Összes oldalmegjelenítés

2012. február 28., kedd

Dorka első betegsége

Dorka első betegségén esik át épp, vagy talán már kifele van a nyavalyából. Nagyon csodálkoztam volna, ha egy tüsszentés nélkül megússzuk és semmit sem kap el tőlünk. Igaz, egyszer volt egy orrfolyásos időszaka, de ez csak a legelső oltás kivezetődése volt Julcsi barátnőm szerint.
Vasárnap este indult a történetünk, elkezdett váladékozni Dorka nózija, tüsszögött és berekedt, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, hiszen sokszor amilyen repedt fazék hangokat tud kiadni és amilyen torz hangon sikogat ... nem csodálom, ha néha elköhinti magát. Hétfő reggel hőemelkedéssel kelt és a jobb szeme teljesen össze volt ragadva, tiszta csipa volt szegénykémnek, illetve az éjszaka is már nyugtalan alvással és sok köhögéssel telt. 9-kor hívtam a gyerekorvosunkat, de nem értem el, gondoltam várok pár órát és átsétálok a rendelésre Dorkával. Negyed órán belül visszahívott és elnézést kért, hogy nem vette fel a telefont, de most tudunk beszélni. Elmondtam a mellhártya- és tüdőgyulladásos anya-apa történetét, illetve addigra megérkezett anyósomtól a telefon, hogy apósomat elvitte a mentő szintén tüdőgyulladással, ő meg megsüketült a háthától teljesen, ne is mondjak neki semmit, mert úgyse hall alapon Krisz futott el hozzájuk. Szóval a dokink rettentően aranyos volt, szólt, hogy fél 12-re menjünk oda, de ne a váróba menjünk, hanem a védőnői rendelő felől, azaz a 'hátsó bejáraton', csörögjek rá, ha ott vagyok és kijön ajtót nyitni. Oda is mentünk, 5 perccel előbb értünk oda, már vártak minket ... nagyon megköszöntem, hogy nem a túlzsúfolt váróba kellett ücsörögnöm a gyerekkel egy beteg 8 kísérő mellett, akikről nem írok most külön litániát, mert katasztrofális a helyzet a 'többség' között. Megvizsgálták a babámat, nagyon okosan viselkedett, mosolygott a doktor nénire és az asszisztensre is, meghallgatta a hátát, a mellkasát, megnézte a fenekét, a szemét, a torkát. Majd jött a fekete leves: kenetvétel orrból és szájból. Az orros történetnél eltört a mécses, helyesebben: visított, mint a sakál, nagyon nehezen tudtam megvigasztalni ... hát nekem se tetszene egy hosszú pálcát "elgarázsolnának" {ford.:elvarázsolnának - szabadon KisBence után} az orromba félig. Ezt már egyszer csinálták neki és akkor is nagyon zokon vette. Csütörtökön kell hívnom a kenet eredményéért és ha gond van, délre kell vinnem a gyerkőcöm ismét. Az elsődleges diagnózis: hörgőhurut-gyulladás kötőhártya-gyulladással megspékelve. Kapott Floxal-szemcseppet 3x1 csepp/nap, és Sinupret-cseppet 3x10 csepp/nap egy hétig adagolva - nagyon szar íze van -. Lázcsillapítót és orrsprayt nem kértem, mert az előző van itthon, az utóbbival szemben fenntartásom van. Mindenhol azt hallom, hogy az a jó a babáknak, ha kifolyik a kifolyni-való ... viszont, ha befújok, akkor visszafele is folyik ... ezt súgja a józan paraszti eszem. Ami nem tud kiürülni és felgyülemlik, ebből lehet az arcüreg-gyulladás, a fülgyulladás, úgyhogy én maradok az orrszívós porszívónál, az tuti kiszív mindent. Kipróbáltam, hát mit mondjak ... nem fáj, de tényleg mindent ürít :)
Nagyon hősiesen viseli csillagom a betegséget, igaz néha nyűgös, hiszen nem érti ezt a köhögős, orrdugulós dolgot, ami felzavarja álmából folyamatosan. Az éjszaka négyszer kelt, mindig bőségesen szopott, szerintem ki lehet száradva a szája és a garatja a sok köhögéstől, ilyenkor majdnem minden alkalommal kellett orrot is szívni, úgyhogy nehéz éjszakán vagyunk túl, de még pár nap és híre-hamva se lesz a betegségnek. Most sétálni nem megyünk, ami nagyon rossz, hiszen nehéz Dorkát leszedálni friss levegő nélkül.  
Én már teljesen jól vagyok, Krisz is kezd visszatérni az élők sorába, jövő hét szerdán kell mennie újabb röntgenre. Már nem vagyunk fertőzőek, a gyógyszeres kúrának is vége pénteken, lassan-lassan a család többi tápos tagja is felgyógyul és remélem, apósom is hamar kijöhet a kórházból és bízom benne, hogy mi letudtuk az elkövetkező 100 évre a betegségeket. 
Egy kis plusz: a népi gyógyászat egyik praktikáját próbáltam ki: hagymatea. A világ leges-legszarabb valamije, amit csak el lehet képzelni, viszont hat! Kismamáknak ajánlott, nem csinál savat a babákra teljes mértékben ártalmatlan! Nagyon hat, miután le tudtam gyűrni azt a mérhetetlen hányingert, amivel végig tudtam volna rókázni az egész lakást. Lehet másnál nem váltja ezt ki, nem akarok elriasztani senkit sem, nálam minden nem megszokott dolog hányással jár terhesség óta. Ugyanígy jártam a sós tejjel: utálom a tejet, sóval még jobban utáltam, de a torokfájást elmulasztotta két gargalizálás után. Vissza a hagymához: kipucolja az orrot, tisztítja a légutakat, azóta nem köhögök és tényleg semmi bajom nincs. S csak nagyon mellékesen hozzáteszem, hogy a homeopátia ismét gyorsabban és kíméletesebben hatott, mint a gyógyszer!!! 

A hagymatea receptjei:
1. Hagymatea karamellel: - én a karamellt kihagytam -.
Karamellizálj egy edényben két evőkanál barna cukrot, majd önts hozzá fél liter vizet. Tedd bele két fej vöröshagyma külső héját. Az egészet forrald fel, majd hagyd hűlni negyed órát - illetve addig, amíg fogyasztható nem lesz. Ha szeretnéd - miután langyosra hűlt -, még ízesítheted egy kevés mézzel.

2. Különlegesség: köhögéscsillapító hagymaszirup:
Egy deciliter vízben keverj el három evőkanál cukrot, majd forrald fel. Hagyd kihűlni, és tegyél hozzá egy kisebb fej, nagyon apróra vágott vöröshagymát. A léből naponta három-öt alkalommal egy-két teáskanálnyit fogyassz megfázásos betegségek, főleg köhögés enyhítésére.


3. Hagyma egészben:
Önts egy edénybe fél liter vizet, majd tegyél bele egy vöröshagymát egészbe. Főzd körülbelül fél órán át, de az időközben elfőtt víz folyamatos pótlásáról ne feledkezz meg! Ha fogyasztható hőmérsékletűre hűlt, keverj el benne két evőkanál mézet. Fontos, hogy a még forró hagymateába ne tegyél mézet - elillannak a hasznos vegyületek belőle.

Egyébként hagymával lehet gyógyítani még:
Középfülgyulladást, bőrproblémákat és szemölcsöket lehet kezelni vele, ezen kívül fogfájásra, náthára is jó. Legelterjedtebb felhasználási köre azonban kétségkívül a köhögéscsillapításra, illetve az influenzára terjed ki. 

2012. február 27., hétfő

Vitaminok a teljesség igénye nélkül


Bogi egyik kommentje alapján jött az ötlet ennek a bejegyzésnek a megírására. Remélem hasznoskodásom világos és érthető. Igyekeztem mindent összeszedni ezzel a témával kapcsolatban.  Az alábbi táblázatban a vízben és a zsírban oldódó vitaminokról is található információt. Ha zsírban oldódó vitamin pótlására van szükséged, nagyon vigyázz a mennyiségre. Ezek ugyanis képesek felhalmozódni a szervezetben, ennek vitamintúladagolás lehet a következménye. A táblázatban megtalálod, hogy hol, miben fordulnak elő, mit okoz a hiányuk, és mit okoz a túl sok bevitel.
zsírban oldódó vitaminok: A, D, E, K.
Vízben oldódnak a következők: B1, B2, B3, B5, B6, B7 (Biotin, H vitamin), B9, B10, B12, B13, F, H1, C.
Vitamin neve
Hol oldódik?
Miben van?
Ha nem jut elegendő
Ha túl sok
A vitamin (retinol)
zsírban
Leveles- és zöldségfélék, főzelékfélék, káposzta, kelkáposzta, saláta, petrezselyem, paraj, brokkoli, zöldborsó, zöldbab, sárgarépa, szója, kajszibarack, áfonya, csipkebogyó, máj, tengeri hal, tej és tejtermékek, margarin, tojássárgája.
A szem, a bőr és a nyálkahártya kiszáradása, látásromlás, orrvérzés, véralvadási zavarok, zsírfelszívódási zavarok.
Fejfájás, hasmenés, bőrgyulladás, ízületi fájdalom, májkárosodás, étvágytalanság, sárgaság, magzati károsodás, vetélés kockázatának növekedése, hajhullás.
B1 (tiamin)
vízben
Hántolatlan rizs, zabliszt, búzacsíra, korpa, barna kenyér, bab, borsó, lencse, paraj, káposzta, saláta, uborka, paradicsom, burgonya, cékla, élesztõ, tojássárgája, dió, mogyoró, gesztenye, tej, hús, máj.
Fáradtság, depresszió, szívgyengeség, étvágytalanság, memóriazavar, ingerlékenység, kéz- és a láb zsibbadása.
Fejfájás, álmatlanság, szapora pulzus.
B2 (riboflavin)
vízben
Zöldbab, borsó, burgonya, paraj, paradicsom, saláta, kukorica, olajos magvak, gyümölcsök, aszalt szilva, élesztõ, tej, tejtermékek, tojás, hal, hús, máj, vese.
Bőrgyulladás, gyomor és bélrendszeri tünetek, szemproblémák, ekcéma, hajhullás, emésztési zavarok, ajak kirepedése, migrén.
nem ismert
B3 Niacin (nikotinsav)
vízben
Teljes kiőrlésű gabona, barna kenyér, élesztő, hüvelyesek, burgonya, karalábé, paradicsom, kemény héjú gyümölcsök, mogyoró, sovány hús, szárnyas, máj, vese, hal, tojás, napraforgóolaj.
Pellagra, bőrszárazság, hasmenés, fáradékonyság, depresszió, étvágytalanság, fejfájás, alvászavar, memóriazavar.
Gyomorpanaszok, májkárosodás, hasmenés, asztma, bőrgyulladás.
B5 Pantoténsav
vízben
Hántolatlan rizs, olajos magvak, szója, búzacsíra, aszalt és kemény héjú gyümölcsök, máj, hús, tej, tojás, élesztõ.
Zsibbadás, izomgörcs, fáradtság, szédülés, hányás, lehangoltság, étvágytalanság, kimerültség.
Ritkán anyagcserezavarok.
B6 (piridoxin)
vízben
Hántolatlan rizs, korpa, élesztő, burgonya, borsó, uborka, fejes káposzta, paraj, vöröshagyma, napraforgómag, földimogyoró, mák, banán, dinnye, máj, pulykahús, tõkehal, tejtermékek, tojássárgája.
Bőrproblémák, idegesség, álmatlanság, hajhullás, gyengeség.
Végtaggyengeség, idegkárosodás.
B7 vitamin, Biotin (H vitamin)
vízben
Élesztő, tojássárgája, tej, túró, sajt, szezámmag, gabonafélék, szója, bab, dió, mogyoró, karfiol, csiperkegomba, paradicsom, ribiszke, máj, vese.
Depresszió, hajhullás, bőrproblémák, kimerültség, ingerlékenység, étvágytalanság, hányinger.
nem ismert
H1 vitamin
vízben
Zöldek, búzacsíra, bab, gomba, joghurt.
Fáradtság, kimerültség, székrekedés, migrén, ekcéma, vérszegénység.
nem ismert
B10 (M vitamin)
vízben
Paraj, karalábé, tej, sajt, élesztő.
Depresszió, fáradtság, étvágytalanság, ekcéma, gyomorfájdalom, hasmenés, vérszegénység.
nem ismert
B11 Folsav (természetes formája a folát)
vízben
Paraj, gyümölcsök, szója, élesztő, csiperkegomba, hús, máj.
Depresszió, étvágytalanság, fehérvérsejtek csökkenése.
Akadályozza a cink hasznosulását.
A vitaminok előfordulási helye - ételek, gyümölcsök, húsok, zöldségek stb ... - nem életkori sajátosságok szerint van feltüntetve, tehát értelemszerűen nem adunk egy 3 hónapos gyereknek csiperkegombát élesztővel és mogyoróval megspékelve. Én nem vállalkozom most arra, hogy hozzátáplálási naptárat készítsek, mert egyedi, ahogy Dorkát etetem, maximum abban lehet segíteni másoknak, ki, hogyan csinálja és mikor mit ad a gyerekének. Talán egyszer, ha nagyon lesz időm, mint most, összeszedem. Bár azért megint kapni fogok! :)
S a végére a nélkülözhetetlen 4 vitamin, de általánosságban elmondható, hogy minden vitaminra szüksége van a babáknak az egészséges fejlődéshez, én most csak e 4 forrást emeltem ki, de nem elhanyagolható a többi sem. A D-vitamint kicsit jobban részletezem, hiszen ezt nap, mint nap adni kell a babáknak Vigantol olaj formájában. Nemrég olvastam egy tanulmányt, miszerint a D-vitamin önmagában nem elegendő pótlás, kell hozzá más vitamin is. Illetve félreértés ne essék, ha mindent betartasz, akkor is lehet beteg a gyereket, attól még nem lesz szuper extra-hős, mert mindennel telerakja anya-apa, csak hogy egészségesen fejlődjön.

1. D-vitamin:
A D-vitamin nélkülözhetetlenül fontos a szervezet számára. A csecsemő és serdülőkorban kiemelten is fontos a megfelelő D-vitamin bevitel, hiszen ebben az időszakban gyorsan növekednek a gyerekek. Bizonyítottan fontos szerepet játszik a megfelelő csontszerkezet felépítésében. Új kutatások szerint a D-vitamin nélkülözhetetlen az immunrendszer működéséhez A D-vitamin egyrészt a táplálkozás útján jut be szervezetünkbe, másrészt pedig a nap ultraibolya sugárzásának hatására a szervezet is előállítja. A legfontosabb D-vitamin források a halak, de a máj, tojás és a gomba is tartalmaz értékes vitamint. Az árnyékban tartózkodó babák is fel tudják venni a szükséges vitaminmennyiséget a bőrükön keresztül, ha a nap nem csak az arcukat, hanem nagyobb felületet éri.
Milyen tünetei vannak a D-vitamin hiánynak?
  • csontrendszer látható deformitása
  • lapos fej
  • tátongó kutacs
  • görbe láb és lábszár
  • izzadékonyság
  • izomgyengeség
  • étvágytalanság
  • fokozott betegségre való hajlam
  • bágyadtság
A D-vitamin hiányban szenvedő gyerekek körében gyakoribbak a fertőzéses légúti megbetegedések.
Kell e pótolni a D-vitamint?
A gyermekek mindennapi vegyes táplálkozással elegendő D-vitamint jutatnak a szervezetükbe. A csecsemő számára az egészségesen táplálkozó édesanyák tejének D-vitamin tartalma általában megfelelő beviteli forrás, ez elmondható a tejtápszerekről is. A D-vitamin bevitelre leginkább két életszakaszban kell odafigyelni a baba első évében és a serdülőkorban.
2. C-vitamin
A csecsemők C-vitamin szükségletének megfelelő szinten való biztosítása kulcsfontosságú, hiszen esszenciális vitaminról van szó. A C-itamin nélkülözhetetlen a babák egészséges fejlődéséhez. A C-vitamin antioxidánsallergia ellenes hatású és szerepet játszik az újszülöttek növekedésében is. vírus ellenes tulajdonságokkal is rendelkezik. Pozitív hatású az immunrendszerre, a baktériumok és a vírusok elleni elsődleges védelmi vonal működésére. Az anya szervezetébe táplálékkal bevitt C-itamin az anyatejen keresztül bejut a csecsemőbe és kifejti jótékony hatását. A C-vitamin babáknál jelentkező jótékony hatásai közül kiemelendő a vas felszívódásának fokozása. A vas felszívódása jelentősen javul, amikor aszkorbinsav is jelen van az anyatejben, vagy a csecsemő tápszerben. Egy tanulmányban beszámoltak arról, hogy a hozzáadott C-vitamin esetén a vas felszívódásának mértéke háromszorosára nőtt! Az anyatejben lévő vas jó felszívódásában valószínűleg jelentős szerepe van az anyatej egyrészt magas C-vitamin-, másrészt alacsony foszfát-, kalcium- és fehérjetartalmának is. Erre vásároltuk meg a Cebion-cseppeket. S ha okosabb lettem volna, akkor az alapfelszereltséghez tettem volna az alkohol, a Hexachlorophen-hintőpor, a kötszer, az olaj, a lázcsillapító, a két alapvitamin a D és a K, illetve a hasfájásra való szerek mellé.
3. K-vitamin
Négy-hat hónapos korig az újszülött ideális tápláléka az anyatej, a táplálás ideális módja a szoptatás. Tudni kell azonban, hogy az anyatej - elsősorban a kismamák helytelen étrendjéből adódóan - kevesebb K-vitamint tartalmaz, mint amire a fiatal csecsemőnek szüksége van. Vegyes táplálás mellett a vastagbélben olyan baktériumok szaporodnak el, amelyek K-vitamint termelnek. Mivel az anyatej e baktériumok fejlődését meggátolja, kizárólagosan női tej táplálása mellett K-vitamin hiány alakulhat ki a kisbabában. A K-vitamin azoknak a vérben lévő anyagoknak a képzéséhez szükséges, melyek a véralvadás normális lefolyását, az elvérzéssel szembeni védelmet teszik lehetővé. K-vitamin hiányában ezek az anyagok - az ún. véralvadási faktorok - elégtelenül működnek, így vérzékenységi hajlam alakul ki. Spontán vérzések aránylag ritkán lépnek fel, azonban ha igen, akkor az súlyos, a központi idegrendszer károsodásához is vezethet. Mindezek kivédésére minden csecsemőnek K-vitamint kell kapnia az idő alatt, amíg kizárólag szoptatással tápláljuk. Ezt általában K-vitamin tartalmú ampullás készítmény megitatásával oldjuk meg heti egy alkalommal.Egy orvos csoport 1996 óta dolgozik Vietnamban és megállapították, hogy az ottani világviszonylatban is magas csecsemő halálozásért nagymértékben a K-vitamin hiány tehető felelőssé. Mi egy doboz Konakiont váltottunk ki hazaérkezés utáni héten, felírta a doktor nő, hiszen hiába jöttünk haza pénteken a kórházból, nem jöttek ki hozzánk a kötelező babalátogatásra. Hozzáteszem nem bántam egyáltalán. Ezt kellett adni Dorkának havonta egyszer 4 hónapos koráig.
A-vitamin
A vaj, a tej, a tojás, a főzelékek olyan mennyiségben tartalmaznak A-vitamint, illetve annak elővitaminját, a karotint, ami pótlás nélkül is elegendő. Az A-vitamin a látásban játszik fontos szerepet, mivel az ideghártya színanyagainak alkotóeleme. Szükséges a csontfelépítéshez, a hámfelületek éréséhez.  Hiánya ezen kívül kötőhártyagyulladást, hibás fogzománc képződést, visszamaradt növekedést, a fertőzésekkel szembeni ellenállás – csökkenést okoz. Súlyos A-vitamin-hiány csak nagyon hiányos táplálkozás esetén fordul elő, csecsemőknél, és kisgyermekkorban általában nem fordul elő.  A-vitaminból  a bevitt mennyiség 60 – 70 % -a szívódik fel a szervezetben. A gyerekeknek kevesebb a szükségletük belőle, mint a felnőtteknek. A sárgarépa, sütőtök, sárgabarck, sárgadinnye, belsőségek - máj - tartalmazzák.


2012. február 25., szombat

Kicsinap!

Kicsinap, ha vagy még és olvasol, kérlek jelentkezz és mesélj, mi újság veletek, Vilikével!
Pussz nektek!

Életmód-vezetés, avagy a nagyokosok ellenszele

Ismételten felháborodtam egyik kismama társamon, aki annyira tapasztalt egy másfél hónapos baba mellett, hogy kioktat mindenkit séta közben mind a 21 évével - ettől függetlenül 16 évesen is lehet valaki jó anya, félreértés ne essék, nem erről van szó, megérti mindenki miről beszélek a bejegyzést olvasva ... hát az agyam eldobom!!
Kezdődött a csukás - a mert a szülésfelkészítőn ezt mondták és a rossza anya vagyok háromszöggel. Minden szülésfelkészítőn felteszi az amúgy nagyon édes gyerekdoki, hogy na mit adunk a babáknak csuklásra? - kérdést. Én erre rávágtam Zsunál látott, egyébként teljes mértékben működő, kiegészítem jól működő módszerre, a 2 csepp citromlé a szájba, nagy fintorgás és csuklás nuku. Na, erre engem annak idején jól lehordtak, hogy állat vagyok, szegény gyerek ... hűha ... Zsu-t leugatták, hogy a gyerek fogzománcának védelmében ilyet nem csinálunk és erre Tündér Keresztanya visszakérdezett, hogy egy pár hetes/hónapos gyereknek hol van fogzománca vagy egyáltalán foga ... szóval nem ez a jó válasz, hanem az anyatej. Kérdem mindent tudó anyukát, hogy mi a helyzet akkor, ha megeteti a babát, majd ezt követően elkezd csuklani? Akkor újra ráetet? Mert ugye ez köztudottan hasfájást okoz a babáknál - szerintem kivétel nélkül, legalábbis az ismerősi köröm 100%-a erről panaszkodik -. Hiszen a gyomra még nem emésztette meg az előző adagot, máris rájön a következő. Szóval nem szar ember az, aki a gyerkének betol egy kis citromlevet,had szokja aranyom! Erre az okos, általam csak 'búböcce nézés' és a 'hmmm?' kifejezés. Na erre varrj gombot és told csak el a mindent tudó, hőmérővel és pohártartóval ellátott hiper-szuper babakocsidat! Láttam, hogy semmi gondja nem lesz a gyereknek attól, ha pár hetes kortól 2 csepp citromlevet rak valaki a kanálra és tényleg csak az íze kedvéért betolja a gyerek szájába. Összerázkódik egy kicsit és volt csuklás, nincs csuklás. Nálunk ez nem vált be, ugyanis Dorka az összerázkódás és a hideglelés helyett ízlelgette, forgatta a szájába a fura ízt és tátotta a száját a következő adagért ... annyira ízlett neki, viszont a C-vitaminos cseppek nagyon durva íze okán Dorka csuklása is elmúlik.
Szóval lehet élni ráetetés és az ezzel összefüggésbe hozható hasfájás nélkül is.
A másik kérdéskör: a hozzátáplálás, amiért én szélmalom harcot vívok. Vívtam, mert rájöttem, hogy felesleges. Mindenki eldönti mikor mit akar, mire befogadó és vevő a gyerek. Lehet, hogy én korán kezdtem, azt is aláírom, hogy komoly tempót diktáltunk, de Dorkának ez ment és ha valaki ránéz, nem azt mondja, hogy szerencsétlen elbaszott gyerek ... hanem, hogy egy kiegyensúlyozott, szép, egészséges baba, akinek már most megvannak a kedvenc ennivalói, aki ismer ízeket, akinek a csontozata és az izomzata szépen fejlett, nagyon ügyeske. Hozzáteszem szoptatás mellett természetesen! 
Harmadik: a télen-nyáron-hóban-sárban séta: lehet, hogy én vagyok elvetemült, hogy igyekszem minden nap levinni a friss levegőre a gyereket, de kell neki! Egyetlen ok van, amiért nem viszem le, az az erős szél vagy esetleg még egy, az erős szél, mely esővel vagy hóval párosul. Kell a friss levegő, mindenkinek, babának, mamának. Ha családi házban laknánk, egész nap kint lennék vele. Másfél hetes volt Dorka, amikor kivittük legelőször, nagyon élvezte. Alig várom, hogy lehessen menni akár sétálni, akár közösségbe, találkozni másokkal, beszélgetni, babán kívüli dolgokról is, világot látni és nem utolsó sorban kell a testmozgás, nagyon kell. Én nem öltöztetem túl a csemetémet. Ma pl. egy naci, egy kabát, egy kis cipő, egy sapka és a bundazsák volt. Bőven elég volt, még melege is volt. Amikor nagyon hideg volt, akkor ráadtam a bundás kabátot, a bundás nadrágot, sál, sapka, bundazsák és egy takaró. A kesztyűt annyira utálja, hogy addig ordít, amíg rajta van, úgyhogy mínusz 15-be is kesztyű nélkül kommandóztunk a térdig érő hóban.
Majd a minden alkalommal felvetődő körömolló varázslatos és kimerítő világa jött a lázméréssel és gyógymódokkal egyetemben: nekem mindenki azt mondta, hogy a fertőzésveszély miatt tilos a gyerek körmeit levágni. Inkább húzzak a kezére kesztyűt, mert ezt szokták. Megkérdeztem a kórházban a gyerekorvost, hogy mire mondják a fertőzésveszélyt, aki elmagyarázta úgy, hogy meg is mutatta Dorka kezén a következőket. Van a babák körme, ami papírvékony, ennek következtében nagyon hajlékony, viszont kurva éles - ezt szoptatás és mellbimbóba való belekapaszkodás során mindenki, aki szoptat, tapasztalta, aki még nem, az majd fogja -. Ugyanúgy néz ki, mint a felnőttek körme, csak rózsaszín a körömágy rész, maga a bőr fölé emelkedő része fehér ugyanúgy, ahogy nekünk 'nagyoknak'. A babáknak ezt a fehér részt kell levágni, ugyanúgy, ahogy nekünk. Állj! - mondtam, akkor nem értem, miért nem lehet vágni a babák körmét? S jött a válasz: mert ha belevágunk a rózsaszín részbe, akkor az elfertőződik és akár maradandó nyomot is okozhatunk, illetve nagyon fáj ... hát erre én azt mondtam, ha belevágok saját magamnak, az is baromira