Tegnap reggel kellett menni a védőnőhöz 8 órára. 7-ig aludtunk! No, ez most csak azért ilyen nagy szám, mert idejét sem tudom mikor keltünk ilyen későn.
Meg kell mondjam, hogy ilyen keveset járunk ide - évente egyszer - szimpi a csaj - védőnő - és galád módon simán le is tegeztem - nálam egy tízessel fiatalabb csak -.
Több alkalommal is megfordult a fejemben a következő mondat: " Na, ezt Dorkával tuti nem tudod megcsinálni!" - persze ez a szarházi mindent olyan nagyon ügyesen megoldott, hogy csak kapkodtam a fejem.
Ráállt a mérlegre, amit eddig még soha sehol ... 16,5 kg.
Megengedte, hogy megmérjék -102 centit mért -, amit elég csúnyán benézett a védőnő, hiszen 116-os ruhákat hord Dorka. Ha ma végre találkozom a csemetémmel, lemérem.
Hallásvizsgálat következett. Hol a jobb, hol a bal fülébe sípolt a szerkezet. Hibátlanul mutatta ... mellé mondta is, hogy jobb vagy bal oldal ... na ezen meg én hidaltam le. :)
Látásvizsgálat: A szoba egyik végéből kellett a másikba lévő forma-kártyákat végigmondani. A cseresznyét egyszer sem ismerte meg fekete-fehér formában.
Aztán jöttek a szokásos kérdések: szerepjátékozik-e már? A nappali szobatisztaság elkezdődött-e? Váltott lábbal közlekedik-e a lépcsőn? Tud-e egy-két mondókát?
Jókat nevettem rajta, de válaszolt Dorka mindegyikre, hiszen természetesen őt kellett kérdezni.
Dorkával minden ok. Kapott matricát is az ügyességéért.
Nagyon büszke voltam rá ... nagyon-nagyon.
Arra már kevésbé, hogy a helyi járatra úgy kellett felhúznom a kezénél/nyakánál/kabátjánál fogva, mert ő mindenképp a kukát akarta ölelgetni, amit én galád módon nem hagytam neki. Innen jött a nagy dráma, amit aztán fél percen belül elintézett a következő mondattal:
"Ugye anya én ezzel fogok semmit sem elérni?"
"Hát nem gyermekem!"
"Akkor ennyi!" - és ette tovább halál nyugalommal a barackos fornettit.
Megérkeztünk az óvodába, ahol előző nap jeleztük, hogy 9-re érünk csak be státusz okán. Röpke negyed órát csengettem, dörömböltem a zárt ajtónál, mire nagy nehezen kinyitották, mert az egyik gyerek meghallotta a zajt.
Onnan elfutottam dolgozni, majd haza, Maját elrendeztem, onnan suliba 3-kor, ahol ismét nagyon-nagyon későn értem haza és ma ismét rohadt fáradt vagyok.
De sebaj, így kerek a világ :)
Ráállt a mérlegre, amit eddig még soha sehol ... 16,5 kg.
Megengedte, hogy megmérjék -102 centit mért -, amit elég csúnyán benézett a védőnő, hiszen 116-os ruhákat hord Dorka. Ha ma végre találkozom a csemetémmel, lemérem.
Hallásvizsgálat következett. Hol a jobb, hol a bal fülébe sípolt a szerkezet. Hibátlanul mutatta ... mellé mondta is, hogy jobb vagy bal oldal ... na ezen meg én hidaltam le. :)
Látásvizsgálat: A szoba egyik végéből kellett a másikba lévő forma-kártyákat végigmondani. A cseresznyét egyszer sem ismerte meg fekete-fehér formában.
Aztán jöttek a szokásos kérdések: szerepjátékozik-e már? A nappali szobatisztaság elkezdődött-e? Váltott lábbal közlekedik-e a lépcsőn? Tud-e egy-két mondókát?
Jókat nevettem rajta, de válaszolt Dorka mindegyikre, hiszen természetesen őt kellett kérdezni.
Dorkával minden ok. Kapott matricát is az ügyességéért.
Nagyon büszke voltam rá ... nagyon-nagyon.
Arra már kevésbé, hogy a helyi járatra úgy kellett felhúznom a kezénél/nyakánál/kabátjánál fogva, mert ő mindenképp a kukát akarta ölelgetni, amit én galád módon nem hagytam neki. Innen jött a nagy dráma, amit aztán fél percen belül elintézett a következő mondattal:
"Ugye anya én ezzel fogok semmit sem elérni?"
"Hát nem gyermekem!"
"Akkor ennyi!" - és ette tovább halál nyugalommal a barackos fornettit.
Megérkeztünk az óvodába, ahol előző nap jeleztük, hogy 9-re érünk csak be státusz okán. Röpke negyed órát csengettem, dörömböltem a zárt ajtónál, mire nagy nehezen kinyitották, mert az egyik gyerek meghallotta a zajt.
Onnan elfutottam dolgozni, majd haza, Maját elrendeztem, onnan suliba 3-kor, ahol ismét nagyon-nagyon későn értem haza és ma ismét rohadt fáradt vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése