Itthon, édes otthon

Végre itthon vagyunk. Igaz, már 2 hete ... de most kezdem értékelni igazán az otthon és az itthon fogalmát és tartalmát. Amikor szabad vagy és azt csinálsz, amit akarsz. Na jó, most túloztam. Azt csinálsz, amit a gyereked diktál. Előző posztjaim egyikében írtam, hogy a kórházból hazafele Krisszel nagyon összevesztünk de aztán szerencsére tudtuk tisztázni a helyzetet és azóta nem azt mondom, hogy rózsaszín köd az életünk, mert nagy hazugság lenne ezt állítani, de boldogok vagyunk így hárman. Apa szereti anyát, anya szereti Dorkát, apa szereti Dorkát, Dorka szeret minket. Így teljes a kör. Majdnem: Maja szeret minket, Maja megtűri Dorkát. Kórházból hazaérkezvén baromi nagy örömmel fogadta Maja a babát, körbeugrálta, nyalogatta stb ... majd egy nap múlva úgy gondolta, hogy jó-jó, hogy itt van, de most már vigyük oda vissza, ahonnan hoztuk. Vége a vendégségnek. Hát nem így lett, Maja is érzékelte a dolgokat s nagyon berágott rám. Még az ennivalót sem fogadta el tőlem, sőt magamhoz sem tudtam ölelgetni, ugyanis érzi a tejszagot rajtam s én lettem az első számú közellensége. Tetézte a dolgot azzal drága ebünk, úgy döntött, éhségsztrájkot tart. 3 nap nem evett, alig ivott, depis lett állatkánk olyannyira, hogy kakilni sem kakilt. Már dokiért kiáltottunk, amikor eszembe jutott, hogy Dorka egy hetes, vigyük le sétálni negyed órára. Maját is vittük, s megtört a jég. Nagyon boldog volt, ugatott, pisilt, kakilt egész úton, végre közös programunk volt. Ennyi hiányzott neki. Azóta jóban van velem, Kriszbe ugyanúgy szerelmetes, mint eddig, Dorkát is megszagolgatja, odamegy hozzá. Mindemellett, ha a gyerek nyikkanik egyet, Maja az első, aki jelez, ő az első, aki bent van a szobában. Ráadásul a kutya minden reggeli ébredésének első feladata a gyerek ellenőrzése a kiságyban. Jó fejek nagyon!

Mi emberek szokjuk egymást egyenlőre. Tudjátok, azt hittem terhesség alatt, hogy hű mekkora feladat kihordani egy babát, mennyire embert próbáló dolog a terhesség. Aztán jött a szülés és azt hittem, hogy túl vagyok minden nehézségen. Hát koránt sem. Sőt! Most jön a java ... s tényleg jön. Amikor összeköltöztünk Krisszel, fura volt eleinte egymás életvitelét megszokni, beletanulni a másik ember életébe. Most Dorkát tanuljuk. Mi alkalmazkodunk Dorkához, ő hozzánk s újra ismerkedünk Krisszel mi is. Olyan tulajdonságai jönnek ebben a helyzetben elő a pároknak, amiket nem is gondolna az ember. Nekem az első héten fura volt, hogy nem én vagyok az első az uramnak, hanem a gyerek. A páromnak is fura volt, hogy nem a reggeli kakaója az első, hanem hogy Dorka jól lakjon és tiszta pelus legyen a segge alatt. A szerelem és a szeretet egy más, új dimenziós történetét éljük. Jobban szeretem Kriszt, mint valaha. A lányomba is szerelmes vagyok, az életem odaadnám érte gondolkodás nélkül, pedig csak voltaképpen 2 hete az életünk része - most a 9 hónapot nem számolom, mert akkor az utánfutóm volt a pocakomban - . Eszik, kakil, alszik ... ennyi. Amikor felveszem, még tudatosan, de átöleli a nyakam finoman. Imádom érte. Amikor alszik, még az angyali mosoly ott van az arcán ... a könnynem potyog a meghatottságtól, amikor csak nézem és nézem. Nézem a csöpp kezeit, a pici lábait, a vaskos kis alkarját, a kis Pumukli fejecskéjét és haját, a szőrös füleit és elolvadok, a szívem túlcsordul és elgondolkozom azon, hogy lehet feltétel nélkül ennyire szeretni valakit, hogy tudtunk ennyire bájos kisembert csinálni, akiben még az is tetszett, hogy egy hétig olyan sötét szőrös feneke volt, hogy visítottam pelenkázás során és folyt a könnyem a röhögéstől. Na, hogy fogják ezt a pasik tolerálni- gondoltam ... de szerencsére elment a szőr a fenekéről ... már a fülecskéről kell, hogy leváljon. Én tudom, hogy Dorka nem egy tipikus szépség, mert születése után olyan kis csúnyácskának láttam és vörös hajat, szemöldököt és szőrt véltem felfedezni rajta, ami nagyon nem tetszett, hiszen én fekete göndör kislányt akartam. Most már jót mosolygok az ostoba elképzelésen s nagyon bájosnak látom Dorkát. Aki eddig látta, mindenki elalélt, mert 2 perc alatt már most leveszi az embereket a lábukról. Tüneményes és nagyon kedves kislány ... ha nem ordít, mint egy fába szorult féreg. Mert, hogy van olyan is. Éjjel alszik, olyan jó baba, viszont napközben egész emberes foglalkozást igényel, ugyanis egy percre sem hunyja le a szemét délelőtt s van olyan, hogy a kezemben van non-stop és rázni kell a seggét őnagyságának, hogy nyugalom legyen. Viszont van egy másik kezem, amivel mindent meg tudok csinálni. Sütni, főzni, takarítani, mosni és teregetni is lehet ám kézzel. Már megtanultam. A vasalás és a porszívózás nem megy egy kézzel ... még. Hogy anya elment haza, muszáj megcsinálnom. Jobban mondva én szerettem volna minden megcsinálni itthon, hiszen nem hagyhatom el magam és nem is akarom. Így próbálom mosolyogva felfogni az egész történést. Bár volt olyan is, hogy Dorka a szobájában én a konyhában bőgtem, hogy ez a szaros utál engem és miért üvölt 2 órája folyamatosan ... Kriszt hívtam, hogy jöjjön haza azonnal, nem bírom, kibaszom ezt a gyereket ... mikor ezt kimondtam,, akkor meg azért sírtam, hogy mekkora szemétláda vagyok, hogy ilyen jutott az eszembe és szégyelljem magam, meg sem érdemlem ezt a tündért, aki olyan édesen sír 2 órája s már nem is haragszom rá, bocsásson meg ... szóval nagy az isten állatkertje s szerencsére nekem is van helyem benne. 

Tulajdonképpen jó ez a helyzet. A terhesség utolsó 2 hetében már nagyon rosszul voltam a céltalanságtól, attól, hogy nem volt napi rutinom, nem tudtam mit csinálni s ez frusztrált. Most van ismét feladat, dolog, ami éltet, amit a világon a legszívesebben csinálok és nem cserélném el semmiért sem a mostani állapotot Dorkával. Megvan a reggeli kis rituálénk, a jó reggelt puszik, a mondókák, majd indul a nap a "Le-Le-Le-Le" sírással, ami a kaját jelzi a gyerekem részéről most, gyorsan, tüstént és azonnal. Majd jön Krisz "Hol van a kakaóm ...Le, Le, Le, Le!"- ezen majd beszartam tegnap előtt ... az egész napos foglalkozás, etetés, séta, pelus csere, altatás. Szeretem ezt a kisembert ... a legjobban a világon. Az én felelősségem, a mi felelősségünk. Hatalmas áldozatok, hatalmas puszikért, ölelésekért és feltétel nélküli szeretetért. Mindenki azzal riogatott, hogy belegebedek az első 2 hónapban, annyira nehéz lesz. Igyekszem nem elhagyni magam. Igyekszem nagyon, hogy a babámnak jó legyen. Ha nem is a legjobb, de mindene meglegyen. Szeretem s ez a legfontosabb. Nem gebedek bele, mert próbálom lazán felfogni a dolgokat és türelemmel, nyitottsággal állni az ismeretlen elé. Vannak olyan segítségeim, amikre, ha szükség van, ott vannak mellettem. Bízhatok bennük s ez nagy kincs. Igyekszem minden helyzetet a lehető legjobb tudásom szerint megoldani. Ha nem megy, nem szégyellek kérdezni. Zsu mondta nemrég, hogy napról napra könnyebb lesz. Igaza van. Most tanuljuk egymást s próbálom megismerni, kiismerni a lányom, aki egyébként sokszor sok mindenben partner, de makacs és akaratos, mint az anyja emellett. Nem baj, nem lehetünk egyformák. Most formáljuk egymást és formáljuk vele együtt a világot. Örök aggódás ... már kezdetét vette. Nézegetem, hogy lélegzik-e rendesen. Éjjel felkelek hozzá, megnézem, rendesen veszi-e a levegőt, nehogy megcsípje gy szúnyog, nehogy valami baja essen. Tegnap aranyom lefejelt ... még nyeklik össze-vissza a fejecskéje. Nekiállt pityeregni s mintha azt mondta volna, hogy fáj, de ha adsz rá puszit, abbahagyom a pityergést s így is lett. Nagy puszi a homlokára és a sírdogálás elmaradt. Könnyes lett a szemem s azt kívántam magamban, hogy bárcsak ne érné Dorkát soha baj, bánat és fájdalom. Nyilván neki is meg kell élni az életet, át kell éreznie a fájdalmakat, a szomorúságot, a veszteségeket ahhoz, hogy értékelni tudja a mivoltukat s egészséges felnőtté tudjon válni. Nehéz az anyai szív ... s próbálnánk őket megvédeni mindentől, de nem lehet. Mindenesetre mindig lesz hova fordulnia, itt leszek mellette s igyekszem segíteni neki. S lesz egy otthona, ahova bármikor hazajöhet. 

Krisz a következő SMS-t írta a lányának születése után egy nappal:

"Szió Kincseim! Hogy vannak a szerelmeim mostanság? 

Remélem minden rendben van.Megvolt a tejfakasztó ceremónia :o) 

Többiek kérdezik, hogy ugye csobog rendesen az a tejci :o)?!

Mert hogy kitettek magukért rendesen a haverok ... is! 

Bár tény, hogy nem voltunk sokan: 2 Tomi, 1 Peti, Boros páros, 

Asrtoman+ÉN. Mindenki ivott mindkét csajom egészségére ... meg persze többször is!

Dorkám! Egyre több az udvarlód... Figyelem ám őket s a mamival együtt vigyázok majd rád! 

Kérlek légy türelmes velünk, mi igyekszünk megérteni téged 

és átsegítünk majd téged a kezdeti nehézségeiden.

Hiszen ezért vagyunk Neked! Ja és közben azért hagyd a mamit 

is pihenni közben -OK? 

Ő is megérdemli a pihenőt, nekem elhiheted kislányom! ..." - ezt felolvastam Dorkának, s megbeszéltük vele, hogy szót fogad a papinak! :)