... ez is eltelt. Egyik szemem sír, másik nevet. Olyan jó, hogy velünk van és annyira, de annyira szeretem, szeretjük. Ő tényleg egy kis csillag nekünk, akire annyit vártunk és aki annyira megküzdött a megszületésért anyával, apával együtt. Másrészt annyira, annyira, annyira, annyira és milliószor írhatnám le, hogy annyira gyorsan eltelt az idő.
Tegnap voltunk lovasbemutatón, a Chirque du soleil tartott előadást, valami hihetetlen és eszméletlen hang, fény és látványtechnikával ... és árakkal ... de nem is ez a lényeg, hanem hogy emeltem fel, hogy a fináléban a lovat megsimogassa, megvilágította a reflektor: a haja fénylett, a "sitt-sattok" a hajában kápráztak, könnyes vol a szeme az izgalomtól, az örömtől, fülig érő mosollyal közelített a rózsaszín kabátjába, lila cipőjében, csini nadrágjában, a két csöpp kezét az ég fele emelte, nyújtózkodott, hogy elérje az állatot, majd ahogy hozzáért, rám nézett azzal a hatalmas kék szemével és olyan hála, szeretet, izgalom látszódott rajta ... ezért a pillanatért érdemes volt megszületnem. Ahogy néztem ott, gyakorlatilag lepörgött a másfél év.
Mindig azt hiszem, nem történt semmi ... aztán rájövök, hogy ennek a kislánynak az élete egyik legmeghatározóbb történései most teltek el. Megtanult enni, inni, menni, amikor elkezdett kommunikálni, most már "beszélget", amikor megtanulja kifejezni magát, a szeretetét, megismeri az embereket és nevükön is nevezi ... szóval sokszor megkérdezem magamtól, hova telt el a nap, a percek hova repültek és ha összességében nézem, Dorka kislány. Nem csak megjelenésben, hanem fejben is megjelenik már, hogy nem baba. Persze megvannak és bízom benne, hogy még nagyon sokáig meg is maradnak azok az édes kis dolgai, amik gyakorlatilag születésétől kezdve élnek velünk. Minden áldott este ugyanúgy karolja át a nyakam elköszönéskor egyik kezével. és ugyanabba a kis mélyedébe dugja be a másik kezét ökölbe szorítva tenyerét. Minden este lefekvéskor, megbeszéljük mi történt aznap, pár hete rákapott arra, hogy sötétben állok a szobába, kezemben a csajom, megfogja két kezével az arcom, az orrunk összeér és totál hangerővel magyaráz, majd puszit nyom az orromra, megszeretgetem, elköszönünk, berakom a kiságyba, betakarom, elmondom neki mennyire nagyon szeretem, megsimogatom a fejét, kinyitom az ajtót, még egyszer rám mosolyog és vége a napnak. Hazudnék nagyot, ha azt mondanám, hogy "júj, de szar ... még ... bárcsak egy órával többet ..." sokszor alig várom, hogy fél 8 legyen és végre csend. Mert hogy beszél ... 60% babanyelven, a maradék 40%-ban érthetően. Függ kedvtől, játéktól, hogy kik vannak körülötte.
Ismerőseink nevét hibátlanzul tudja és meg is mutatja őket képről, élőben, bárhogy.
Bármilyen állathangot képes utánozni és ami most nagy sláger, hogy az állandó "kár-kár" "csipcsipcsippé" -így egyben - változott. A farkas kiabál a Holdra és mindennek van hangja. A somlói nyuszi hozott neki két állatfarmos könyvet, amihet voltak állatkák. S mivel a tehénnek tőgye van, minden állat alatta áll sorban, egymás után és szopiznak. Aztán puszit adnak egymásnak és mennek aludni a babakocsiba. Egyértelműen szerepjátékozik.
