Összes oldalmegjelenítés

2011. október 31., hétfő

Szoptatás

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy a szoptatás mennyire intim dolog. Mindig ugyanarra jutottam: amikor kettesben végezzük e nemes tevékenységet Dorkával, nincs is annál szebb, amikor a szemembe néz és fogjuk egymás kezét - na meg Dorka szájával a cicit ... el nem engedné -. Másrészt viszont az utcán szoptatás vagy  kocsiban vagy bárhol, nem a meghittségről szól, hanem édes kincsem mérhetetlen éhségének csillapításáról és a most, rögtön, azonnal tejciről. Sokan megszólhatnak azért, mert nem érek haza pont szoptatási időre, de nem erről van szó. Sokszor csuklik Dorka, ez előfordul boltba menet vagy séta közben is. Ilyenkor felkapom, elő a didi és tesszük a dolgunk. Engem nem érdekelnek a körülöttünk állók, az meg pláne nem érdekel, hogy kit mennyire zavar. Nekem a gyerekem a legelső, az ő igényeinek a kielégítése. Ez a hátránya annak, hogy nem használok cumisüveget és csőrös poharat ... s nem is szeretnék. Poharazunk és Dorkámnak egyre ügyesebben megy. Már nem akar megfulladni minden kortynál, már ügyesen nyeli a babavizet vagy a felforralt és lehűtött csapvizet. Emlékszem születéskor a mellemre tették Dorkát, egyből rácuppant és szopott nagyon ügyesen. A kórházban nem tudtam mellre tenni normálisan, így kisebesedett és nagyon vérzett a mellbimbóm. Szerencsére Zsu tanácsára vettem még szülés előtt Garmastan kenőcsöt, ami nagyon sokat segített és hegesítette a sebem. Másrészt nagy előnye, hogy hoemopátiás, nem kell lemosni szoptatás előtt, semmi baja nem lesz a babának tőle. Tényleg hasznos volt. 
A helyes szoptatási technikát megmutatták a kórházban:
Fontos, hogy a "ráharapás" nem okozhat fájdalmat. Ha mégis, akkor le kell választani a babát és újra rá kell rakni a cicire. A mellbimbóból és a bimbóudvarból minél többet kell bevetetni vele a szájába. Én eleinte csak fekve szoptattam, most már bármilyen testhelyzetben tudunk enni. Dorkát magam felé fordítom, így a testünkkel egymás felé nézünk. A hátát kitámasztom párnával vagy a kezemmel, majd figyelek arra, hogy a feje se előre, se hátra ne essen, épp kényelmes legyen neki a fejtartása a cicizéshez, majd jön - én csak - 'rákapásnak' - hívom -.Ehhez alátámasztom a mellem úgy, hogy a hüvelykujjam felül van, az összes többi alul, a hüvelykujj és a mutatóujj egy C betűt formál. Ez a C-fogás. Nekem ezt mutatták meg s ez be is vált. Fontos még figyelni a baba orrnyílására. Célszerű nem eltakarni, hiszen nem jut levegőhöz s ekkor tolja ki a szájából a cicit, aminek az a következménye, hogy sok levegőt nyel, egyenletlenül szopik, s fájni fog a pocakja és a mi bimbónk is. Elég ha egy kicsi rés van a mell és az orrnyílás között, az már bőven elegendő a levegő áramlásához és az egyenletes szopihoz. Nekem sokszor gondot jelentett, hogy hova helyezzem a babát magamhoz viszonyítva. Sokszor nagyon leraktam aztán néha magasan volt. Rájöttem Krisz segítségével, hogy az jó, ha a babának nem kell leszegni a fejét ahhoz, hogy elérje a cicit. Egyenesen kell tartania a fejecskéjét és akkor nincs baj, nem okozok magamnak sem fájdalmat és Dorka is kényelmesen tud szopni. Etetés után jön a böfi. Ami Dorkának nem ment 3 hétig, jobban mondva nálam nem ment, csak Krisznél. az ő válla úgy illeszkedett a baba gyomorszájához, hogy feltette és 3 másodperc múlva túl is voltak a dolgon. Amikor kórházban hazaérkezés után 3 napra kijött a doki és a védőnő, azt a tanácsot kaptam, ha törekszem a helyes szoptatásra, akkor nem kell feltétlenül böfögtetni a gyereket. Tévhit, hogy a gyerekből ki kell verni a böfit. Valakinek jól zárnak az izmai és ha emellett ha helyesen szopik, akkor nincs szükség a böfire, nem fog fájni a baba hasa. Én azt vettem észre, hogy Dorkának szüksége van arra, hogy a levegő távozzon minél előbb s megtaláltam az én böfiztetési módszerem: nem a vállamon, hanem a mellkasomon végez Dorka. Könnyebben visszaalszik, nem tol még percekig. Meglennénk böfi nélkül is, de még kínlódik evés után. Ha meg így letudjuk gyorsabban és 'tolásmentesen' az evés utáni kényszert, akkor így jó. Dorka este fürdés után eszik fél 9-kor, majd reggel fél 5-kor kel újra, ha minden rendben van fél 9-kor indul a napunk, akkor kel végleg Pöttyünk. Onnantól napközben 3 óránként szopizik. Annyi tejem van, amennyit a babám épp fogyaszt. S tényleg kereslet-kínálat alapon működik a tejtermelés. Én biztonság kedvéért 3 naponta elszopogatok napi 2x7 golyó urtica urens 5 ch erősségű homeós bogyót, mely tejserkentő. Egyszer reggeli után, majd este lefekvés előtt. Ezzel biztosítom a tuti utánpótlást és a kemény, 2 számmal nagyobb pornós didiket.
Dorkára egy szavam sem lehet, nagyon ügyes. Szerintem kiegyensúlyozott és boldog baba, nagyon igyekszem, hogy ez a két tulajdonsága meglegyen, ennél fontosabb nincs. Mindenesetre ismét végiggondolva a szoptatás intimitását, újra a fent említett 2 megállapításra jutottam. Intim, ha kettesben vagyunk, tápláló, ha muszájból van. Ez is olyan 'túinvan' állapot, mint a terhesség. Nagyon szeretek szoptatni. Ez az egyetlen olyan dolog az életében a mi életünkben, amit csak tőlem kaphat meg annak ellenére, ha nagyon éhes már a mamán és apán is keresi a cicit. Ez a mi kettesben töltött egyik legfontosabb tevékenykedésünk. Remélem még sokáig tudom így táplálni. Amikor megfogja az ujjam és a szemembe néz, melengeti a szívemet és a lelkemet a lányom és az egész helyzet. Ezt a pillanatot valószínű 18 éves korában sem fogom elfelejteni, amikor bulizni indul s nem érti majd, miért féltem az életemnél is jobban. Ezért a nézésért, ezért a szempárért féltem a világon a legjobban.
Íme anya kicsi kincse és a világ legszebb szempárja:
Bogitól, helyesbítek Bogi Borijától kapott ruciban Dorka:

2011. október 28., péntek

Baba-mama klub

Ma baba-mama klubban voltunk Dorkával. Minden hónapban egyszer, a védőnőm szervezi, teljesen "sötétségmentes"! Általában fél 11-től fél 12-ig tart a foglalkozás. Ilyenkor a gyerekek szabadon játszanak, az anyukáknak pedig előadást tart egy szakember, jobban mondva előadás interaktív módban. Szabadon közbe lehet szólni, kérdezni lehet, szóval inkább beszélgetés jellege van a történetnek. 
Egy órával a kezdés előtt megszoptattam Dorkát, felöltöztem ... Kincsemet beletettem a legszebb rucijába, az egeres kisnaciba és a cicás sittes lila rugiba és egy kötött kardigánnal színesítettük a megjelenését. Anya egy rózsaszín feszülős felsőben - mert a 69 kilóhoz már ésszel lehet öltözködni a 85-höz képest -, egy barna szoknyában, combfixben és tűsarkú szegecses csizmában tipegett le a lépcsőn induláskor. Apa segített Dorkát lehozni a lépcsőn, mert a 18 centis sarokban még saját magam is billegtem, így a babát nem mertem bevállalni. Babakocsival tettük meg az amúgy 5 perces utat. Dorka az út felén éktelen nagy visításban tört ki, én meg mintha bepánikoltam volna. Fura feszülést éreztem a gyomromban, olyan nem jó érzés kerített hatalmába. Átfutott az agyamon az a buta gondolat is, hogy visszafordulok, hazatolom Dorkát, nem égetjük magunkat a folyamatos üvöltéssel ... holott tudtam azt is, ha minden kötél szakad és nem tudom megvigasztalni a babám, akkor max. cicire teszem és csönd lesz, hiszen bárhol megszoptatom, én nem vagyok szégyenlős, a babám nyugalma a legfontosabb, akinek nem tetszik, el lehet fordulni. Aztán úgy voltam vele, hogy meglátjuk mi lesz, majd bementünk a rendelőbe. Ott csönd lett, levetkőztünk, mert nagyon meleg volt s közben beszédbe elegyedtünk egy kismamával, aki 6,5 hónapos terhes. A szülésélményemről érdeklődött, mivel nem akartam hazudni neki, így azt feleltem, hogy inkább mást kérdezzen erről, mert nem akarom elvenni a kedvét ... természetesen hozzátettem, hogy mindennek ellenére a természetes úton való szülés javallott és ezekért a szarosakért minden megéri. Dicsérte a csajomat a többi anyukával és védőnénikkel együtt, majd elkezdődött az előadás. Néztem a babákat, mind nagyobb volt Dorkánál. Talán a legkisebb is fél év körüli volt, szóval mi voltunk a legminibbek mind a 3 hetünkkel. Fél óra után nyugtalanság lett úrrá a gyerekeken, sok volt nekik egyszerre ennyit ülni anya ölében, majd a bátrabbak nekiálltak játszani, a félősebbek nyüglődtek továbbra is anya ölében ... közben az előadó, aki a homeopátiás gyógymódról tartott előadást, válaszolt a kérdéseinkre. Ketten voltunk nagyon aktívak. Nyilván nekünk már megvan/megvolt az előéletünk ezen gyógymód kapcsán, túl sok újat nem tudott mondani, mégis volt egy: 
az Oscillococcinum hoemopátiás szer. Ezt nem tudtam, nagyon jó influenza és nátha kezelésére, sőt ha a gyerek közösségbe megy, akkor megelőzés céljából is lehet adni. Volt olyan megállapítása az előadónak, amivel én egyáltalán nem értettem egyet, ennek szokásomhoz híven hangot is adtam s alá is támasztottam érvekkel és saját tapasztalatokkal. Nem a hitelességét akartam rontani, csak ha gyógymódról beszélünk, akkor pontosak legyenek az infók. 
Ezalatt Dorkám végigaludta és végigmosolyogta az egy órát. Tündéri volt s én nagyon büszke voltam rá. A kezdeti idegességem csillapodott és nem stresszeltem magam azon, hogy mi lesz, ha nekiáll böbölni. Hogy égni fogunk, mint a rongy ... szerintem ezen minden anya pörgeti magát egy kicsit, de a kezdeti nehézségek után, mikor nyugalom lett úrrá rajtam, megnyugodott a babám is és rendben voltunk mindketten. Dorka szunyált, anya hol hallgatott, hol kötözködött.
Majd délután elmentünk teázni apával és babával ... gyűjtöttünk újabb hódolókat, ebből egy darab kutya bővíti a leltárt. 4 körül Dóriék jöttek babalátogatóba. Hoztak Dorkának güngyörkét, anyának, apának boldogsághormont - Milka csokit -. Nagyon aranyosak voltak, Dórinak nagyon jól áll a babájuk és baromi szép kismama. Eddig is bájos volt, mint ember, de most non plus ultra! Tökéletes kiscsaláddá kezdik kinőni magukat. Szerintem kisfiút hord a szíve alatt s már elkezdem gyűjtögetni a rucikat babájuk számára.  
Visszakanyar ... jó volt a klub, jó volt közösségbe menni, ilyen helyzetben még nem voltunk. Most újra egy fokkal jobban ismerem a gyerekem, próbálom tanulni Édeskémet s minden újabb szituációval közelebb kerülök hozzá.

2011. október 27., csütörtök

Esti fürdés apával videó

Csak hogy lássátok ... nálunk tényleg apa fürdet!
Bízom benne, hogy mindenki, aki szerette volna, meg tudta nyitni és meg tudta nézni az esti szeánszát apának és Dorkának.

Kicsinaptól újabb infó!


kicsinap írta...

Köszi az érdeklődést, megvagyunk. Hullámvasútozunk. Sok-sok rossz hír mellett, néha akad jó is.
Vilmos 19 napos, életben van, nincs közvetlen életveszélyben, de sajnos sok-sok dolog nem tökéletes. Ezeken próbálnak segíteni, mi meg reménykedünk, hogy sikerrel járnak. Hétfőn 910 gramm volt, ami a mélyponti 690 grammhoz képest óriási dolog.
Nagyon nehéz úgy babát szülni, hogy aztán még sincs gyereked, napi kétszer látom 1-1 órára és ennyi. Nem foghatom meg, nem ölelhetem, puszilhatom, a lélegeztetés miatt a hangját sem hallhatom. Nem szoptathatom (bár anyatejet kaphat), nincs semmi, ami megfoghatóvá teszi, hogy újabb gyerekem lett.
Nehéz az egész családnak, a többi gyerek is megszenvedi.
Nagyon-nagyon bízunk ebben a kicsi fiúban, de iszonyatos nagy a feladat neki.

Faltetkó és hömbölgő

 Anyáéktól kapta Dorka tegnap ezeket a nagyon aranyos falra ragasztható tattókat. Az ára nagyon durva: 299,- Ft. Bármikor leszedhető és variálható. 
A középső nagy sárga akármit még nem tudtuk beazonosítani. Egyenlőre Dorkának úgy mesélek pelenkázás és öltöztetés közben róla, hogy a vásárhelyi mamáék kertjében termő boldog napocska, amiből eper nő ki és alatta zöldell a fű. A bébibogyóm imádja az általam kreált történeteket. A napszemcsis partyarc napocska például akkora buliban volt tegnap, hogy még ma is "pámpingol" - Lilla szava járásával élve. 

Ezek a nagyon szerelmetes pingvinek a fürdőszobában leltek otthonukra. Na nem azért, mert ott van a leghidegebb, hanem azért, hogy apa is tudjon mesélni fürdetés közben. Dorka nagy szemekkel nézi őket s nagyon tetszik neki!








Hömbölgőt, alias játszószőnyeget. Sacc húgomtól kapta Dorka. Egy tüneményesen aranyos játék, egy éves koráig minimum el lesz benne a gyerekem. Van rajta tükör, amiben tegnap Dorka felfedezte magát s eléggé meg is lepődött, hú ez meg ki ... ?!
A felhő és az egyik lógó sípol, ha megnyomom, a másik zörög, a harmadik egy rágóka, ami szintén érdekes hangot ad ki. Tegnap a babámat leraktam és fél órát elvolt a szőnyegen. Zörgettem, sípoltam neki, nagyon élvezte a mozgó tárgyakat. Közben Maja is csatlakozott a játékhoz, aki nem értette, hogy a szőnyegén miért fekszik ott a rivális, miért játszik és miért élvezi ennyire. Másrészt jó lenne, ha már lemenne róla ... aztán rájött, hogy ez kisember maradni fog, így nagyon tüneményesen egymással is elvoltak. Maja ugatott, Dorka felfedezte a kutyát, a kezeivel hadonászott - mást nem tud még - Maja pedig lesunyt neki, ugrált és tette vette magát a babának. Nagyon helyesek voltak. Nem lesz itt gond velük úgy érzem. A szőnyeg ereje összehoz :)

Köszönjük szépen a rengeteg ajándékot!!! Nagyon szeretünk benneteket!

No para, no fáradtság

Tengerentúli Bogi barátosném kérdezte egyik hozzászólásában, hogy csinálom, hogy sosem vagyok fáradt?! Erre nagyon egyszerű a válasz: nem tudom, nem én csinálom. Van ennek a jelenségnek egy nagyon prózai oka: én a terhesség alatt, tulajdonképpen a 16. héttől kezdve alig aludtam. Az állapotosságom végén ha heti 5 órát össze tudtam hozni, már királyság volt. Most este lefekszem és alszom, amíg Pöttyünk nem követeli jelzés értékű nyekergéssel, hogy hol az ennivalóvalója, ergó hol a cicim. Napi 6-8 órás alvásokat produkálok s ez már nem királyság, hanem császárság. Hálás vagyok a sorsnak - el ne kopogjam -, hogy Dorka jó baba s hagy éjjelente pihenni. Most utólag azt mondom, jobb ez így: terhesség alatti nemalvásom most pótlom. Könnyebb, mintha pocakosan napi 20 órákat aludtam volna, most meg ha éjszakáznom kellene, meghalnék ... butaságnak tartom a nézetet, amikor valaki azt vallja, hogy terhesen kell sokat aludni, pihenni, úgymond rápihenni a babázós időszakra. Miért ki tudja, hogy milyen lesz egy babával a kezedben? Ki tudja, hogy kell-e éjszakáznod? Hogy lehet előre pihenni valamire? Nem értem! Egy szó, mint száz, én kipihentebb vagyok, mint valaha! A 9 hónapos cécó után nekem az éjszakáim, mint a kánaán. Másrészt: nem érzek fáradságot.  Néha érzem, hogy sok már minden, a gyerek, a háztartás, a kutya és mindenki hagyjon békén egy kicsit, de ezek egy óráig tartanak, megnyugszanak a kedélyek és megy minden újra a rendes kerékvágásban. Nagyon vártam ezt a szerepet. Anya lettem. A világon mindennél jobban akartam ezt. Ha napi 3 órákat tudnék aludni és hulla lennék már, akkor is valahonnan a bugyrok legmélyéből előhúznék még egy kis energiát, hiszen, vágytam Dorkára ... s minden, amit kaptam az élettől, igyekszem megbecsülni és maximálisan helytállni benne/érte. Azért is próbálok fitt maradni, hiszen a lányomnak szüksége van rám s én nem egy rosszkedvű, elgyötört anya szeretnék lenni, aki sokszor csak félig nyitott szemmel jár-kel a nagyvilágban. Csak akarni kell! Amennyit küzdöttünk ezért a virágszálért, amennyit aggódtunk, amennyit dolgoztunk érte megér annyit, hogy amennyire csak lehet, ki szeretném elvezni a társaságát, a lényét és minden történést, ami vele kapcsolatos. Ehhez viszont nem hagyhatom el magam. Másik nagy szerencsém, hogy anya hetente egyszer feljön, segít nagyon sok mindenben. Tegnap is itt volt, sütött 2-féle sütit, mert a általam készített zserbó golyók elfogytak, főzött nekem "rizsalevest" , és felrakta a faltetkókat. A következő bejegyzésben megmutatom ... Én addig ki tudtam mosni, ki tudtam vasalni, összeporszívóztam, felmostam és boltba is le tudtam menni. Másrészt anya sok praktikus dolgot megmutogatott, az időbeosztást is megtanultam tőle, illetve az egyszerre 134 dolgot csinálok szépen sorrendben c. áldást tőle örököltem. Nem utolsó szempont az sem, hogy Dorka nagyon jó baba, mellette el lehet végezni a napi feladatokat. Nem kell mellette lábujjhegyen járkálni, porszívózhatok mellette nyugodtan ... a porszívócsővel való társastáncom imádja ... így kirakom sokszor a babahordozóban s elnézeget vagy elalszik, miközben tevékenykedem. Sokszor neki magyarázok és bohóckodok, hogy ne pityeregjen vagy elvonni igyekszem ezzel a figyelmét. Csak lazán ... máshogy ezt nem lehet, különben becsavarodna az ember. 
No para ... mondom ezt én ... tényleg igyekszem lazán felfogni ezt az egész gyerekneveléses cuccot ... de következetes maradok mindemellett, ami nagyon fontos. Mégis egy parám van. Dorka egyszer kel éjjel szopizni. Nyekereg, meghallom bébiőrrel, átcaplatok a szobájába, kiveszem a kiságyból, 'alászagolok', hogy mi újság odalent - aki ezt nem csinálja, az hazudik -, ha kell, peluscsere, majd átviszem a mi szobánkba, hitvesi ágyra rakom, én is mellé fekszem, elő a cici, jön a szopi, amibe egyszer a 30 perc alatt belebólintok én is 10 másodpercre. Majd csere, jön a másik cici, újra szopi. Ha végzett a szemem fénye, visszaviszem a szobájába, be a kiságyba, betakarás, villanyoltás, iszi anyának és visszafekszem aludni. Ez az esti rítus. Éjjel minimum egyszer felriadok, hogy elmaradt onnan a történet, hogy ha végzett a szemem fénye, visszaviszem ... innen álmomban úgy folytatódik a történet, hogy elalszom, ráfekszem úgy a gyerekre, hogy nem veszem észre és a gyerek megfullad. S ettől akkora pánikban ébredek fel, hogy szakad rólam a víz, rohanok a másik szobába megnézni Dorkát, hogy tuti visszavittem-e a lélegzik-e s minden rendben van-e vele ... s megnyugodva konstatálom, hogy a szívem teljes nyugalommal alszik a helyén s nincs gond. De tudjátok mi a legdurvább az egészben? Amikor Maja felosonkodik az ágyra s ebből az álomból úgy riadok, hogy Maja valamelyik kevésbé szőrös testrészét fogom meg ... ilyenkor az infarktus kerülget. Mindig azt hiszem, a gyerek van ott! Anya megnyugtatott, nem ment agyamra a szülés és a gyerek, ezzel minden kismama álmodik.
Zárásként talán annyi: tegnap olvastam egy könyvben, hogy állítólag a szülés után 40 hétig olyan hormon termelődik az anyukák szervezetében, melyek biztosítják azt, ha éjjel felkelünk, szoptatunk és tisztába tesszük a gyereket, visszaalvásnál biztosítja a gyorsabb és mélyebb álomba zuhanást. Nálam ez tuti működik, mert amíg régen volt, hogy órák alatt tudtam csak elaludni s ha egyszer felkeltem, képtelen voltam visszaaludni normálisan, addig most elrendezem a gyereket és már visszafele a nappali közepén csukódik le a szemem. Mire az ágyban leér a párnára a buksim, már alszom. 

2011. október 25., kedd

Szombat esti dudorgás

Szombat délután anya feljött hozzánk, s megkértem, hogy aludjon nálunk, mert szeretnénk elmenni Krisszel este "ereszd el a hajam, kirúgunk a hámból bulizni!". Ami annyit takart, hogy Juditékkal és a többiekkel találkoztunk az Astoban este 11-kor s egy jót beszélgettünk - ez volt az ereszd el a hajam -, ittam egy üveg lájt kólát - ez volt a kirúgunk a hámból - s fél kettőre itthon voltunk - ez volt a buli-. 
Szóval este szoptatás után letettem Dorkát, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, megcsináltam a hajam, kifestettem magam, majd felöltöztem. Az utóbbival volt a legnagyobb problémám. Vannak a kismama ruháim és vannak a terhesség előtt hordott XS-es, S-es méretű rucijaim. A kismama ruhákból elegem van, illetve nyári ruhákról van szó ... ezzel ellentétben terhesség előtt olyan mini szoknyákat hordtam, amikből a fél fenekem kint volt 20 centis tűsarokkal. Ezzel nem is volt gond 52 kilósan ... ám mostani habtestemen ez elég szarul nézne ki. Sőt elárulok egy titkot: nézett ki. Felpróbáltam. Hát mit mondjak ... egy bálna kötözőzsineggel összecsomagolva effektus. Durván hülyén állt. Még szerencse, hogy vettem egy farmert, amit bár ne tettem volna, mert nagyon megbántam. Most vettem csak észre, hogy csípőfarmer. Most a csípőm nagyon vaskos lett a combjaimról nem is beszélve. Így ahhoz képest, hogy a fekete eltakar, ez kiemel mindent, plusz ha előredőlök, kint van a derekam, a fenekem, a bugyim és minden nem kívánatos kilócskám a párnácskáimmal egyetemben. Mindenki hüledezik, hogy 3 heti szüléshez képest baromi sok lement rólam - hozzáteszem halkan, mások szerint ... szerintem nagyon pufi vagyok -. Mindegy, a lényeg, hogy vagy nem volt jó a kiszemelt esti partyruha vagy kényelmetlen volt. Mindenesetre egy apró ténnyel nem számoltam: a melleim akkorák lettek, hogy a hű bazd meg kategória felső határát súrolja. Döntöttem: feketét kell felvenni ... ápol és eltakar. Találtam egy strecc fekete felsőt, egy fekete vastag harisnyát és egy combközépig érő fekete szoknyát. Beleraktam magam. Anya nagyon finom süteményt készített, amiből vittünk le a kávézóba is, de ha itthon még eggyel többet megeszek, tuti nem jön rám a tűsarkú szegecses csizmám. Így lemondtam az élvezetekről ... egész estére ... csak a csizma legyen jó!!! Nagy nehezen elindultunk, nagyon mérges voltam ... már nem is tudom kire ... találtam okot, hogy a családom minden tagját hibáztassam a genetikával egyetemben, hogy milyen nehezen mennek le rólam a kilók szülés után ... azt mondják, a szoptatás fogyaszt ... hát már érezném a hatását ... végül is megnézve magam, nem is vészes ... s már nem is haragszom ... senkire sem.
Leértünk az Astróba, gondoltam milyen jó lesz, végre nem szaros pelenkáról, nem a kaki színéről, szagáról, állagáról kell beszélgetni, végre gyerekmentes pár óra lesz. Megjegyzem halkan, az est 99,9%-ban Dorkáról szólt, gratulált mindenki, csodájára jártak a tündéremnek a neten és a szülést természetesen el kellett mesélni mindenkinek 88-szor. Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, nagyon gyorsan telt az idő és végre kimozdultunk kettesben. Éjjel 1 óra körül észrevettem magamon, hogy egyre többet nézem a telóm, Krisz is halkult a beszélgetésben - pedig ő mindig a társaság középpontja - s egyszer csak feltette az uram nagyon aranyosan a következő kérdést, amiben a válasz is benne volt: Hazamenjünk babázni? S a válasz olyan igen volt, amiben benne volt minden szeretetem és hálám. Hiányzott szaros Dorka, hiányoztak a szaros pelenkák, hiányzott az illata és mindene ... Jó volt és nagyon kellett ez a kikapcsolódás ... de ennyi épp elég volt. Nagyon feltöltött energiával, Judittal közben volt egy nagyon mély beszélgetésünk, amit nagyon régóta halogattunk és nagyon ránk fért már. Megváltottuk a világot.
Őszintén szólva egy dolog frusztrált így utólag belegondolva. Hiányzott a cigi! Baromira! Maga a kávézó nem dohányzó helyiség. Ami önmagában nagyon jó s egy csomó előnnyel jár. Ezért mindenki kijárt bagózni. Éreztem a szagát, néztem a kifújt füstöt, ami csalogatott ... mégsem tudtam volna beleszívni egy slukkot sem a szoptatás miatt. Egyedüli voltam a csapatban, aki nem füstölt ... ha lett volna még valaki más is ... de nem volt. Kibírtam s büszke vagyok magamra! Ez mérföldkő volt. Bár tudom, ha kicsöppen az utolsó csepp tejci a cicimből, akkor az lesz az első, hogy rágyújtok. Sokat gondolkoztam rajta: rossz anya vagyok attól, mert a nem egész 3 hetes gyerekem itthon hagyom csak azért, hogy én jól érezzem magam ... nem vagyok önző dög?! Aztán rájöttem, hogy kell. Nagyon feltöltött, rengeteg pozitív energiát kaptam az emberektől, s nem a családom társasági hálójába vagyok bezárva. Ami kell és a lételemem, de sokszor szükségem van a másra vagy a másikra. Végülis arra a következtetésre jutottam, hogy az jó a gyerekemnek, ha anya fel van turbózva ezerrel és végtelen időket képes ringatni, mondókázni, hülye pofákat vágni, esténként száz-és százszor hülyét csinál magából azért, hogy Dorka ne visítsa végig az esti levetkőztetést. Ehhez kell a más ... a másik. Sokan azt mondják, milyen vagány anyuka vagyok, hogy otthon hagytam a babát. Ez nem vagányság. Akkor lettem volna nagy arc, ha a gyerekem csak Majára hagyom. Így megfontolt voltam csak: a legjobb kezekben hagytam, arra, akiben feltétel nélkül megbízok! Anyára, a világ legjobb nagymamájára. 
Mindenesetre nagyon jó volt hazajönni, nagyon vártam, hogy Dorkát láthassam. A lakásba beérve gyorsan arcot és kezet mostam, átöltöztem, majd a babókám megébredt, megérezte, hogy megjöttünk és hangos le-le-le jelzéssel követelte a szopit. Nagyon jól esett, ahogy egymáshoz simultunk, ahogy egymás szemébe néztünk ... a csajom ... a mindenem ...

Csak úgy össze-vissza

Dorka 3 hetes múlt tegnap! Csak úgy száguldanak a hetek s közben kapkodom a fejem, hogy mindjárt 18 éves, elköltözik itthonról és mi lesz az én pici babámmal, azt szeretném, ha élete végéig az én Mini Manóm lenne. Bár jó lenne az is, ha beszélne, járna, mosolyogna ... incselkedni lehetne vele. Szóval hülye az anyai agy: sok mindent szeretnék sürgetni, sok mindent késleltetni. Próbálom kiélvezni és megélni minden idegszálammal a jelent, az adott pillanatot, örülni az apró dolgoknak és értékelni mindent, amit ez a kis ember tesz. Ahogy rám néz, ahogy megismeri már a hangom, ahogy a kis kezét végighúzza az arcomon és érzem a finom bőrét, a tappancsait megpuszilgatni imádom, jó még a szaros pelenka szaga is ... ahogy a pofiját megpuszilom, a jó reggelt kezdetű keltegetések varázslatossága, ahogy értelmet nyernek a mindennapok. Eddig azt hittem tartalmasan élek. Hát nem ... más töltetű volt a dolog. A bulik, a több napos elmaradozások, a gondolok egyet és ide megyek, oda szaladok, ezt és azt veszek. A Krisszel kettesben töltött 5 év ... a napok mind mind más jelentéssel bírtak, máshogy értékeli az ember a szülés után. Például: régebben nagy társaságin életet éltünk. Sokszor annyian voltak nálunk hétvégente, hogy az volt az érzésem, átjáróházban élek, mégis élveztem. Elég volt az urammal minden második, harmadik hétvégét totál kettesben tölteni ahhoz, hogy merítkezzünk egymás energiáiból, vagy csak megmártózzunk a másikban. Terhesség alatt, főleg a végén jött ki belőlem az a gondolat, hogy úgy szeretnék Krisszel "kettesben" lenni már, ahol csak KETTEN vagyunk és senki más, még egy pocaklakó sincs közöttünk ... főleg nem az ágyban ...  most már tudjuk értékelni a full kettesben töltött időt. S bármennyire is szeretnék most már kettesben lenni, csak úgy működik, ha Dorka is ott van valahol, elérhető közelségben. Annyi érzelmi impulzust kapok Dorkától, hogy nem győzök betelni vele. Fura, de rengeteg dolgot helyettesít az ő kis világa azzal, hogy a mienkébe beleépült s átadni igyekszik. Pl. nem hiányzik a munka ... ami eddig elképzelhetetlen volt számomra. Aki ismer, mindenki azt vallotta, hogy munkamániás vagyok, vagy legalábbis félig őrült. Nem hiányzik a napi pörgés, mert felváltotta valami más. Most is megvan a napi rutinom, amit nagyon élvezek. Végre van értelme az életnek, a mindennapoknak. A terhesség végén már nagyon untam a pihenést - bár nagyon mást a hatalmas méreteimtől nem tudtam csinálni -. Untam a semmittevést. Legjobban a várakozást untam. Most reggel felkelünk és megvan a napi feladatunk. Általában fél 9 körül indul nálunk az élet. Szopi után peluscsere, majd mi is reggelizünk. Krisz munkába megy, én elmosogatok, kimosok, kivasalok, fertőtlenítem a fertőtlenítőt, hogy azzal kifertőtlenítsem a ruhákat, a lakást, a kutyát és mindent, ami él és mozog. Most túloztam, de Dorka cuccait tisztán tartom nagyon. Majd ebédet főzök - ha nincs itt anya -, kis netezés, közben Dorka 3 óránként kel, szopi, peluscsere, majd jön a délutáni séta. Lassan sötétedik, hazaér Krisz, vacsi, beszélgetés stb ... majd 8-kor baba fürdetés, amit apa végez anya beszarisága miatt, fél 9-kor Dorka-vacsi. Ha szerencsénk van, ekkor jó mélyen elalszik, ha nem, ringatás következik medvetánccal és Egy kis malac röf-röf-röffel, ami szintén apa reszortja, mert ekkor anya már zuhanyzik és morog, hogy más normális gyerek ilyenkor már alszik. S jöhet az édes pihenés. Dorka jó baba, nem zavar minket éjjel sem. A TV-t olyan hangerőn hallgatjuk, mint eddig, úgy beszélgetünk egymással, mint eddig, sőt, ha vendégünk van, Dorkát az sem izgatja. Ha alszik, akkor alszik, nem kell nálunk lábujjhegyen járni, mert gyerek van ... ezen kívül van még egy ugatós kutyánk is ... s mindig, mindenki hozzánk csönget be kaputelefonon. Na ez az egy dolog, amitől már égnek áll a hajam. Sokan/a legtöbben nem tudják, hogy csak röviden kell nyomni a csengőt, így mindenki rátenyerel - egyébként a legtöbb helyen így kell -, s nálunk visít a csengő. A múltkor a számláló biztos - népszámlálás miatt - naponta járta a lakásokat s természetesen minden alkalommal !este! hozzánk csöngetett be. Szóltam neki kétszer teljesen normálisan, hogy legyen szíves, én kérek elnézést, egy akkor még 1-2 hetes gyerekkel vagyok itthon, most altattam el, ne ide csengessen be, hanem Ágihoz. Itthon van szívesen beengedi, segít is neki. Harmadszor is hozzánk nyomja, mint bolond az ólajtót. Durcásan, de beengedem. A pofátlanság netovábbja, hogy negyedszer is a mi nevünket találja meg a csengők közül. Ekkor már úrinő módjára, üvöltő gyerekkel a kezemben, emelkedett hangnemben közöltem, hogy ha még egyszer ide csenget be, eltördelem a kezeit, majd a hátába állogatom. Erre még neki állt feljebb. Gondoltam magamban: mondhatod buzikám, akkor ide nem jössz be a lépcsőházba ... így kint maradt. Álljon meg a menet!
Olyan dolgok tudnak felbosszantani, amikkel eddig nem nagyon foglalkoztam. Az első és No.1. Dorka lett. Minden más csak utána jön. Az ő érdekei, a kis nyugalma a legfontosabb s leszarom, kit hogyan érint a történet. Hozzá kell tenni, hogy először nagyon normálisan közlöm a mondandóm, de ha valaki másodszor vagy harmadszor sem ért, akkor eldurranok. Nincs már az embernek anyaként sem ideje, sem energiája másokkal harcolni folyamatosan. Más, értelmes, fontos dolgokkal szeretném eltölteni az időm. 
Hülyeség tudom, de van, jobban mondva lett egy kedvenc elfoglaltságom: állok és nézek. Ez így önmagában non-sens. De ez van. Állok a kiságy mellett és nézem Dorkát. Gyönyörködöm ... órákon keresztül elmerülök benne, a testrészei négyzetmillimétereit stírülöm. Hol azon gondolkodom, hogy lehet ilyen tökéletes, hol azon, hogy lesz ebből felnőtt ember, hogy fog megtanulni dolgokat. Mikor ébredezik, nézem, hogy milyen kis buta pofákat tud vágni, hogy nyöszörög ... de imádom minden rezdülését ... amikor fent van, nézem, hogy bontakozik a kis elméje - nyilván 3 hetesen még túl nagy agykapacitásról nem beszélhetünk -. De már felismer, közben rám mosolyog, figyel arra, amit mondok neki. Nézem a mellkasát, hogy tuti lélegzik-e, amikor be van bugyolálva, mindig a kezeit taperolom, hogy mozog-e a gyerek. Aki ezelőtt nekem ezt mondta, jól leostobáztam, hogy nem normális. Hát üdv a klubban! Elérkezett az én végzetem is, a legnagyobb konkurenciám: a lányom. Annyira, hogy ilyen soha nem fordult velem elő az életben, de képes vagyok magam elé helyezni ... mindig, minden körülmények között. 
Azt tudom tanácsolni a még gyermekáldás előtt állóknak, a most babát váróknak: élvezzetek ki minden kettesben töltött percet a párotokkal, mert szülés után nincs olyan, hogy ketten vagyunk. A gyerekeddel együtt vagytok ti, s egy anya a gyerekével együtt ÉN. Az én fogalmát felváltja a mi vagy az Ő. S az Ő=gyerek. 
S tényleg, hogy a szíved ezentúl a testeden kívül fog szaladgálni, örökre szól.

2011. október 21., péntek

Pelenkázás

Az első kakis naptól kezdve - ami a kórházi tartózkodásra esett s ugye ott nem mutatták meg a pelenkázás tudományát - be tudtam pelenkázni Dorkát. Soha sehol nem folyt ki semmi, aminek bent kell maradni a gatyában. Hozzá kell tenni, hogy Zsunál láttam ezerszer ezt a folyamatot s így könnyű volt, csak vissza kellett emlékezni, úgyhogy látatlanban is köszi Áron ... és Zsu!
2 nappal ezelőtt a gyermekem felsírt álmában, rohanok át hozzá a szobájába, látom csukva van a szeme, gondoltam nem keltem fel, éhes nem lehet, akkor a bugyorral van a baj. Dorka szobájában sólámpa ég éjjel, így nincs teljes sötétség, a levegőt is tisztítja és biztosít annyi fényforrást, hogy ha benézek rá este, látom mi újság vele. Nekiláttam szépen kibontani a pizsijét, majd a csomagra tértem rá, ami természetesen fullon volt. Letörölgettem a nuniját, popsiját, majd bekrémeztem, vissza a tiszta pelus és a trizs, Manó vissza az ágyba, én mentem kezet mosni és akkor láttam, hogy elég piszkos lett a kezem. Gondoltam nem baj, gyerek tiszta, anya meg mindjárt az lesz s zuhantam be az ágyba mély kómában. Reggel fél 9-kor, amikor Dorka kelt, mi is ébredeztünk. Megyek be a szobájába hatalmas vigyorral, jó reggelt anya kincse-bincse felkiáltással, majd a szagot érezve a mosolyom már nem volt túl őszinte, mondhatni ráfagyott az arcomra.
Takarom ki a babámat, látom, tiszta kaksi az ágyneműje, a ruhája. Nézem a pelust, üres. Akkor esett le, hogy az éjjel, amikor kómásan, alig nyitott szemmel, félhomályban pelenkáztam Dorkát, a popsitörlés tulajdonképpen szarszétkenéssé fajult a gyermekem fenekén, hátán, majdhogynem a nyakáig. Így értem miért lett dzsuvás a kezem könyékig ... s tudtam hozzákapcsolni a lakásban terjengő szagot is a történethez. Gyorsan vittem Dorkát a zuhany alá, mert a rászáradt dolgokat csak vízzel tudtam már leszedni. Közben sűrűn kértem az elnézést tőle, Krisz annyira röhögött velem együtt, hogy fájt a hasunk. Majd gondosan leápoltam s csak remélni merem, hogy nem fogja a kis bőrét kicsípni anya hülyesége. 
Szeretnék eloszlatni egy tévhitet: az anyatejes kakinak van szaga!!! Mindenki azt állítja, hogy nincs ... DE VAN!!! Hát el lehetett volna jönni hozzánk szagmintát venni. Ha lenne lehetőség megmutatnám nektek is, hogy bizonyítsam, de hát fényképezőgéppel és kamerával hiába pásztázom a lakást, nem tudtok részesei lenni a anya és apa elgázosításának.
Szóval jó anyja van Mini Manónknak. A lényeg, hogy rosszat nem akar neki ...  ide jöhet a végére az egyik kedvenc mondásom: "minek az embernek ellenég, ha ilyen jó barátai vannak?!"
S íme, a tiszta és friss Dorkánk:


Dorka! Levelet hozott a posta ...

Nagyon aranyos barátnőim vannak!
Na jó, ezt már írtam párszor, de most ismét krokodilkönnyek záporoztak a szememből, mint Bori és Bogi csomagjának felbontása után. Csak ennek tartalmát akkor még Dorka híján Majának tudtam elmutogatni, azóta természetesen a babám is látta a tengerentúli lányok ajándékait!
Mini Manónk levelet kapott! Méghozzá kettőt! Egyiket Dóri küldte, másikat Judit! A tartalmát nem írom le, mert akkor a billentyűzetet cserélni kellene, úgy eláztatnám ... 
Viszont a borítót megmutatom, jobban mondva Dorka prezentálja nektek cserébe a kedvességetekért! Azért egy képet rakok ide fel, mert mindkét lány egymástól teljesen függetlenül ugyanolyan képeslapot küldött.
Köszönjük szépen még egyszer! Köszönöm, hogy vagytok nekünk!


2011. október 20., csütörtök

Kicsinapnak

Kicsinap!
Mi újság veletek? Lehet tudni valamit a kisfiatokról?
Bízom benne, hogy minden rendben van, nagyon sokat gondolok rátok!
Liz és Dorka

Bezzeg Dorka

Dorka 3670 g-mal született. A kórházból 3501 g-mal hoztuk haza. Egy hetesen 3840 g volt. Ma 2 hetesen és 3 naposan 4060 g. Hízik, jó a tejci, jól van tartva a gyerek. A védőnőnél mindig megdicsérnek minket, hogy milyen szép tiszta a baba, milyen jó illatú és a ruhái illetve ruha pelenkái milyen fehérek, tiszták. Nagyon felháborítónak tartom amellett, hogy jól esik és hízik a májam, hogy a fent felsorolt dolgok ennyire ritka-számba mennek erre felénk. Átakartam vinni a gyerekorvoshoz Dorkát, mert a tegnapi vizsgálatról lecsúsztunk, jobban mondva ismét félretájékoztattak minket. Szóval pótolni akartam a hiányosságom, de lebeszéltek róla azzal a felkiáltással, hogy nézzem már meg kik vannak ott és milyen körülmények uralkodnak. Elég legyen annyi, hogy van 20 darab műanyag szék, ahova le lehet ülni betegként és kísérőként. Jobban mondva le lehetne ülni, ha lenne olyan alkalmatosság, ami nincs szétrúgva, összetörve, lehányva. Gyerekorvosi rendelő lévén nincs lehetőség pelenkázásra vagy vetkőztetésre azért, mert nincs értelme kirakni, úgyis megrongálják. Megy egy anyuka + egy gyerek ellenőrzésre, kísérik tizenöten. S a tizenöt kísérő balhézik állandóan. Egy szó, mint száz, nem mentünk be, majd jövő héten meglátogatjuk a védőnői helyiségben a dokit. Annak ellenére, hogy a doktor nénink nagyon kedves, aranyos, bocs, hogy élek típus, nagy szakértelemmel bír ... megyünk máshova ... ezek az állapotok eszméletlenek. Még jó, hogy szabad orvosválasztás van.
Indulás előtt mindig elmondom Dorkának, hova megyünk, mit fognak vele csinálni, hogy nem fog fájni és mindig ott leszek mellette - kivéve oltáson - oda apa viszi, nekem nincs szívem. Tegnap mérlegelésen voltunk - megmérték a súlyát - szépen gyarapszik. Majd csípőszűrésre mentünk. Ezt születés után szokták elvégezni a kórházi bent tartózkodás során minden héten egyszer. Dorka hétfőn este született s minden héten hétfőn van ez a fajta ellenőrzés, így mi erről lecsúsztunk. Ezért kellett a régi SZTK épületébe vinni a földszinten rendelő doktor nénihez. A tájékoztatással ellentétben - ismét befigyelt a jól            informáltság - déltől van sorszám osztás, majd fél egytől rendelés. Kettesével hívják be a babákat. A kiskönyvét kell vinni és a sorszámot. Mi a 14-est kaptuk tegnap és negyed órás várakozás után sorra is kerültünk. A vizsgálat a csípőizületek kiforgatását takarja tulajdonképpen. Meghallgatják, hogy kattog-e illetve megnézik van-e rendellenes elváltozás. Emellett megkérdezik, hogy van/volt-e a családban csípőficamos. Mindez 2 percet vesz igénybe vetkőztetéssel együtt. A pelust nem kell levetni, csak alulról kell szabaddá tenni a babákat. A doktor néni nagyon aranyos volt és a két asszisztense is szimpatikus hölgyemények. A babák 98 %-a sírva jött ki a vizsgálóból s én már előre féltem, hogy én jobban fogok visítani és nagyobb könnyeket hullatok majd, mint a gyerekem. Mindenesetre a másik kicsikét, akit behívtak velünk együtt, megsirattam - csak hogy ne maradjon el a pityergés -, annyira bömbölt és úgy megsajnáltam, az anyukájával karöltve folyt a könnyünk a gyerekéért. Amikor végeztek ők, fogták magukat és kimentek ... én meg álltam ott egyedül, következett a gyerekem és azon gondolkoztam, hogy akkor velem ki fog együtt sírni bazz? Marha jó, én szolidalitálok, engem meg szarban hagynak. Dorkát annyira megviselte a szűrés, hogy végigaludta, amikor végeztek vele, akkor sírt fel 3 másodpercre; szerintem azért volt morcos, mert felébresztették. November 28.-ára kaptunk ultrahangra időpontot még kórházból hazajövetelkor s ennek az eredményével kell újra visszajönni ide az SZTK-ba.
Hallásvizsgálat lesz szintén a fent említett időpontban, úgyhogy nagyon kell szedni a lábainkat ahhoz, hogy mindkét helyre odaérjünk időben, ugyanis egy órás különbséggel kaptuk a beutalókat. Ráadásul UH-ra SZTK-ba kell menni, Hallásvizsgálatra a kórházba. Jól ki van ez találva kérem szépen!
Ezen kívül hetente kell védőnői- és orvosi ellenőrzésre vinni Dorkát, így nem unatkozunk, már lassan naptárt kell vezetni, mikor hova kell igyekeznünk. Azt hittem, hogy terhesség alatt volt sok vizsgálat ... hát nem! Most van! Nem baj, legalább lefoglaljuk magunkat, ezek nem fájnak és a kérdéseimet így van kinek feltenni.
Most még Dorkával tanuljuk egymást. Sokszor nem tudom miért pityereg hatalmas elefántkönnycseppekkel. Minden alkalommal végigzongorázom: evett-e, tiszta-e a pelus mi lehet a gond ... sokszor semmi, csak így kommunikálnak. Viszont a csajomnak van egy olyan kivételes tulajdonsága, hogy másodpercek alatt képes magát úgy bepörgetni, hogy vörös fejjel már nem is sír, nem is visít, hanem sikít és elfelejt levegőt venni. Sokszor attól félek, megfullad. Ilyenkor belefújok az arcába. Ha abbamarad a sírás a meglepettségtől, akkor ennyi volt a hiszti, ha nem, akkor jön a szét teszem a kezem és nem tudom mi a baja. Olvastam, hogy a babák nagyon érzékenyek a frontokra és a szélre is. Dorka a szeles időt nem szereti, ezt már kitapasztaltam én is. Ilyenkor nagyon nyugtalan, sokat pityereg álmában és sokszor megriad. Tegnap este a szellőhöz még társult egy jó nagy eső, s szegénykém félt a szobájában egyedül sötétben. A bukóablakot verte az eső, ami nagyon hangosan kopogott ... Felkapcsoltam a sólámpát, megsimogattam, elmondtam neki, mennyire szeretem és megnyugodott, így békésen telt az éjszakánk hátralévő része, így Bezzeg Dorka reggel fél 5-kor kelt először. Sokszor ennyi is elég. Hihetetlen módon működnek ezek a csöppségek s nagyon sokat tanulhatunk tőlük. Türelmet ... mindenképp.

