Összes oldalmegjelenítés

2014. március 25., kedd

Amikor a kicsi megfeddi a nagyot

Tegnap délutáni játék során Dorka véletlenül kétszer úgy orron fejelt, hogy a másodiknál kibuggyant a vér.
Hatalmas csodálkozás, a fürdőszobába is alig akart elengedni helyre rakni magam, mert annyira szerette volna tovább nézni :)
A harmadik orrnyereg fejelésnél - szintén orrvérzés 15 percen belül kétszer - és ebben az esetben már nem vagyok biztos a véletlenségen ... sőt ... ekkor már ráüvöltöttem, hogy
" ... a kurva életbe, bazd meg! Harmadjára fejelsz le negyed órán belül. Normális vagy?"
"Ide figyelj te anya! Elegem van! Szabad ilyet? Nem!
Ha még egyszer csúnyán beszélsz, mehetsz gondolkozni a szobádba!
Ja, meg sajnálom, ne haragudj, de olyan szépen folyt ... !" - majd fogta magát és bevonult a szobájába.
Azért ez pofánbaszós volt ... jobban fájt, mint a három fejelés összesen.

Hétvégéről

Azt még elfelejtettem megírni, hogy hétvégén Dorka világgá indult.
Elkezdtünk készülődni, jobban mondva Dorkát összekészítettem, majd jöttem volna én. Max. 10 perc alatt bármikor elkészülök. Nem az volt a gond, hogy 10 perc alatt nem készültem el, hanem hogy a perc ezredmásodperc alatt nem vágtam magam harci díszbe:
D.: - "Anya, én világgá megyek! Most!"
Én: - "Menj csak! Várj egy kicsit, odaadom a hápi kacsás táskát. Van benne innivaló, nasi, a TAJ-kártyád és pénz." - ez mindig össze van készítve előre, bárhova megyünk. Most is készen állt, hiszen fagyizni indultunk.
D.: - "Jól van! - felveszi a táskát a hátára, majd megkérdezi - "Velem jössz?"
Így akart világgá indulni :)

Lakkcipőben és miniszoknyában mentünk "Bodlárkát" köszönteni

Az elmaradhatatlan napszemcsi a bölcsödéből hazafele

Nagyon tartalmas hétvégén vagyunk túl amellett, hogy aztán Dorka mégsem ment világgá és engem sem vitt magával.
Szombat reggel sütöttünk-főztünk. A szombatok valahogy mindig olyan hosszúnak tűnnek. Az ok:  ugyanakkor kelek, mint hétköznap: 5-fél 6. Nem tudok tovább aludni, azt hiszem átálltam - nem tudom mi lesz a jövő hétvégi óraátállításnál -. Általában 8-ra megfőzök, kitakarítok, Maját leviszem, kiteregetek, így mire kel Dorka már gőzölög a kakaója az asztalon.

Reggelei ébredés
Közösen sütöttünk "Bodlárkának" mákos tortát vaníliás krémmel, majd jött apósom, kimentünk a nyaralóhoz, amit a hátam közepére sem kívánok és baromira remélem, hogy mielőbb elviszi valaki.
Dolgoztunk kint, Dorka rettenetesen sokat segített. Nem gondoltam volna, hogy ez a csöpp lányka képes ennyi gallyat, nyesedéket - 40%-os emelkedőn, ahol sokszor a Földbe kell kapaszkodni, hogy feljebb juss, mert annyira durván meredek - összekupacolni. Másfél órán át "csinálta a dóóógot", majd tízóraiztunk és elmentünk sétálni a hegybe. Találtunk két "dobozt" - tobozt - akik aztán a "dobozikrek" lettek, majd velük bejártunk hegyet-völgyet természetesen babakocsistul. 

Dorka gyermekei a "doboz-ikrek" ergó az én unokáim :)
Minden második lépésnél visszafordult és csodálkozva állapította meg "jaaaaj, de madasan vadok!" Egész Győrújbarát eszméletlenül gyönyörűséges panorámája tárult elénk.
Délre hazaértünk, ebédeztünk es Dorka 2 másodperc alatt aludt.
Délután fagyizni mentünk, hatalmasat sétáltunk, motoroztunk, nézelődtünk és este gyorsan aludtunk.
Vasárnap anyósomékhoz mentünk "Bodlárkát " köszönteni,. akinek a 33. szülinapja volt.
Halálra zabáltam magam és 7 év után megértem azt, hogy nagyon finomsk tortát készített Zsuzsa mama. Azért kellett idő a piskóta megtanulásához ... jó munkához idő kell - jelen esetben 7 év -. :-)
Dorka nagyot aludt, majd hazabuszoztunk. A délután további rész
ét dögléssel és olyan játékkal igyekeztem eltölteni, ahol nem kell felkelni az ágyból, annyira púpra voltam. Este a szokásos szeánsz és 8-kor elcsendesedett a ház.
Dorka csodaszép napocskája vonalon belül színezve :)


2014. március 24., hétfő

Dorka beszól

Dorka beszól:

Dorka illegeti-billegeti magát a tükör előtt este, majd így szól:
"Te anya! Szerintem én vagyok a világon a leges-legszebb!

Mindjárt megzabálom magam!"
Porszívózok a szobájában és meglököm a lámpa talpát, majdnem elburul, de sikerül elkapnom.
A csajom lebaszkurál:
" Ide figyelj te anya! Normális vagy, hogy meglököd a lámpát? Tudod, hogy mennyibe került ez és milyen sokat dolgozTAM érte?" - hirtelen nem tudtam köpni-nyelni sem.

Reggel elköszön:
"Szia motor, délután sietek haza! Már nagyon várom, hogy találkozzunk. ha nem leszek itthon, nekem jól viselkedj ám!"

Este Halász Judittot hallgattunk:
Valamiért Dorka nem szereti egy ideje:
"Te anya, ez a néni nem tud énekelni. Nekem sokkal szebb hangom van ugye?"

