Összes oldalmegjelenítés

2012. február 19., vasárnap

Farsangoltunk

Apával farsangoltunk az Astroban szombat este. Nagyon készültünk rá, de valahogy a készülődést beárnyékolta az, hogy Krisz nem talált magának farkas maszkot. Piroska és a farkasnak öltöztünk be. Jó kis társaság jött össze, jobbnál jobb jelmezekkel érkeztek a vendégek. 
Anya még délután feljött, hogy vigyázzon Dorkára. Kicsit aggódtam amiatt, hogy mostanában Életke sokszor fent van éjjelente - a fogzás megviseli - és nem szerettem volna, ha anyának ringatni kell s éjszaka kellős közepén a lakásban fel-alá kell sétálnia Bubussal. Megbeszéltem előre a lánykámmal, hogy ha lehet, ne keljen fel, szépen aludjon és természetesen a félelmem ismét nem igazolódott be. Egy órakor értünk haza és Maja ugatása verte fel álmából Angyalkámat. Gyors szopi után aludt is mint a bunda és csak reggel ébredt fel. Igaz fél 8 helyett fél 7-kor, de mégsem csinálta azt, amit a múltkor: szerda éjjel fél 1-től kezdődően 7-szer kelt fel nagy sírások közepette fél 8-ig. Túl vagyunk ezen is, lassan, de biztosan jönnek ki azok a fogacskák.
Vissza a szombat estéhez:
Mivel Krisz nem talált maszkot, anya sminkelte ki, csinált neki farkas füleket, nekem megcsinálta a hajam. Szóval ha nem lett volna, nem sikerült volna ilyen jól a belépőnk. Piroskához méltóan készítettem kis kosárkámban sütit, így meg tudtam kínálni a vendégeket. A kosárka Dorkáé volt, amit anyától kapott a múlt héten. Jelmezverseny is volt. A második helyezést értük el, nyereményünk egy vízipipa volt, aminek nagyon örültünk, hiszen szeretjük használni. Már van egy, amit szintén anyától kapott Krisz egyik karácsonyra.
Baromi jól éreztük magunkat: örültem a sok-sok dicsérő szónak, ami elsősorban annak szólt, hogy 4 hónapja szültem és bevállaltam egy ilyen jelmezt. Nyilvánvalóan nem én voltam a legnádszálkarcsúbb, de hogy a legdögösebb anyuka címet megkaptam, az elmond mindent :)))
S a végére pár fotó anyáról és apáról:






12 megjegyzés:

  1. Mégsem doktor - ápolónő???
    De a jelmez nagyon jó lett, és ötletes! :) Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, mert a sztetoszkópon és a fehér combfixen kívül nem volt olyan ruha, amit szerettünk volna :(
      De szerintem ez még jobb lett! :)

      Törlés
    2. Tényleg nagyon jó lett! Tetszik nagyon nekem is! :)))

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Itt nincs lájkolási lehetőség hozzászóláshoz, de ezt "lájkoltam" :D Dóra

      Törlés
  3. Jó jelmezek, aranyosan néztetek ki Krisszel :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klasszul néztek ki!! :)) Tök jó, hogy ki tudtuk kapcsolódni és nem csak azért, mert van lehetőségetek, hanem azért is, mert AKARTOK is! Szuper buli lehetett és jó dögös a jelmezed! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nagyon jó volt kimozdulni egy kicsit és a hol a keze, hol a lába, pá-pá és egyéb nagyon választékos és felnőttes kommunikáción kívül mást is jó volt hallani :)))

      Törlés
  5. Szuperklassz jelmezetek volt, a fb-on láttam először! wow, egyszerűen dögösek vagytok! te pláne, kedves Piroska, Krisz meg igazi gonosz farkas! állati :D

    VálaszTörlés