2011. október 18., kedd

Itthon, édes otthon

Végre itthon vagyunk. Igaz, már 2 hete ... de most kezdem értékelni igazán az otthon és az itthon fogalmát és tartalmát. Amikor szabad vagy és azt csinálsz, amit akarsz. Na jó, most túloztam. Azt csinálsz, amit a gyereked diktál. Előző posztjaim egyikében írtam, hogy a kórházból hazafele Krisszel nagyon összevesztünk de aztán szerencsére tudtuk tisztázni a helyzetet és azóta nem azt mondom, hogy rózsaszín köd az életünk, mert nagy hazugság lenne ezt állítani, de boldogok vagyunk így hárman. Apa szereti anyát, anya szereti Dorkát, apa szereti Dorkát, Dorka szeret minket. Így teljes a kör. Majdnem: Maja szeret minket, Maja megtűri Dorkát. Kórházból hazaérkezvén baromi nagy örömmel fogadta Maja a babát, körbeugrálta, nyalogatta stb ... majd egy nap múlva úgy gondolta, hogy jó-jó, hogy itt van, de most már vigyük oda vissza, ahonnan hoztuk. Vége a vendégségnek. Hát nem így lett, Maja is érzékelte a dolgokat s nagyon berágott rám. Még az ennivalót sem fogadta el tőlem, sőt magamhoz sem tudtam ölelgetni, ugyanis érzi a tejszagot rajtam s én lettem az első számú közellensége. Tetézte a dolgot azzal drága ebünk, úgy döntött, éhségsztrájkot tart. 3 nap nem evett, alig ivott, depis lett állatkánk olyannyira, hogy kakilni sem kakilt. Már dokiért kiáltottunk, amikor eszembe jutott, hogy Dorka egy hetes, vigyük le sétálni negyed órára. Maját is vittük, s megtört a jég. Nagyon boldog volt, ugatott, pisilt, kakilt egész úton, végre közös programunk volt. Ennyi hiányzott neki. Azóta jóban van velem, Kriszbe ugyanúgy szerelmetes, mint eddig, Dorkát is megszagolgatja, odamegy hozzá. Mindemellett, ha a gyerek nyikkanik egyet, Maja az első, aki jelez, ő az első, aki bent van a szobában. Ráadásul a kutya minden reggeli ébredésének első feladata a gyerek ellenőrzése a kiságyban. Jó fejek nagyon!
Mi emberek szokjuk egymást egyenlőre. Tudjátok, azt hittem terhesség alatt, hogy hű mekkora feladat kihordani egy babát, mennyire embert próbáló dolog a terhesség. Aztán jött a szülés és azt hittem, hogy túl vagyok minden nehézségen. Hát koránt sem. Sőt! Most jön a java ... s tényleg jön. Amikor összeköltöztünk Krisszel, fura volt eleinte egymás életvitelét megszokni, beletanulni a másik ember életébe. Most Dorkát tanuljuk. Mi alkalmazkodunk Dorkához, ő hozzánk s újra ismerkedünk Krisszel mi is. Olyan tulajdonságai jönnek ebben a helyzetben elő a pároknak, amiket nem is gondolna az ember. Nekem az első héten fura volt, hogy nem én vagyok az első az uramnak, hanem a gyerek. A páromnak is fura volt, hogy nem a reggeli kakaója az első, hanem hogy Dorka jól lakjon és tiszta pelus legyen a segge alatt. A szerelem és a szeretet egy más, új dimenziós történetét éljük. Jobban szeretem Kriszt, mint valaha. A lányomba is szerelmes vagyok, az életem odaadnám érte gondolkodás nélkül, pedig csak voltaképpen 2 hete az életünk része - most a 9 hónapot nem számolom, mert akkor az utánfutóm volt a pocakomban - . Eszik, kakil, alszik ... ennyi. Amikor felveszem, még tudatosan, de átöleli a nyakam finoman. Imádom érte. Amikor alszik, még az angyali mosoly ott van az arcán ... a könnynem potyog a meghatottságtól, amikor csak nézem és nézem. Nézem a csöpp kezeit, a pici lábait, a vaskos kis alkarját, a kis Pumukli fejecskéjét és haját, a szőrös füleit és elolvadok, a szívem túlcsordul és elgondolkozom azon, hogy lehet feltétel nélkül ennyire szeretni valakit, hogy tudtunk ennyire bájos kisembert csinálni, akiben még az is tetszett, hogy egy hétig olyan sötét szőrös feneke volt, hogy visítottam pelenkázás során és folyt a könnyem a röhögéstől. Na, hogy fogják ezt a pasik tolerálni- gondoltam ... de szerencsére elment a szőr a fenekéről ... már a fülecskéről kell, hogy leváljon. Én tudom, hogy Dorka nem egy tipikus szépség, mert születése után olyan kis csúnyácskának láttam és vörös hajat, szemöldököt és szőrt véltem felfedezni rajta, ami nagyon nem tetszett, hiszen én fekete göndör kislányt akartam. Most már jót mosolygok az ostoba elképzelésen s nagyon bájosnak látom Dorkát. Aki eddig látta, mindenki elalélt, mert 2 perc alatt már most leveszi az embereket a lábukról. Tüneményes és nagyon kedves kislány ... ha nem ordít, mint egy fába szorult féreg. Mert, hogy van olyan is. Éjjel alszik, olyan jó baba, viszont napközben egész emberes foglalkozást igényel, ugyanis egy percre sem hunyja le a szemét délelőtt s van olyan, hogy a kezemben van non-stop és rázni kell a seggét őnagyságának, hogy nyugalom legyen. Viszont van egy másik kezem, amivel mindent meg tudok csinálni. Sütni, főzni, takarítani, mosni és teregetni is lehet ám kézzel. Már megtanultam. A vasalás és a porszívózás nem megy egy kézzel ... még. Hogy anya elment haza, muszáj megcsinálnom. Jobban mondva én szerettem volna minden megcsinálni itthon, hiszen nem hagyhatom el magam és nem is akarom. Így próbálom mosolyogva felfogni az egész történést. Bár volt olyan is, hogy Dorka a szobájában én a konyhában bőgtem, hogy ez a szaros utál engem és miért üvölt 2 órája folyamatosan ... Kriszt hívtam, hogy jöjjön haza azonnal, nem bírom, kibaszom ezt a gyereket ... mikor ezt kimondtam,, akkor meg azért sírtam, hogy mekkora szemétláda vagyok, hogy ilyen jutott az eszembe és szégyelljem magam, meg sem érdemlem ezt a tündért, aki olyan édesen sír 2 órája s már nem is haragszom rá, bocsásson meg ... szóval nagy az isten állatkertje s szerencsére nekem is van helyem benne. 
Tulajdonképpen jó ez a helyzet. A terhesség utolsó 2 hetében már nagyon rosszul voltam a céltalanságtól, attól, hogy nem volt napi rutinom, nem tudtam mit csinálni s ez frusztrált. Most van ismét feladat, dolog, ami éltet, amit a világon a legszívesebben csinálok és nem cserélném el semmiért sem a mostani állapotot Dorkával. Megvan a reggeli kis rituálénk, a jó reggelt puszik, a mondókák, majd indul a nap a "Le-Le-Le-Le" sírással, ami a kaját jelzi a gyerekem részéről most, gyorsan, tüstént és azonnal. Majd jön Krisz "Hol van a kakaóm ...Le, Le, Le, Le!"- ezen majd beszartam tegnap előtt ... az egész napos foglalkozás, etetés, séta, pelus csere, altatás. Szeretem ezt a kisembert ... a legjobban a világon. Az én felelősségem, a mi felelősségünk. Hatalmas áldozatok, hatalmas puszikért, ölelésekért és feltétel nélküli szeretetért. Mindenki azzal riogatott, hogy belegebedek az első 2 hónapban, annyira nehéz lesz. Igyekszem nem elhagyni magam. Igyekszem nagyon, hogy a babámnak jó legyen. Ha nem is a legjobb, de mindene meglegyen. Szeretem s ez a legfontosabb. Nem gebedek bele, mert próbálom lazán felfogni a dolgokat és türelemmel, nyitottsággal állni az ismeretlen elé. Vannak olyan segítségeim, amikre, ha szükség van, ott vannak mellettem. Bízhatok bennük s ez nagy kincs. Igyekszem minden helyzetet a lehető legjobb tudásom szerint megoldani. Ha nem megy, nem szégyellek kérdezni. Zsu mondta nemrég, hogy napról napra könnyebb lesz. Igaza van. Most tanuljuk egymást s próbálom megismerni, kiismerni a lányom, aki egyébként sokszor sok mindenben partner, de makacs és akaratos, mint az anyja emellett. Nem baj, nem lehetünk egyformák. Most formáljuk egymást és formáljuk vele együtt a világot. Örök aggódás ... már kezdetét vette. Nézegetem, hogy lélegzik-e rendesen. Éjjel felkelek hozzá, megnézem, rendesen veszi-e a levegőt, nehogy megcsípje gy szúnyog, nehogy valami baja essen. Tegnap aranyom lefejelt ... még nyeklik össze-vissza a fejecskéje. Nekiállt pityeregni s mintha azt mondta volna, hogy fáj, de ha adsz rá puszit, abbahagyom a pityergést s így is lett. Nagy puszi a homlokára és a sírdogálás elmaradt. Könnyes lett a szemem s azt kívántam magamban, hogy bárcsak ne érné Dorkát soha baj, bánat és fájdalom. Nyilván neki is meg kell élni az életet, át kell éreznie a fájdalmakat, a szomorúságot, a veszteségeket ahhoz, hogy értékelni tudja a mivoltukat s egészséges felnőtté tudjon válni. Nehéz az anyai szív ... s próbálnánk őket megvédeni mindentől, de nem lehet. Mindenesetre mindig lesz hova fordulnia, itt leszek mellette s igyekszem segíteni neki. S lesz egy otthona, ahova bármikor hazajöhet. 
Krisz a következő SMS-t írta a lányának születése után egy nappal:
"Szió Kincseim! Hogy vannak a szerelmeim mostanság? 
Remélem minden rendben van.Megvolt a tejfakasztó ceremónia :o) 
Többiek kérdezik, hogy ugye csobog rendesen az a tejci :o)?!
Mert hogy kitettek magukért rendesen a haverok ... is! 
Bár tény, hogy nem voltunk sokan: 2 Tomi, 1 Peti, Boros páros, 
Asrtoman+ÉN. Mindenki ivott mindkét csajom egészségére ... meg persze többször is!
Dorkám! Egyre több az udvarlód... Figyelem ám őket s a mamival együtt vigyázok majd rád! 
Kérlek légy türelmes velünk, mi igyekszünk megérteni téged 
és átsegítünk majd téged a kezdeti nehézségeiden.
Hiszen ezért vagyunk Neked! Ja és közben azért hagyd a mamit 
is pihenni közben -OK? 
Ő is megérdemli a pihenőt, nekem elhiheted kislányom! ..." - ezt felolvastam Dorkának, s megbeszéltük vele, hogy szót fogad a papinak! :)

2011. október 17., hétfő

Faldekor


  • Keressétek, vásároljatok! Nagyon ötletes, igényes és szép dekorok!! Egy főiskolai csoporttársam készíti őket!

    Ha egy picit is fontos számodra, hogy gyermeked vagy saját szobád dekorálva legyen, légy a csoportom tagja! Kösziii

    http://www.facebook.com/groups/298307153515546/
    Hungarocell faldekorációkat készítek, bármilyen mesefigurából! Ha érdekel, csatlakozz, vagy ha tudsz olyan barátot akinek aktuális hívd meg! Köszi :D



Szösszenetek

Reggeli szösszenet

Esti szerelem
Anya és Dorka

PumukliK. Nézzétek meg Dorka felsőjén lévő Pumuklit ... ugyanúgy néz ki, mint a lányom!



Kórházi napok


Én a győri kórházról nagyon sok negatív véleményt halottam, így kicsit félve láttam neki ott tartózkodásunk 4 napjának. Más választásom nem volt, muszáj volt maradni. A babáknak a betöltött 72 órás megfigyelés után lehet hazamenni, az anyukák akkor távoznak, amikor akarnak saját felelősségre, de nyilván senki sem fogja a gyerekét otthagyni az intézményben s vidáman hazaslattyogni. Több helyen is olvastam, hogy például Skóciában vagy Hollandiában - de majd Bogi ezt vagy megerősíti vagy cáfolja - állítólag 24 óra után hazamehet anyuka és baba egyaránt. Nem tudom melyik rendszer jobb. Én örültem a több napos ott tartózkodásnak, ugyanis baromira nem szerettem volna fertőzéssel, betegséggel vagy sárgasággal újra visszafutkosni a kórházba. A szobatársam kislányánál, Lénánál a harmadik napon vették észtre, hogy elkapott valamilyen fertőzést s injekció kúrával tudták kezelni a baját. Egy sima, mezei anya észre sem veszi kezdeti stádiumban a betegséget, hisz Lénánál sem volt semmi jel, majd az egyik vérvétel mutatta ki a problémát. 
Az én véleményem a kórházi ellátásról:
A kaja: nem tudom milyen. Ebédelni nem ebédeltem, mert minden nap valaki hozott be finom ennivalót. A reggeli és a vacsi egy-egy szelet barna kenyér vajjal, parizerrel vagy kenőmájassal. A teájuk viszont isteni finom volt, ezt kaptuk minden reggel!
Reggel 6-fél 7 körül takarítottak. Nagyon gyorsan végeztek és nagyon csendben voltak. Minden nap kaptak tőlem valami finomságot a takarító nénik, mert ismertem közülük kettőt, így nálunk az állítólagos ajtókicsapást és hajnali rancsúrt mellékleték. Másrészt azért sem zavartak a dolgozók, mert reggel 4-kor már szopi után mentem zuhanyozni, tisztálkodni, így nálam akkor kezdődött a nap.
Ugyanekkor jöttek a nővérek, hogy lázmérőzzünk és szóljunk, ha van lázunk, ha nincs, akkor nem kell bemondani az értéket. Hogyan, milyen módon vezették a lázlapot, azt nem tudom, de volt lázlap, saját szememmel láttam! Nálam stabil 36,4 fokos hőmérséklet volt behúzva kék és piros tollal.
8-kor jött a vizit. Szám szerint 1 doki, 2 nővér és 2 tanuló. Tulajdonképpen nem értettem ennek sem a lényegét. Egymással megbeszélték, hogy nekünk mi a gondunk, tőlünk megkérdezték, hogy volt-e kaki, pisi s ugye nincs gondunk és haza akarunk menni ... mi meg bólogattunk mindenre. Most őszinte leszek ... első 2 nap kérdezték volt-e kaki, pisi. Mondom: "nem és igen!" Erre beszarattak, hogy ha nem lesz holnap sem széklet, akkor először hashajtóval próbálkoznak s ha nem megy, akkor nem mehetünk haza. Na én harmadnap a kérdésre igen és igennel feleltem, pedig nem volt igaz a dolog első fele. Mindenesetre estére megjött az ihlet s nem távoztam a kórházból úgy, hogy nem tiszta a wc után a lelkiismeretem. A reggeli vizit után egész napos hesszelés következett Dorkával, hiszen nekünk semmi bajunk nem volt. Este 21:57-kor született meg Dorka, másnap reggel 4-kor már ültem a gátsebemen s nem fájt, ekkorra túl voltam az első pisin és a zuhanyzáson !egyedül!. Az első pisire kísérővel kell menni elvileg szülés után. Tényleg igaz a mondás: életemben nem szédültem semmitől sem annyira, mint szülés után az első felállástól. Szerencsére nem volt messze a wc, a zuhanyzó s úgy gondoltam nagy lány vagyok már, megoldom egyedül is. Tényleg kellett volna  a segítség. Alig vártam, hogy egyben visszaérjek. Sikerült! Ezen meg is lepődtek a nővérkék és a csecsemősök ... megdicsérgettek, de azért hozzátették, hogy szólnom kellett volna ... adtam nekik anya által sütött zserbót és onnantól kezdve velünk nagyon normális volt mindenki. 11 órakor jött a gyerekorvos, aki minden nap megvizsgálta Dorkámat. Első alkalommal enyhe szívzörejt hallottak, ami szerencsére elmúlt, illetve 4.-én kapott egy szurit a szomszéd baba fertőzésveszélye miatt. A gyerekorvossal minden esetben jött egy csecsemős nővér és a cukros vízzel, amivel az összes baba lekenyerezhető, úgy hadonászott, mint más a véres karddal. Majd délben kaja, utána ismét hesszelés ... délután a látogatók fogadása - hozzám jöttek délelőtt is, amit nem preferáltam annyira, de nem is értették meg, amikor mondtam, hogy nem kéne tán' bejönni, mert olyankor tudtam volna pihenni ... hát nem tudtam -, mindegy egy óra alvással több vagy kevesebb, már nem számított. Este újabb vizit, nőgyógyász, nővér pisi-kaki kérdéskör tisztázása és ugye haza akarnak menni ... harmadik napon a kedvenc nőgyógyászom, akinek nem tudom a nevét s humora nagyon jó, a pasi eszméletlen jóképű ... ő volt a szülésemnél az ügyeletes doki. Emlékezett rám, mondta, hogy ő nagyon bízott bennem és Dorkában s látja, itt van mellettem az 5 ujjnyi tágulás jutalom fájdalomcsillapítója :) Az, itt van!
A higiéniáról. Nincs rá jobb kifejezés: kurva állapotok uralkodnak a wc és zuhanyzó területén. Nagyon durván retkes, piszkos, igénytelen. Takarítják naponta 2-szer, 3-szor, de egyszerűen a nők annyira mocskosak és igénytelen, hogy el nem lehet mondani. Egy merő vér és szar a wc kagyló. Hogy miért nem lehet maga után mindenkinek normális körülmények között otthagyni a klotyót, el nem tudom képzelni. Alpáriságom netovábbja: szarni is csak állva lehet, mint a lovaknak, mert a wc ülőkére a fertőtlenítő kendőt sem mertem lerakni, nehogy elkapjak valamit. S az a legdurvább, hogy a zuhanyzóban is ugyanezek az állapotok uralkodnak, ugyanezekkel a végtermékekkel. Én minden nap reggel 4-kor mentem tisztálkodni, mert akkor még 'tiszta' volt mindkét helyiség, igaz meleg víz nem volt, nem baj, legalább felébredtem. A zuhanyrózsához úgy nyúltam hozzá, amennyire feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy meg tudjam tartani a kezemben. Max. 2 ujjamat használtam. Egyszer véletlenül hozzáért a cső a hasamhoz, egyből dobtam mindent a kezem ügyéből és rohantam fertőtlenítő kendőért, nehogy elkapjak valamit. Nagyon durva! Zsu még annak idején ajánlotta, hogy menjek a császárosok fürdőjébe, mert konszolidáltabb. Most ott is kurva világ volt ... na jó, ott nem volt beleszarva a zuhanytálcába. Ennyi volt a kettő között a különbség. A legjobb! A frissen szült kismamák a wc-ben dohányoznak. Én megkérdeztem az egyiket, amikor full füstben kellett rendezgetnem magam, hogy mi a faszért itt szívja a cigarettát - én erős dohányos voltam terhesség előtt - miért nem bírja már ki ezt a 9 hónapot majd pár hetet vagy napot szülés után. Otthon is így fogsz bagózni a gyereked mellett? Azt mondja, hogy ááááá, otthon majd kimegy az udvarra. Akkor most miért vagy gyökér, hogy nem tudsz lemenni, amikor ott a kijelölt hely? Hö? Hát akkor erről ennyit. Hozzáteszem, abban a 4 napban, amíg bent voltam az osztály több, mint fele kisebbség volt. 
Egyébként a kórtermek nagyon szép tiszták, gondosan takarítják. Kértem egyik nap tiszta lepedőt, mert pelenkázáshoz mindhármat elhasználtam, ugyanis az asztalon nem volt semmi, Dorkát nem akartam a hideg helyre letenni, így lepedőt terítettem alá. Kaptam egy 85 helyen vérfoltos plédet, amit azzal a lendülettel vissza is adtam, de megértették a fenntartásom, hogy hiába tiszta az, csak foltos ... még sincs gusztusom benne feküdni.
Egy szó, mint száz, tiszta a kórház a wc és fürdő helyiséget leszámítva. Simán ki lehet bírni pár napot ott ... de tényleg csak párat. Az emberek - nővérek, csecsemősök - szó szó ... én első nap az egyik csecsemőst kiosztottam. Dorka épp eltátotta a száját, hogy egy ezred másodpercen belül visítani fog s mire kiért az első lehelet a száján, már rám szólt a nővér, hogy azonnal rakjam mellre a babát, mert ez 1. Baba mama barát kórház, 2. zavarom a társam és a többieket is. Na erre nekem sem kellett több. Mondom 1. Leszarom! 2. Ha hazamegyek, akkor eljön hozzám hogy főzést, mosogatást, sütést, vasalást és mosást megcsinálja helyettem? Otthon nem lesz igény szerinti szoptatás, mert nincs rá lehetőség. Erre kiviharzott a kórteremből. Én meg másnap adtam nekik a zserbót ... Sajnos nekem is az a véleményem, hogy nagyon buták tudnak lenni a nővérek és a csecsemősök is, de egy-egy visszaszólás vagy leosztás után nagyon normálisak. Nekem egy szavam sem lehet, mert velem ezt az egy alkalmat leszámítva nagyon-nagyon normális és segítőkészek voltak. Dorkámat az első nap nem raktam jó mellre, így kisebesedett, majd vérzett a mellbimbóm és baromira fájt. 3 óránként próbáltam etetni, amiből sokszor 2 óra lett csak s alig evett - kicsi gyomorkapacitásánál fogva -, nekem nagyon sok tejem lett, így nagyon bedurrantak. A dokim még meg is jegyezte, hogy elmehetnék pornószínésznőnek, olyan kemények és akkorák a ditkóim ... Megpróbálkoztam a kézi fejővel, amivel azt értem el csak, hogy adtam a szarnak még egy pofont, nem tudtam lefejni rendesen, mert szar a szívóm - Aventás -, kézzel nem ment, mert nem tudtam, hogyan kell helyesen. Nekiestem egyből, pedig lazítani kellett volna először, szép, körkörös mozdulatokkal masszírozni a bimbó fele, majd felülről lefele nyomni, hogy csobogjon az a tejci. Jött a szülésznőm látogatóba, Dorka visít, mint a fába szorult féreg, mondom nem kell a cicim neki, mit csináljak. Átvette a gyereket, próbálta nyugtatni, csak sírt, próbált segíteni, masszírozni a cicim, Dorka így sem fogadott el. Mondta, hogy nem tud sajnos segíteni, nem tudja mi a baj. Közben megérkeztek Zsuék is látogatóba. A gyerekem torkaszakadtából vörös fejjel még mindig üvölt, na mondom édes lányom jól bemutatkoztál ... Zsuék szegények alig tudtak pár percet maradni, felismerték a helyzetet ... majd Beával beszélgettek még egy kicsit s később Bea visszajött megnézni mi a helyzet. Látta rajtam, hogy legszívesebben kifutnék már a világból ... javasolta, hogy menjünk el a csecsemős nővérekhez segítségért vagy adjam le Dorkát, pihenjek egy kicsit. Hát erről hallani sem akartam ... viszont a szintén baromi kedves nővérke megállapította, hogy ödémás lett a mellbimbóm, ezért nem akarja a baba elfogadni. Segített lefejni kézzel a tejet. Majd beszartam, annyira fájt, de sokkal jobb lett utána. Megmutatta a helyes mellre helyezést és azóta nem kellemetlen a szoptatás. Sőt! Nagyon intim és meghitt fél óránk a lányommal, aki nagyon ügyesen, kíméletesen és okosan szopizik.
A dokim és a szülésznőm minden nap bejött látogatni. Az orvosom minden nap megvizsgált, Beával minden nap jókat beszélgettünk, tanácsot tudtam tőle kérni sok mindenben. Engem csütörtökre kiírtak hazamenetelre, viszont Dorka csütörtök este 21:57-kor töltötte be a 72 órát, így péntek reggelre írták ki eltávra. Délben jött a gyerekorvos, megvizsgálták, majd el kellett vinni lemérni. Dorka 3670 g-mal született, napról napra csökkent a súlya. Harmadik nap reggel már 3410 g volt, s innen szedte fel magát péntek reggelre 3501 g-ra. Így "otthonába bocsátották!" - jó ez a kifejezés. 2-kor kaptuk meg a zárójelentéseinket. Mivel Dorka hétfőn este született, elmaradt a csípőszűrése, azt jövő héten pótolnunk kell a régi SZTK-ban. Megkaptuk az UH-ra és a hallásvizsgálatra az időpontokat. November 28, illetve kapott Konakiont, majd pakolás, telefon Krisznek és jöhettünk haza. A kocsiban sikerült jól összevesznünk, miközben közöttünk a babahordozóban Dorka aludt békésen. Valahogy a kórházból kilépve felszabadultak bennem a hormonok és rá is zúdítottam minden dühöm és fáradságom az uramra. 4 nap alatt 5 órát aludtam egy baromi nehéz és hosszú szülés után. Ráadásul úgy fájt a fejem, majd megőrültem. 3 napig a szobatársam lánya kék fény alatt volt éjjel-nappal. Szóltak, hogy le kellene legalább 5-10 percre kapcsolni néha, mert sok ez az anyukáknak. Nem kapcsolta le a szomszédom, nyilván fontosabb volt, hogy a babája minél gyorsabban kijöjjön a sárgaságból, amit én teljes mértékben megértettem, viszont ennek hátulütője a fejfájás lett s az, hogy nem láttam semmi színt napokig. Mindegy ... a kocsiban bármin össze tudtunk veszni. Krisznek marha fontos volt, hogy hazafele megálljunk a sarki CBA-nál s mutassuk meg Dorkát. Én nagyon nagy hülyeségnek tartottam szakadó esőben ... nem engedtem meg. Persze ... a nagymama otthon vár kajával, meleggel meg minden földi jóval én meg a kocsiban a bolt előtt mutogatom a babát. Hazaértünk ... Dorkát leraktam az ágyába, nekiálltam enni, mondom az uramnak nézzünk meg egy filmet. Erre bekapcsolta a házimozi rendszert a filmnézéshez s hiába szóltam többször, nem halkította le, csak amikor már üvöltve 'kértem'=követeltem. Annyira pánikban volt, hogy hozzá sem mert nyúlni a babához, nem akarta megfogni, inkább elment boltba s jobbra-balra, csak itthon ne kelljen lenni. Ekkor kicsordult egy-pár könnycsepp, hogy akkor most Dorka csak az én felelősségem lesz s Krisz bármennyire is nagyon várta, nem fog apja lenni, mindent nekem kell megcsinálni?! Szerencsére nem így lett. 3. estén, amikor először fürdette meg, megtört a jég. Onnantól elválaszthatatlanok, nagyon nagy a szerelem. A reggeli szopi után hagyom Dorkát mindig egy kicsit az ágyban. Ilyenkor én felöltözöm, tisztálkodom, elmosogatok, összepakolok, letörölgetek, felporszívózok, Dorka szobát szellőztetek, kakaó, tea plusz Maja kaja. Néha bekukkantok a hálóba s látom, hogy apja-lánya milyen nagy egyetértésben vannak az ágyban kutyástul, mindenestül. Majd jön a közös reggeli s indul a nap mindenki számára.
Anya! Hopp, majd kifelejtettem a legfontosabbat. Anya itt volt nálunk egy hetet, az első s legfontosabb hétben. Iszonyatosan nagy segítség volt s a mai napig - bár hazament - nagy segítség. Kivasalt, Dorkához kelt éjjel, behozta, megszoptattam, kivittem, visszaaltattam ... megfőzött, kimosott, mindent megcsinált helyettem tulajdonképpen. Nem is tudom, hogy volt mindenhez türelme, energiája, ideje ... közben Maját is pesztrálta ... kész voltam tőle. Sokszor csak néztem, hogy a Duracell  nyuszi hozzá képest kutya fasza. Nekem van a világon a legjobb anyukám! Köszönök mindent, nagyon hálás vagyok neki. Nélküle nagy bajban lettem volna!

2011. október 13., csütörtök

Szülésélmény II.

