Összes oldalmegjelenítés

2013. szeptember 17., kedd

"Dótá" betűk

D: A szülői házhoz, különösen az anyához, az anyai mintához való kötődést mutatja. Ugyanakkor az apa és anya, családi béke fontosságát is jelző betű. Az elrendeltség, a determináció megtestesítője is. Kezdőbetűként az is jelöli, hogy viselője sokat eltűr, jól terhelhető személy. A sok „d” betűvel rendelkező ember szereti a szellemi kihívásokat, vállalkozó személyiség és sok feladattal érkezett. O: A második én-kép betű. A kör, a teljesség, a karikagyűrű jelképe a teljes kapcsolatot szimbolizálja, de lehet a bezártságé is, a házasságba, a munkába, vagy bármilyen cselekedetbe. A mások számára érzékelhető énünket szimbolizálja. A jó közérzet betűje. A sok „o” betűvel rendelkező szereti a vidámságot és a szórakozást. A végtelen kör, mely fogva tart, ugyanakkor lehetőségekhez juttat. Ezért a harmóniára törekvés jele is, az ilyen embernek nagyon fontos, hogy körülötte és benne is harmónia legyen. Ez a magánhangzó a hasi csakra rezgéseire kapcsolódik, éppen ezért a teremtő erő és a tiszta akarat erejét szólítja meg. Segít megvalósítanunk önmagunkat. R: Mutatja a művészi érzéket, a színpadi megjelenést, a kisugárzást, az ezotériával kapcsolatos képességeket, a ráérzést, a transzcendensre való fogékonyságot. A karrier, egyensúly, sikert segítő betűje lehet, ha az ember tesz érte. Az ilyen embernek, akinek több „r” betű szerepel a nevében fontos, hogy megmutassa magát, és megélje azt, amit elképzelt. K: A kitartás betűje, kardoskodó harcosság is van mögötte, új feltalálásokat mutathat, kíváncsiságot a rejtett összefüggésekre éles észjárást. Kreativitás és kivitelezés betűje. Akinek sok van nagyon kreatív személyiség, akinél hiányzik, lehet földhöz kötött gondolkodású, aki nehezen fogadja el az újat. A „k” betű segít véghezvinni a dolgainkat. A: A házunk védelme, a betű formája adja, hogy sátorra hasonlít legjobban. Az otthon, a család fontosságát jelzi. A védelmet, a testünket (főleg kisbetű formában) is jelképezi. Ha leírod, figyelj, hogy mindkét "lába" a földet érje, biztos védelmet adjon neked ez a ház. Ugyanakkor az „a”, a munka betűje és én-kép betű is. Írásnál pl. a mérete és formája jelzi, miként gondolkodunk magunkról, mekkorának és milyennek látjuk magunkat és hogyan viszonyulunk a munkához. Sok „a” betű saját szabályaihoz ragaszkodó jellemet mutathat (ez főleg belül érvényesül, még ha kifelé társasági emberként, laza személyiségként is ismerik az illetőt). Az "a" hang a szív rezgéshangja. Mikor énekeljük, szívünket nyitjuk, szívcsakránkat erősítjük. Betűkódja segít, hogy szív szinten lássuk a dolgokat, szívünkből éljünk.

8 megjegyzés:

  1. Egy blogon talaltam. Csak az a baj, nyilt kozzetetelt nem engedelyezik hivatkozaskent sem. :-$ Egyebkent nem masolgattam volna en sem..

    VálaszTörlés
  2. Nekem egy olyan könyvem van itthon, amiben a keresztnevek vannak kielemezve, hogy milyen személyiségű lesz az adott nevű egyén. Ha kell a címe leírom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon megköszönném neked!!!! :)
      Drága vagy!
      ... meg szerintem Mia is hálás lesz érte!!!! :)

      Törlés
    2. http://www.libri.hu/konyv/takacs_tibor.sorsunk-a-nevunkben.html

      Törlés
  3. Találtam egy ilyet: http://www.babainfomagazin.hu/nevelemzes

    VálaszTörlés