Összes oldalmegjelenítés

2014. március 25., kedd

Amikor a kicsi megfeddi a nagyot

Tegnap délutáni játék során Dorka véletlenül kétszer úgy orron fejelt, hogy a másodiknál kibuggyant a vér.
Hatalmas csodálkozás, a fürdőszobába is alig akart elengedni helyre rakni magam, mert annyira szerette volna tovább nézni :)
A harmadik orrnyereg fejelésnél - szintén orrvérzés 15 percen belül kétszer - és ebben az esetben már nem vagyok biztos a véletlenségen ... sőt ... ekkor már ráüvöltöttem, hogy
" ... a kurva életbe, bazd meg! Harmadjára fejelsz le negyed órán belül. Normális vagy?"
"Ide figyelj te anya! Elegem van! Szabad ilyet? Nem!
Ha még egyszer csúnyán beszélsz, mehetsz gondolkozni a szobádba!
Ja, meg sajnálom, ne haragudj, de olyan szépen folyt ... !" - majd fogta magát és bevonult a szobájába.
Azért ez pofánbaszós volt ... jobban fájt, mint a három fejelés összesen.

Hétvégéről

Azt még elfelejtettem megírni, hogy hétvégén Dorka világgá indult.
Elkezdtünk készülődni, jobban mondva Dorkát összekészítettem, majd jöttem volna én. Max. 10 perc alatt bármikor elkészülök. Nem az volt a gond, hogy 10 perc alatt nem készültem el, hanem hogy a perc ezredmásodperc alatt nem vágtam magam harci díszbe:
D.: - "Anya, én világgá megyek! Most!"
Én: - "Menj csak! Várj egy kicsit, odaadom a hápi kacsás táskát. Van benne innivaló, nasi, a TAJ-kártyád és pénz." - ez mindig össze van készítve előre, bárhova megyünk. Most is készen állt, hiszen fagyizni indultunk.
D.: - "Jól van! - felveszi a táskát a hátára, majd megkérdezi - "Velem jössz?"
Így akart világgá indulni :)

Lakkcipőben és miniszoknyában mentünk "Bodlárkát" köszönteni

Az elmaradhatatlan napszemcsi a bölcsödéből hazafele

Nagyon tartalmas hétvégén vagyunk túl amellett, hogy aztán Dorka mégsem ment világgá és engem sem vitt magával.
Szombat reggel sütöttünk-főztünk. A szombatok valahogy mindig olyan hosszúnak tűnnek. Az ok:  ugyanakkor kelek, mint hétköznap: 5-fél 6. Nem tudok tovább aludni, azt hiszem átálltam - nem tudom mi lesz a jövő hétvégi óraátállításnál -. Általában 8-ra megfőzök, kitakarítok, Maját leviszem, kiteregetek, így mire kel Dorka már gőzölög a kakaója az asztalon.

Reggelei ébredés
Közösen sütöttünk "Bodlárkának" mákos tortát vaníliás krémmel, majd jött apósom, kimentünk a nyaralóhoz, amit a hátam közepére sem kívánok és baromira remélem, hogy mielőbb elviszi valaki.
Dolgoztunk kint, Dorka rettenetesen sokat segített. Nem gondoltam volna, hogy ez a csöpp lányka képes ennyi gallyat, nyesedéket - 40%-os emelkedőn, ahol sokszor a Földbe kell kapaszkodni, hogy feljebb juss, mert annyira durván meredek - összekupacolni. Másfél órán át "csinálta a dóóógot", majd tízóraiztunk és elmentünk sétálni a hegybe. Találtunk két "dobozt" - tobozt - akik aztán a "dobozikrek" lettek, majd velük bejártunk hegyet-völgyet természetesen babakocsistul. 

Dorka gyermekei a "doboz-ikrek" ergó az én unokáim :)
Minden második lépésnél visszafordult és csodálkozva állapította meg "jaaaaj, de madasan vadok!" Egész Győrújbarát eszméletlenül gyönyörűséges panorámája tárult elénk.
Délre hazaértünk, ebédeztünk es Dorka 2 másodperc alatt aludt.
Délután fagyizni mentünk, hatalmasat sétáltunk, motoroztunk, nézelődtünk és este gyorsan aludtunk.
Vasárnap anyósomékhoz mentünk "Bodlárkát " köszönteni,. akinek a 33. szülinapja volt.
Halálra zabáltam magam és 7 év után megértem azt, hogy nagyon finomsk tortát készített Zsuzsa mama. Azért kellett idő a piskóta megtanulásához ... jó munkához idő kell - jelen esetben 7 év -. :-)
Dorka nagyot aludt, majd hazabuszoztunk. A délután további rész
ét dögléssel és olyan játékkal igyekeztem eltölteni, ahol nem kell felkelni az ágyból, annyira púpra voltam. Este a szokásos szeánsz és 8-kor elcsendesedett a ház.
Dorka csodaszép napocskája vonalon belül színezve :)


12 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesen színez. :-)
    A poszt első felén meg szarrá röhögtem magam... mellesleg, mintha magunkat látnám. Fancsi is amortizál engem rendesen. :-) és én is elküldöm őt melegebb helyekre. És ő is megszól, ha csúnyán beszélek. :-))

    A képek meg megacukik!

    Remélem, az orrod már jól van! :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Basszus, akkor most félnem kellene a hasonlóság miatt? :)))))))))))))))))))
      Orr helyrejött, de bohóc méretről indultam :))) Liz

      Törlés
  2. Na, basszus, mehetsz a szobádba! :)
    Ezen olyan jót mosolyogtam! :)
    Édes tündér!

    VálaszTörlés
  3. Az előző bejegyzésednél, és most is kész voltam, hogy milyen dumája van a Lányodnak. Nagyon kemény. :))) Elképesztően gyönyörű még mindig, sőt egyre szebb, bár nem tudom hova tud már szépülni. :))
    Amikor meg azt írtad, hogy halálra zabáltam magam, hirtelen arra asszociáltam, ahogy Dorka mondta, hogy megzabálja magát. Aztán rájöttem, hogy szó szerint értetted, mármint a kajára. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyébként a halálra zabálás és a megabálom magam tényleg összehozható:))) de komolyan rosszul voltam a sok kajától.
      Látod, látod te is ajnározod a csajom! :)))))) ... csak előjönnek csodálatosságom rajongói - amiről facen beszéltünk - :))) Liz

      Törlés
  4. Es vegul kiderult hogy miert fejelt le? ;)
    A lakkcipos kepert doglok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brahiból ... az első kettő a játék hevében volt, nem figyelt, a 3.-ra erős a gyanúm arra, hogy az orrvérzést ámulattal akarta bámulni. Csak azzal nem számolt, hogy ez kurvára fáj. Liz

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Hát ... ő ... én is feltettem ezt a kérdést! :)
      Liz

      Törlés
  6. Hát ez nagyon jó volt. Ez a beszólás :D És elmentél legalább gondolkodni? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat persze ... :-) :-)
      A furdobe a csap folott, mikozben.folyt a verem vegiggondoltam mire vallalkoztam 3 evvel ezelott :-) :-) :-)

      Törlés