Február van ... ma még. Holnap
március. Új hónap, új remény.
Nem tudom mit gondoltam?! Talán
most megússzuk! Nem sikerült!
Minden év február hónapját
végeláthatatlan betegszabadsággá alakítja számunkra az élet, hetente 3 nap
felcsillanó reménysugárral, ami persze csak remény marad ... majd jön a
hardcor.
Kezdődött egy sima hányással.
Igaz, az 3 napig masszívan tartott. Ebből következően 4 éjszakát nem aludtam
... Dorka velem szemben a wct ölelve is képes volt bóbiskolni, vagy a szőnyeg
közepén, kezében hányós tállal törökülésben elaludni és 40,5 fokos lázat
produkálni.
Az elmúlt egy évben, ha Dorka
haja szála görbébben állt a megszokottnál, hányt. Ha lázas volt, hányt.
Hasmenése volt, hányt. Fájt a torka, hányt.
Minél többet űzi ezt
tevékenységet, annál ügyesebb: egyszer sem hányt le semmit és nagyon
ügyesen hányt a kanapéról, sugárban, fröccsmentesen az asztalon lévő
tálba.
A lázas hányást torokfájás
követte. Reggel elvittem orvoshoz, ahol annyira rendesek voltak, hogy mindenki
maga elé engedett ... jó ... Dorka végighányta a rendelőt, zacskóba.
Streptococcusos torokgyulladás,
antibiotikum, lázcsillapítás, egy hét szünet.
Természetesen 3 nap múlva semmi
baja nem volt a gyereknek, az ABt szedte 7 napig, majd szerdán már mehetett
volna oviba, ám anyám bevállalta a gyerekfelvigyázást onnantól, mikor a gyerek
jobban lett, így maradtak otthon. Vasárnap készülök össze a hétfőre, teszek-veszek,
miközben Dorka 5-kor le akar feküdni aludni. Megnézem, tűzforró a gyerek ismét.
Hétfőn újra doki, újabb hét szünet: valami vírus, 3 nap után gyerek toppon van,
már kurvára unja magát otthon.
Vasárnap reggel jön át Dorka
4:40-kor. Mondom neki, menjen vissza a szobájába aludni, nagyon korán van.
6-kor újra jön, hogy az előbb nem merte mondani, de nagyon fáj a hasa. Ahogy
hozzáértem, éreztem, hogy meleg, automatikusan hoztam a hányós tálat,
törölközőt. A tököm kivolt az egésszel ekkor már ... gondolom Dorkának még
jobban.
Vasárnap este hív anyósom, hogy
ők is lebetegedtek.
Hétfő reggel újra doktor néni,
valami vírus, egy hét pihi, 41 fokos láz, ne adjak semmit a lázcsillapítón
kívül, mert nem piros a torka, tiszta a tüdeje, a pocakja is rendben.
Hazaértünk, Dorka annyira
vacogott, kopogtak a fogai, nem tudta elmondani mit szeretne, a kis ujjait nem
tudta behajlítani, így nem tudta betakarni magát, potyogtak a könnyei, nem
tudtam adni neki lázcsillapítót, mert képtelen voltam beletalálni a szájába,
csak összegörnyedve vacogott a kanapén.
Ezt jó lehetőségnek láttam
hűtőfürdőre. Ellenkezni úgy sem tud. Ruhástól, ahogy volt beletettem a vízbe,
amivel pár perc alatt megszűnt a remegés és 20 perc múlva lement a láza. Ezt
követően 2 napig volt lázas, aztán nagyon csúnyán elkezdett köhögni, folyt az
orra. Erre adtam bogyókat neki, és csütörtökre semmi gondja nem volt.
Mától Dorka újra óvodás 5 hetes
kihagyás után (mert a betegség előtt 1 hetet Vásárhelyen volt, elkerülvén az
influenzás időszakot ha-ha-haaaaahhha)
