No para, no fáradtság

Tengerentúli Bogi barátosném kérdezte egyik hozzászólásában, hogy csinálom, hogy sosem vagyok fáradt?! Erre nagyon egyszerű a válasz: nem tudom, nem én csinálom. Van ennek a jelenségnek egy nagyon prózai oka: én a terhesség alatt, tulajdonképpen a 16. héttől kezdve alig aludtam. Az állapotosságom végén ha heti 5 órát össze tudtam hozni, már királyság volt. Most este lefekszem és alszom, amíg Pöttyünk nem követeli jelzés értékű nyekergéssel, hogy hol az ennivalóvalója, ergó hol a cicim. Napi 6-8 órás alvásokat produkálok s ez már nem királyság, hanem császárság. Hálás vagyok a sorsnak - el ne kopogjam -, hogy Dorka jó baba s hagy éjjelente pihenni. Most utólag azt mondom, jobb ez így: terhesség alatti nemalvásom most pótlom. Könnyebb, mintha pocakosan napi 20 órákat aludtam volna, most meg ha éjszakáznom kellene, meghalnék ... butaságnak tartom a nézetet, amikor valaki azt vallja, hogy terhesen kell sokat aludni, pihenni, úgymond rápihenni a babázós időszakra. Miért ki tudja, hogy milyen lesz egy babával a kezedben? Ki tudja, hogy kell-e éjszakáznod? Hogy lehet előre pihenni valamire? Nem értem! Egy szó, mint száz, én kipihentebb vagyok, mint valaha! A 9 hónapos cécó után nekem az éjszakáim, mint a kánaán. Másrészt: nem érzek fáradságot.  Néha érzem, hogy sok már minden, a gyerek, a háztartás, a kutya és mindenki hagyjon békén egy kicsit, de ezek egy óráig tartanak, megnyugszanak a kedélyek és megy minden újra a rendes kerékvágásban. Nagyon vártam ezt a szerepet. Anya lettem. A világon mindennél jobban akartam ezt. Ha napi 3 órákat tudnék aludni és hulla lennék már, akkor is valahonnan a bugyrok legmélyéből előhúznék még egy kis energiát, hiszen, vágytam Dorkára ... s minden, amit kaptam az élettől, igyekszem megbecsülni és maximálisan helytállni benne/érte. Azért is próbálok fitt maradni, hiszen a lányomnak szüksége van rám s én nem egy rosszkedvű, elgyötört anya szeretnék lenni, aki sokszor csak félig nyitott szemmel jár-kel a nagyvilágban. Csak akarni kell! Amennyit küzdöttünk ezért a virágszálért, amennyit aggódtunk, amennyit dolgoztunk érte megér annyit, hogy amennyire csak lehet, ki szeretném elvezni a társaságát, a lényét és minden történést, ami vele kapcsolatos. Ehhez viszont nem hagyhatom el magam. Másik nagy szerencsém, hogy anya hetente egyszer feljön, segít nagyon sok mindenben. Tegnap is itt volt, sütött 2-féle sütit, mert a általam készített zserbó golyók elfogytak, főzött nekem "rizsalevest" , és felrakta a faltetkókat. A következő bejegyzésben megmutatom ... Én addig ki tudtam mosni, ki tudtam vasalni, összeporszívóztam, felmostam és boltba is le tudtam menni. Másrészt anya sok praktikus dolgot megmutogatott, az időbeosztást is megtanultam tőle, illetve az egyszerre 134 dolgot csinálok szépen sorrendben c. áldást tőle örököltem. Nem utolsó szempont az sem, hogy Dorka nagyon jó baba, mellette el lehet végezni a napi feladatokat. Nem kell mellette lábujjhegyen járkálni, porszívózhatok mellette nyugodtan ... a porszívócsővel való társastáncom imádja ... így kirakom sokszor a babahordozóban s elnézeget vagy elalszik, miközben tevékenykedem. Sokszor neki magyarázok és bohóckodok, hogy ne pityeregjen vagy elvonni igyekszem ezzel a figyelmét. Csak lazán ... máshogy ezt nem lehet, különben becsavarodna az ember. 

No para ... mondom ezt én ... tényleg igyekszem lazán felfogni ezt az egész gyerekneveléses cuccot ... de következetes maradok mindemellett, ami nagyon fontos. Mégis egy parám van. Dorka egyszer kel éjjel szopizni. Nyekereg, meghallom bébiőrrel, átcaplatok a szobájába, kiveszem a kiságyból, 'alászagolok', hogy mi újság odalent - aki ezt nem csinálja, az hazudik -, ha kell, peluscsere, majd átviszem a mi szobánkba, hitvesi ágyra rakom, én is mellé fekszem, elő a cici, jön a szopi, amibe egyszer a 30 perc alatt belebólintok én is 10 másodpercre. Majd csere, jön a másik cici, újra szopi. Ha végzett a szemem fénye, visszaviszem a szobájába, be a kiságyba, betakarás, villanyoltás, iszi anyának és visszafekszem aludni. Ez az esti rítus. Éjjel minimum egyszer felriadok, hogy elmaradt onnan a történet, hogy ha végzett a szemem fénye, visszaviszem ... innen álmomban úgy folytatódik a történet, hogy elalszom, ráfekszem úgy a gyerekre, hogy nem veszem észre és a gyerek megfullad. S ettől akkora pánikban ébredek fel, hogy szakad rólam a víz, rohanok a másik szobába megnézni Dorkát, hogy tuti visszavittem-e a lélegzik-e s minden rendben van-e vele ... s megnyugodva konstatálom, hogy a szívem teljes nyugalommal alszik a helyén s nincs gond. De tudjátok mi a legdurvább az egészben? Amikor Maja felosonkodik az ágyra s ebből az álomból úgy riadok, hogy Maja valamelyik kevésbé szőrös testrészét fogom meg ... ilyenkor az infarktus kerülget. Mindig azt hiszem, a gyerek van ott! Anya megnyugtatott, nem ment agyamra a szülés és a gyerek, ezzel minden kismama álmodik.
Zárásként talán annyi: tegnap olvastam egy könyvben, hogy állítólag a szülés után 40 hétig olyan hormon termelődik az anyukák szervezetében, melyek biztosítják azt, ha éjjel felkelünk, szoptatunk és tisztába tesszük a gyereket, visszaalvásnál biztosítja a gyorsabb és mélyebb álomba zuhanást. Nálam ez tuti működik, mert amíg régen volt, hogy órák alatt tudtam csak elaludni s ha egyszer felkeltem, képtelen voltam visszaaludni normálisan, addig most elrendezem a gyereket és már visszafele a nappali közepén csukódik le a szemem. Mire az ágyban leér a párnára a buksim, már alszom.