8. hét - szexmentesség és várakozás

Ma elérkeztünk a rettegett 8. héthez. A vetélés aránya ekkor a legnagyobb s én is belefutottam. 

Pontosabban 8 hét 1 naposan. Sokat gondolkodok: Csak nehogy valami baja legyen! Csak nehogy elveszítsem! Csak nehogy...

Olyan messze van még a 12 hetes UH. Én nem is értem, hogy a várandós sorstársak hogy bírják ki, hogy nem láthatják a babáikat, ha máshogy nem is, legalább UH-on. Engem felőröl ez a várakozás. Ha alapból kicsit türelmesebb lennék, talán könnyebben viselném ezt a helyzetet. Már azon gondolkoztam, valamilyen ürüggyel fel kellene hívnom az orvost, hátha elküld UH-ra. Aztán gyorsan el is vetettem az ötletet, nyilván meg van az oka annak, hogy miért és milyen időközönként vannak a vizsgálatok. 

Már az agyamra ment a terhesség vagy a szexmentes élet. Már nem is tudom. 

Orvosi javaslatra Krisszel még egymásra sem nagyon nézhetünk a 12. hét végéig. Véleményem szerint a pasik többsége úgy gondolja, hogy ok, megcsináltam a baby-t, aztán 9 hónap móka és kacagás, 'nehéz napok' nélkül bármikor bármilyen mennyiségben szex. Hát nem így van. Legalábbis nálunk nem. Erre fel voltunk készülve. A jelek szerint az uram jobban. Dóri barátnőm átküldött egy linket a múltkor azzal a felkiáltással, hogy hátha hasznos lesz. Egy kérdőívet kellett kitölteni. 

1. kérdés: Mi az a 2 gondolat, ami egyből eszedbe jut a várandósággal kapcsolatban?

Nekem a következő szavak ugrottak be: az egyik a fent említett téma a szexmentesség a másik az aggodalom. Na gondoltam, csak én vagyok ilyen perverz állat, aki olyan önző, hogy még ilyenkor is siránkozik ezen, amikor 4 éve csak erre a babára várnak. Lelkiismeretem hangjait, hogy csökkentsem, beütöttem a Googl keresőjébe ezzel a témával kapcsolatos kifejezéseket, míg nm rátaláltam egy közvélemény kutatás eredményére, miszerint a várandós nők 89 %-ánál sz a 2 szó jött ki, mint nálam. 

Levontam a konzekvenciát: nem csak én vagyok önző, perverz állat! Tehát minden rendben a fejemben.

A 8. hétre kutyorgok. Mármint nem én, hanem Édes Kis Pötty. Fura, mert azt mondták, hogy nagyon ritka az ilyen. Mondtam az orvosomnak is és Ő is hallotta. Nagyon mosolygott rajta. Ezt a mozgásnak tulajdonítja be. Az Uh-on is - amiből csak minimálisat láttam - mozgott folyamatosan. Nyilván, ez még nem olyan mozgolódás, mint amik a 14. hét után lesznek. Maja amikor elfekszem pihizni, mindig a pocakomra rakja a buksiját és hallgatózik. Ha kutyorog, akkor szereti-szeretit játszik, amikor simogatom a hasam, a kezemet harapdálja, hogy tán' nem kéne vagy inkább őt simogassam. Féltékeny, de majd kineveljük belőle. Amikor görcsölget a hasam, ami az elejétől kezdve megvan, a sok ülés következtében, szólok Krisznek, hogy orvosolja a gondjainkat. Ő egy mágus, kézrátétellel gyógyít. Mihelys't a keze hozzáér a bőrömhöz, a görcsök megszűnnek. Hiszek abban, hogy már ilyenkor kell tartani vele a kapcsolatot. Minden este elköszönök Pöttytől lefekvés előtt s minden ébredésénél Ő az első, akit üdvözölök. Remélem ezzel is erősítem benne, hogy mennyire akarjuk és várjuk ŐT, így baj nem lehet. 

Apropó! Köszöngetés! Új lakónk lett ... beköltözött hozzánk Kis Vuk is. Remélem sokáig nem marad, mert nem látom szívesen. A szagundor, a mellfeszülés, a fáradság és az állandó hányinger mellé már tömör egy kicsit!

Sebaj!

Túléljük ezt is, ha ez kell, hogy karomba tarthassam Édes Kis Pöttyöt!

Angyal - anya barátosnője - ma felhívott s gratulált! Nagyon jól esett, hogy anyával együtt nagyon várják a babánkat, majdnem elpityeredtem magam. Nagyon szorít ő is... Jó, hogy ilyen emberek állnak mellettem, mellettünk!

Köszönjük mindenkinek!

Kismalac és a Farkas

Nem Édes Kis Pöttyhöz tartozik, de ígéretemhez híven leírom a Kismalac és Farkas történetét.

Reggel 6 óra - maximum - és ekkor már késésben vagyunk. Mindenki harci díszben, jobban mondva 5 pulóverben, 3 nadrágban és 2 sapkában a mínusz 10-ben. Ekkor anya még rám szól: - Vegyél fel még 3 kabátot, nehogy megfázz! Mellesleg nekik annyira jól megy, hogy még a műhely is fűtött, teljes konyhafelszereléssel, gázzal, székekkel, boncasztallal s minden mi szem-szájnak ingere. A polcon tömkelegével a nassolni-valók, mert apukám édességfüggő, asszem' volt honnan örökölnöm. Mi Pom-Pom reinkarnációi vagyunk, ezt nyugodt szívvel állíthatom. Apám élettere a műhely ... és a 'kávésibrikek' birodalma, mellesleg a disznóvágás helyszínéül is szolgál. A műhely annyira steril, hogy egy-egy agysebész is megirigyelné s szívesen bérelné műtétei helyszínéül. Emellett az a durva, hogy az ólból kikerülő disznó is steril. 

Szóval megérkezünk 6 órára Krisztiánnal. Ekkor már anyukám által készített pogácsa - amit ő csinál a világon a legfinomabban és a legtöbbféle módon - már ott gőzölög az asztalon. Kriszt várja a kakaója, a segítőket a pálinka, bor, kávé s miegymás. Ezen kívül kész a fokhagyma, a vöröshagyma, a műhelyben felállítva a gyilkossághoz minden eszköz... és minimum még egyféle süti sül a sütőben s aranyom pironkodva mondja, hogy jaj, korán jöttetek még nincs kész a 'mittudoménmi'. Hogy ezeket anyám mikor csinálja el nem tudom képzelni, de forró és illatos mind illetve el ne felejtsük steril mindenl!!!! Após pajtást ki ne hagyjam a történetből! Ő csak azért eljön Győrből segíteni, mert neki ez szórakozás. Apáéknak viszont tényleg nagy segítség!

Szóval ismét reggel hat óra: fogom a szokásos teám, a sárga Multim és hátrabandukolok a műhely elé. Ekkor a fiúk már pörzsölnek, tisztítanak és beviszik a műhelybe a disznót.  Anya is pörzsölt ... egyszer ... azóta tiltólistás. Tulajdonképpen Krisznek itt be is fejeződik a nagy munka része, mióta rosszul lett a szétszedés közben. Én leülök és minőségellenőri feladatomat próbálom innentől kezdve végezni nagyon alaposan, mindenre odafigyelve és úgy hozzáállva a munkához, hogy más is odaférjen. Apám egy laza csuklómozdulattal kettévágta a disznót, kibelezte és 8 húsosládába szétszedte, miközben már rég felvette rikító sárga vegyvédelmi melósruciját. (Zárójelben megjegyzem egy berlini trance felvonuláson sokan irigyelnék ezt a színt -.) Egy kívülálló, de még sokszor én is azon kapom magam, hogy anyám szeleteli már a húsokat nagy gondosan, nekem félrerakva a legszebb darabokat, amit idesapám nagy gonddal ellenőriz és felülbírál. Ekkor már van vagy reggel 8 óra. Megjelenik húgom, Sacc, aki talpig sminkben, totál a legújabb divat szerint felöltözve kérdezi: 

S.: - "Kell valami a boltból?" 

Ekkor anya általában 3 dolgot mond s ebben a só tuti benne van. Hátha jó lesz az egyébként már 2 hónappal ezelőtt megvásárolt 20 kg mellé.  De így van az 50 zacsi majorannával, borssal, köménnyel, babérlevéllel és a 35 kiló rizzsel is, melyből még 3 kilót hozat Sárival, nehogy kevés legyen.

S.: - Te eljössz velem? - mutat felém... - Nem kell átöltöznöd... Mondja a díva.

Tiszta dzsuvásan nem megyek, ennyi önkritikám van azért még a Tivadar boltjában is. A húgom az élelmezési vezető. Májat,  levest, húst, köretet készít odabent a lakásban.

Ha nincs véres,- májas hurka illetve kolbász töltés, pár óra alatt végzünk az egész történettel. Ha van, akkor is maximum 8-9 óra alatt megvan az egész, s utána a mosogatás és elpakolászás következik.

Nekem a kedvenc részem a zsírszalonna vágása. Na, ezután fél évig nem kell kézre testápolót használni, mert bababőre lesz embernek. Ezen kívül darálok, ha kell, tölteni szoktunk anyuval és a véres hurka felelős én vagyok. Illetve a babérlevél szavazatszámláló is általában én vagyok.

Hangsúlyozom nekem van a legnehezebb és legfárasztóbb feladatom. Egyszerűen mindenre figyelnem kell, főleg apukám munkamoráljára, mert ha nem lennék ott, nem haladna gondosan a munka. Mindig valami sumákságon töri a fejét, így ha nem vagyok toppon mindjárt a fél disznóból lesz 3 karika véres hurka, 2 csomag rántani-való hús és 60 kg vas a táska aljában alaposan elcsomagolva. Miközben beviteti velem a mérlegre, hogy mérjük csak le, különben is mennyi mindent elviszek megint magammal, dolgozni nem dolgozom és én meg szégyenkezve mondom "bazd meg de nehéz ez a fél disznó..." amikor is koppan valami a táska alján... Felnézek, látom apán teli szájjal és 1000 $-os rikító fehér fogsoros mosollyal visít. 

Nekem is közben leesik a tantusz, azért a "majdnemmegszakadok", mert a szütyő fele vas és a kisebbik része a hús. Az öregnek még erre is van ideje és energiája ennyi meló mellett, hogy valahogy csak odategyen nekem.

Ha valaki hallaná, hogy milyen szócsatákat vívunk, szemlesütve oldalazna ki a helyiségből. 

Mindig kiszámolja apu, mennyi az ára az elvitt húsnak, ezzel szemben mennyi a munka aránya. 

Emelett könyörögnöm kell egy kis húsért is és természetesen pénzért adja a sonkát és a szalonnát is, illetve a csontnak is dupla ára van. Mindig azt kell mondanom, ezt most a Zsuzsiéknak, ezt most a Tomiéknak,, ezt most a munkatársaimnak viszem... így azokat megkapom ingyen vagy olcsóbban. Na ezeket hallgathatja végig az, aki eljön hozzánk disznóvágásra. 

Mindenesetre apám ott sírna, ahol senki sem látná, ha véletlenül 10 fillért fizetnék bármiért is. Nem nagyon tudok olyan élethelyzetet elképzelni, amikor azt mondanák, hogy szálljunk be valamennyi összeggel egy disznóvágásba. Emellett nem ez kerül sokba, hanem maga a disznó felnevelése, hízlalása, etetése, ganézása, jól tartása. 

Az ő munkájuk, gondoskodásuk és kitartásuk megfizethetetlen!

Ezzel szemben olyan élethelyzetet el tudok képzelni, hogy a faluban hazafele menet valaki megkérdezi, hogy ti tényleg pénzért kapjátok a szüleidtől a disznót ... Erre biztosan igen lenne a válasz - és el is hinnék -.

Vagy ha apumat faggatnák arról, hogy mennyiért adja nekünk a húst, szemrebbenés nélkül felsorolná az árát és továbbmenne - szintén elhinnék -.

Ha valaki hallaná, hogy milyen szöveg megy, azt hinné gondunk van egymással de legalábbis nagy sóherek vagyunk. 

Pedig szeretjük egymást.

A szüleimnél önzetlenebb, szeretetreméltóbb, igazabb embereket nem ismerek!

Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Ma sehogy sem...

Ma sehogy sem jó... se ülni, se feküdni, se állni, se aludni, se otthon lenni, se dolgozni, se létezni. Mélypont, depresszió és hátfájás. Mint az öreglányok. 

Az elmúlt héten reggel fél 10-ig némasági fogadalmat tettem minden nap. Na nem magam miatt, legfőképp a környezetem miatt. Hányinger, hányás, mihely'st kinyitom a szám vagy megszólalok. Anyukám azt tanácsolta, reggel mielőtt felkelnék az ágyból, vegyek be pár szem kekszet, pihizzek 20 percet, majd azután induljon a nap. Ok. Holnap kipróbálom. 5-kor kelek, ha ez segít. Tulajdonképpen ennél már csak jobb lehet. A legcikibb az egészben az, hogy az eddigi kedvenc ételeimre rá sem tudok nézni. Véres hurka.... a fél lábamat odaadnám érte, ha meg tudnám enni. De nem megy. Sőt semmilyen disznóhús sem megy. Apukám mit szól majd hozzá... pláne, ha megtudja, hogy a nyers hús látványától is rosszul vagyok. Biztosan egyből csomagolja majd kilószámra a húst, a szalonnát, sonkát mérleg és vasbeton szerelvény nélkül. Aki kompetens, tudja miről van szó, egy következő bejegyzésemben elmesélem, hogy zajlik nálunk a gyilkolászás, a kimérés és a csomagolás. 

.

.

.

Jó, jó ez a terhesség, de ezeket a járulékos költségeket csak olvastam és nem gondoltam, hogy tényleg lesznek nekem is.

Ha sokat ülök, fáj a pocakom, ha sokat állok , fáj a lábam, feküdni csak háton tudok már, jobban mondva most tanulom. Ezeket sokkal későbbre írta a szakirodalom. Igaz, a pocaknövekedést is. A terhesgondozóban a kismamák irigykedve néznek, hogy milyen jó nekem, már nem sok van hátra. Mondják ezt a lapos hasukkal a 4. hónapban és mind a 45 kilójukkal. Én csak nézek értelmesen és forr a düh bennem, hogy csak én vagyok ekkora 7 hetes 5 naposan? Mi lesz a 8. hónapban? Külön épületrészt nyitnak nekem a terhesgondozóban vagy a kötelező kórházi UH-ot kint az udvaron csinálják meg? Anyukám! Ezt neked köszönhetem!

Sebaj! Nem számít, ha rosszul vagyok, nem számít, ha kövér állat vagyok, nem számít, ha itt fáj, ott fáj, nem számít, hogy semelyik ruhám sem jön rám, nem számít, hogy éjjel nem tudok aludni, majd alszom akkor, ha megszületik a baba és anyám itt lesz egy hétig, hogy segítsen nekem, vagy inkább a gyereknek életben maradni. Az sem számít, hogy az eddigi 45-50 fokos forró fürdő helyett langyos vízzel zuhanyzom és majd' megfagyok. Nem számít, semmi sem számít....

