Összes oldalmegjelenítés

2015. április 29., szerda

... mert velünk mindig történik ....

Múlt hétről van szó, amikor a betörési kísérlet már csak hab volt a szarkupacon tortán.
Hétfőn egy barátnőmmel nőgyógyásznál voltunk, ahol közölték vele, hogy a cisztáival el lehet lenni, nem gond, sőt műtétet sem javasolnak és az sem gond, hogy február óta vérzik és rosszul van. Ráadásul nagyon jó orvosról beszélünk. Dorka addig Katival volt, játsziztak, tavaztak. Mikor átvettem a gyereket, görényt és cicát simogattunk, hazamentünk, nagyon elfáradtunk.
Kedden fagyizás, sétálás, cipővásárlás volt porondon, ahol sikerül 3 db olyan 40-es cipőt vásárolnom hogy az egyik kicsi, a másik nagy, a harmadik szorít. Hazaérkezve már csak nevettem a dolgon, majd Majástól, Dorkástól lementünk hátra a garázshoz, ahol a szomszédokkal és gyerekeikkel voltunk kint fél-1 órát.
Az udvarból lehet látni ablakon keresztül a lakás bejárati ajtaját, tetőtér, ahol ha menekülni kell, csak lefelé. Ebben a fél 1 órában valakinek/valakiknek szándékában állt bemenni a lakásunkba, hogy milyen célból, ne kérdezzétek, mert elképzelni nem tudom. 

Mint ahogy azt sem, hogy volt bátorsága ahhoz, hogy így megpróbálja. Az egyik lehetőség a rendőrök szerint: olyan ismerős volt, aki tudta hova jön és mi van nálunk - bár azt nem tudom, hogy mi van nálunk, mert szerintem semmi. Én pénzt is csak mindig annyit tartok magamnál, ami éppen kell, mert elveszítem - aki ismer, ezt tudja -. Tudta, hogy van kutya, tisztában volt azzal is, hogy mekkora hangja van. Egyébiránt máskor próbálkozott volna és akkor belebukik, mert a szomszéd otthon van és semmit sem hallott. Tudta azt is, hogy idő kell, mire a garázsból felérünk a lakásba és ha pont felindulunk, neki van még menekülési ideje. A másik lehetőség, kifigyelt minket és annyira idióta szegényem, hogy a biztonsági hevederzár ellenére megpróbálta vagy nem vette észre a hevederzárat. Attól csak úgy tud bejönni, ha van kulcsa hozzá vagy ajtót robbant. Hogy be szerettek volna jönni, azt akkor vettük észre, amikor felmentünk 6 óra körül a lakásba. Egyből látható volt a forgácsolás és hogy a fal össze van zúzva.
Mindenesetre nem tudott bejönni, de sikerült elérnie, hogy napokig nem tudtam aludni az eset után, annyira rossz érzésem volt. Nem féltem, hanem szabályosan rosszul éreztem magam otthon. A lakás nyújtotta biztonság-érzetet, az a jó érzés, amikor hazamész oda, ahol élsz, még ha csak pár órát töltesz el, azt sikerült elvennie ennek az idiótának. Le sem írom, hogy mit gondoltam, nehogy visszaszálljon rám, mert akkor egész életemben popsiba kefélnének nagyon durván. 
Dorkának nem mondtam semmit, kakaóztunk, egy mesét megnézhetett, mentünk fürödni, majd letettem aludni. Miután elcsendesedett a hát, felhívtam a rendőrséget, elmondtam mi történt, 15 percen belül ott volt két rendőr, akik elmondták mi a protokoll ilyenkor, fél óra alatt végeztünk. Kikérdezték a szomszédokat, adatokat vettek fel. Fél 10-re megérkezett 2 helyszínelő, akik szintén fél óra alatt megcsináltak mindent, ha a pasin múlott volna szerintem ott is alszik. 