Tegnap reggel szerepjátékozik, fel is vettem telefonnal, de valamiért nem tudom ide feltölteni.
"Szia Malacka! Hová mész?
Szia Füli! Elmegyek a Győrújbarátra dolgozni.
Mi dolog van ott?
Gallyat szedek Karcsi papával, lehordom a dombról, oszt jó'van. Elmegyek a doboz - toboz - ikrekkel hegyen-völgyön, majd elfáradok.
Elég a dologból. Szia!"

2014. március 20., csütörtök

Odobában

"Odobában voltunk játogatni!" - mondta Dorka, amitől majd' összepisiltem magam nagy vihogásomban.
Ebből csak a középső szó tuti, az első az óvodában, az utolsó: látogatni :)
Az eleje kemény volt: egyáltalán nem tetszett, 5 méteren belül kétszer tévedtem el, rosszul éreztem magam, sokan voltunk egy helyen - utálom az embereket -, rohadt hangzavar volt, ami már fájt - Dorkát is nagyon zavarta -, büdös is volt - ezt majd később -, volt pár gyökér is mind gyerekben, mint felnőttben, szóval szívem szerint zsebre vágtam volna a gyereket és elfutottam volna.
De szerencsére nem tettem! Hihetetlen 2 órát töltöttünk el a Kismegyeri tagóvodában.
Tegnap, szerdán volt az óvodai nyílt nap. Hétfőn felhívtam őket, mikor lehet menni, gyereket lehet-e vinni ... mert nem mindenhol veszik jó néven - ????? -. Én azt hittem a gyerekekért van a nyílt nap ... no comment.
Szerdán reggel elhozam magammal Dorkát dolgozni, majd 10 órára kellett odamenni. Busszal mentünk egy megállót, mert annyira fújt a szél, hogy biciklivel nem tudtam elindulni.
5 méteren belül kétszer sikerült eltévedni, ugyanis az ovi és az iskola egymás mellett van. Az iskolának megtaláltama  bejáratát, amire ki volt írva, hogy mittoménmilyen általános iskola és óvoda.
Aztán kettő darab 7 éves-forma üvegen keresztül 'pofánröhögött', hogy:
"ez nem óvoda, hanem iskola" ... nem látom?
Hát mondom "amilyen gyökerek vagytok, ahogy elnézlek benneteket a mellettem lévő kettőfelesemnek több esze van baszod" ... aztán jöttem volna kifele, amikor nem találtam a kijáratot. Mentünk tovább, megtaláltuk az ovit, a suli mellett. :)
Ahogy bementük, tipikus "cocialista óvoda". Két rohadt nagy teremmel, a bejárattól nem láttam a terem végét ... mondjuk szar a szemem is. Hatalmas szeretettel fogadtak minket az első teremben, nagyon szimpi volt az óvónéni. Megmutatták hol tudunk átöltözni, majd átküldtek a másik terembe, ahol baromi unszimpatikus volt minden és mindenki. Dorka egyből ment játszani, az óvónénik beszélgettek egymással legfőképp; 22 gyereket számoltam meg a 3 érdeklődőn kívül, ebből egy volt 3 éves, a többi inkább nagycsoportos korú. Vegyes csoportok vannak és van 'nem átlagos gyerek is'.
Olyan kibaszott hangzavar volt, hogy rosszul esett, Dorkát is zavarta, nem találta a helyét, meg volt szeppenve (ez az állapot tartott az első 1 percben) majd gyorsan oldódott. Egy kispasi el akarta venni tőle azt a játékot, amivel dorka játszott, de sikeresen megvédte magát, úgyhogy onnantól nem volt kecmec. majd a sértett kisfiú közölte, hogy "Dorka összetaknyozta a játékot" - ami egyébként igaz volt.
A hangzavar mellett iszonyat büdös volt. Az egyik kisfiú, aki a nyílt napra jött az anyukájával - én azt hittem egyébként, hogy valamelyik 3 évesnek a kistesója - beszart pelusba. Azt a gyomorforgató szagot nem lehet leírni ... húúú én nagyon elszoktam már ettől és emellett iszonyatosan kiábrándító is volt.
Dorka volt a legkisebb korban, ő volt egyedül szobatiszta, a 'bajtársak'-nak még a nappli szobatisztasága sem kezdett kialakulni. Az óvónénik szóvá is tették egyébként, hogy érdekes a mosatni felfogás és az éretlenség, miszerint nem gáz senkinek sem, hogy a gyerek 3 évesen nem szobatiszta????????
Igazából itt marhára nem szokás a pelenkás és a mosógép tetjét tudták felajánlani nagy tanakodás után a cserére.
Lehet sokan most dünnyögnek ... én mégis azt gondolom, hogy egy kettőfélnek a nappali pelusmentességének meg kell lennie. Hozzáteszem akkor is ezt mondanám, ha Dorkán pelus lenne és nagyon szégyelném magam főleg úgy, hogy nálunk falun ha másfél évesen nem voltál szobatiszta elbujdoshatott anyád-apád.
Na mindegy is, megvolt a peluscsere, majd meghívott a szomszédság minket egy kis tízóraira. Körbeültük az asztalt, a napos szalvétát osztott mindenkinek, majd kirakták az óriás gyümölcstálat és megadták az instrukciót, ami még ma is sokszor visszacseng "Szemeddel kinézed, kezeddel elveszed!" - nagyon tetszett!
Figyeltem Dorkát,, szépen kiválaszotta a gyümit, megette úgy, hogy a szalvéta fölé hajolt, majd amikor végzett megtörölte a száját, eldobta a szalvétáját és ment automatikusan kezet mosni.
Majd következett a naaaaagy meglepetés. Át kellett mennünk az unszimpi terembe, ahol mondókáztunk, mutogatósat (nem ismertem), Dorka kente-vágta és be is ült a nagyok közé, teli szájjal vigyorogva csinálta. Egy másodpercre elszorult a szívem és majdnem egy könnycsepp is legördült. Most döbbentem rá mennyire csöpp az enyém a nagycsoportosok között - bár igaz a nagycsoportosok nekem a vállamig értek, úgyhogy fordíthatnánk úgyis a dolgot, hogy én 30 évesen átlag magas voltam a  nagycsoportosok között :)))
Olyan édesen ült félig törökülésben, olyan pici és törékeny volt ... mégis milyen nagy már, októbertől óvodás a lányom. Egy nappal előbb sem veszik be, csak akkor, ha betöltötte a hármat.
Szóval jött a bűvös csengő és nekünk indulni kellett a varázslatba.
Egy paraván és a Kiskakas gyémánt félkrajcárja várt minket a másik teremben. Az addig unszimpi óvónénik olyan barátságosan, szeretetettel ültették le Dorkát, foglalkoztak vele, tetszett nekik Dorka talpraesettsége, bájossága - mert valóban az angyal-arcot vette elő -. Leültünk a kis székekre igazi színházasdi volt. Dorkával együtt iszonyatosan élvetzük, bevonták a gyerekeket is ... igényes, szép előadás volt az óvónénik nagyon kitettek magukért. Az előadás végén Dorka kapott egy papírkakast igazi kakastollal. Nagyon megszerette. Aztán az előadást követően kimentünk az udvarra. Ha esik, ha fúj akkor is kimennek. Ha nagy a sár, akkor sétálgatnak párosával a járdán, de ki kell menni. Ez tetszett a legjobban. Az óvoda parkja nagyon szép. Millió játékkal és fejlesztővel.
Dorka egy másodperc alatt utánozta a nagycsoportos fiúkat, akik előtt le a kalappal: példaértékűen karolták fel a csajom, miután látták, hogy nem elveszett gyerek és emberükre találnak benne. Szóval egy másodperc alatt a mászóka csúcsában volt a gyerekem én meg nagy pislogásban: hiszen ha lezúgott volna se tudtam volna megfogni, mert 1. kurva magasan volt, 2. nem fértem be a gúla belsejébe és ha esett volna, befele lett volna logikus dőlni. Leimádkoztam és rendesek voltak a srácok, mert vágták mi a helyzet, így leindultak és Dorka is követte őket. Aztán gumit másztunk, bicikliztünk, csigát szedtünk ... aztán mindezt csak "Dótá ededül!" - basszus ciki lettem a gyereknek. én azt hittem ez a korszak még odébb van. :)
De a "Dótá ededül" azt takarta igazából, hogy Dótá a bandával és menjek onnan.
Szóval délben indultunk haza, vagyis mamáékhoz. Útközben meg kellett egy partner cégnél állni pisilni, még az a szerencse mindehol van ismerős. visszaérünk, ebédeztünk és Dorka elájult. Egyedül a naaaaaagy ágyban. Ugyanis közöltem anyóssal, ha bele meri rakni a járókába, ami már tavaly ilyenkor is kicsi volt, akkor felgyújtom - mivel kölcsön, visszaadós és tudja, be elgurul a gyógyszer tényleg felgyújtom, így a nagy ágyban aludt Dorka -.
Dorkának nagyon tetszett az odoba. Mosolygott, mondta, hogy ő még szeretne ide jönni.
Tetszett nekem is. Az elején mint mindenben kerestem a hibát és nyilván meg is találtam.
Egy tanácsom van mindekinek, akinek a gyereke bölcsiből megy óvodába.
Felejtsd el az összehasonlítást!!!!
Teljesen más.
Nem annyira egyénközpontú, de lehet az is.
Nem annyira csöndes, de lehet az is.
Sokkal többet fejlesztenek.
Míg a bölcsiben max 10-en vannak 2 gondozóra, itt 22-en vannak szintén kettőre.
Nem babusgatnak, de lehet, hogy fognak (mert akin látják és igényli, azzal megteszik, láttam, mintha magam láttam volna Dorkával).
Szeretettel, de szigorral vannak a gyerek felé - legalábbis itt -. Ami nekem iszonyatosan tetszett.
itt ki KELL dobni a szemetet, el KELL pakolni magad után.
Nagyon tudatosak és koncepciót követnek.
Ellene voltam a vegyes csoportnak ... ezt még emésztenem kell. Én a kis-, középső- és nagycsoport híve vagyok. Voltam vegyes és korosztályos óvodában is gyakorlaton.
Beteg gyerek is van közöttük, de direkt nem a beteget használják és igazuk van. Az első dolog volt, amivel nyitottak abszolút úgy kezeltem a dolgot, ahogy otthon, hiszen nálunk ez természetes. Kicsit értetlenkedve néztek először, majd nekiálltak magyarázkodni és mondtam, hogy ez butaság. Nekem nem kell és másnak sem. Elmondtam miért a felesleges körök lefutása okán.
Sok szempontból nem praktikus. Pl.: nem lesz szabad délutánom, tehát Dorkával együtt tudok bevásárlást elintézni hazafele, mert meló után őt kell először felvennem. Busszal nagyon közel van, gyalog kurva messze dombon fel. Ha jó lenne a csatlakozás Hawai lenne, de vagy 2-3 perc van a 2 busz között, vagy 20.
Dorkának tetszik, marad jobb híján. A mi körzeti óvodánkba nem akarom vinni még véletlenül sem.
Pár kép a végére:



... mert angyali ... minden elfogultság nélkül


Mary Poppins

2014. március 14., péntek

Egy kis ezmegaz

Dorkával végre sikerült kettesben eltöltenem pár órát és ismételten rájöttem, hogy milyen okos, ügyes.
Mondókázik folyamatosan ... na meg énekel - a mondókázást még mindig jobban szeretem -. Vettem neki egy kis hokedlit a kézmosáshoz, WC-zéshez, azt gyakran kihozza a nappaliba - egyébként minden áldott nap megkérdez "Hojaja nappali?" hol van a nappali? ne kérdezzétek miért -, rááll, elmondja a "kicsi vagyok székre állok" kezdetű versikét és szavalja sorra az általa ismert szövegeket. Iszonyat mennyiségű mondókát, verset, éneket ismer.
Visszavontam a hetekkel ezelőtti kijelentésem, miszerint a bölcsődében kevés mondókát sajátít el.
Nagyon sok újat tanult, használja is őket. Akkor vagyok bajban, ha nem értek egy-egy sort és ki kell totózni ... az még rosszabb, ha nem ismerem a mondókát ... akkor kereshetem a könyvekben. Szerencsére ritkán fordul elő.
Tavaly megtanult motorozni a bölcsiben. Végre ő is tolja magát hatalmas elánnal és nem a hóna alatt fogja a motort futás közben. Tudom ez csak számomra nagy sikerélmény, mert a normálisak már 1 évesen hajtanak :)
A héten motoroztunk már az utcán is úgy, hogy nem rohantam utána - amikor beteg voltam a tökömnek sem volt kedve futni mellette -. Úgyhogy elmondtam neki milliószor és azóta is szajkózom, hogy

A: - "A járda vége előtt mindig meg kell állni!!!!! Olyan nincs, hogy nem! Világos? Megegyeztünk? Mégegyszer elmondom: M E G   K E L L  Á L L N I!!!!!!!!!!!!!!!"
D: - "Ha nem ájjok meg, anya mérges jessz?"
A: - "Nem szívem, akkor elbasz az autó!"
D: - "Az fájni fog?"
A: - "Az fájni fog, de amit tőlem kapsz utána, az még jobban és csak akkor lesz igazán mérges anya!"
Anyám kérdezte, hogy merem elengedni, mi lesz, ha kimegy az útra ... és elüti az autó ... és meghal és stb ...?
Egyszerű: tudom, hogy nem megy ki és pont.
El kell kezdeni, lehet korai még 2 évesen a forgalomban, de tényleg nem akarok utána futni és ahogy egy 2 éves, úgy egy 16 éves is kimehet az útra.
Nem mindenki falun nő fel, ahol kirakod az utcára 'aztjóvan', tuti nem üti el semmi - bár engem gyerekkoromban folyamatosan elütöttek bicajjal, mindig a kanyarban játszottunk, kanyarban lakunk, ők mindig gyorsan jöttek és valahogy mindig a kerék alá kerültem. Volt hogy egy nap többször is, de a sok kötés okán már meg sem kottyan egy idő után. Úgy be voltam kötszerezve, hogy esély sem volt újabb sérülésre :) -.
Továbbfejlesztettük Dorkával a közlekedést egy hét alatt. Ő motorral megy, én biciklivel utána, Maja a kosárban. Csak és kizárólag bicikliúton vagy járdán. Zebrán toljuk mindketten, ilyenkor minidg a takarásomban megy Dorka. - Amit sokszor nem tudok eldönteni, hogy rendben van-e?
Tudja, hogy csak zebrán szabad átmenni és ott is mindig meg kell várnia.
Olyan érdekes technikát fejlesztett ki: a Földet nézi 80 %-ban, néha-néha felpillant. Én pont fordítva biciklizek. Nézi a bukkanókat és megfigyeltem, hogy hasonló emelkedőket, ugyanazzal a technikával kezel, kitekeri a lábát és olyan vicces mozdulatsort csinál; megmosolyogtató. Lehet  ég tapasztalnia kell.
A megállás a legkomolyabb: megy, mint az őrölt, a ház előtt. Hirtelen megáll, aminek következtében kétszer is kicsúszott a motor a kezei közül, vagy a nagy iramban elhagyta a motort és a levegőben tolta még tovább magát motor nélkül :)
Megy egyébként motorral térkövön is, homokon is, ami számomra elképzelhetetlen, megy kavicson, de ott nem szeret. ha szegélyhez érünk vagy padkához, mindig Marcell jut eszembe, amitől a hideg ráz, de eddig még ügyesen megoldotta. Az utcán kötelező leszállnia, ott amúgy is csak akkor van padka, ha zebra előtt vagyunk, vagy az úton kell áthaladni.
Emellett gyűjtjük a "Tis Bukkot". Ismeri az összes szereplőt és mindenkiről tudja mennyire gonosz vagy épp mennyire barátságos, már csak a nyuszi hiányzik. Amúgy vagy 80 könyvet ki tudnánk rakni a sok-sok kártyából. Ha esetleg valakinek kell, szívesen adunk.
Mesél ... bármiről és bárkiről a fejéből.
Minden este szerepjátékozunk. Az egyik állatkáját odaadja és beszélget az épp aktuálissal. Tegnap pont Füles volt nálam, nála Nyuszi, aki egyébként tegnap elkísérte a bölcsibe, ezért Füles nagyon-nagyon szomorú volt. Tartom a kezembe Fülest és mondom elváltoztatott hangon:
"Miért nem vittél magaddal a bölcsibe dorka? Mindig én szoktam menni?!"
"Saaaanálom Füli, hóóónap ismét te jössz vejem. Tudod néha másnak is látni kell, hoooo dodozom!"
Ilyenkor nézi Fülest, mondja neki, nagy sajnálkozva, még puszit is nyom a szamár fejére és megsimogatja ... majd megjegyezte itthon is, hogy "mára elég vóóóót a dologból, ajuggggyyyy!"
Reggel elköszön Majától:
"Szija Maja! Nagyon szejetlek, sietek haza hozzád!"- gondolhatjátok Maja mennyire várja.
Ha valami rosszat csinál, mondja, hogy "saaaaanálom!" - és tényleg olyan arcot vág, mint aki komolyan sajnálja.
Bújócskázik, de még nehezére esik kivárnia, amíg megkeresem, így általában idő előtt előbújik. "Edd, tettő, hájom, aki bújt, nem, medek!" Ennyi ... és még csak az edd-nél tart, már indul keresni, szóval esélyed sincs elbújni.
Amúgy nagyon választékosan beszél, sokszor csak lesek a használt szavakon.
Értelmes, minden túlzás nélkül.
Róla van szó:

2014. március 13., csütörtök

Boldog névnapot Apa!

Névnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk neked!

Bartos Erika: Apához

Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
de nem is vagyok baba!...


Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e mondd korán reggel
dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
kérlek, ne menj messze!

Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
kézen foglak Téged!

Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
ketten, kéz a kézben!

2014. március 12., szerda

Szétszakadva

... vagy inkább megszakadva ...
Sokszor nem is tudom melyik lenne a helyes szóhasználat, de azt hiszem inkább az utóbbi.
Rohanok ... folyamatosan ... és valahogy mindig "el kell még inténi" dolog marad másnapra.
Lehet én csinálok valamit rosszul vagy csak szimplán megsokasodtak a tennivalók. 
Egy hete nem tudtam a gyerekkel foglalkozni gyakorlatilag nem is láttam a reggeli kelésen és az esti altatáson kívül.
Anya elvitte múlt héten csütörtökön, visszahozta hétfőn este. Iszonyatosan jól érezte magát, haza sem akart jönni, amit egyáltalán nem csodálok.
Amíg ő nagyon jól érezte magát, addig totál lebetegedtem. 39-40 fokkal toltam végig a hétvégét, hétfő óta csak hőemelkedésem van 38,4, de az folyamatos. taknyom-nyálam egybefolyik, annyira köhögök, majdnem beszakad a mellkasom, úgy érzem leszakad az arcom, fáj az orrom, homlokom.
Nem csak a kegyetlenül sok munka miatt nem tudok aranyommal foglalkozni, hanem mert nem akarom, hogy még betegebb legyen, már így is az.
Már hét közepe van és ma csillant fel az első reménysugár a "ma végeztem mindennel a hétre" minden c. történetre, ami nyilván hülyeség, hiszen jön a keresztlányom hétvégére, sütnöm-főznöm kell -.
Krisztián dolgai után futkározok folyamatosan, illetve rám maradt az is, amit eddig Krisz - intézett autó nélkül busszal jogosítvány hiányában -.
Krisztiánnak csütörtökön névnapja van, már hétfőn az után futkoztam, hogy az ajándék időben megérkezzen neki.
Miával csináltattam egy gyönyörűséges naptárat 400,- ft/darabért, aztán jött az ötlet, hogy jó lesz ez a naptár húsvétra a családtagoknak, úgyhogy gyorsan lett 7 darab az 1-ből:
Minden hónap alatt egy fotó van és mindegyiknek meg van a jelentése:
Január: Maja képe akkor készült a kötéllel
Február: Dorka katica - farsang hava
Március: Tavasz első hónapja, Dorka a harangvirággal
Április: Esküvő I.
Május: Anyáknapi kép (Dorka&anya)
Június-júlis: egy egy aktuális nyári kép
Augusztus: Esküvő II.
Szeptember: Gyümölcsszedés a nyaralónál (alma, szőlő) Dorka&apa
Október: Dorka megszületett
November: Az én szülinapom
December: Karácsony
A többi meglepit jövő héten küldjük neki.
Közben meglett Dorka húsvéti ajándéka. Levelet írt (rajzolt) a nyuszinak: biciklit és napszemüveget szeretne ajándékba "más nem kejj szejintem!"
Szóval van mit tenni és apróságoknak tűnnek, mégis rengeteg idő megy el vele.
Ma még a gázosokhoz - GDF-Suez - akarok bemenni, illetve a Tavaszi-fesztivál keretén belül játszák a BBMK-ban a Vuk c. gyerekeknek szóló színdarabot, erre szeretnék jegyeket venni.
A gázosoknál reklamálok.
Tárgy: 2 hónap alatt 100.000,- Ft-os gázszámla kiszámlázása úgy, hogy kikűldték a csekket és azon kívül semmit. Se egy elszámolást, se egy óraállást, ami alapján számláztak. Bemondásos alapon fizetek, ilyen enyhe időben úgy, hogy napközben reggel 5-től délután 5-ig a fűtés sincs bekapcsolva a tetőteres 50 négyzetméteren.
Még beteg se tudok normálisan, nyűgösen lenni basszus!
Minden nap otthon akartam maradni vagy minden nap csak 1-2 órára akartam bejönni és egész délután dügleni, ami eddig egyszer sikerült abszolválni. Margithoz szerettem volna Fehérvárra eljutni mindenképp, de nem akar összejönni, talán jövő héten. Igezából anyámon és Judittékon kívül senkivel sem merek találkozni, mert tényleg cefetül vagyok, fertőzni nem szeretnék.
Elhatároztam, hogy ha Dorka még pénteken is köhögni fog és folyik az orra, akkor elviszem dokihoz és bármennyire ellene vagyok az antibiotikumnak, muszáj lesz egy kúrát csinálnia, ugyanis január óta folyamatosan beteg - vagyis nem beteg, csak a tünetek vannak meg állandóan köhög, állandóan folyik az orra -. Millió vitamint kipróbáltunk, millió homeós bogyón/szirupon/cseppen és még sorolhatnám min vagyunk túl.
A legújabb a Cebion cseppek:
Nem merem már semmire sem azt mondani, hogy  hű meg ha ...  ezen kívül C-vitamin, köptető, a pikkelysömörre kencék. Tegnap megállapítottam, hogy nekünk eddig még lázcsillapító is Dorkának volt egy üveggel a hűtőben az éppen aktuális vitaminnal és a hányáscsillapítóval együtt ... ezzel szemben hirtelen patika lettünk, ami nagyon nem tetszik. Épp tegnap írtam Margitnak, hogy 14 év után először gyógyszert kellett bevennem - nekem -. A sírás kerülgetett.
Mindenkinek más vitamin, köptető "mittoménmi" válik be én már nem akarok kísérletezni, hiszen a Cebionos C-vitamintól a Lándzsás útifűn keresztül a Stodálon és a Schüßler sókon át mindnenen túl vagyunk.
Emellett viszont amit tényleg szívből ajánlok mindenkinek:

Ezzel kapok levegőt, elmúltak a pattik az arcomról, pikkelysömörre kiváló, nyáron hűsít, húzódásra, zúzódásra, meglilult bőrre, torokfájásra és még sorolhatnám. Akienk gugli a barátja hajrá: mesterbalzsam!
Szóval dögrováson a család úgy, hogy talán a mai körrel végeztem, csak délelőtt leszek hajlandó dolgozni, már ha fel bírok kelni. Szerintem csak egy napot kellene feküdnöm úgy nulla-huszonnégyben és nem lenne semmi bajom ... de nem tehetem meg. 
Itt a jó idő, napsütés, hosszabbak a nappalok, mi betegek vagyunk!
Éljen a tavasz! 

2014. március 5., szerda

Elfogadni, túllépni és elengedi avagy egy nyílt levél egy ismeretlen ismerősnek

... ezeket tanulom most. Na nem azért, mert annyira baromi sok szabadidőm van vagy mert beléptem egy szektába vagy hova a faszba. Szó sincs ilyenről. Kaptam egy levelet egy "nevét nem vállaló embertől", akit tudok, hogy ki és mióta elment Krisz többször bepróbálkozott. Ő a harmadik az elmúlt évek alatt, akinek nagyon aranyos-kedves-bájos szimpatikus vagyok, aki megérti az összes gondom - nem mintha tudná a problémáimat - akinek nagyon édes a gyerekem is addig, amíg el nem utasítom. :)
Ennyira jó nő vagyok ... nem tehetek róla :)))) ... na meg túlinteligens és nem nagyképű.
Lelki fejlődés folyamata, ha nagyon nagy arc akarok lenni, ha meg magamba nézek nagyon őszintén, akkor időhiány okán vagy azért, mert marhára nem érdekel már a hússzor lerágott csont huszonegyedik ízlelgetése ... és a kettő megállapítás egyben az igaz.
Olvastam az elmúlt hónapokban több vitát betegségekről, melegekről, trendről, munkáról, a 3 éves óvodakötelességről, amiről nyilván nekem is van véleményem, de tök fölöslegesen nem szállok bele vagy ha már beleszállok akkor teszem, amikor nagyon böki a csőröm a dolog és igyekszem mindig úgy véleményt formálni, hogy a másikat ne bántsam meg vele, vagy ne álljak neki meggyőzni a másikat a saját elképzelésemről még akkor sem, ha szerintem baromira igazam van. Én megtanultam a saját életemből: az a célravezető, ha végiggondolok 2 utat. Az egyik, ha ezt teszem, akkor ez fog történni, a másik, ha azt teszem, az fog történni. 
Mások vagyunk, pont ez a szép. 
Van egy jó barátom, akivel vérre menő harcot vívtunk a kurva anyázásig - még jó, hogy igyekszem nem megsérteni a másikat - az óvodakérdésről. Aztán mivel az érvek nem találtak ellenérvre, hozzáteszem úgy vitatkoztam, hogy a másik félnek a habokban sincs még a gyerek, pasi felvázoltam a szokásos 2 utat.
Aztán megölelt és azt mondta: "Ezért szeretlek! Vélemény formálsz sokszor paraszt módon, de őszinte vagy és tudom, hogy soha nem bántanál, mindig csak jót akarsz a legjobb ember vagy!" - és tudjátok, hogy amikor ezt a mondatot egy héten belül háromszor megkapom ... na az tölt el jó értéssel, főleg akkor, amikor tudom, hogy nem a tövig benyalás vezérli a szavakat, az érzelmeket.
Az élet hozhat csavarokat, sőt én azt tapasztalom, hogy mindig jön a nem várt esemény és mindig olyankor, amikor kurvára nem kellene és mindent keresztbe húz. Olyankor jön a C-terv, ami nálam mindig van.
Mi Krisszel a vitáink után képesek voltunk öriharit játszani. Anyámék sokszor elképedve néztek minket, hogy akár egy kaja megsózása okán ölni tudtunk volna.
Ma már tudom, hogy az elfogadás nem az azonosulást jelenti. Hiszen el lehet fogadni a másikat úgy is, hogy azt fogadod csak el belőle, hogy az az ő véleménye, nem kell magadévá tenni. Hiszen ha nem tudsz vele azonosulni, akkor magadra sem tudod erőszakolni. Ilyenkor szoktam a a dolgot rövidre zárni annyival, hogy "ebben nem értünk egyet, hagyjuk a picsába!" - régebben ezen mondat után még 2 napot pörögtem, hogyan kellett volna meggyőznöm az illetőt vagy miért nem az a véleménye.
Aztán rájöttem, hogy semmi értelme. Jobb nem lesz, a vélemény se fog egyezni, én szarul érzem magam, esetleg megbántottam és azért érzem rosszul magam.
Megtanultam a "picsába" után pontot tenni és nem volt ott a "de".
Régebben tudtam üvölteni - azért most is - tudtam nagyon szenvedélyes lenni és elragadtatni magam. Voltam ostoba is, amikor a düh vezérelt, mondtam butaságokat is, belementem annyira végeláthatatlan vitákba, amiknek a vége már csak dobálózás volt. Adtam sokszor kéretlen tanácsot is. 
Aztán egyszer szembesültem ... nem én üvöltöttem, nem én voltam szenvedélyes, nem én ragadtattam el magam, nem én voltam ostoba és nem én voltam dühös és nem én dobálóztam. Ám olyan szituba történt, amikor én is ott voltam ... nagyon cinknek  tartottam ... majd magamat is ... Tanultam belőle.
Most is formálok véleményt, abszolút nem rejtem véka alá. Tudok gyökér lenni illetve bárki szintjére le tudok ereszkedni ... ami nagy hátrányom: az arcomról minden leolvasható. :)
nagyon böszmén tudok káromkodni - talán ezt soha nem mossák már le rólam, nem vagyok rá büszke, sőt ... -.
A fent említett jó barátom - pasiból valóban a legjobb - az egyedüli, aki képes nagyon feldühíteni és nagyon megszeretgetni. Vele abszolút végletek embere vagyok. A legokosabb és legintelligensebb ember, akit csak ismerek. Sok mindenről ellentétes a véleményünk, de nagyon sokat csiszolódtunk mindketten.
Az ismeretségünk cirka 6 év alatt fejlődött barátsággá úgy, hogy az elején fel tudtam volna rúgni, annyira unszimpatikus, nagyképű, pénzes, kigyúrt köcsög volt. Neki ugyanez volt a véleménye rólam a kigyúrton és a köcsögön kívül.
Az embereket nem szeretem ... a sok embert meg pláne nem. Nagyon kevés csalódás ért emberek kapcsán - talán 2 - egyrészt mert nagyon kevés embert engedek magamhoz közel - egy kezemen meg tudom számolni - nagyon kevesen vannak, akik valóban ismernek. Viszont a családomért és a barátaimért tűzbe megyek. A "nem csalódás" másik oka az, hogy kiismerem az embereket nagyon gyorsan. Nálam mindenki egyszer hazudik lehet az akárki, kitakarítom az életemből.
Már külön tudom választani az embereket, mint ahogy a véleményeket is ...
Sok embertől sok mindent meghallok. Direkt használtam ezt a szót - meghallok -. Az már nagyon kevés, akit meghallgatok, az még kevesebb, akinek a véleményére adok, a többséget meg elengedem. Sokszor tanácsoltam frissen szült ismerőseimnek: "egyik füleden be, a másikon ki, ami számodra hasznos, megfogadod, ami nem, szelektálod; aztán majd te eldöntöd!"
Elengedni úgy, hogy a lelked ne háborogjon és ne agyalj azon, ahogy tuti jót csináltam-e?
Hiszen az élet úgyis igazol ... vagy nem. több lehetőség nincs. Ha nem igazol, akkor is tanulsz belőle, mert ha faszságot csinálsz és felvállalod, akkor vagy a legőszintébb elsősorban magaddal szemben.
Általában össze szoktam ollózni a dolgokat és eljutottam odáig, hogy én már senkinek sem akarok megfelelni és senkinek nem akarok magyarázkodni.
Sokszor nem mentem bele vitába, nem azért, mert nem lett volna véleményem, hanem mert szimplán pont leszartam a másik véleményét ... főleg olyanét, akivel akkor találkoztam először.
Ehhez kell egy olyan család, amilyen nekem van; egy olyan anya, aki tényleg feltétel nélkül elfogad és nem kérdőjelez meg semmit, mindent úgy csinál, ahogy mondok neki akár Dorkával, akár a lakással, akármiről legyen szó. Na ő sokszor szembesít, de mindig építő jelleggel és soha nem kezdett még úgy mondatot, hogy "ugye megmondtam ..."
Rohadt nagy az igazságérzetem ... de feleslegesen már nem szólok be - csak nagyon-nagyon ritkán -.
Mindezt azért, mert a saját lelki nyugalmam és az önazonosságom a fontos.
Mert van egy gyerekem, aki miatt kell a higgadtság - régebben bármit lehetett rám mondani, ezt az egyet nem -.
Van egy férjem, aki miatt kell a vidámság, hogy mellette állok tűzön-vízen, hogy segítek neki, hogy tudja itthon minden rendben van és ő nyugodtan tudja csinálni a dolgát.
Van egy életünk, ami fenekestül felfordult; van egy életünk, ami sokszor akkora terhet rak rám, hogy azt hiszem megrogyok alatta, de mindig jön valami, ami kiemel alóla.
Van egy családom, aki mellettem és a gyerek mellett áll.
Amíg van erőm és szívem másoknak segíteni és van akik mellettem állnak addig nincs baj.
Régen egyedül is szembe mentem volna a világgal – sok minden mellett most is - de tapasztaltabb lettem és olyan helyzetekbe kerültem bele, hogy mérlegelni tudok többségében, amiben nem, abban úgyis a szívem visz előre. 
Tudok hirtelen is lenni, tudok teli torokból kiabálni és gyorsan kiakadni. 
Tudok Dorkára 1 másodperc alatt haragudni és gondolatban 3-szor agyonverni, majd legalább ennyi idő alatt elszégyelli magam és visszavenni.
Tudok Dorkától bocsánatot kérni tiszta szívből ... ez mástól nem megy, mármint maga az elnézéskérés. Viszont tudok tiszta szívből sajnálni úgy is, hogy közben kétszer seggbe rúgom az illetőt segítő szándékkal.
Azt nem szeretem, amikor valakinek gondja van és a másik úgy akar segíteni a bajba jutottnak, hogy az még jobban elsüllyeszti az önsajnálatban, mert tolják alá a lovat. Persze van olyan, aki a sajnálattól kap szárnyakat, de szerintem az az általános, hogy meg kell rázni magunkat és továbbmenni.  
Semmit sem kaptam az élettől ingyen.
Régebben irigykedtem azokra az emberekre, akiknek minden happy volt, pénz, csilli-villi és rájöttem, hogy - tisztelet a kivételnek - rohadalom van belül.
Már tudom, hogy van könnyem, ami emberré tett.
Szintén a fenti jó barátom kérdezte egyszer, hogy miért kell mindig keménynek mutatni magam? Nem mutatom magam annak, hanem az vagyok. Tudok imádni és a végletekig elmenni pár emberért.
Régebben nem sírtam - nem emlékszem rá - pedig lett volna miért. Az elmúlt 3 hónapban volt rá példa. 
A gyengeség jele ... gondoltam régen ... a megkönnyebbülésé mondom most, mégsem sírtam még soha Dorka előtt.
Sokszor mondják, hogy helyzeteket irigylésre méltó nyugalommal kezelek, hogy nem parázom és jól csinálok mindent. 
Ezeken nagyot szoktam mosolyogni.
Dorkával kapcsolatos dolgokban valóban ösztönösen cselekszem.
Emellett nekem nagyon jó segítségeim vannak: anyám. Ő No 1-es ez nem is kétséges, abszolút feltétel nélküli bizalommal; aki megcsinál mindent ... tényleg mindent. Aki képes a zoknimat és a bugyimat is kivasalni, ha nálunk van. Akit itt Győrben, pedig elég messze lakik ismernek a boltosok és csütörtökönként, ha én megyek Dorkáért a bölcsibe, rám néznek hülyén, hogy oké, de hol van "Józsi mama"? - aki egyébként mindig visz gyümölcsöt, ropogtatnivalót és minden egyebet a bölcsibe a gyerekeknek. Ilyenkor mindig visszakérdezek, hogy de azért nekem is kiadják a gyerekemet ugye?
A családom, akikre nyugodt szívvel akármennyi időre rá merem bízni Dorkát - apám, húgom -. Anyósomék is nyilván segítenek, ők máshogy. Van Kati, akiben szintén megbízom.
Szerencsésnek tartom azt is, hogy Krisz még itthon volt, addig Dorkával kapcsolatos lényeges kérdéseket megoldottuk.
Anyagi biztonságban tudom ... legalábbis egy darabig biztos.
Kialakítottuk elég korán azt, hogy lehordtuk anyámékhoz, ahonnan már vissza sem akar jönni, így a felelősségmentes nyugis hétvégék megoldódtak eddig kettesben Krisszel, most egyedül igyekszem több kevesebb sikerrel jól érezni magam. Az egyedül nagyon erős kifejezés, hiszen mindig vannak körülöttem, de este egyedül fekszem le aludni és ehhez kell a lelkierő. Olyan jó néha felelősségmentesen ellenni egy napot. Nyilván az anya szerepéből már sosem bújok ki, de néha ki lehet kacsintgatni belőle.
Kell az, hogy Dorka város- és falu kompatibilis legyen, hogy ne legyen nyámnyila sarokbahúzódó, begubódzó "nagykislány". Nekem nagy szerencsém van, hogy a nagy várostól messze van egy kicsi falu, ahol Dorka egy teljesen más értékrendet tapasztal meg, ahova haza tudunk menni töltődni, ahova energiáért megyünk, ahol ki van nyalva a seggünk, ahol Dorka önállósodik minden alkalommal, ahol mindemellett dolgozik - állatot etet, tüzel stb ... - mert látnia kell, hogy így megy. Ahol a kétkezi munkának van értéke, ahol állatokkal és földekkel foglalkoznak, ahova ez a városi 5 óra utáni seggvakarós, panelban háztartást ellátó bepunnyadós helyzet ismeretlen és elfogadhatatlan.
Ahol megehette a tyúkszart egy kis őzszarral spékelve és nem mentünk kanálisnak  -Torna pataknak -.
Ha "leorrolja és leszájalja" a kádat egyszerre nem dőlök kardomba.
Ha már nagyon-nagyon sír, akkor szoktam gyorsabban szedni a lábaimat, mert akkor valóban baj van és nagyon fájhat neki.
Ha a helyzet úgy hozza, rácsapok a kezére, sírni is hagyom, ha úgy van, sőt egyszer előfordult az utcán, hogy a Földre vetette magát hisztiből. Leültem, elszívtam egy cigit és megvártam, amíg végez hulla nyugalommal. 
A pánik és a parázás nagyon messze áll tőlem, mint ahogy a félelem is. Sosem agyaltam azon, ha fáj a fejem, akkor kurva élet agytumorom van. Sosem féltem semmitől. Egy új helyzetnek tekintettem  mindent, amit igyekeztem a lehető legjobb módon megoldani. a neten való tünet-keresgéléstől és javasolt gyógymódoktól meg egyenesen herótom van
Egyébként most hazudtam, mert egy ideig féltem attól, hogy milyen világba születik bele Dorka, hogyan tudok, tudunk neki értéket képviselni, hogyan védem meg.
Aztán rájöttem, hogy van a ma, a holnap és csütörtökön a hétgége tervezése. Előrébb, ha beledöglök se látok jövőt meg nem tudok jósolni vagy csak nagyon ritka esetben és annyi tőlem független esemény van, amit nem tudok irányítani.
Amíg Krisz itthon volt, sosem jutott eszembe, hogy mi lesz, ha beteg leszek vagy rosszul leszek vagy akármi ... amikor elment, egyszer felmerült bennem, hogy basszus még beteg sem lehetek a gyerek miatt ... milyen kibaszás? Aztán többször nem agyaltam ilyeneken, mert értelmetlen.
Imádom a gyerekem, de sokszor türelmetlen vagyok vele ... és most már a pofámba is vágja kőkeményen.
Igyekszem elfogadni úgy, ahogy van, feltétel nélkül szeretni, elfogadni, hogy kegyetlen gyorsasággal megy az idő.
Elfogadni másokat úgy, ahogy vannak. Azt nagyon nagy ostobaságnak tartom, amikor valaki elfogadónak/empatikusnak tartja magát úgy, hogy a melegeket elítélve, egy betegséggel vagy beteg emberrel együttélést akarja párhuzamba hozni. Annyira messze van egyik a másiktól - de nyilván ez az én véleményem csak.  
Így a végére rájöttem: én mégiscsak igyekszem megfelelni valakinek, méghozzá Dorkának.
Elfogadni, túllépni és elengedni:
A végére egy klisé és egy személyes üzenet tőlem neked: 
"Fel lehet venni a cipőmet és végigjárni az utam ..."
Egy dolog biztos barátom:
Én ebben a helyzetben is nagyon jól érzem magam, amíg te azon pörögsz, hogy mennyire gyökér vagy, hogy ez a csaj sem jött össze. Ami neked probléma, az a te problémád és nem az enyém ... és pont.