Műtét: szeptember 23.

Megműtötték, túl vagyunk, már csak emlékfoszlányok vannak bennem szerencsére, Dorka szerintem azóta is minden pillanatára emlékszik. Leszidom valamiért, egyből mondja, hogy "Dótá páj ködök" vagy "Dótá beteg, gyósan gyógyul ... " vagy ehhez hasonlóak.

A műtét előtti pénteken be kellett mennünk a sebészeti ambulanciára éhgyomorra,jghg inni sem ihatott, mert hogy vért vesznek.

Baromi ügyesen megértette, nem hisztizett, megvizsgálták 9-kor, aztán közölték, hogy ehet-ihat, mégsem lesz vérvétel. Krisz rohant kakóért és kekszért anyósomhoz - közel laknak a kórházhoz -, majd hozta is, Dorka betolta. Aztán indultunk az aneszteshez, természetesen mire bementünk a gyerekem tetőtől talpig kakaós lett, nekem csak a nadrágom és a pulcsim. Nem győztem szabadkozni, hogy mi nem vagyunk ám mindig ilyen retkesek, csak amikor magácskához jövünk, mert előtte nap külön be kellett mennem az orvoshoz és az altatóshoz. Amikor kiszálltam a akocsiból telibe vert vízzel egy farok autós és úgy, ahogy voltam ázott fejjel, sárdarabokkal a hajamban laposkúszásra vettem a figurát és ebben a minősíthetetlen formában és módon találkoztam a két főorvossal.

Húszonharmadika:

Hát hogy is kezdjem: összefostam magam, hányingerem volt, ekkor már 3. napja nem aludtam, nem ettem az idegtől, miközben Dorkára végig mosolyogtam, nyugodt voltam stb ... csak hogy érezze, minden ok.

Soha az életben nem féltem semmitől sem ... egyszerűen nem tudtam megfogalmazni sem mi a bajom, de rettegtem, remegtem, csak baja ne essen, csak meg ne haljon, mindent megtettem, hogy a hétvége tökéletes legyen stb ... Butaság?? Igen, az, de mégis ...

Fél 8-ra kellett beérni. Taxival mentünk be, nagy pakkal. Bementünk, megkaptuk az ágyat, kipakoltunk, Dorka már a játszószobában volt. Nővéreknek sütöttünk előtte nap, vettem csokikat is számukra.

Doki jött, megnézte Dorkát mégegyszer, elmondta mi hogy lesz, ne aggódjak, ha egy órát bent lesz, maximum ennyit lesz a műtőben, tovább semmi esetre sem, nem halt meg, ha elviteltől számított 59. percben nem ér vissza stb .... stb ...

Dorka megrugdosta párszor, majd közölte vele "buta vagy dottoj bácsi, Dótát nem bántotta!" - elsüllyedtem a Föld alá???? Igen!!!! ... persze miközben hangosan visítottam a röhögéstől. Kicsit sem agresszív gyerek.

Fél óra múlva szóltak, hogy menjen a csajszi pisilni és ő következik. "Hűha" - ahogy Dorka mondaná.

Kapott bódítót, amitől rottyon lett aranyom, saját világát sem tudta, nevetett, beszélt, mindenkire mosolygott, vigyorgott ... hát ha lehetett volna, én is kértem volna belőle, eltolták, csak a liftig kísérhettem. Potyogtak a könnyeim, tehetetlennek éreztem magam ... elvitték.

Lementem kajáért, de egy falat sem ment le a torkomon. Kimentem cigizni, nem tudom közben mi volt történt. Asszem beszéltem anyámmal, anyósommal, egy valami tuti, hogy 17 szál cigit szívtam el nem egész fél óra alatt.

Visszamentem. Eltelt az egy óra - amit mondott a doki -, eltelt újra negyed óra, még mindig nem hozzák, eltelt másfél óra, amikor már mindent kizárva csak arra tudtam gondolni, hogy nem merik megmondani, hogy meghalt a gyerekem, ekkor már remegtem rendesen.

Aztán a folyosó végéről iszonyat üvöltést hallottam, rohantam ki, Dorkát hozták vissza a műtétről.

Kicsit sok lett az altató - minden gyereknek, akit aznap műtöttek, mindenkit lekötöztek -. Kiabáltak -  Dorka mindhármónknál hangosabban üvöltött - a nővérek, hogy ha 2 percen belül nem nyugszik le, leszíjjazzák, a kiságyból nem lehet kivenni, valahogy próbáljam meg lenyugtatni. Hozzáteszem nagyon aranyosak, nagyok normálisak, nagyon gyerek-anya központúak voltak ...  de a kurva anyátokat szíjjazátok le, az én gyerekemet biztosan nem. Abszolút semmi sem használt, már énekeltem is neki, úgyhogy képzelhetitek, hogy a végsőkig elmentem másfél perc alatt. Aztán fogtam, kivettem a kiságyból, szarok én bele, lehet vagy nem. Egyből megnyugodott az ölemben, persze fel-felsírt. Ez nagyon rossz állapot, tudom, az első altatásos műtétem után én is így voltam, tudtam, hogy nincs okom sirni, minden rendben, de nem tudtam abbahagyni.

Bejöttek a nővérek, felkeltették az akkor már ölemben békésen szunyókáló csajom, aki még jobban sírt, de ringatásra visszaaludt, kiküldtem őket, hogy egy órát adjanak, amíg alszik. Jött a folyamatos itatás. Egy óra alatt 2 liter vizet és teát ivott meg Dorka, miközben sírva könyörgött ennivalóért. Nagyon-nagyon éhes volt, csak a miheztartás végett: előtte nap este kapott fél 8-kor kakaót, majd másnap délután fél 5-ig semmi. 6-kor adhattam volna neki először enni, de a következő párbeszédnél már nem érdekelt az sem, ha összeokádja az egész kórházat, így megetettem:

Dorka: - "Ana, kérke egy kekszet"

Én: - "Kincsem nem lehet még enni, nehogy hányjál."

Dorka: "Ana, akkoj csak egy mini kekszet kérge!"

Természetesen nem hányt, minden rendben volt vele.

Műtét után 2 órával kint játszottunk a játszószobában. Pisilt, kakilásnál a köldöksérve fájt, de aztán "gyósan gyógyul".

Hát nem hiába anyja lánya.

Az ok, amiért későn hozták vissza: a mellkasán lévő sérv mellett találtak még egyet, illetve a köldökét is megműtötték, ugyanis kizáródott a köldöksérve, ami a majdani terhességénél gondot jelenthetett volna. 

Kórházban okosan viselkedett, nekünk kinyalták a seggünket szó szerint. Külön szobában voltunk, a borítékra is szépet rajzoltunk a doktor bácsinak, aki szemrebbenés nélkül elfogadta.

Éjjelre én lettem rosszul. 40 fokos láz, szédültem, minden bajom volt. Elvittek kivizsgálni, szimpla kimerültség. Pár óra alatt én is rendbe kaptam magam és reggelre kutya bajunk volt.

Másnap a nővéreknek ismét bevásároltunk, csokit, ropogtatni valót, majd fél 8-kor hozták a zárójelentést és 8-kor elhagyhattuk a kórházat.

Antali dokiról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni és ajánlani tudom mindenkinek.

Iszonyatosan jó fej, nagyon gyerek központú. Másfél nap alatt elérte, hogy hazajövetelkor Dorka már nem akarta megrugdosni, sőt a sírást sem kezdte el minden egyes találkozásnál illetve nem mondott rá semmi csúnyát. :)

Ami nem tetszett:

Műtétről úgy hozták vissza a gyreket, hogy nem kapott fájdalomcsillapítót, mert a doki annak a híve, hogy feleslegesen nem ad semmit. Dorka mondogatta, hogy "páj hasa Dótá", majd amikor a diplomás ápoló rákérdezett, hogy miért nem kértem fájdalomcsillapítót a gyereknek, értetlenkedve néztem.- Persze kapott egyből branüljébe, mert volt kis pillangója a kezében, este pedig kérni sem kellett, kapott.

A másik:

Gyógyszerérzékenységről faggattak órákon át szó szerint és én mindenre csak annyit tudtam mondani, hogy nem tudom, nem tudom, nem tudom ... mert tényleg fingom sincs, hogy Dorka gyógyszerérzékeny-e, ugyanis egy esetet kivéve csak homeopátiás bogyókat kapott. Azt tudtam, hogy a Clataflám cseppre nem allergiás.

Büszkeség, büszkeség, nagy mellény, mínusz pár kiló. Ennyi volt a kórház.

Nincs helyesírásellenőrzésre időm most, de pótolni fogom és jövök a kínkeserves otthontöltött lábadozós 2 héttel, amit nem tudom hogy éltem túl drog és alholol nélkül, illetve anélkül, hogy agyonvertem volna a gyerekem.