Éjfél elmúlt, mire letörölgettem, összesöpörtem, ágyba kerültem, aludni nem tudtam. Szerda reggel széles vigyorral és mi sem történt fejjel Krisszel találkoztam pár percre, majd átvettem a bizonyítványomat és dolgozni mentem. Délután találkozóim voltak, de nagyon nem voltam toppon sehol sem, később a rendőrök jöttek vissza még egy körre. Csütörtökön Dorkát fülészetre vittem reggel a kórházba, mivel azt vettem észre, hogy az egyik fülére nem hall. A jobb fülét kiporszívózták, a balba csepegtetünk azóta is, de nem akar oldódni a fülzsír. Ennek a füldugónak az eltávolítása után tudják csak megmondani, hogy ez az oka annak, hogy nem hall, vagy egyéb. Reméljük az előbbi. nagyon bátor, okos nagylány módjára viselkedett, nagyon büszke voltam rá! Kórház után munka, óvoda, majd pénteken ügyintézés, szombaton Ádám-szülinap és vasárnapra maradt minden más a háztartásból. Hétfőn újra fülészet, nem tudták ismételten kiporszívózni, így újra csepegtetni kell,. Délután fodrász, tudtunk beszélgetni és bulit szervezni. Tegnap a biztosító jött hozzánk a kárt felmérni, fotózni, elmondani a menetet. Várjuk még a rendőrségi jegyzőkönyvet, az árajánlatot a javításra majd ez alapján fognak fizetni.
Közben tegnap nagy kommandós akcióba kezdtem. Egér vs Liz ... a garázsban. Egér, aki szétrágott mindent. A minden alatt értsd a hivatalos papíroktól a liszten át az utolsó morzsáig a gyapjútakarón, gyapjúpárnán keresztül az ülőgarnitúrát ... mindent. Köcsög egér, most elkapom! Felfegyverkezve minden lehetséges egérfogóval körbepakoltam az egész garázst - kb 15 négyzetméteren 50 db. Biztosra megyek ... aki látott, tuti feküdt a nevetéstől: célszerszámok, sonka, sajt, szalonna, szaloncukor darabkával, gumikesztyű, fertőtlenítő, totális menetfelszerelésben öltözve, kis házakat csináltam és végigpakoltam a nyomvonalon - gyakorlatilag végig van szarva az egész garázs, úgyhogy nem volt nehéz. Viszont nevetséges részemről, hogy eddig ha nem is napi szinten, de hetente lent voltunk és nem vettem észre. Most, hogy pakoltam ... hagyjuk is a szagot és a látványt.
Az is lehetséges, hogy már nincs ott az egér, régen elment, csak télre költözött be.
Ma anyák napi barkácsolás lesz az óvodában, ahol a kiírás szerint a nagymamáknak készítünk meglepiket. Ma felhívott egy férfi a rendőrségről, hogy gond van a nyomozati anyaggal, ugyanis fénykép nem készült. Tájékoztattam, hogy de bizony, kép volt, több is, a kollégái készítették. Ma pótolnom kell az anyagukat.
Az óvodából rohanok haza, mert a keresztlányom ballag pénteken és sütök, amit holnap reggel az unokatesóm visz el, miután újra a kórházban teszünk látogatást Dorkával újabb kísérletre és én már nagyon örülnék, ha ez lenne az utolsó, majd munka, haza Majáért és irány vásárhelyre. 
Mindezt megelőzte egy április 18-ai apás nap is, ami nagyon jól sikerült, erről külön írok.
Szóval az elmúlt két hetünk így zajlott és még.
Egy vágyam lenne, kettő inkább: egy nagy alvás reggel óracsörgés nélküli ébredéssel és hogy otthon nyugiban tudjak leülni 2 órát ... esetleg ez alatt filmet is tudnék nézni, de tudom, ez már nagyon extra kérés lenne ...
Mind e mellet az ember elvégzi a dolgát, gyereket okosít, itt a példa rá:
 

2015. április 9., csütörtök

A csendélet felfordulása

El vagyok maradva két héttel. 
Ilyenkor az emlékek megszépülnek, a gyomorgörcs kisimul, a mérgelődések elfelejtődnek. Mindennek ellenére igyekszem reálisan leírni a történteket.
Múlt héten kerek 12 órát dolgoztam összesen. Hétfőn 8-at, csütörtökön 4-et. Az előbbinek a záróvizsga volt az oka, amit szerdán 5-ösre abszolváltam, a csütörtökinek Dorka betegsége. Csütörtökön reggel anyósom szólt, hogy Dorka nincs jól, ne menjen oviba. Már úton voltam, fél óra múlva a kezemben tartottam Dorkát, akinek azon kívül, hogy bágyadt volt, nem volt gondja. Az oviban sokan betegek voltak, kint is voltak nyuszit keresni Dorka elmondása szerint, már érett a betegség. Csütörtökön 11-kor szólt anyósom, hogy dolga van, jön a nyuszi is, Dorka amúgy is hétfőtől ott volt, így a déli alvásra otthon voltunk. Pénteken nem mentünk oviba, nem volt jól Dorka, én is otthon maradtam, a vasárnapi húsvéti ünnepekre teljesen helyrejött a gyerek. 
Dorka egész nap színezett egy hang nélkül, volt hogy 4 órát egyben. Sütöttem-főztem addig. Megetettem közben, de elvolt egyedül egész nap.
Szombaton vásároltunk, sütöttem, délután Anna barátnőmék voltak nálunk Lilivel és Ninával, majd estére kis vendégünk lett Bence személyében. Nagyon édes kis pasi. Dorkával nagyon jól elvoltak, együtt ettek, együtt fürödtek, együtt aludtak, az anyukája csak vasárnap délelőtt jött érte. Akadt némi nemű gondom a pelenkázást illetően, konkrétan a kakis pelus kiborította a gyomrom ... ám Dorkával közösen megoldottuk. Én nagyon elszoktam ettől és most újra felötlött bennem, hogy sokáig miért nem tudtam pelenkázni Dorkát.
Vasárnap reggel megjött a nyuszi! Azt az örömöt! Dorka fel-alá ugrált, nagyon édes volt. "Ez az! Biztos figyelt a nyuszi a fűből, hogy jól viselkedtem-e" és hasonló mondatok hagyták el a száját. Majd kisebb lelkiismeret-furdalás közepette ajándékot bontottunk - leírom lentebb - és hamarosan indultunk a győri nagyszülőkhöz ebédre, délutáni sziesztára, Bogi szülinap ünneplésre. Hétfőn korán keltünk. Vártuk a locsolókat. 9 fiú jött, mindenki kapott piros tojást és 500,- Ft-ot ... kész anyagi csőd lányos szülőnek lenni. Mindenesetre felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire volt jó ötlet pénzt adni a gyerekeknek ... most már nem tartom helyesnek.
A 9 gyerekből 8-at úgy kellett lefejteni a korlátról kifele menet olyan hisztiben voltak, maradni akartak, majd az ígéret után, miszerint ha befejezik a hisztit, a héten visszajöhetnek játszani alapon nagy nehezen minden kicsi kéz lefejtődött a korlátról. Na most ennek köszönhetően a hét minden napján jön valaki játszani. De jó nekünk!
Vasárnap Dorka keresztanyjáék voltak gyerekestül, majd unokatestvéremék látogattak meg minket, voltak sokszor átmeneti időszakok, amikor is 12-en voltunk a lakásban egyszerre. Az utolsó vendégünk este 9-kor ment el enyhén ráutaló felszólítást követően: "Figyeljetek ide! Nem akartok már hazamenni? Dorkának aludnia kellene már régen!" - hozzáteszem, hogy 10 percre jöttek csak 6 után ... és 9-ig maradtak. Dorka nagyon jól érezte magát ebben a társaságban is. Volt végre valaki, aki masszív 3 órát pónizott és színezett vele.
Sütöttem természetesen most is: krémest, kosárkát, zserbót, képviselő fánkot. Majd mindez elfogyott hétfő 10 órára és két locsolkodó között gyorsan sütöttem plusz négerkockát.
Én minden ünnep alkalmával így járok.
Jól telt a húsvét, tényleg nagyon jó volt, mégis iszonyatosan elfáradtam. Éjjelente nem tudok aludni, sokszor éjfél után fekszem le, reggel 5-kor kelek.
Nagyon sok vendégünk volt, ezzel párhuzamosan sokat készültem. Nem látom teljesen egyértelműen a vendégvárás előnyös oldalait ... biztos van ... könnyebb menni másokhoz; zabálás után a mosatlant ott hagyni az asztalon, ha ahhoz van kedvem és a saját gyerekem után sem pakolok össze, hiszen a házigazda úgyis mindig azt mondja, hogy hagyd, nehogy összepakolj, majd mi megcsináljuk és én sosem ellenkezem ... viszont én is mondom, én is elmosogatok, én is kinyalom a seggeket és eszem ágában sincs panaszkodni, pedig annak tűnik.