Felérve az osztályra, egy nagyon kedves, rövid fekete hajú nő fogadott, akivel minden adatomat még egyszer egyeztettem. Hozzáteszem, mondtam neki, hogy gyorsabban tegye fel a kérdéseit, mert mindjárt itt egy újabb fájás, s akkor már nem nagyon akarok vele beszélgetni. Az volt a legfontosabb, hogy tisztába rakja azt, hogy mehettem haza magzatvíz elfolyása után ... ismétlem magam: állataim vannak otthon ... ezzel meg is nyugodtak a kedélyek. Jött Titanilla doktornő, aki aznap vágta le a körmét. Így mutatkozott be ... gondoltam megvan a legfontosabb infó a mai napra, ha erről nem tájékoztat, biztosan hülyén halok meg s nem tudok szülni sem- itt már nem volt túl vicces kedvem. Megvizsgált, nyitott méhszáj, viszont a buroksapka megvan még és nem tudta elpattintani sem - na itt a lényeg, miért volt fontos a körömvágás. Közben Krisz is felért a többi cuccommal, átirányítják a váróba, nekem át kell öltöznöm. Csak a kórházi klepetyus és egy papucs maradhat rajtam. Szóltam, hogy szivárog még a magzatvíz és vérzem is egy kicsit, szeretném, ha a bugyi is maradhatna. Nem nagyon preferálták az ötletem, de mivel én nem akartam a hátralévő időt fekvéssel tölteni, vízszintes pózban vajúdni, ezért megengedték. Újra adategyeztetés Titanilla dokinővel. Kérdi, hogy milyen állataink vannak? Válasz: "disznó és kutya" ... kérdi, hogy a társasházban tartjuk-e őket, mert hogy ő is a közelben lakik, ismeri az utcát. Na, ezt bebuktam, mire eszembe jutott, hogy anyósomék családi házban laknak a Szent Imrén, így azt kamuztam, hogy náluk kellett ellátni a siserehadat ... Mire belemerült volna jobban az állomány feltérképezésébe, szóltam, hogy fájásom van most és jó lenne, ha nem társalognánk. Megmutatták a vajúdó helyet ... bár ne tették volna. Korábban említettem a hentes és mészárszék részleget, ahol szüléseket vezetnek le s egyik kispapa át tud kukucskálni a másik asszonykájához, ha van kedve szülés közben. Én megkaptam a második fakkot ... gondoltam kellett nekem kamuzni a disznókkal és a kutyákkal kapcsolatban, megver a jó Isten. Itt újra megvizsgáltak, vérnyomást mértek, újra adategyeztetés, vérvétel, branült kaptam, amit nem értettem minek, hiszen nem akarok fájdalomcsillapítást ... aztán rájöttem, hogy majd az oxitocinnak kell később. Nagyon utáltam az összes orvost azért, amiért fájás kellős közepén vizsgáltak. Baromira kellemetlen, amikor marhára görcsölsz és még beléd túrnak párszor, hogy tutira ne érezd jól magad egy percre sem. Innentől magamra lettem hagyva. Fél órára ráraktak CTG-re, amiből másfél óra lett. Már aggódtam, hogy Krisz mit gondolhat, nem pánikol-e hogy mi van velem. Mindenesetre nagyon jól érezte magát a többi kispapával a várakozóban, széles mosollyal és hangos nevetéssel várt minden egyes kimenetelemkor a későbbiek folyamán. Kaptam injekciót, ami megóvott a fertőzésveszélytől, közben újra és újra megvizsgáltak. Több pasi és nő járt bennem könyékig, 14 óra alatt, mint eddig valaha életemben. Amíg összesen 2,5 órácskát az ágyon feküdtem, kimentek mellőlem 7-en. Ez azt jelenti, hogy 7 kismamát toltak ki szebbnél szebb babával a karjukon a műtőből. Császáros volt mindegyik. Már baromira untam és nagyon megviselt lelkileg a látvány és a tény, hogy nekik már sikerült és túl vannak mindenen. Elpityeredtem magam, hogy bassza meg, már azok is előbb végeznek nálam ezzel a szar szüléssel, akik csak holnap jönnek. Egy üveg víz sem volt nálam, Krisz sem jöhetett be velem és nem értettem, hogy hol van már a szülésznőm és miért nem raknak be a kispapás szülőszobába, elszeparált, meghitt kis helységbe. Nagyon egyedül éreztem magam és baromira elveszett voltam. Aki ismer, tudja, hogy egy nagyszájú, bárhol, bármilyen körülmények között feltalálom magam és a jég hátán is típus vagyok ... most Törpilla hozzám képest nagy embere volt. Őszinte leszek:nagyon féltem! Mindentől és semmitől egyszerre. Hiányzott Krisztián, őrülten. Vele képzeltem el a vajúdás minden pillanatát s csalódnom kellett. Ez viselt meg a legjobban. Fura érzés, de olyan elhagyatottság lett rajtam úrrá, hogy már kerestem szó szerint valami olyat, amivel leköthetem magam. A végén más szerencsétlenségének is örülni tudtam ... egy roma nő tehetetlensége és az ügyeletes doki morcos megjegyzései vonták el a figyelmem egy idő után. A nő 25 éves, az 5-dik gyerekét szüli, egyetlen egy papírja van a terhességéről, mégpedig a legelső UH, ami megmutatta, hogy terhes. Ezen kívül semmi. A doki jól lebaszkurálta, hogy mer ilyen felelőtlen lenni, de baromira nem értette a "mer" és a "felelőtlen" szavakat. Azt mondja sikogatva, hogy neki 2 másodperces fájásai vannak. Erre én felnyerítettem a szomszédból annyira, hogy ez mások számára is szimpatikus lett s mosolyt csaltam mindenki arcára. Ezután nagyon kedvesen álltak hozzám az emberek. Mindenesetre a csajt megműtötték, így 25 perc alatt ő is túl volt a dolgon. Nem akarta már senki sem hallgatni a hülyeségeit. Én meg közben azt éreztem, hogy kiröhögted a másikat? Akkor tessék, ő is előbb végez, mint te ...már a saját nyomoromon is el tudtam szórakozni. 
Szóltak, hogy most már felkelhetek és mászkálhatok, ha akarok, csak negyed óránként jöjjek vissza szívhangot ellenőriztetni. Ekkor már volt pár kevésbé viselhető fájásom, de nem volt annyira vészes. Így tettem a köreim a váró és a szülőszobai "rezidenciám" között. Nagyon kellett pisilnem s mire megkerestem a mosdót, újabb fájás kapott el, így megtapasztaltam azt, milyen fájás közben pisili. Jelentem: nem jó! Kurvára nem jó! Anya is megérkezett, akit 3 hiroshimai atombombával nem lehetett eltántorítani a kórház és plusz - mínusz 10 méteres körzetéből. Annyira aggódott, hogy feljött Győrbe velem aggódni. Mikor először kimentem, Krisz fogadott nagy mosollyal, hogy nézzem meg milyen ügyes volt, vett pár nélkülözhetetlen dolgot a szüléshez. Egy Motor c. újságot, egy Playboy újságot és oxigénes vizet is hozott ... s nekiállt mutogatni, mint egy új játékot ... Most erre mit mondjak?! Megnéztem, de fogalmam sincs, hogy mit láttam. Közben anyával beszélgettem, közben visszamentem szívhangot ellenőriztetni, közben újabb kismamát toltak ki, közben kapaszkodtam a radiátorban, a kapaszkodóban, az ajtóban, az éthordóban, a székben és a polcban ... mindenbe, ami csak a kezem ügyébe akadt. Hozzá kell tenni a történethez, hogy anya eredetileg azért jött fel, hogy Majával legyen otthon valaki, amíg mi a kórházban vagyunk, de nem bírta ki, így velünk együtt vajúdott és szült. 
Aztán lassan lassan eljött a délután 5 óra s innen felgyorsultak az események. A tüneményes és baromi jóképű ügyeletes orvos burkot repesztett. A történet nem nagyon akart haladni, nem tágultam rendesen és a fájások is órák óta stabil 4 perces fájásokká váltak, viszont 5 óra után elmaradt a rendszeresség. Hol volt 1-2 nagyobb fájás, hol meg negyed óra alatt egy sem. A CTG közben már sokszor akkora görbéket rajzolt, viszont fájásokat nem éreztem ... vagy megjelent a görbe és vele együtt a fájás is, akkor majd beszartam ... pedig ekkor még NEM is fájt igazán ... mondom ezt utólag. Fél 6-ra megérkezett Bea a szülésznőm, akivel átmentünk a kispapás szülőszobára. Itt már nagyon megnyugodtam. Beengedték Krisztiánt is, miután felöltözött a kék műtős ruhába. Újra felkötöztek CTG-re, elindult valami, legalábbis úgy éreztem, de megint megtorpant a folyamat. Ismét jöttek a fájások rendszeresen, ezek már baromira fájtak. Próbáltam labdán ülni, állni, feküdni, guggolni és szülőszéken hesszelni, de sehogy sem volt jó. Zavart az, hogy fel vagyok madzagolva és nem tudok mozogni. Zavart, hogy nagyon erős fény volt. Zavart, hogy mindig arra a szar branülre kellett figyelnem, így nem volt mindegy hogyan támaszkodom a bal kezemen. Hogy miért a hajlatba kellett bekötni, a mai napig nem értem, amikor a kézfejemen még ezernyi hely volt, ahol kényelmesen elfér és nem kell koncentrálnom még magamon kívül a tűre. A legjobban az zavart, hogy nem tudtam kapaszkodni. SEHOL. Amihez hozzányúltam vagy felnyitódott, vagy arrébb tolódott vagy szimplán nem volt rögzítve és leemeltem a helyéről. Sokszor ezen úgy bepörögtem ... Ekkora már lefolyt egy zacsi oxitocin. A fájásaim még mindig nem voltak azok az igazán jó fájások, rendszertelen volt. 2-3 bazi nagy fájás után volt, hogy 5 percig nem volt semmi. Így nem tudtam 2 fájás között pihenni, mert arra koncentráltam, hogy mikor jön a következő, mikor tudok egyáltalán levegőt venni s nem tudta kiszámítani az időt, ami rendelkezésemre áll újabb fájás kezdetééig. Majd eljött másfél óra múlva a megváltás, amire azt hittem, hogy megváltás lesz, de nem. Azt éreztem, hogy bekakilok. Mondták, hogy az jó, akkor toljak úgy, mintha wc-n ülnék. Én toltam, toltam, de azt éreztem, hogy amennyit haladunk előre, annyit csúszik visszafele a történet. Mondtam a dokimnak és a szülésznőmnek is, hogy valami baj van, érzem ...Újabb oxitocinos zacsi. Amikor ennek a hatását megéreztem!!! Azt nem lehet elmondani. Feszített a derekam, fájt az egész hátam, közben olyan görcs volt az egész pocakomon, ami embertelen módon megtolja a szívverésem és nem érzek mást, mint hogy itt a vége, kész, én ebből ki akarok szállni, nem érdekel hogyan, de szüntessék meg a fájdalmam, követelem!!! Én nem tudom megszülni ezt a babát, hagyjanak békén és kérek mindenkit, hogy húzzon a faszba innen és vigyenek magukkal engem is ... ezt a fájdalmat hagyjuk itt, mert túlnőtt rajtam és nem tudom kezelni sem és irányítani sem. Annyira húzott a görcs, hogy ülő helyzetből úgy feltolt teljes lábujjhegyre, hogy nem vettem észre ... felemelkedtem. Valamilyen lebegő állapotba akartam kerülni, valami olyan eufórikus érzés kerített hatalmába, amit máshogy nem tudtam kezelni, csak úgy, ha kiadom magamból és az üvöltésemmel együtt fordult velem akkorát a világ, hogy pár másodpercig nem éreztem semmit, csak egy nagy fehérséget láttam ... és nem fájt semmi ... és megállt az idő ... és nem hallottam egy árva hangot sem ... megnyugodtam ... s láttam magunkat kívülről. Kiléptem a testemből pár másodpercre. Nagyon durva élmény volt, de addig nem fájt. Én nem hittem eddig az ilyen hókusz-pókuszokban, de megtörtént ... és még 2-szer aznap. Az elsőnél haladt át Dorka a szülőcsatornán, a másodiknál toltam ki a fejét és a harmadik ilyennél született meg a baba. A második oxitocin után könyörgőre fogtam a dolgot. Könyörögtem, hogy császározzanak meg! Könyörögtem, hogy adjanak fájdalomcsillapító! Könyörögtem az életemért! Megígértem, hogy jó leszek ... megígértem mindent már, csak segítsen valaki valamit! Bea, hogy segítsen egy kicsit, azt mondta, hogy ad egy nagyon durva fájdalomcsillapítót, bár megegyeztünk, hogy bármennyire is könyörgök, nem fognak adni semmit sem - ez volt az én kérésem szülés előtt az orvos fele és Bea felé is -, úgy látja, nincs más lehetőség. Vártam a csodát, csak vártam, de nem hatott ... legalább addig nem a fájdalomra figyeltem, hanem a szurira. Utólag tudom, hogy kaptam egy Nospát. Na bumm! Azóta ezen röhögnek. Egy mili Nospától vártam a csodát ... hát én is mosolygok rajta nagyon a 2 zacsi oxitocinnal szemben. Állítólag pszichésen ez segíteni szokott ... nálam nem vált be. Úgy éreztem, hogy elfogyott az erőm, ez látszott kívülről is és hangoztattam is, hogy elfáradtam, nincs tovább. Az, hogy Dorka megszületett nem a tényleges fizikális erőn múlott, hanem egy valami rejtett bugyorból előszedett akaraterőn. Azt éreztem, hogy baj van a babával és nekem muszáj minél előbb kitolnom ... mert nem hagyhatom cserben most, hogy már ennyit küzdöttünk egymásért. S meglepődtem a következő tapasztaláson. Amikor a kitolási szakasz volt, alig vártam, hogy jöjjön egy fájás, hogy nyomhassak, ugyanis akkor nem fájt az alsó fertájamon, nevezzük nevén a dolgokat: a puncimon és a fenekem kívül semmim sem. Megkönnyebbülés volt a tolás. Egy fájás alkalmával 2-3-szor is tudtam jó mély levegőt venni és nem fejbe nyomni, hanem lefele, mintha székelne az ember. Egyszer szóltak, hogy ne fejbe nyomjak - ami szó szerint ezt jelenti, a fejem vörösödött -, amiben végül is igazuk volt, hiszen így csak levegőt és időt vesztegettem el, hiszen az nem hasznos tolás. Meg akarták azt is mondani, hogy fogjam a kapaszkodót egy-egy tolás közben, de aztán úgy döntöttem, hogy leszarom, hogy mit mondanak, nekem így a kényelmes és kész. Aztán Bea  igazolt, hogy tényleg hatékonyabb így a történet. Mindemellett baromi hangos voltam, üvöltöttem fájdalmamban és a tolási kényszer miatt is. Nem érdekelt ott engem semmi, az sem, hogy az egész szülőszoba engem hallgat az osztályon fekvő betegekkel egyetemben. Még anyámnak is jutott egy-egy 'hangfoszlány', mindenesetre én megkönnyebbültem tőle. Egyszer szóltak is, hogy a hanggal takarékoskodjak, de aztán belátták, hogy tök mindegy mit mondanak, én ezzel megkönnyebbülök s hozzám csak Krisz szavai jutnak el. Csak az ő szavait hallottam, ahogy végig osztott, ahogy szurkolt, ahogy továbbította a dokim és szülésznőm utasításait, ahogy azt mondta, hogy nagyon szeret és nagyon büszke rám, hogy toljam és van még bennem erő, ne adjam fel, hiszem a kicsi lányunkért csináljuk. Tartotta bennem a lelket ... Karolt és segített. Hideg vizes ruhával törölgette a fejem, adagolta a homeós bogyókat, masszírozott és a legszörnyűbb pillanatban is úgy ölelt, ahogy még soha. Ez a legszörnyűbb pillanat az volt, amikor utolsó utáni erőmmel toltam egy akkorát, hogy a combizmom is elszakadt, a szülésznő segítségével nagy nehezen kibújt Dorka,. A szülőcsatornában a babáknak van egy forgási irányuk. Dorka is forgott, csak nem kapott már percek óta oxigént, hiszen kétszer a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, így ellenkezőleg kellett forgatni a babát s ekkor látta mindenki beigazolódni a kétségbeesésem okát: igazam lett: valami baj van ... s várod azt a pillanatot, hogy felsír, örül mindenki és sír a gyereked, mint a filmekben. Hát ez elmaradt. Bepánikoltam, Krisz ölelt szorosan, nem engedte, hogy a lábam közé nézzek, ne lássam, ami ott van - utólag: egy nagy lila fej, hófehér élettelen testtel -, egyre csak hajtogattam, hogy miért nem sír a baba, mi van vele, mondjon már valaki valamit s ezután azt láttam, hogy mindenki fogja magát és elrohan. Krisz fut utánuk és hangosan üvölti, hogy "mi van a kislányommal"? - s egyszer csak gyereksírást hallottam a folyosó végéről nagyon halkan, de tudtam, hogy az én gyerekem sír s onnantól kezdve megnyugodtam. Él! Ez volt a lényeg, semmi más nem számított. Ezután 2 percre egy tolásra meglett a méhlepény, ami egyáltalán nem fájdalmas. Majd következett a varrás. Ennek a vége fájt egy kicsit. Lett egy belső varratom, mert szülés közben elvágtak belül egy eret, azt kellett foltozni, ez nem volt vészes, viszont a 6 öltésből, ami ugye 12 szúrás plusz a fonál húzása és a kötözés ... hát mit mondjak ... az utolsó 6 szúrásnál már húztam a seggem. Ezután 2 óra pihi következett apával és babával együtt hangulatvilágításban, majd jött Bea, hogy pisiljek, de nem tudtam, így Bea után jött a katéter is. Gyors csordogálás, letisztogatás, tolószék s nekem ezzel egy álmom vált valóra. Kiskorom óta szerettem volna egy kerekes székben ülni, de nem volt rá lehetőségem. Most igen s a bebugyolált E. Dorkával együtt kitoltak minket. Anya még mindig ott volt, pedig már éjfél is elmúlt. Átölelt és együtt sírtunk ... sikerült ... itt van a tündérünk. Elhelyeztek egy 2 ágyas szobába, volt szobatársam is, gyorsan megittam 2 liter vizet, megettem több zacskó Jó reggelt szeletet és sportcsokit, majd kettesben maradtunk a babával, csönd vett minket körül. Néztem órákon keresztül, nem győztem betelni velem. Megszületett a csodánk, a mi csodánk, a mi Dorkánk.
A szülés után a dokim azt mondta, hogy nagyon sok szülést levezetett már, de az elmúlt időszak legneccesebb szülése ez volt. Már nem bízott senkiben és semmiben sem. Kicsit félt, hogy ebből hogyan lesz gyerek, ugyanis amikor már felmerült a császármetszés gondolata, már késő lett volna. Nagyon megdicsérte Krisztiánt és az egész szülőszoba gratulált neki, elismerték nagyon azt, amit csinált és ahogy küzdött velem együtt. Bea is elmesélte az egész szülést részleteiben, tőle is nagy dicséretet kaptam/kaptunk. Én meg sűrűn kértem az elnézéseket a viselkedésem miatt - amit én hisztinek tudtam be - és a hangoskodás miatt, de megnyugtattak, hogy ezt más így sem csinálta volna végig és büszke lehetek magamra. Én Dorkára vagyok büszke, a mi KICSIKINCSÜNKRE!
A leltár:
13 órás vajúdás után 1 órás kitolási szak (ez a tényleges vajúdás s nem számoltam az előtte lévő 2 nap kínlódását és nem alvását)
1 db gyerek E. Dorka, 3670 gramm, 51 centi,
20 ujj,
1 punci, hosszú haj.
1 db eltört branül
1 db combizom szakadás
1000 és 1000 könnycsepp ott a szülőágyon és azóta is
1 db nagy szerelem Krisszel, ami csak még nagyobb lett közöttünk, ha lehet ezt még fokozni.
Sok-sok boldogság és öröm
1 db család

2011. október 11., kedd

Segítsetek nekik!


kicsinap írta...

Gratulálok a kislányodhoz!

Kérlek, ha van erőtök, időtök szorítsatok nekünk! Az én kisfiam is megszületett, de sajnos nagyon-nagyon korán, a 25. terhességi héten, 800 gramm. Életben van.


Ezt a bejegyzést kaptam az egyik olvasómtól ma reggel. Kérek mindenkit, hogy aki teheti egy pozitív gondolatot vagy energiát küldjenek nekik, hogy minden rendben menjen és ez a kis apró élet fejlődni tudjon. Azt vettem észre, hogy akik olvassák a blogom, azok vagy kismamák voltak, lesznek vagy épp azok, de a siker útján haladnak, hála Dorka hívogatásának és a sok biztató szónak. :)
Mi nagyon szorítunk nektek Dorkával! Légyszíves írj néha, hogy mi újság veletek!
Bízzatok és higgyetek a babátokban csak ez számít most! 

Szülésélmény I. NST-től a kórházba érkezésig

Sokan azt mondják, ahogy múlik az idő, úgy válik egyre szebbé a rossz, egyre könnyebbé a nehéz. Így én még most leírom, jobban mondva megpróbálom leírni a szülésélményemet, mert tényleg igaz a fent említett mondás s én reális képet szeretnék adni mindenkinek, mielőtt túlcsordulnának anyai érzelmeim és csak a jót osztanám meg veletek. Részleteiben fogom leírni a történéseket, mert nincs időm egybe vázolni a dolgokat.
Nekem volt egy elképzelésem a szülésről. Hogy szeretném, milyen módszerrel, milyen körülmények között. Ezeket már tudattam is veletek ... na ... semmi sem úgy zajlott, ahogy én elképzeltem a fájdalomcsillapítást leszámítva.
Hétfő reggel fél 8-ra mentünk NST-re. 192-re ugrott Dorka szívverése és eléggé nagy nyilalásokat éreztem a derekam tájékán. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ugyanis szombat óta 5-7 perces fájásokkal küzdöttem, úgy gondoltam, hogy NST után hazamegyek, palacsintát készítek, kivasalok, kimosom a szennyest és a tegnap elmaradt felmosást is megcsinálom. Az első nap volt elseje óta, amikor nem gondoltam arra, hogy ma babám lesz, hiszen volt egy csomó dolgom, amikkel végezni akartam még Dorka világrajövetele előtt. 
8-kor lejött a dokim a szülészetről, megvizsgált és kérdezte, hogy nem érzek-e szivárgást. Mondtam neki, hogy tegnap este, amikor az Astro teázóban voltunk, éreztem valamit, de nem hiszem ... azért megnézi még egyszer mi újság odabent s mire ezt kimondta, elfolyt a magzatvíz. Jobban mondva elloccsant. Ugyanis szó szerint elöntötte a vizsgáló elszeparált részét. Nagyon forró víz folyt végig a lábamon, majd a derekamon, ahogy feküdtem az ágyon, s mikor magam alá néztem - a lavórban, melyet utolsó utáni pillanatban próbáltak alám tolni - kristálytiszta folyadékot láttam s őrült büszkén kérdeztem, hogy "Akkor most ez az?!" s érkezett a válasz az orvosomtól: " Drágám, megyünk szülni, irány a szülőszoba!" Akkora sokkot kaptam: pánik, félelem, büszkeség, erő, szülni akarás, gyomorgörcs, most mi lesz, könnyek majd teli szájból nevetés, mint egy őrült, tördeltem a kezem, közben potyogtak a könnyeim, próbáltam felvenni a nadrágomat a hüvelyfertőtlenítés után, de nem ment. Álltam ott egy szál punciban és próbáltam felfogni azt, amiért napok óta imádkozom, könyörgök. Az adataimat nem tudtam megmondani, még a leendő gyermek nevét is elfelejtettem a vezetéknevem után. Ha így felmegyek a szülőszobára, biztosan akkora ideg fog el, hogy összeesem. Így azt mondtam a dokinak, hogy én nem maradhatok itt, mert állataink vannak odahaza, disznók és kutyák s nekem muszáj hazamennem elrendezni őket. Nagy könyörgések árán hazaengedett, de siessek vissza, mert hivatalosan felvesz reggel 8-tól az osztályra, a szülőszobára. Kriszhez futok ki, mondom mi újság: "megyünk szülni!" Krisz még nagyobb sokkot kapott. Hazafele menet elintézett pár dolgot, én körbetelefonáltam, aki fontos, majd hazaértünk s nekiálltam pakolni. Hogy mit, ne kérdezzétek, mert én sem tudom ... csak raktam be az amúgy is pupig cuccolt táskámba minden kezem ügyébe akadt dolgot a fakanáltól a dezodorig mindent, csak hogy csillapítsam idegességem, majd amikor észrevettem mekkora baromságokat halmoztam össze a táskám tetejére, szépen visszaraktam mindent a helyére.
Felmostam, lezuhanyoztam, borotválkozni nem kellett, mert előtte nap megtörtént a dolog. Neki akartam álltam még palacsintát készíteni, de akkor erősödtek az 5 perces fájások, Krisz szólt, hogy gyorsan megborotválkozik, aztán induljunk! Hozzá kell tenni, hogy a kórházból saját felelősségemre jöttem haza, hivatalosan nem engedhettek volna el. Ha elfolyik a magzatvíz, onnan egyenesen a szülőszobára vagy az osztályra vezet az út. 
Majától könnyes szemmel búcsúztam ... Krisz még mindig borotválkozik ... én közben fülig érő szájjal mászkálok a lakásba fel-alá. A fájások erősödnek ... Krisz még mindig borotválkozik ... még elküldök pár SMS-t, hogy Dorka úgy gondolta kibújik lassan, majd anyával lebeszéltem a teendőket ... Krisz még mindig borotválkozik ... írtam egy rövid bejegyzést ide a blogba, majd átnézem Dorka összes cuccát a szobájában, elmorzsolok egy imát, hogy segítsen meg a jó Isten ... Krisz még mindig borotválkozik ... majd hülye ötlettől vezérelve elköszönök a lakás számomra fontos részeitől, mintha soha nem jönnék vissza: szia ágy, szia szekrény, szia tv, sziasztok virágok ... 2 fájás között kibotorkálok a fürdőhöz és ráüvöltök Kriszre, ha nem fejezi be ezt a szájbabaszott borotválkozást, akkor itt szülök meg, menjünk már, a faszom ki van, hogy még mindig rá kell várni. Ezt a sort nyomdafestéket nem tűrő hangon és szavakkal ... képzelhetitek ...
Elindultunk! Még bank automatához kell menni, pénzt levenni, közben kétszer álltunk meg. Egy fájás, le a lépcsőn, még egy, be a kocsiba, újabb görcs, elértünk az automatához ... szóval araszolva, de beértünk a kórházban. Közben elsírtam magam, hogy mi lesz, hogy fogom én világra hozni a babámat, mert ez nagyon fáj. Hát elmondom, hogy AZ még nem fájt ... Odaértünk a kórház bejáratához, ahol nyilvánvalóan és egyértelműen látszott a fejemen, hogy egy tapodtat sem tudok menni, így az uram bekanyarodott a sorompó elé és közölte nagyon büszkén, hogy szülni jöttünk, legyenek szívesek beengedni minket autóval. Leparkolt a lelkem a bejárathoz legközelebb, onnan pakoltunk nagy pánikkal befele. Azt sem tudtam hirtelen, hogy mit is vigyünk ... csak a vajúdós cuccost vagy már a kórházit is ... aztán csak az előbbi mellett döntöttünk és elindultunk befele, fel az emeletre, jelentkezni a szülőszobára.