Aztán kigondolta a húsvéti lotyolkodásnál azt is, hogy a tehénnek van tőgye, ezért lány. Neki is van cicije - bármilyen pasinak megmutatja - ő is lány és meg kell locsolni a lányokat. Majának is van cicije, mindet egyesével meghúzkodva szemléltette, ő is lány, ezért őt is meg kell locsolni. Így nálunk mindenki triplán kapott piros tojást: Dorkától, Majától és anyától is.
Felvesz bármilyen magas sarkú, lapos talpú nő vagy férfi lábbelit, fogja a pöttyös rudis bukszáját, bele teszi a csilli-villi babarózsaszín tatyójába a telefonnjával együtt, a karjára veszi a táskát és megy ... bárhova ... folyamatosan, miközben beszél, telefonál, veszekszik, oszt vagy épp Maját applikálja bele keresztapjától kapott talicskába és azt tolja kezén a táskával, lábán a minimum 40-es cipellővel.
Azt hittem, hogy a zenélős, nagyon hangos-zajos tricikli után nincs élet tovább, elraktuk a garázsba, most már átalakítás után rendes bicajként funkcionál zene, fény- és hangeffektek nélkül ... aztán a talicskát hallva rá kellett jönnöm, hogy de, a tricikli után is van túlvilág ...
A talicskával a tököm kivan ... parkettán húzza-vonja - hangja olyan, mint amikor gyerekként a körmünket húztuk a táblán -, úgyhogy elhatároztam, idén szülinapjára Dorka új parkettát fog kérni keresztapjától.
Hozzátartozik szervesen a tologatáshoz, hogy teli torokból üvölti, hogy "gábúúápúúú" ez a keresztapja nevéből - Gábor - és a keresztapád megszólításból az "ápú" keveréke.
Érdekes, hogy csak a keresztapját szólítja "ápú"-nak, az apját "papának".
Mindent próbál leutánozni és többé kevésbbé sikerül is neki:
"nyányá" - én lennék
"papa" - nagyszülők teljesen más hangszínnel és hanglejtéssel, mint az apjának szánt papa.
"mama"
"Májú" - ez lett Maja
"Dóókkúúúúú" - ez pedig szerény személye.
Kata (kaki) píííí (pisi) mutatja is mindkettőt, de már csak dolgavégezte után. Délelőtt beleáll a bilibe, majd nagyon elmélyült fejjel pisil pelusba és nagyon megdicséri magát. A wc-re ráültetjük, kétszer volt fürdés előtt sikerélménye ovációval, tűzijátékkal. Emellett rendszeresítettük a bugyit. Nagyon édes benne. Fél 5 után csak bugyi van rajta, nincs pelus, akkor wc-be pisilünk.
Épít ... mindent felfele. Tornyot készít mindenből hihetetlen türelemmel, hihetetlen magasságban.
Imád a szabadban lenni.
A "sücccs". Na, ez az új sláger. Én csak ücsörgésnek hívom.
Leül a földre, mutatja, hogy üljek mellé - vagy akivel éppen van -, de csak és kizárólag oda lehet leülni, ahova ő mutatja, ha fél milliméterrel arréb ülsz, az már nem jó. Pontosan be kell tartani az utasítást. Valakinek engedi, hogy meséljen, valakivel elbeszélget, vagy szavakat ismétel - egyébként ha véletlenül kimarad a napi szószedett, akkor saját maga elismételi a saját sorrendjében a már ismert szavakat és meg is mutatja őket -.
Mi kettesben csak ücsörgünk. Egymás mellett, a keze a kezemben és nézünk. Hol egymást, hol a falat ... ha kint ücsörgünk a szabadban, az oké, mert ott van látnivaló, de bent a lakásban, 20 percet ... mindig azon gondolkozom közben, hogy ennyi idő alatt már elkészült volna a hétköznapi ebéd, vagy a nagytakarítást megoldottam volna, egy süti is kábé ennyi idő ... 20 perc a bevételi oldal kontírozása meg ilyenek ... meg aztán olyan is van, hogy megpróbálok beszélgetni vele, de mondja, hogy "püüüssszzz" és a szája elé rakja intő jellel az ujját. Annyira édes ilyenkor. Próbáltam mesélni neki, csak olyan magam által kitaláltat, de azt sem engedi. Könyvből próbáltam mesélni, de nálunk az máshogy zajlik. Mondja, hogy mese, hozza a könyvet, belekucorodik az ölembe és olvasok, mutogat, vagy az ujjammal olvas és mutogat. Játszani is akartam, de nem. Csak ücsörgünk, nézünk, egymás kezét fogjuk és nézünk ki a fejünkből.
Ücsörög Majával is és akkor a kismadarakat nézik a tetőablakon.
Kismadár: már nem minden kár-kár, hanem majdnem minden "sipsipsip".
Múlt héten már elegem volt ... akkor úgy mindenből. Épp anyámmal beszéltem telefonon, amikor már ezredszerre elmondtam Dorkának hogy a tyúk nem kár-kár, hanem csip-csip vagy kot-kot. Telefonálok, közben látom, hogy a tyúkot szoptatja a tehén tőgyéből és hangosan károg. Odaüvöltöttem neki, hogy "lófaszt kár-kár, már milliószor megmondtam, hogy csip-csip". Gondoltam mindjárt rám néz a boci szemeivel és károg kettőt, ehelyett rám nézett és mondta, hogy "sipsipsip". Édespofa.
Abszolút befolyásolja az embereket és tudja kinél mit lehet elérni, kinél meddig van tűréshatár.
Nálam az nem fér bele, ha bután, ostobán csapkod vagy dobálózik ... azt gondolom anyósomon kívül senkinél sem fér bele. Én magyarázással kezelem vagy ha már látom, hogy hiszti is társul a böszmeséghez, rácsapok a kezére - soha máshova -. Anyósom felveszi, gyere adok inkább csokit csak ne csináld ... számoljuk vissza a perceket Rozi mama gyógyulásááig és a bölcsi kezdetéig. Ekkor vannak a nagy sértődések ... gondolhatjátok, nem az én részemről ... és ez az a helyzet, amiben nálam nincs vita, vagyis lehet vita, mert mindig bepróbálkozik, de leszarom. Mit közvetítünk a gyereknek? mama: ha hisztizel és böszme is vagy, kapsz csokit. Én: gonosz, köcsög anya, bünti jár a böszme butulásért.
Tegnap előtt: ülök a nappaliban, a kanapé szélén, éppen veszem le a cipőm, hazaértünk munkából, Dorkát már levetkőztettem. Odajön hozzám a gyerek és egy akkorát lekever ököllel, hogy hirtelen azt sem tudtam melyik rendezvényen vagyok. Nem fájt, de úgy meglepődtem ... és -higgyétek el -, nem azon első körben, hogy megütött ... már ez önmagában elég lenne az öriharira -, hanem azon, hogy ezt olyan mérges, dühös és sértődött arccal tette, hogy megijedtem tőle egy pillanatra ... ezt hulla komolyan mondom/írom. Az első gondolatom az volt, hogy egy nagyot lendítek és úgy vágom ki a bukóablakon a másodikról, mint macskát szarni, mit képzel ez a szarházi. Aztán megfogtam, szőnyeg szélére állítottam, elmondtam neki, hogy mennyire ostoba és buta viselkedés ez és ezzel mekkora - nem testi - fájdalmat okozott nekem, majd Dorka vigyorogva lendítésre emelte újra a kezét ... úgyhogy ment szépen gondolkozni. Hallottam, már pityergett is, amikor elindult befele, a gondolkozó helyre. Majd földönfetrengős sírás következett - bármikor kijöhetett volna, mert nem csukta be az ajtót maga után gondolkozás idejére -, nem foglalkoztam vele. Leültem a kanapéra olvasni, majd 10 perc után megjelent a gyerekem hatalmas könnycseppekkel az arcán, oda jött hozzám, kezébe fogta az arcom, megszeretgetett, megsimogatta az arcom, cuppanós puszi kíséretébe és közben azt hajtogatta, hogy "nem-nem-nem" - nem szabad többet ilyet csinálni.
Aztán rájöttem egy technikára. Amikor hazaértünk, tudatosítjuk, hogy otthon vagyunk, itthon mások a szabályok ... lett ideiglenesen segítségünk is, úgyhogy 2 napot jön velem, a többit otthon van Katival, aki mindent az ég egy adta világon úgy csinál, ahogy mondok neki, de ha valamiben nem biztos, felhív és megkérdezi. Emellett segít Dorkát fejleszteni.
Visszafejlődés van étkezésileg. Csak úgy megy, ha etetjük ... 4 hónaposan fogta a kanalat, tolta be a fejébe hol étellel, hol nélküle ... fél évesen totál egyedül evett villával, kanállal. Most akkor eszik egyedül, ha a kezeit használja.
Nagyon nyitott, barátságos kislány. Bárkihez odamegy, megkérdezi, hogy "ki?" (ki vagy) és "hóóó?" ki vagy és honnan jöttél vagy hova mész.
Minden érdekli, minden testrészével tisztában van, meg is mutatja, minden állattal képben van. Külön tudja válogatni a házi- és vadállatokat. A macskával van gondban sokszor, mert az ugye mindkettő, így pakolja ide, pakolja oda, illetve a dingó és a farkas megkülönböztetése nem sikerül mindig ... ami nekem sem.
Imádja a zenét, a táncot. Utánozza a táncosokat. Páros lábbal ugrál, sasszézik oldalra, a fenekét rázza, kész koreográfiája van ... és persze bárkinek bemutatja, bárhol, mint az előadáson is egy rock zenére visítva énekelt, táncolt, az emberek a gyereket fotózták és ha valaki véletlenül a bemutatót nézte helyette, rámutatott az ujjával és ráüvöltött, hogy "tejisz" - mármint, hogy ő is nézze vagy legalább tapsoljon neki. Igazából az sem baj, hogy rúdtáncos lesz ...
Labdát pattogtatja, kis segítséggel már akár 5-ig elmegy. Kézilabdás lesz a go-go mellett.
Kamerázni szinte képtelenség, ő is meg akarja nézni kamerázás közben magát ... ami ugye telefonnal képtelenség.
"Egyedül" fürdik, fel tud öltözni és egyre ügyesebben. Persze a nadrág felhúzásnál, zokninál és a harisnyánál segíteni kell, de már nem esztelenül húzza a zoknit mondjuk a fülére stb ...
Amikor készülünk lemenni, hozza a ruháját, cipőjét, kikapcsolja a tévét, ha megy, megmutat mindent, hova kell felvenni és a játékait is elpakolja maga után az esetek 80%-ában.
Elég összevissza ez a bejegyzés, hétfő reggel óta írom ... lógok egy képpel ... az szerettem volna mindenképp, aznap reggel készült, amikor Vidorkánk pont másfél volt.
Krisszel persze fél 6-kor köszöntöttük egyből, nem értette ezt a nagy közös ölelkezős nyaldosós, anya-apa elérzékenyülős dolgot és már mutatott a nyuszifészek felé, azt hitte újra jött a füles.
Egyébként annyi mindent tud ám, csak annyira nem tudom lejegyezni, így azt találtam ki, hogy veztek egy füzetet, otthon lesz kint az asztalon és abba egy-egy címszót lejegyzek, arról tudni fogom merre hány méter.
... és a végére, amikor anya nyelve visszanyal:
"Ésszel": elég sokszor mondom a gyereknek. Vasárnap a nyolcmilliomodik tojásból elkészített madártej után sütöttem dupla tésztás, dupla krémes sütit ... valami isteni ... és a meggy leesett a Földre nekiálltam szitkozódni, hogy pont az az egy kellett volna még a díszhez ... Dorka rámüvölt "ésszzz .... ej".
Visszanyal a fagyi ugye?
_svg.png){kind=icon}
