset "tanít meg nekem otthon", amit az oviból hoz haza. Látom, hogy Dorkának erre, csakis erre a két óvónénire van szüksége. Ők tudják együttesen alakítani úgy, hogy neki a legjobb legyen, a gátakat és a feszültséget tudják oldani.
Vannak problémák, hiszen voltam már bent úgy, hogy lapos kúszásban kellett reportra mennem, mert Dorka adott egy hatalmas pofont Szofinak ... de ezek benne vannak (nem a pofon, hanem a report), sőt még ebből is kihozta a két óvónéni azt, hogy alapvetően nincs Dorkával gond, de nagyon akaratos és ugyan meggyőzhető, de nehezen. Sok tanácsot kaptam ott; el voltam keseredve, hogy a gyerekem miért agresszív, aztán Dorka elmondta miért csinálta, majd ő maga mondta ki, hogy tudja, nem szabadott volna ilyet csinálnia. Amúgy nagyon rátelepszik Szofira, ezt próbálják az óvónők jó irányba terelni.
Tudom, hogy Dorka mindkét óvónőre istennőként tekint és szent az, amit ők mondnak.
Tudom, hogy jó helyen van, szeret és őt is szeretik.

2016. május 2., hétfő

Anyák napi vers

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=mrTvIUImgfk

Azért édes keresztanya, mert akkor épp keresztanyjának mondta. Amúgy mindig az lett behelyettesítve, akinek aktuálisan előadta

2016. április 27., szerda

Emlékek

Face emlékeztetett, hogy "éppen ma négy éve" készült az első kép rólunk, a második nemrég.
Csak annyi különbség van a két kép között, hogy az elsőn egy majdnem friss anyuka szerepel a fél éves babájával, a másikon két jó csaj vigyorog ... és ebből az egyik mindkettő anya pici babája lesz élete végéig.
Visszaemlékezve nem tudok elszámolni az elmúlt 4 évvel, annyira gyorsan elment. Ami jelen esetben egyrészről nagyon jó, mégis vérzik a szívem. Olyan, mintha Dorka tegnapelőtt született volna. Ma reggel, mikor láttam a bal képet, azon kaptam magam, hogy beírattam a gyereket bölcsibe, itt jön egy varázsütés a varázspálcával ... vége a bölcsinek. Egyből az óvoda udvarán vagyunk, mikor első nap bekísértem az óvodába és hamarosan ugyanezek a kezek egymást szorítva először átlépik az iskola kapuit. Dorka 5, azaz öt éves lesz október 3-án ... hova tűnt az én csöpp babám, aki akkora volt, hogy a középső ujjamtól a könyékhajlatomig ért?!

Nincs mit hozzáfűzni


2016. április 25., hétfő

Anyák napi készülődés


Május első vasárnapja, anyák napja.
Készülünk Dorkával. Általában az óvodában, fotós által készített képeket szoktuk odaadni a nagyszülőknek, keresztanyának, dédinek és Katinak. Nem tetszett, hogy két egyforma képből kaptunk két-két darabot és ebből lehetett választani. Én elhoztam mind a négyet 2000,- Ftért, de otthon alaposabban megnézve nagyon nem tetszettek. Ha mind a 4-et elosztogatom, Krisznek és nekem nem marad. Bár nem kérdeztem meg, hogy pót rendelésre van-e lehetőség.
Vasárnap nem akart Dorka délben aludni, 10 percenként kiabált, hogy "anya, felszeretnék kelni!"
Szóval mondtam neki, hogy oké, akkor fotózzunk párat.
Nagyon élvezte, minden alkalommal mondta, hogy most így, most úgy fotózzam ... voltak neki olyan kis gyagya ötletei ... közben jót mosolyogtam.
A következő képek születtek: