El vagyok maradva két héttel.
Ilyenkor az emlékek megszépülnek, a gyomorgörcs kisimul, a mérgelődések elfelejtődnek. Mindennek ellenére igyekszem reálisan leírni a történteket.
Múlt héten kerek 12 órát dolgoztam összesen. Hétfőn 8-at, csütörtökön 4-et. Az előbbinek a záróvizsga volt az oka, amit szerdán 5-ösre abszolváltam, a csütörtökinek Dorka betegsége. Csütörtökön reggel anyósom szólt, hogy Dorka nincs jól, ne menjen oviba. Már úton voltam, fél óra múlva a kezemben tartottam Dorkát, akinek azon kívül, hogy bágyadt volt, nem volt gondja. Az oviban sokan betegek voltak, kint is voltak nyuszit keresni Dorka elmondása szerint, már érett a betegség. Csütörtökön 11-kor szólt anyósom, hogy dolga van, jön a nyuszi is, Dorka amúgy is hétfőtől ott volt, így a déli alvásra otthon voltunk. Pénteken nem mentünk oviba, nem volt jól Dorka, én is otthon maradtam, a vasárnapi húsvéti ünnepekre teljesen helyrejött a gyerek.
Dorka egész nap színezett egy hang nélkül, volt hogy 4 órát egyben. Sütöttem-főztem addig. Megetettem közben, de elvolt egyedül egész nap.
Szombaton vásároltunk, sütöttem, délután Anna barátnőmék voltak nálunk Lilivel és Ninával, majd estére kis vendégünk lett Bence személyében. Nagyon édes kis pasi. Dorkával nagyon jól elvoltak, együtt ettek, együtt fürödtek, együtt aludtak, az anyukája csak vasárnap délelőtt jött érte. Akadt némi nemű gondom a pelenkázást illetően, konkrétan a kakis pelus kiborította a gyomrom ... ám Dorkával közösen megoldottuk. Én nagyon elszoktam ettől és most újra felötlött bennem, hogy sokáig miért nem tudtam pelenkázni Dorkát.
Vasárnap reggel megjött a nyuszi! Azt az örömöt! Dorka fel-alá ugrált, nagyon édes volt. "Ez az! Biztos figyelt a nyuszi a fűből, hogy jól viselkedtem-e" és hasonló mondatok hagyták el a száját. Majd kisebb lelkiismeret-furdalás közepette ajándékot bontottunk - leírom lentebb - és hamarosan indultunk a győri nagyszülőkhöz ebédre, délutáni sziesztára, Bogi szülinap ünneplésre. Hétfőn korán keltünk. Vártuk a locsolókat. 9 fiú jött, mindenki kapott piros tojást és 500,- Ft-ot ... kész anyagi csőd lányos szülőnek lenni. Mindenesetre felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire volt jó ötlet pénzt adni a gyerekeknek ... most már nem tartom helyesnek.
A 9 gyerekből 8-at úgy kellett lefejteni a korlátról kifele menet olyan hisztiben voltak, maradni akartak, majd az ígéret után, miszerint ha befejezik a hisztit, a héten visszajöhetnek játszani alapon nagy nehezen minden kicsi kéz lefejtődött a korlátról. Na most ennek köszönhetően a hét minden napján jön valaki játszani. De jó nekünk!
Vasárnap Dorka keresztanyjáék voltak gyerekestül, majd unokatestvéremék látogattak meg minket, voltak sokszor átmeneti időszakok, amikor is 12-en voltunk a lakásban egyszerre. Az utolsó vendégünk este 9-kor ment el enyhén ráutaló felszólítást követően: "Figyeljetek ide! Nem akartok már hazamenni? Dorkának aludnia kellene már régen!" - hozzáteszem, hogy 10 percre jöttek csak 6 után ... és 9-ig maradtak. Dorka nagyon jól érezte magát ebben a társaságban is. Volt végre valaki, aki masszív 3 órát pónizott és színezett vele.
Sütöttem természetesen most is: krémest, kosárkát, zserbót, képviselő fánkot. Majd mindez elfogyott hétfő 10 órára és két locsolkodó között gyorsan sütöttem plusz négerkockát.
Én minden ünnep alkalmával így járok.
Jól telt a húsvét, tényleg nagyon jó volt, mégis iszonyatosan elfáradtam. Éjjelente nem tudok aludni, sokszor éjfél után fekszem le, reggel 5-kor kelek.
Nagyon sok vendégünk volt, ezzel párhuzamosan sokat készültem. Nem látom teljesen egyértelműen a vendégvárás előnyös oldalait ... biztos van ... könnyebb menni másokhoz; zabálás után a mosatlant ott hagyni az asztalon, ha ahhoz van kedvem és a saját gyerekem után sem pakolok össze, hiszen a házigazda úgyis mindig azt mondja, hogy hagyd, nehogy összepakolj, majd mi megcsináljuk és én sosem ellenkezem ... viszont én is mondom, én is elmosogatok, én is kinyalom a seggeket és eszem ágában sincs panaszkodni, pedig annak tűnik.
Ebből látszik, hogy szeretnek minket, szeretnek nálunk, velünk lenni. Hely híján a szőnyegen feküdni-ülni-jól érezni magukat, hangosan nevetni, gyerekek totál őrjöngve kergetőzni, szétpakolni, bungit építeni, fiú létére hercegnős koronát viselni, kigombolt nadrágban hesszelni, mert annyi sütit zabált. Persze ha olyanoknál vagyunk vendégségben, akik közel állnak, simán elpakolok, elmosogatok, segítek ... de többnyire nem, ha nem muszáj.
Kedden dédiékhez mentünk ki húsvétolni, tegnap nem volt otthon Dorka, hiszen hiába nincs iskola, a szerdai napot meghagytuk a győri nagyszülőknek, így tegnap a nyuszi elköltöztetett mindent a helyére, amit hozott.
A végére írom a lelkiismeret-furdalásos történetet:
Ajándékbontás, ugrálás, sikítás, őszinte nagy öröm. Dorka épp akkor találta meg az ajándékot, amikor én a reggeli fekete teámmal és a cigimmel kiálltam dohányozni. Dorka egyből cigánykereket hányva kérte fülig érő mosollyal, hogy bontsuk ki, bontsuk ki, bontsuk ki ... én meg azt találtam mondani, hogy "várd meg, amíg elszívom a cigimet és kibontjuk" - Dorka tök illedelmesen, csendben - egy szó nélkül - bevonult a szobájába, leült az ágyára, maga mellé rakta a játékot és megvárt. Amikor észbe kaptam, nagyon elszégyelltem magam. Hogy a fenébe mondhatok ilyet egy gyereknek, amikor még én sem bírnék várni a frissen megtalált, várva várt ajándékkal és Dorka hogy lehet ilyen, hogy szót fogad és bemegy az ajándékkal és megvár?! Akkor jöttem rá, hogy az elmúlt hetekben szinte mindig azt hallott tőlem, hogy most ezért meg azért nem játszom, nem kártyázom, nem színezem stb ... Mindig majd volt de sosem most. Emellett a záróvizsga okán sokszor előfordult, úgy játszottunk, miközben ő vizsgált doktor néni lévén, addig nekem az egyik kezemben félig beleállítva a játékolló, a másikban tétel volt, tanultam közben. Vagy egyik kezemben filctoll, másikban tétel. Múlt héten szombaton volt a csúcs figyelemmegosztás terén: sütöttem sütit, közben készítettem az ebédet, a tétel előttem egy lapon, miközben Dorkával mondókáztunk és észrevettem, hogy Maja vizet kér.
Aranyom beletörődött, szót fogadott és megvárt. Nem szívtam el a cigit, mentem, miközben elnézést kértem tőle, hogy nem ugráltam vele, nem örültem vele, nem csaptam a seggem az égbe az ajándék láttán.
Nem, nem érthető meg és indok sincs rá, hogy folyamatosan arrébb raktam a gyereket, bárki bármit mond. Mi anyák vagyunk, legalábbis én biztos és egy olyan anya, aki nem akarja ezt így.
Láttam nemrég egy filmet. Drew Barrymore játszik benne a címe, Fiúk az életemből. Kicsit hasonló élethelyzet. Tényleg csak kicsit, sosem szeretnék erre a pontra jutni.
Sokszor előfordult az is, hogy inkább megszerveztem, hogy jól érezze magát ... másokkal jól érezze magát, de azt nem szerveztem meg, hogy ketten jól érezzük magunkat.
Keszekusza, nehéz időszakon vagyunk túl. Tudom, hogy Dorkának most anya kell, így a nyelvvizsgát toltam nyárra. Dorkának most anya kell és vissza kell vezetni a pár hete elmaradt aktív együtt eltöltött napi időt.
Dorka hetek óta csütörtökön már taknyos, péntek délutántól vasárnapig 'betegeskedik'. Nyilván az ovit hibáztatja először az anya, hiszen azt könnyebb, mint magába néznie. Persze, hogy nem tudott megbirkózni aranyom ezzel a hülye helyzettel és élvezte, hogy amikor 'betegeskedve' csak vele foglalkoztam és ilyenkor tétel sem volt a kezemben, mert ha 'betegeskedik' nem tanulok.
Hétfő reggelre nem volt baja a gyereknek. Nem hiszem, hogy van ilyen mindig csak hétvégén felbukkanó 2,5 napos betegség. Így tudta csak élvezni a figyelmem. 2 hete vasárnap egész délelőtt hányt, majd 11-12 között megitattam vele 2 dl kólát, megevett egy zacskó ropit és abbamaradt, persze másnap még nem ment oviba, de hét közepétől igen.
Szóval ideje visszatérni a régi kerékvágásba ...
Vasárnap reggel megjött a nyuszi! Azt az örömöt! Dorka fel-alá ugrált, nagyon édes volt. "Ez az! Biztos figyelt a nyuszi a fűből, hogy jól viselkedtem-e" és hasonló mondatok hagyták el a száját. Majd kisebb lelkiismeret-furdalás közepette ajándékot bontottunk - leírom lentebb - és hamarosan indultunk a győri nagyszülőkhöz ebédre, délutáni sziesztára, Bogi szülinap ünneplésre. Hétfőn korán keltünk. Vártuk a locsolókat. 9 fiú jött, mindenki kapott piros tojást és 500,- Ft-ot ... kész anyagi csőd lányos szülőnek lenni. Mindenesetre felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire volt jó ötlet pénzt adni a gyerekeknek ... most már nem tartom helyesnek.
A 9 gyerekből 8-at úgy kellett lefejteni a korlátról kifele menet olyan hisztiben voltak, maradni akartak, majd az ígéret után, miszerint ha befejezik a hisztit, a héten visszajöhetnek játszani alapon nagy nehezen minden kicsi kéz lefejtődött a korlátról. Na most ennek köszönhetően a hét minden napján jön valaki játszani. De jó nekünk!
Vasárnap Dorka keresztanyjáék voltak gyerekestül, majd unokatestvéremék látogattak meg minket, voltak sokszor átmeneti időszakok, amikor is 12-en voltunk a lakásban egyszerre. Az utolsó vendégünk este 9-kor ment el enyhén ráutaló felszólítást követően: "Figyeljetek ide! Nem akartok már hazamenni? Dorkának aludnia kellene már régen!" - hozzáteszem, hogy 10 percre jöttek csak 6 után ... és 9-ig maradtak. Dorka nagyon jól érezte magát ebben a társaságban is. Volt végre valaki, aki masszív 3 órát pónizott és színezett vele.
Sütöttem természetesen most is: krémest, kosárkát, zserbót, képviselő fánkot. Majd mindez elfogyott hétfő 10 órára és két locsolkodó között gyorsan sütöttem plusz négerkockát.
Én minden ünnep alkalmával így járok.
Jól telt a húsvét, tényleg nagyon jó volt, mégis iszonyatosan elfáradtam. Éjjelente nem tudok aludni, sokszor éjfél után fekszem le, reggel 5-kor kelek.
Nagyon sok vendégünk volt, ezzel párhuzamosan sokat készültem. Nem látom teljesen egyértelműen a vendégvárás előnyös oldalait ... biztos van ... könnyebb menni másokhoz; zabálás után a mosatlant ott hagyni az asztalon, ha ahhoz van kedvem és a saját gyerekem után sem pakolok össze, hiszen a házigazda úgyis mindig azt mondja, hogy hagyd, nehogy összepakolj, majd mi megcsináljuk és én sosem ellenkezem ... viszont én is mondom, én is elmosogatok, én is kinyalom a seggeket és eszem ágában sincs panaszkodni, pedig annak tűnik.
Ebből látszik, hogy szeretnek minket, szeretnek nálunk, velünk lenni. Hely híján a szőnyegen feküdni-ülni-jól érezni magukat, hangosan nevetni, gyerekek totál őrjöngve kergetőzni, szétpakolni, bungit építeni, fiú létére hercegnős koronát viselni, kigombolt nadrágban hesszelni, mert annyi sütit zabált. Persze ha olyanoknál vagyunk vendégségben, akik közel állnak, simán elpakolok, elmosogatok, segítek ... de többnyire nem, ha nem muszáj.
Kedden dédiékhez mentünk ki húsvétolni, tegnap nem volt otthon Dorka, hiszen hiába nincs iskola, a szerdai napot meghagytuk a győri nagyszülőknek, így tegnap a nyuszi elköltöztetett mindent a helyére, amit hozott.
A végére írom a lelkiismeret-furdalásos történetet:
Ajándékbontás, ugrálás, sikítás, őszinte nagy öröm. Dorka épp akkor találta meg az ajándékot, amikor én a reggeli fekete teámmal és a cigimmel kiálltam dohányozni. Dorka egyből cigánykereket hányva kérte fülig érő mosollyal, hogy bontsuk ki, bontsuk ki, bontsuk ki ... én meg azt találtam mondani, hogy "várd meg, amíg elszívom a cigimet és kibontjuk" - Dorka tök illedelmesen, csendben - egy szó nélkül - bevonult a szobájába, leült az ágyára, maga mellé rakta a játékot és megvárt. Amikor észbe kaptam, nagyon elszégyelltem magam. Hogy a fenébe mondhatok ilyet egy gyereknek, amikor még én sem bírnék várni a frissen megtalált, várva várt ajándékkal és Dorka hogy lehet ilyen, hogy szót fogad és bemegy az ajándékkal és megvár?! Akkor jöttem rá, hogy az elmúlt hetekben szinte mindig azt hallott tőlem, hogy most ezért meg azért nem játszom, nem kártyázom, nem színezem stb ... Mindig majd volt de sosem most. Emellett a záróvizsga okán sokszor előfordult, úgy játszottunk, miközben ő vizsgált doktor néni lévén, addig nekem az egyik kezemben félig beleállítva a játékolló, a másikban tétel volt, tanultam közben. Vagy egyik kezemben filctoll, másikban tétel. Múlt héten szombaton volt a csúcs figyelemmegosztás terén: sütöttem sütit, közben készítettem az ebédet, a tétel előttem egy lapon, miközben Dorkával mondókáztunk és észrevettem, hogy Maja vizet kér.
Aranyom beletörődött, szót fogadott és megvárt. Nem szívtam el a cigit, mentem, miközben elnézést kértem tőle, hogy nem ugráltam vele, nem örültem vele, nem csaptam a seggem az égbe az ajándék láttán.
Nem, nem érthető meg és indok sincs rá, hogy folyamatosan arrébb raktam a gyereket, bárki bármit mond. Mi anyák vagyunk, legalábbis én biztos és egy olyan anya, aki nem akarja ezt így.
Láttam nemrég egy filmet. Drew Barrymore játszik benne a címe, Fiúk az életemből. Kicsit hasonló élethelyzet. Tényleg csak kicsit, sosem szeretnék erre a pontra jutni.
Sokszor előfordult az is, hogy inkább megszerveztem, hogy jól érezze magát ... másokkal jól érezze magát, de azt nem szerveztem meg, hogy ketten jól érezzük magunkat.
Keszekusza, nehéz időszakon vagyunk túl. Tudom, hogy Dorkának most anya kell, így a nyelvvizsgát toltam nyárra. Dorkának most anya kell és vissza kell vezetni a pár hete elmaradt aktív együtt eltöltött napi időt.
Dorka hetek óta csütörtökön már taknyos, péntek délutántól vasárnapig 'betegeskedik'. Nyilván az ovit hibáztatja először az anya, hiszen azt könnyebb, mint magába néznie. Persze, hogy nem tudott megbirkózni aranyom ezzel a hülye helyzettel és élvezte, hogy amikor 'betegeskedve' csak vele foglalkoztam és ilyenkor tétel sem volt a kezemben, mert ha 'betegeskedik' nem tanulok.
Hétfő reggelre nem volt baja a gyereknek. Nem hiszem, hogy van ilyen mindig csak hétvégén felbukkanó 2,5 napos betegség. Így tudta csak élvezni a figyelmem. 2 hete vasárnap egész délelőtt hányt, majd 11-12 között megitattam vele 2 dl kólát, megevett egy zacskó ropit és abbamaradt, persze másnap még nem ment oviba, de hét közepétől igen.
Szóval ideje visszatérni a régi kerékvágásba ...
Értem amit írsz és igazat is adok, DE vannak olyan helyzetek, amikor mi anyák is elfáradunk, belefáradunk, ezer más dolgunk (is) van. Most én is úgy érzem, hogy Lily azért beteges mert nem kap belőlem eleget vagy olyan minőségben. A terhességem végéig szerettem volna dolgozni, de belátom ez nem megy...és senkinek nem jó. De nem baj ha hibázunk, hisz ezt is látnia kell a gyereknek hogy én sem vagyok tökéletes csak utána tudjuk belátni és elnézést kérni.
VálaszTörlésIgen, az utolsó mondatba sosem gondoltam bele, de valóban így van, ahogy írod, látnia kell, hogy hibázunk, hiszen mi sem vagyunk végtelenek és tökéletesek!
Törlés