4 éve Édes Kis Pöttyre várunk. Ha ezek az utánfutói az áldott állapotnak, akkor hősiesen viseljük és nem panaszkodunk. 

Csak itt ... s csak néha ... s csak egy kicsit.

Nézzük a dolgok jó oldalát!

1. Nekem aztán most egyik duci ember se mondhatja, hogy te ezt nem tudhatod milyen érzés... 

2. A buszon átadják a helyet. Mind az egy alkalommal a héten, amikor Krissztől sikerül kiharcolnom, hogy hadd menjek el busszal, mert kell a büdös, influenza-vírussal teli levegő néha. Mindentől óv. Lassan a levegővételtől is. Reggel úgysem szabad sok levegőt belélegezni és kifújni az autóban, mert párásodik az ablaküveg. Csak lassan szabad szuszogni vagy egyáltalán nem szabad lélegezni. Így tuti a védelem a vírusok és a bacik ellen. Nem leszek influenzás... igaz, élő ember sem!

De mindezektől függetlenül köszönöm, hogy vagy nekem!

3. A legjobb: az állandó pisiléstől képtelen vagyok bármilyen vesebetegséget hordozni.

4. Minden héten jön Moncsi barátosnőm és megsimogatja a hasam.

5. Hetente - kivéve a mostani hetet, mert beteg egy kicsit - találkozom Dóri barátnőmmel, aki egy angyal. Ritkán találkozik az ember élete során ennyire önzetlen, "csupaszív", "csupamosoly" emberrel. Feltölt energiával minden alkalommal. És nagy szó! Örül nekem! Én tudom, hogy ez mennyire nehéz. Amikor nagy mosolygások közepette bejelenti egy ismerősöd, hogy babát várnak. Nekem muszáj teli pofával, 1000 $-os mosollyal üdvözölni a hírt, mert mekkora bunkónak tűnnék, ha nem örülnék s közben forrok magamban, hogy nekem miért nem sikerül már, pedig sokkal régebben szeretnék már s próbálkozok ezerrel. Én ugyanezen estem át a 4 év alatt szinte mindenkivel. Kivétel Zsuzsi barátnőmet. Ő volt az első és egyetlen talán, akiknek tiszta szívből örültem s nagyon szorítottam nekik. Itt jön a 6. pont

6. Áron babával sokkal többet talizok most... persze azé' Zsu te is fontos vagy !

7. Idesanyám a kedvenc kajáimat készíti el. Bár eddig is megcsinált bármit, amit kértem, de most még szólnom sem kell, gondolatolvasó... Aranyom csirkemájból olyan  libamájat készít, hogy mind a 20 ujját megnyalja az ember utána!!!! Ezt tanítani nem lehet!

8. Ebben az állapotban annyit hisztizek, amennyit akarok, ráfogom, hogy most lehet. Tény, nem tudatosan török-zúzok.

Lehetne még sorolni, de tudom, hogy Krisz lelkes rajongóm... nem akarom egyből porig rombolni az eddig felépített üvegkalitkát.

Mai tanulságom, jobban monda nem az enyém, hanem Bujdos Zsu szokta volt mondani és milyen igaza volt!

"Ami nem öl meg, az erősít!"

Ráadás VV-s Dórimnak illetve mindenkinek, aki most azt hinné, hogy a depiből átesek öngyibe, mert a napszemcsim olyan szarcsi...

 "Jól vagyok, igen jól vagyok!"  

Vérvétel

Soha nem féltem a vérvételtől. Nem viszolygok a tűtől a vértől, aki ismer, tudja a fájdalom-küszöböm az egeket súrolja.

A vérvétel nálam mégis kényes dolog. Nem félek tőle, nem fáj, csak izzad a tenyerem és az engem kísérőket sajnálom.

Általános eset: bemegyek a kórterembe, tenyérizzadás, felveszik az adatokat, már szédülök, szúrnak és jobb esetben ettől a mozdulattól nem emlékszem semmire.

Szóltam előre itt is, hogy rosszul szoktam lenni. A hölgyike kikészítette a kispárnát, hogy puhára essek, megvetette az ágyat, nagyon kis helyes volt és én nagyon röhögtem. Végülis csak pizsit felejtettem el hozni magammal vagy eleve trizsben kellett volna jönnöm. Ezek után a magyar egészségügyet merje leszólni valaki! Ez biztos Viktor atyánknak köszönhető és a gazdasági programnak. Már kispárnára  és kistakaróra is tellik. De pisihez fiolát nekem kell vinni, mert nincs. Ok, túlléptem rajta.

Szokásos történt egy kivétellel: bemegyek a kórterembe, tenyérizzadás, felveszik az adatokat, kikészítenek 3 ampullát. Mondon a nővérkének ugye csak eggyel vesznek le és átöntögetik a másik kettőbe? Válasz: nem, 3 lesz... Már szédülök, szúrnak ÉS látom az ablakot, a nővérke arcát, az ablakból a fákat, az épületeket még mindig röhögök a kispárnán és a takarón. Visszaadják a kiskönyvem, kijövök, Krisz nagy szemekkel néz. K.: Nem vagy rosszul?

L.: Nem, de kérek iszit, mert rosszul vagyok egy kicsit, meg csokit is.

Elindulunk kifelé, mert nem kaptam levegőt bent az épületben. Megörültem, ilyen még nem volt, hogy úgy jöttem volna ki a vérvétel után, hogy emlékszek konkrétan a kifelé vezető útra.

Meglepetésemre ott ért utol a vég. Megcsapott Győr jellegzetes szaga. Az uram betámasztott egy sarokban és ott tudtam maradni állva, nem hanyattdobós, földhözcsapós módon terültem el az úttest közepén, úgyhogy az uram szerintem nagyon büszke volt rám. A fehér kabátomban, a félig felvett, inább lelógó babakék sálamban, rogyadozva, fejemet hátradöntve, a kezemben alig megtartott szanaszétt esett tásámmal úgy néztem ki, mint egy rossz, lecsúszott alkoholista. S a járásomon ez mégjobban látszódott. Krisz csak nevett, na az alkoholista kismama, meg a gengszter kinézetű pasi... Szép páros. Én még hangosabban röhögtem, közben nagy tekergések árán csak sikerült kinyitnom a kocsiajtót.

Az arra sétálók arcát néztem. Egy férfi mosolygott, a kuytát sétáltató nagymama iszolygott... reggel 8 óra... és már piás, de legalább nem ő vezet.

Ma ismét bemutatkoztam, de ebből is van tanulság.
Tanulság 1.: Autóval parkolni ilyen esetben szigorúan csak rendelőintézet előtt szabad!
Tanulság 2.: A lányok pisilni párosával járnak, de vérvételre is csak így szabad!



Lót-fut, nem alszik

Miután él, pulzál és eszeveszett tempóban mozog Édes Kis Pöttyünk, őrült iramot vettem fel pár napra.

Védőnőmet, Márti nénit, akihez mellesleg nem akartam kerülni, a körülmények és az előzmények miatt, mintha kicserélték volna és angyal szárnyakat kapott volna. Aranyos, normális, kedves, iszonyatosan alapos, végtelen türelmes és 2 gyerek után vékonyabb, mint én verseny koromban.

Kaptam egyedi feltételeket: pl. időpontra mehetek. Nem kell várakoznom a Kossuth utcai többségben, ahol a kismamák nem találnak jobb verekedési színteret, mint a védőnői várakozó. Pár évvel ezelőtt a pogó, a thake wando, a judo és a kick-box egyes válfajait 3 centis távolságról, testközelből tanulmányozhattam.

Egyedi feltétel közé tartozik még a 3 hetenkénti vérvétel, ami normál esetben párszor van csak a 40 hét alatt. Észrevették, hogy a vírusok többségére immunis vagyok. Tulajdonképpen szinte csak az influenzát kaphatom el. A toxoplazmózis nevű betegségen nem estem át, ezért kell folyton "szívni a vérem". Folyamatosan megfigyelik, mikor- vagy egyáltalán átmegy-e a szervezetemen. Ez sajnos növeli a vetéli arányt. De nem baj... egyedi feltétel. Ennek is örülni kell. Általános adatokat vett fel először, név, lakcím, orvos neve, majd elérkeztünk az apa adataihoz. Nem volt kérdéses, Krissz. Ezt olyan büszkén mondtam és közben ismét elérzékenyültem. Majd jött a döbbenet : 63 kg. Mármint én 63. Talán általános iskolában voltam ennyi... sebaj, most mindennek örülni kell... ennek is, úgyis csak több lesz.

Liz Krisznek: Szeretni fogsz 100 kilósan is?

K.: Nem terveztem úgy, hogy terhesség alatt el fogsz hízni...

L.: Mi?

K.: Nem mi, hanem mi van?

L.:Az esküvői fogadalmunk nem úgy szólt, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, és diószedésben is együtt leszünk?

K.: Hol van ebben a 100 kg?

Még szerencse, hogy itt ennyi volt és elmosolyogta magát.

Azt bizton merem állítani, hogy az uram lesz a legjobb édesapa a világon.

Aki képes Maja kutyával úgy súgni-búgni, mint a szerelemesek és szinte csak nem szájból-szájba etetik egymást, rossz idő esetén bebugyolálni a pulcsijába és együtt aludni, kiskiflibe pihenni... az rossz szülő nem lehet. Köszönöm nekik, hogy az életük része lehetek... :-)

Anyukám azt mondta, hogy Maja elmúlt 6 hónapos, túlélt minket, úgyhogy jöhet a gyerek...

Most már tényleg jön...

Kezdet

2011 január 10-én kezdtük el ismét próbálkozni gyerekgyártás-ügyileg Krisszel 4 év sikertelen gyertyaállás után.  Teljesen véletlenül, pont jó időben voltunk jókor, jó helyen, jó helyzetben. Ezután következett/következik életem legnehezebb időszaka és valószínűleg holtomigtartó versenyfutása az aggodalommal és az idővel.
2 sikertelen terhesség után szerettem volna a saját orvosomon kívül más szakvéleményt is hallani:

2011 február 10. 19 óra 30 perc Győr, magánpraxis (név nélkül...)  Nagyon szép rendelő, nagyon szép bútorokkal, nagyon szép festményekkel, nagyon minta kismamákkal, nagyon minta lágy zenével. Nagyon nagyképű asszisztenssel.
2011. február 10. 19 óra 45 perc Győr, magánpraxis név nélkül... - semmi, várakozás...
2011. február 10. 20 óra Győr, magánpraxis név nélkül... - vékony orvos, még hidegebb kézzel bemutatkozik és beinvitál az általam látott legmodernebb rendelőbe, mondván én vagyok a VALAKI ... - a nevemet nem tudta megjegyezni előzetes egyeztetés során. Bár, az asszisztensének sem sikerült -. Fekete pont. Kórelőzmény felvétele közben sikerült pár telefont lerendezni és még a pasziánszból is kilépett. Gyors nekifutásból tigrisbukfenccel felpattanás a vizsgálószékbe, ami engem mindig apám disznóvágásos boncasztalára emlékeztet, de ez csak rossz beidegződés...
Hüvelyi ultrahang közben:
Mondom 2011 január 10-én estem teherbe. Mondja Ő: - az nem lehet, én decemberben estem teherbe...
Én: -Mer'? - önmagamat nem meghazuttolva... - falusi jóasszony módjára
Orvos: Mert itt nincs semmi.
É: Akkor vigye át az eszközt a másik oldalra, mert érzem, hogy ott van.
O: Az lehetetlen, mert nem lehet érezni - mondja férfi létére-, meg nincs is ott semmi... különben is én vagyok az orvos, én értek hozzá!
É: Próbáljuk csak meg.
Átvezette a UH-ot a másik oldalra érintve a bélrendszer összes idegvégződését és a térdem porcait is egy laza mozdulattal - még mindig hüvelyben -.
S tényleg ott volt. Legalábbis szerintem, mert ő egyértelműen "nem merte" megállapítani. DE! Azt kijelentette, hogy 2,5 mm nagyságú és életképtelen. Kis ellentmondás, de sebaj!
Pár perces beszélgetés és 12.000,-Ft után közöltem vele, hogy nem rá fogok haragudni, ha életképtelen a baba, de ezt emberségesen is lehet közölni egy olyan nővel, aki már kettőt vesztett.
Hazafele sírás-rívás az autóban, majd másnap újabb orvoskeresés, biztatás és kétkedés majd február 21-ig várakozás, imádkozás, öröm és összeomlás. Senkinek nem kívánom ezt a 1,5 hetet.

2011. február 21. Hétfő, reggel fél 7 PAMOK Ultrahang 202-es hívószám, 3-as ajtó, Krisszel.
Csak 6-an voltak előttünk, gyorsan mentek az emberek és az idő is. Kézizzadás, gyomorgörcs s miegymás, végre 202 a kisablakban.
Az asszisztensnő végtelenül aranyos, kedves, segítőkész. Beengedi az uramat is, egy kis görgős székre invitálja és mielőtt átgördülne a másik szobába egy másik kismamához, szól neki, hogy velünk szemben kivetítőn lehet látni majd az eseményeket. Nekem a könnyem egyből eleredt s a nedvesség a kezemről áttevődött az arcomra. Csodaszép, megindító, nevetséges, bárcsak minden rendben lenne dolgokat láttam a sötét monitoron, ami másodperceken belül kitisztult. Ezzel szemben én teljesen elhomályosodtam. OFF, képszakadás, síróroham, öröm és társai.
A következőket halottam: tényleg pulzál, hogy ver - Krisz örömködött - és 10 mm.
Következő kép: autóban ülés anya hívása telefonon.
Következő kép: apa hívása telefonon.
Következő kép: ÚRISTENMOSTMILESZ! ÉL, él, él...

Régen iskolában, ha rosszak voltunk úgy is büntettek, hogy leíratták 50-szer velünk, hogy: "Többet Nagy Anikót nem hívom békaszeműnek"- baromira nem tetszett és Anikót hibáztattam, hogy békaszeme van és nem magamat, hogy szemét vagyok és így hívom.
Ha most az a feladatot kaptam volna, hogy írjam le 1000-szer, hogy "pulzál", leírtam volna akár milliószor is. Életem egyik legszebb szava most és a legjobb, legszebb élmények ehhez kapcsolódnak... és már pityergek is. Hormonháború...

Köszönet!

Mindenkinek, aki idáig segített. Elsősorban Krissznek... aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az oldal. Másodsorban szüleimnek, testvéremnek, családomnak, akik szorítottak értem, értünk, Pöttyért és a kapcsolatunkért. Nem utolsó sorban köszönet a barátaimnak, akik mellettünk álltak: Dórinak, aki elkészítette a blogot és örül nekem. Moncsinak, aki jóban-rosszban...
Zsuzsinak, aki a "fel a fejjel életérzést" és a "mindent el kell fogadni, amit adnak" elvet belém verte és cseszegetett kicsit is és nagyon is, ha kellett és mindazoknak, akikhez Krissz mehetett panaszkodni, amikor az asszony itthon tányérokat dobálva élte meg a gyermekáldás hormonváltozásaival fűszerezett házaséletét :-) és Maja... őt ki ne hagyjuk... aki tudja mikor kell szeretni és hallgatni :-) folyt.köv.