Ebből látszik, hogy szeretnek minket, szeretnek nálunk, velünk lenni. Hely híján a szőnyegen feküdni-ülni-jól érezni magukat, hangosan nevetni, gyerekek totál őrjöngve kergetőzni, szétpakolni, bungit építeni, fiú létére hercegnős koronát viselni, kigombolt nadrágban hesszelni, mert annyi sütit zabált. Persze ha olyanoknál vagyunk vendégségben, akik közel állnak, simán elpakolok, elmosogatok, segítek ... de többnyire nem, ha nem muszáj.
Kedden dédiékhez mentünk ki húsvétolni, tegnap nem volt otthon Dorka, hiszen hiába nincs iskola, a szerdai napot meghagytuk a győri nagyszülőknek, így tegnap a nyuszi elköltöztetett mindent a helyére, amit hozott.
A végére írom a lelkiismeret-furdalásos történetet:
Ajándékbontás, ugrálás, sikítás, őszinte nagy öröm. Dorka épp akkor találta meg az ajándékot, amikor én a reggeli  fekete teámmal és a cigimmel kiálltam dohányozni. Dorka egyből cigánykereket hányva kérte fülig érő mosollyal, hogy bontsuk ki, bontsuk ki, bontsuk ki ... én meg azt találtam mondani, hogy "várd meg, amíg elszívom a cigimet és kibontjuk" - Dorka tök illedelmesen, csendben - egy szó nélkül - bevonult a szobájába, leült az ágyára, maga mellé rakta a játékot és megvárt. Amikor észbe kaptam, nagyon elszégyelltem magam. Hogy a fenébe mondhatok ilyet egy gyereknek, amikor még én sem bírnék várni a frissen megtalált, várva várt ajándékkal és Dorka hogy lehet ilyen, hogy szót fogad és bemegy az ajándékkal és megvár?! Akkor jöttem rá, hogy az elmúlt hetekben szinte mindig azt hallott tőlem, hogy most ezért meg azért nem játszom, nem kártyázom, nem színezem stb ... Mindig majd volt de sosem most. Emellett a záróvizsga okán sokszor előfordult, úgy játszottunk, miközben ő vizsgált doktor néni lévén, addig nekem az egyik kezemben félig beleállítva a játékolló, a másikban tétel volt, tanultam közben. Vagy egyik kezemben filctoll, másikban tétel. Múlt héten szombaton volt a csúcs figyelemmegosztás terén: sütöttem sütit, közben készítettem az ebédet, a tétel előttem egy lapon, miközben Dorkával mondókáztunk és észrevettem, hogy Maja vizet kér.
Aranyom beletörődött, szót fogadott és megvárt. Nem szívtam el a cigit, mentem, miközben elnézést kértem tőle, hogy nem ugráltam vele, nem örültem vele, nem csaptam a seggem az égbe az ajándék láttán.
Nem, nem érthető meg és indok sincs rá, hogy folyamatosan arrébb raktam a gyereket, bárki bármit mond. Mi anyák vagyunk, legalábbis én biztos és egy olyan anya, aki nem akarja ezt így.
Láttam nemrég egy filmet. Drew Barrymore játszik benne a címe, Fiúk az életemből. Kicsit hasonló élethelyzet. Tényleg csak kicsit, sosem szeretnék erre a pontra jutni.
Sokszor előfordult az is, hogy inkább megszerveztem, hogy jól érezze magát ... másokkal jól érezze magát, de azt nem szerveztem meg, hogy ketten jól érezzük magunkat.
Keszekusza, nehéz időszakon vagyunk túl. Tudom, hogy Dorkának most anya kell, így a nyelvvizsgát toltam nyárra. Dorkának most anya kell és vissza kell vezetni a pár hete elmaradt aktív együtt eltöltött napi időt.
Dorka hetek óta csütörtökön már taknyos, péntek délutántól vasárnapig 'betegeskedik'. Nyilván az ovit hibáztatja először az anya, hiszen azt könnyebb, mint magába néznie. Persze, hogy nem tudott megbirkózni aranyom ezzel a hülye helyzettel és élvezte, hogy amikor 'betegeskedve' csak vele foglalkoztam és ilyenkor tétel sem volt a kezemben, mert ha 'betegeskedik' nem tanulok.
Hétfő reggelre nem volt baja a gyereknek. Nem hiszem, hogy van ilyen mindig csak hétvégén felbukkanó 2,5 napos betegség. Így tudta csak élvezni a figyelmem. 2 hete vasárnap egész délelőtt hányt, majd 11-12 között megitattam vele 2 dl kólát, megevett egy zacskó ropit és abbamaradt, persze másnap még nem ment oviba, de hét közepétől igen.
Szóval ideje visszatérni a régi kerékvágásba ...

2015. április 8., szerda

2015 Nyuszi képekben


Liz&Maja

Nyuszi ajándék anyától és apától

Vendégváró

"Ez az! Hogy tudta ez a nyuszi, hogy mit szeretnék! Biztos a fűben lapulva figyelt valahonnan!" 

Győri nagyszülők nyuszija

Volt egy kis vendégünk szombat délutántól vasárnap délelőttig. Kétgyermekes nővé váltam, erről külön írni fogok, csak jussak végre el idáig.

Bűbáj Dorka, az őszinte öröm!

Így várta a locsolókat! - azért a HK-s fülvédőt sikerült leimádkoznom róla.

Liz

Vágj hülye pofát, hogy véletlenül se legyen egy normális képünk sem!

Mi

Liz

A csitt-csattokat Dorka igazított a hajába 

Dorka

Gyermekeim