Eljött a nap, amire annyira vártunk ... ennek már annak a napnak kellene lennie.
Reggel felkeltünk, kakaó, tea, reggeli, csoki, Maja kaja, pisi és séta, zuhanyzás, majd fél 10-re kellett a kórházba érnünk. Éppen, hogy csak beestünk. Hétvége lévén nem lehet az UH-os hátsó részről megközelíteni az NST helyszínét, hanem körbe kellett menni. Fel a II. emeletre, onnan kell lemenni a vizsgálatra. Mi a III.-ra mentünk természetesen, majd onnan vissza egyet. Dorka ismét produkálta magát, nagyon szép görbét mutat a papíros, 128 és 190 között vert a kis szíve. Nagyon jó volt hallani ismét, bár 190-nél már nekiálltam aggódni, nehogy infarktust kapjon a gyerek velem együtt. Bea, a szülésznőm is lejött, megnézett minket mi újság, beszélgettünk egy kicsit, ő is megdicsérte Dorka teljesítményét. Fél óra alatt 35 mozgott a babám és akkora kiugrásokat csinált, hogy többször kellett igazítani a rám kötözött szerkezetet, hogy rendesen mérje a szívhangot. Fél óra múlva megmérték a vérnyomásom, 120/80 Hgmm volt először, aztán mikor újramérték 150/110 Hgmm. Azért mérték kétszer, mert gyanús volt a szülésznőnek - aki az NST-ket csinálta ma -, hogy a 6. kismama voltam, akinek 120/80 Hgmm az értéke. Hoztak új gépet s azzal már reálisabb értéket kaptak. Dokim ma nem volt, mert meccsen állt helyt hazánk sportolóit ellátva, így várnom kellett negyed órát, amíg az osztályról lejön az ügyeletes orvos. Egy nőt vártam, mert azt mondták, hogy Titanilla doktornő az ügyeletes, ehelyett régi cimborám a francia, hosszú ujjú, sálat viselő, alig érthetően motyogó médicin futott be. A héten már másodszor találkoztam vele. Emlékezett rám, hogy keveset mozgott a baba, ezért voltam UH, majd értékelte az NST-t. 10-est kapott Dorka, ő is megdicsérte, majd fel kellett feküdnöm a vizsgálóasztalra, hogy megvizsgáljon ... hát jól megvizsgált. Könyékig nem láttam a doki kezét, majd kérte a kacsát és az acélcsövet az amnioszkópiához. "Szép, tiszta a magzatvíz"-állapította meg. Aki azt mondja, hogy ez a vizsgálat csak kellemetlen, az H.A.Z.U.D.I.K!!! Nekem nagyon, nagyon, nagyon fájt. A beavatkozás után, amikor felültem, már a térdemen folyt a vér, de megnyugtattak, hogy ez normális ilyenkor. Őszintén szólva nem nyugodtam meg ... amikor a doki segített felülni, hozzáért a hasamhoz és azonnal hátra döntött és kérdően szólt, hogy miért nem mondtam, hogy fájásom van?! Válasz tök egyszerű: mert nincs ... ami haskeményedést érez, az általános volt az elmúlt 4 hétben. "Az lehet, viszont amnioszkópiát nem végzünk fájástevékenység alatt, mert az baromira fájhat" - ha erre előre figyelmeztetnek, akkor nyilván időben oldalba rúgom a pasit, hogy álljon meg, így meg csak kapaszkodtam és egyszer szóltam, hogy talán ennyire durván nem kéne, ő meg visszamotyogott, hogy szülés közben ez sokkal jobban fog fájni. Viszont nagy döbbenetemre az orvos elnézést kért ezért a beszólásáért. Vizsgálat után kicsit letörölgettem magam, még jó, hogy készültem betéttel, megbeszéltük a dokival, hogy ha elfolyik a magzatvíz, vagy ha fájások vannak, akkor menjünk be ... Azt is megjegyezte, hogy ebből ma még nem lesz baba, bár ezután a vizsgálat után meg szoktak indulni a gyerekek, hogy körbenézzenek idekint. Nagyon kellemeset csalódtam, nagyon emberséges volt az orvos. Ezután Krisszel hazafele vettük az irányt. Mire hazaértünk, annyira görcsölt a hasam, hogy egyből el kellett feküdnöm, majd észrevettük, hogy a nadrágom is átázott. Gyors fehérítés és mosás berakása 2 görcs között.
Mit mondjak ... azóta nem túl vidám a napom. Baszottul görcsöl a hasam alja és 7 percenként bekeményedik az egész pocakom. Krisznek színt vallottam azzal a kételyemmel kapcsolatban, hogy lehet én ezt a gyereket nem is tudom megszülni, vagyis én nem gondoltam, hogy ez ennyire tud fájni s átértékeltem a fájdalomcsillapítás nélküli vajúdást is. Aranyom tartja bennem a lelket, bár most elment itthonról, jobb egyedül, kell, hogy rá tudjak hangolódni egy kicsit erre a másfajta fájásra, hogy át tudjam venni a ritmusát és mélységét... s nem akarom, hogy Krisz ezt lássa. Szerencsétlen pánikban van, hogy tud segíteni, mit csináljon, mi legyen. Bármit megtenne, hogy segíteni tudjon.
Furcsa helyzet ez, az élet produkálja s nekünk alkalmazkodni kell hozzá, nincs választási lehetőségünk. Jobban mondva van ... van választási lehetőség. Mi is választhattunk. Kell-e nekünk ez az "ördögtündérfióka" itt a pocakomban vagy nem. Választottunk: naná, hogy kell!
Arról nem dönthettünk, hogy könnyen, egyszerre összejön vagy dolgozni kell a jó ügyért. Nekünk az a helyzet adatott meg, hogy küzdeni kellett érte 4 évet. Most, hogy a finisben vagyunk és ismét húzza a görcs az egész testem és a fogam szorítom is azt mondom, hogy szeretnénk, sőt akarjuk ezt a babát. Nekünk Dorka az életünk fő műve s bárhogy is alakulnak a napjaink, bármikor dönt úgy, hogy kikukucskál, mi várni- és teljes szívvel szeretni fogjuk ŐT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése