A "más" gyerekekről: a négerbabáról és az Autista-agydagatos kisfiúról

Hatványozottan téma nálunk pár napja a "más"gyerek. Nem szeretem ezt a másságot és nehezemre esik megfogalmazni milyen gondolatok kavarognak bennem. Hogyan tudom átadni egy 4,5 évesnek úgy, hogy egy életre megértse? Hol a határ? Mennyit lehet, mennyit kell elmondani?

Pénteken, miközben linzert és pogácsát sütöttünk, Dorka egy ovis téma kapcsán felhozta a cigányság kérdését. Nem ebben a szövegkörnyezetben, de erről volt szó és nem is cigánynak hívta, hanem négerbabának. 

Szóval a mi négerbabánk nem más, mint mi. Nem különbözik semmiben, ugyanúgy lélegzik, teszi a mindennapi dolgát - vagy éppen nem teszi - többnyire nehezített pályán (mely lehet társadalom által generált, otthonról hozott stb...). 

Nem fogom boncolgatni a kivételeket, az alul iskolázottságot, a kiemelkedő eseteket, mert minden emberből van millió-egy féle.

Dorka az elfogadó, egymás mellett élni tudó monológom után sokáig csendben szaggatja a linzert, én a pogit. Csendben állunk egymás mellett, ő a fellépőkén, köténykében maga előtt, amin különböző színű emberek vannak. Látszik, hogy jár az agya, észreveszem, hogy nézi a kötényén lévő arcokat. Valóban gondolkozik. Végül azt mondja, "én nem szeretem a négerbabát. Nem azért, mert négerbaba, hanem ahogy viselkedik: állandóan szívat!"

Most én nem tudok megszólalni: értem, hogy mit akar mondani, de nem tudok rá helyesen reagálni. Értem, hogy az ő szemében a négerbaba független külső megjelenéstől, viszont a viselkedése nem tetszik neki. Okos ... ha belegondolok én is hasonlóan gondolkozom. 

A Kossuth utca peremén lakunk: látunk, hallunk cifra dolgot és az ember ugye az alapján ítél, amit tapasztal. Én már nem félek végigmenni ezen az utcán, de volt amikor belémálltak a Tescónál. Mondjuk bármilyen más is tehette volna, de nem tette. A határozott fellépés mindig valahogy sikert aratott.

Beszélgettünk még Dorkával erről, de azt hiszem a konzekvenciát levonta ő saját maga a kis életére levetítve. Ezzel együtt kell élni és a lehető legjobbat kihozni belőle.

Autista-agydaganatos kisfiú:

Nem gondoltam, hogy a fogyatékkal élő emberekről nekem bármit is magyaráznom kell. 

Családban van, Dorka nagyon szereti. Nem téma, ha nem hall, ha nem tud beszélni, ha középsúlyos fogyatékos, ha tolószékes - sőt, a tolószékes embereket mindig megdicséri, hogy milyen szuper járgányuk van és simán megkérdezi miért nincs lába, keze akármilye. Régebben égett a fejem miatta, aztán rájöttem: gyerek, miért ne kérdezné meg, ha semmi ártó szándék nincs benne. Persze miután kiérdeklődte magát mindig elmondom neki négyszemközt, hogy amúgy nem illik megkérdezni, mert lehet hogy fáj neki az emlék. Emellett simán adna minden csonkított testrészre puszit, hátha attól még kinőhet,

Gyermeknap lezárásaként kiültünk Dorkával a Duna partra kacsákat etetni. Hozzánk csapódott egy anyuka a fiával. Adtam a srácnak egy pogácsát kacsaetetés céljából, de ő magát etette meg. 

Aztán sorra vette a szájába az állatoknak szánt eleséget. Dorka elvette a zacskót tőle, mert alig maradt benne pogácsa. Jogos volt Dorka részéről (mert amúgy tényleg egyel kínálta meg eredetileg, csak a 10 szemből hirtelen 2 maradt), nekem mégis rosszul esett. Anyuka elmesélte az életüket. Nagyon megsajnáltam őt az agydaganatos, hiperaktív, Autista gyerekkel együtt, aki annyira édes volt, olyan szeretet áradt belőle, hogy leírni nem tudom. Amúgy ez 6 éves fiú, aki most fogja kezdeni az elsőt angolul, németül olvas és beszél folyékonyan, magyarul 4 éves kora óta olvas.

Szóval nekem rosszul esett, hogy Dorka elvette tőle a zacskót, amiben semmi rosszindulat nem volt, szimplán annyi, hogy hagyni akart a kacsáknak. Mi, akik nem tudjuk és nem is sejtjük, hogy mennyi áldozattal, lemondással, türelemmel járhat egy ilyen "más" kisfiú, megsajnáljuk azonnal és a nem rossz is megérint azzal szemben, hogy azt látnánk meg adott helyzetben, hogy Dorka kezeli jól, mivel ő nem látta "másnak".

Miután Dorka elvette a zacskót a fiútól, egyet visszaadott neki, magának is egyet megtartott. Kézen fogta a gyereket és mondta, hogy fussanak le oda, ahol a víz mossa a lábukat. Azt az örömöt, ami ezen a fiún látszódott ... és ahogy közösen lefutottak és közösen megetették a kacsákat ... nem is tudom szavakkal megfogalmazni. 

Jövő héten találkozunk velük ismét, csak kicsivel több süteménnyel készülök!!