fáj, vérzik és begyullad utána, ezért kell a gyereknek is figyelmesen vágni. Mutatott a doki akkor egy másik babakezet s ott tényleg nem volt egyértelmű, hol van a körömágy és a kiemelkedő rész. Arra tényleg azt mondom, hogy kesztyű, de általánosságban nem lehet kijelenteni, hogy az első 3 hétben sisak a kézre, mert ahol jól látható az elválás, azt nyugodtan le lehet vágni. Nagyon óvatosan és odafigyelve. Dorka 6 napos volt az első vágáskor, anya ejtette meg nála, azután én csináltam. Egyébként bármennyire hajlékony a köröm a dokinő egyetértett velem abban, hogy kesztyűben is vissza tud hajlani és törni is akár rossz helyen. Én nem tudom Dorka körmét alvásközben levágni, mert nem akarom felkelteni, sokan ezt tartják üdvözítő megoldásnak ... amikor fent van, akkor oldom meg ... most már nem kell birkózni vele és heti 2 alkalommal nyírunk. Sima mezei babaollónk van, aminek a vége kiszélesedik. Kifőztem a legelső alkalommal, nagyon szuperál. Azzal az ollóval, amivel mi vágjuk a körmünk, nem merném megoldani Dorka műkörömtelenítését, ugyanis éles a vége és félnék, hogy belevágok akár a kezébe, akár magamba, másrészt az állandó főzögetéstől tönkremenne előbb-utóbb. Épp Dóri blogjába írtam egy kommentként, hogy annak idején, amikor vásároltuk az ollót, kaptunk hozzá egy nagyon gagyi, elhajló körömreszelőt, aminek a mai napig nem értem a funkcióját. Én reszelni nem fogok, mert rosszul vagyok a hangjától, Dorkának enélkül is épek és erősek a körmei.
A hőmérő a másik vitapontunk a körömolló és társai mellett: valaki a fülhőmérőre, valaki a homlok lázmérőre, valaki a gyereke fenekébe tolt hőmérőre esküszik, valaki, én is a flexibilis végű normál, sima, mezei hőmérőt tartja jó megoldásnak. Ez az a téma, amihez nem szoktam hozzászólni, mert - és most nagyon alpári leszek - nekem kurvára mindegy, hogy ki mit tol fel a gyereke seggébe, fülébe, szájába, akármelyik testrészébe, nekem ez nagyon bizarrnak hat ... a szélgörcscsővel egyetemben, ami az egyik ismerősöm szerint felér egy dugással - s ez volt a nagyon alpári - én nem teszem. Sokan jönnek azzal, hogy nem megbízható a flexibilis végű lázmérő, mert hozzá kell adni fél fokot ... hát a popsiban mért hőből meg le kell kell vonni. Mindenkitől, aki erről vitázik, azért megkérdezem, ha lázas a gyereke, akkor éjjel hogy mér hőt? - mert még mindig macerásabb fenéken keresztül, mint homlokon vagy hónaljban ... Hozzáteszem és kipróbáltam a homloktapaszt is, és megbízható volt. Lehet csak én vagyok falusi paraszt, de mi maradunk a hagyományos méregetésnél, amit bármilyen napszakban meg tudok ejteni a babámon. Másrészt ez egy nagyon rossz beidegződés: egyszer, még gyerekkoromban láttam, hogy egy tehénnek a fenekén keresztül mértek hőmérsékletet, amikor beteg volt s bennem maradt, ha popsi és hőmérő, akkor az tehén ... szóval ez az egyetlen pont, ahol én semleges maradok és ráhagyom az okosokra és a nagyon tapasztaltakra a vitatémát. 
Utolsóként az állandó kérdés: a doki. Mikor vigyük, mikor nem, kinek milyen gondja-baja van? Észrevettem, ahogy általában a nők a szülést felnagyítják, a "mert nekem sokkal szarabb és nehezebb volt s neked ilyen meg olyanod nem volt biztos" - mondat általános. Szülés után pár hétig én is így voltam, mert azt hittem, csak én szültem, csak én csináltam végig, más még biztos nem, aztán ahogy tisztult a kép, rájöttem, hogy nekem bármennyire is nehéz és hosszú szülésem volt, más is végigélte már, csak máshogy, más emlékekkel. S bárki képes rá, nem csak én. Most ezen lehet mosolyogni, szerintem ezzel mindenki így van egy darabig. Jó, hogy el vagyunk szállva magunktól, hiszen nem kis dolgot csináltunk végig kinek hosszabb, kinek rövidebb ideig tartott, de most már azt mondom, hogy nem a terhesség és nem a szülés a nagy feladat, hanem a 24 órás anyai mivolt ... na ezt kell átélni, túlélni, érezni és nap, mint nap csinálni, "harcolni a saját szabadságvágyaddal", ahogy Bogi nagyon-nagyon jól megfogalmazta s ezzel szemben ott van Életke, akiért bármit odaadnál. 
Visszatérve: én annak a híve vagyok, ha nincs baj, nincs telefon és nincs doki. A mostani megelőzéses telefon volt a legelső, amikor a gyerekorvosunkat felhívtam, de szerintem egy tüdőgyulladásos és egy mellhártyagyulladásos szülőpáros mellett az ember tényleg félti a gyerekét. Igyekszem nem túlspirázni. Emellett viszont minden vitamint és tápanyagot biztosítok Dorka számára. Tegnap volt a D-vitamin világnapja. S kutatások kimutatták, hogy a Vigantol, amit 2 éves korig kell adni a gyerekeknek napi rendszerességgel egy cseppet, önmagában szinte szart sem ér, kell mellé a napsütés, a plusz vitamin-kiegészítők, mint a C-vitamin, A-vitamin, B-vitamin, Vas, Folsav. Kutatások alapján 4 hónapos kortól, valaki fél éves kort mond, mások 1 éves kort mondanak, az anyatej önmagában nem tudja már ezeket megadni, ezért javasolják a hozzátáplálás elkezdését 4 hónapos kortól, és a friss levegőt,a tornát. Ha minden rendben van, akkor kizárt, hogy állandóan dokihoz kelljen futkározni és a telefont készenléti állapotba tartani. A szomszédom egyszer azt mondta: " Ha gyereked születik, patikát nyithatsz, mert minden szar kell, állandóan betegek" - szerencsére minket eddig elkerült ... KOP-KOP-KOP!!!!!

Védőnőnél

Betegség ide vagy oda, mérlegelésre menni kell, úgyhogy még csütörtökön ellátogattunk a védő nénihez. 8 után ott voltunk, természetesen Dorka nem érette, miért túrom fel a napirendjét és a reggeli összebújós-lustálkodás helyett mi ez a nagy készülődés? A rendelőben gyors vetkőztetés, mérés: 7300 gramm, két jól érzékelhető fogacska alul, hatalmas növekedés, nagyon szép bőr, hátról oldalra, onnan hasra majd vissza fordulás, hason feltolja magát, egyedüli még nem stabil, de már ücsörgés, két kézzel való fogás, mutatja hol a keze, hol a lába és a pápá is megy 10 esetből 9-szer, arcra figyel, mosolygós, nagyon barátságos baba, ép nemi szervek, tiszta szemek. Lásd egy darab szemecske:
Oltások rendben, tiszta, szép ruha és környezet. Nyála folyik folyamatosan, kezeivel vakargatja az ínyét, ha segítek neki tiszta kézzel, akkor irányítja a kezem, hogy épp hol masszírozzam, hogy segítsek neki. Kábé ezek kerültek bele a kartonjába ... legalábbis ezeket láttam felírva. Pár hónappal megelőzi a kortársait minden szempontból, legalábbis azokat, akik a mi védőnőnkhöz jár. Nagyon büszke voltam rá, hogy mindent megmutatott. Megbeszéltük a hozzátáplálást. Ami abból állt, hogy a védőnő elmondta, hogy azért most már lehet neki egy kis almalevet is adni, egy kis banánt is ... én bólogattam, nem szóltam semmit sem, nem akartam sem magyarázkodni sem vitába keveredni, gondoltam gyorsabban szabadulok ... de lebuktam, mert megnézte az előző találkozó feljegyzéseit, ahol szépen, sorban töredelmesen bevallottam a fogyasztott étkek listáját. Kérdőre vont és meg elmondtam, hogy miért nem akarok belemenni egy összetűzésbe: mert én így gondolom és kész ... s így van jól, ahogy csinálom, Dorka jól érzi magát, szépen gyarapodik, nem üti ki semmi sem. Nyilván nem adok neki rántott húst és vadpörköltet, ésszel csinálok mindent, anya javaslatával és segítségével kiegészítve saját ötletekkel, ami eddig nagyon jól működik. Úgyhogy elértem végül azt, amiért eddig dolgoztam: kijelentette, hogy nem fog ezentúl cseszegetni a hozzátáplálással, hiszen látja, hogy működik. El sem mondtam neki, hogy mi már a múltkor leírtak mellett eszünk zöldborsót, csirkemájat, csirkemellet, a nagy kedvenc: Milupa tejberizspép málna ízűt és Krisz által vásárolt Kölln Flocken Schmelzflocken Dinkel-Hafer. Magyarul babapehely. Ezt bármibe rakom, megeszik Dorka, még a nagyon utált körte is fini lesz ezáltal. 
Kombinálunk mindent mindennel a jó ízlés határain belül. Annyi tanácsot kaptam azért, hogy a lisztet kis mennyiségben adagoljam már, mert így kicsi a valószínűsége a lisztérzékenység kialakulásának és a keksszel is bepróbálkozhatok. Na az utóbbi már megtörtént. Nagyon jó evő a lánykám, ma 2 üveg babakajának megfelelő mennyiséget elfogyasztott nagyon jóízűen. Egyszerre megcsinálok egy nagyobb adagot, ezt osztom szét üvegekbe. Hozzáteszem nagyon halkan, hogy aggódtam egy kicsit, hogy kevés a tejem és azt hittem,, hogy Dorka ahelyett, hogy gyarapodna, mintha fogyott volna, természetesen nem így lett. Már naponta kétszer kap kiegészítést. Délben ebédet és délután egy kis gyümölcs. Így elég a tejem estére. Mindig aggódom azon, nehogy elmenjen a tejci, bár Dorka már nem halna éhen, mégis a cicizés hiányozna neki nagyon, maga az érzés, az összeköttetés - ezt vettem észre a múltkor, amikor bepróbálkoztam a fagyasztott tejjel cumisüvegből. Nem fogadta el, sőt ökölődött tőle. Megpróbáltam a kedvenc poharából is, abból sem kellett neki, úgyhogy a lefejt tejet maximum babafőzelékbe rakhatom bele, mert a kiolvasztottal gondja van a drágámnak. S ezen próbálkozás során vettem észre, hogy amikor megszántam és cicit adtam neki, úgy kapaszkodott belém, úgy ölelte a kezem, mintha többet el sem akarna engedni. Nagyon zokon vette, hogy át akartam verni, úgyhogy már most félek a leválasztástól ... de asszem én is nagyon nehezen fogom viselni. Akkor egy új napirend következik, új etetési rend, ami most még nem szimpatikus, de muszáj lesz ... ez van, más is túlélte, nekünk is át kell esni rajta.
Azt el sem mondtam, hogy felhúzza magát és már nem csak az etetőszéket használja rendeltetésszerűen, hanem a kiságyat is. Utál hanyatt feküdni és tudom én, hogy Ó-láb meg stb ... de ha egyszer rühell feküdni, akkor nem fogom erőltetni, hiszen nekem senki se mondja, hogy szereti, ha a gyere visít. Dorkában előjött a héten egy hihetetlen nagy fokú akarás, amit sokszor hisztinek tudok. Ha valamit szeretne, például felállni és nem segítek neki, keserves sírásba csap át az addigi jó kedv. Nehezen tudom kezelni - bár lehet a betegség okozta nyavalyám miatt vagyok én is türelmetlenebb - ezeket, de igyekszem nem engedni az akaratának ... s itt ütöm agyon az előző mondatomat, miszerint ki "szereti, ha a gyere visít" -. Ugyanis van az a helyzet, amikor már olyan méreg önti el az én kis Drágámat, akkora krokodilkönnyeket ejt s ha nem feküdne hanyatt, akkor még földhöz is csapkodná magát kínjába, szóval ebben a helyzetben megvárom a 'nagy akarás' alias nagy jelenet végét és csak akkor veszem fel, vagy állítom fel, ha kibőgte magát és lecsillapodott. Akaratos kis dög - mondom ilyenkor mosolyogva s teljesen komolyan gondolom ... ha most nem fogom meg Dorkát, elvesztem s egy hisztis picsát fogok kreálni belőle. Ez akkor nagyon nehéz, ha valaki van nálunk és előjön a hiszti, előbb felkapom, nehogy szar alaknak gondoljanak, bár ezen is változtatok és nem akarom, hogy Dorka hozzászokjon ahhoz, hogy mások előtt mindent lehet. 
Van egy nagyon édes sztorija Dorkának, amit minden nap eljátszik s nem tudok rá haragudni s ezt látva egyből ugrok. Játszószőnyeg, játék, hasra fordul, el van jó ideig, mosolyog, nevetgél, nyúlkál a dolgokért, édesen gagyog, majd elfárad, elkezdi keresni a kezét, neki akar állni szopizni, lecsapja a fejét, viszont a kezecskéit nem rakja maga alá, majd ezt eljátssza többször, a végén annyira elkeseredik, mert nem éri el az ujjait úgy, ahogy ő szeretné és elkezd pityeregni, mert már fáradt ahhoz, hogy megforduljon. Ilyenkor csúnya ilyet mondani, de annyira aranyos ... 
Szóval túléltünk egy újabb okítást a rendelőben. elértem végre a célom és Dorka is nagyon ügyes volt. S az egyedül ücsörgésről egy fotó, csak a hitelesség kedvéért:


2012. február 24., péntek

Diagnózis

Először is nagyon szépen köszönjük a sok-sok jókívánságot, a gyógyulással kapcsolatos rengeteg pozitív energiát és a gondolást!
Diagnózis: Krisz: durva tüdőgyulladás, Liz: mellhártyagyulladás, Dorka: szép, aranyos, türelmes leányzó.
Itt tartunk most. Mit nekünk megfázás, orrfolyás vagy egy kis torokfájás, ha ilyen brutál betegségeket is el lehet kapni? Nem kis pályázik a családunk, bumm bele a lecsóba.
Történetünket folytatom onnan, hogy Krisz elment röntgenre, ami egy női tenyérnyi nagyságú, lágy szövetű valamit mutatott ki a szívcsúcs alatt pár milliméterrel. Visszament a körzeti dokihoz másnap, ám mivel a jogsija is lejárt cirka 2 hónapja, így nem tudta kivárni a sorát, elment okmányirodába vezetői engedélyt csináltatni, mivel csak csütörtökön volt ügyfélfogadás. Legalább az ideiglenes jogsi meglett. Ma reggel készült 7-re dokihoz, ám mivel én is szarul voltam felkelés után, megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt ... s jön a következő csavar, mivel Krisz rokonsága is dögrováson van, így Dorkát nem tudtuk kire hagyni. Így pofátlanság ide vagy oda, felhívtam a dokinkat és megbeszéltem vele, hogy 9-re odamegyünk, ugyanis nem akartam Dorkástul millió tüsszögő-prüszkölő, köhögő, krákogó, lázas és egyéb nyavajával küzdő ember között héderezni fél napot. Szóval odaértünk, így, hogy meg volt beszélve, negyed órát vártunk s millió tüsszögő-prüszkölő, köhögő, krákogó, lázas és egyéb nyavajával küzdő ember között. Majd megvizsgáltak mindkettőnket, elmondta a diagnózisokat, felírt az uramnak egy lórugást, nekem egy homeós cuccot - Sinupret - a szoptatás miatt, Dorkát agyon dicsérgették, szeretgették és eljöttünk.
Itthonról felhívtam a gyermekorvost, hiszen jön a hétvége és nem igazán tudom, hogy Dorka most hol tart?! Elkapott-e valamit vagy kezdődik-e vagy abszolút semmi ok az aggodalomra ... mindenesetre nem akartam segítség nélkül maradni a hétvégére. Nem vette fel a telefont, de !!!visszahívott!!! kétszer is! Mondtam neki, hogy végül is nagy gond nincs, csak minimálisan folyik az orra, néha köhög, sokat tüsszög, néha hőemelkedése van, de ezt betudom a fogzásnak ... szóval szerintem nincs gond. Mindenesetre megnyugtatott, ha bármi gond van, hívjam fel és segít. Zsu után az orvos is azt tanácsolta, vásároljak Ceboin-cseppeket, ez C-vitamin. Gyerekeknek 5-10 csepp naponta, felnőttek is fogyaszthatják, ezzel a megelőzésre gyúrunk. Lázcsillapítónk mindig van itthon: Germicid C és Nurofen. Amennyiben köhögne vagy lázas lenne, akkor hívnom kell a dokit, meghallgatja a tüdejét. Bár hozzátette, hogy lázcsillapítón - ami van - és orrcseppen kívül nem tud felírni még egy 4,5 hónapos babának mást. Én az orrcseppel nem vagyok kibékülve, nem használom, bár most kipróbáltam, meg is lett az eredménye, ami kifolyt volna, az visszafolyt és úgy fájt 2 napig az arcüregem, a fejem, hogy még a nézés is fájt, majd akkor lett jobb, amikor tudtam fújni rendesen az orrom. Úgyhogy maradunk a sokáig nagyon ellenzett orrszívó-porszívónál, az tuti kiszív mindent. Ezen kívül hozattam Krisszel Izlandi zuzmót a torokfájásra. Szóval így zártuk a délelőttöt. Illetve kaptunk egy javaslatot:
S mi megfogadtuk a tanácsot, maszkot hordunk itthon. S jobb, vagy csak a tudat ... hogy ezzel is óvjuk a gyereket. A dokik - körzeti, gyerekorvos - szerint egyik, nálunk jelentkező betegségekkel szemben teljesen védtelen egy baba, ráadásul nagyon köhög mindkettőnk. Így veszélyes Dorkára nézve. Lehet sokan túlzásnak tartják, mi megelőzésnek ítéljük meg. Emellett most a fertőtlenítőt is használjuk kézre.
A képeken, amennyire szarul néz ki anya és apa, legalább annyira szarul is érzi magát. Dorka viszont nagyon édes és nem érti ezt a két őrültet, mit csinál vele és különben is, hol vannak a szülők. Az esti játéknál már le kellett vennem a maszkot, mert hiába ismeri meg a hangom, mégsem a megszokott arc van vele szemben. Hozzáteszem, hogy a hangom most inkább egy jól meglett transzfesztitáéra hasonlít, mintsem a régi mélyen 'csilingelő'-re. Krisz parkolópályára került még egy hétre, most már nagyon elege van a 3 heti kényszerpihenőből, viszont jó hír, hogy nála minden évben télen jön elő betegség, igaz akkor a töréstől a megfázásig minden egyszerre, ezzel letudja az éves kötelező táppénzt.
Szóval éljük a mindennapokat, tőlünk megszokott szokatlan módon, de így jó most.
Dorka egy tünemény, azt nem mondanám, hogy türelmes, de nagyon szeretjük és nagyon úgy néz ki, hogy ő az egyetlen ép-, elméjű a családban.


2012. február 22., szerda

Dögrováson

Mindenki dögrováson van. A családi arány 2:1,5: vagyis anya, apa totális offon van, míg Dorka csak félig betegeskedik ... vagy csak miattunk, tápos szülők miatt nyűgös és nagyon bújós, nem tudom. Vasárnap kezdődött Krisznél a taknyosság - ez nem nátha - ugyanis szó szerint az van, amit mondani szoktam: taknyunk-nyálunk egybefolyik ... s most még nagyon disztingváltam. Tegnap este az uram más hőmérsékleti rekordokat döngetett: 39,8 fokos lázzal nyomta az ágyat, amíg anya csak 38,7-tel tett-vett a konyhában, Dorka körül, a fürdőben és itt-ott, mert muszáj. Apának gyógytea, tiszta ágynemű, lázmérés, gyógyszer stb kell, Dorkának tiszta pelus dukál, játszani kell vele, miközben nagy mosollyal és 100 taknyos papírzsepivel ülök a játszószőnyeg szélén, mert közelebb nem nagyon akarok menni hozzá, féltem nagyon. Igazából csak akkor veszem fel, ha nagyon muszáj. Közben megszakad a szívem, hogy bújna ő és várja, hogy mikor kapcsolok megzabálom üzemmódba és eszem meg a nyakát, a pocakját, mindenét ... de hát nem lehet. Alapigazság: anya nem lehet beteg, jobban mondva eddig engem tényleg elkerült minden nyavalya. Én 10 éve se voltam ilyen szarul. Akkor jött ki igazán, amikor letettem este Csillagomat aludni ... letaglózott ez a nyavalya, fájt mindenem. Oscilococcinumot szedek, homeopátiás bogyó, Krisz kapott erősebb lórugásokat. Ráadásul visszautalták röntgenre, mert azt hitték el van törve bordája, nem csak zúzódása van. Na, kiderült ma, egyik sem nyert: a szívcsúcs alatt pár milliméterrel van egy női tenyérnyi folt, amit holnap megy kivizsgáltatni. Még az a szerencse, hogy nincs semmi gond. 
Nagyon szar ez az állapot! Amikor el van dugulva minden testnyílásod az orrodtól kezdve a füleden át minden. Ma állítólag tízmilliós nap van, ami annyit tesz, hogy amire ma gondolunk, az tízmilliós erővel hat. Hát én kurvára koncentrálok a gyógyulásra és hogy Dorka meg ne fertőződjön. - hozzáteszem, az egyik tv csatornán csak milliószoros nap volt szóval mindenki döntse el maga az igazságot - mindenesetre ma gondolni kell és én nagyon gondolok. Ráadásul holnap mérlegelésre kell menni Életkével, babakoncertre is holnap lett  volna, hát ez is kimarad most. 
Nem értik meg, amit már ezerszer elmagyaráztam, hogy úgy ne jöjjenek hozzánk babalátogatóba fél órára se, ha valakinek valami nyavajája van. Olyan se, aki csak érzi, hogy beteg lesz, vagy már beteg. Nem értik azt sem, hogy nem tudok a szoptatás miatt antibiotikumot beszedni, ha komolyabb gondom lenne és már a homeopátia sem hatna - bár nagyon bízom benne - és azt sem értik ezzel párhuzamosan, hogy Dorkának se tudok nagyon segíteni, hiszen csöppöknek alig van valami, mait lehet adni teljes biztonsággal ha beteg lenne. Persze vannak láz- és fájdalomcsillapítók, de egyáltalán nem akarom teletömni vele aranyomat, illetve az folyamatos orrszívást is rühelli már. Egyértelmű, hogy ki hozta be a betegséget, csak azt nem értem, hogy eljön "Dorkanézőbe" és rá 2 napjára telefonál, hogy én ilyen meg olyan szarul vagyok, ugye nem kaptátok el ... ja, már akkor is szarul voltam, amikor nálatok voltam ... most mit mondjak erre?! Nem látszódott rajta semmi. Letisztáztam az érintettel a dolgot ma délelőtt, megértette, megértette, ha nem, úgyis jó. Mindenesetre ma már nem engedtem fel. 
Túljutunk ezen is és kérek mindenkit, aki olvas, hogy gondoljanak ránk ma, mert van a sokszoros nap, hátha segít. :)