Talán jobb a helyzet egy kicsit ... szobatisztulás rögös útja

... avagy egy olyan bejegyzés, aminek minden szava a fekáliával kapcsolatos ... Nem akarom elkiabálni, de talán elindultunk a szobatisztaság kakilós felének rögös útján, ami már nem szarheggyel, csak szarbuckákkal van kikövezve - csak a hasonlat végett -. Írtam már, hogy egy hete kínlódott Dorka a székletürítéssel. Visszatartotta, sírt, nem akart játszani, nyügődött, hisztizett, amikor jött az inger egyből hasra vágta magát, a takarójával és sírva könyörgött: "Ana, simi poci". Ez ment gyakorlatilag nulla-huszonnégyben az alvási időket leszámítva. Hashajtót adtam neki, persze akkor nem tudta visszatartani sokáig - 2 óra -, viszont sírt kakilás közben. Eljött a péntek. Én ilyet filmen sem láttam, de a legvadabb képzeletemben sem jött elő a következő kép: Moncsi barátnőm jött hozzánk, Dorka kelt délután fél 5-kor, majd indult a nyüglődés a székletvisszatartás, a puncigyömöszölés, a nyekegés. Moncsika mondta, hogy ha nem a saját szemével látja, nem hiszi el, mi lett abból a mindig kedves, mosolygós Dorkából, akit mindenki imád, aki mindenkivel kedves, barátságos. Moncsika 6-kor elment, előtte megkérdezte poénból -, hogy 3 xanaxot hagyjon-e itt, nem érti hogy bírom ... Becsuktuk az ajtót Moncsi mögött, Dorka szó szerint a földbe verte magát, ordított, toporzékolt, amivel érte ütötte magát, a fejét az ajtófélfába verte. Egyértelműen látszott, hogy bünteti magát és szándékosan fájdalmat akar okozni saját magának. Közben elhasalt, "Ana, simi poci". Mondom mégegyszer mindez a szarás miatt ... közben fel-alá futkozoztt, felüvöltött, nekiment mindennek, majd összeesett kínjába, aztán ismétlődött a kör milliószor. Ültem a kanapén és az járt a fejemben, hogy én nem lehetek egy ekkora őrület kellős közepén. Beszéltem hozzá folyamatosan, meg sem hallotta a tombolás közben ... és a tombolást írd és mond szó szerint, mint egy őrült, falfehéren, az ájulás környékén csapzottan, izzadva. A kényszerzubbonyosok kurva élet ezt csinálják az elmegyógyintézetbe. Vártam negyed órát, aztán amikor láttam, hogy ebből nem lesz karika, Dorka totál kikelt magából, teljes önkívület csukott szemmel taknya-nyála egyben ... felhajtottam a szőnyeget, aztán jött az, amit senkinek sem kívánok: Sikerült elkapnom egy guggolós helyzetét épp a fejét az asztalba verés és a földhöz csapás között. Lefogtam - én, aki ilyet soha, semmilyen körülmények között - szóval lefogtam guggoló helyzetben, üvöltött, csapkodott, sírt, közben kiabálta, hogy "fáj, nabbaj, nem-nem". Iszonyatosan megterhelő volt lelkileg ... már sírtam én is, miközben fogtam, szívem szerint eltördeltem volna a saját kezeimet, hogy ilyet csinálok és rohadt módon szarul voltam magamtól ... mondtam Dorkának, hogy addig ebből a fogásból ki nem jön, amíg nincs kaki a seggünk alatt. Nem érdekel, hogy a parkettára szarik, az sem érdekel, ha végigfossa az egész lakást faltól falig, de itt és most valami lesz. 2 perc alatt végzett Dorka. Közben üvöltött, a végére gyakorlatilag teljes kimerülésben ernyedt a kezemben. Elvittem zuhanyozni. A szemeit nem bírta kinyitni, hulla fehéren raktam a kanapéra vissza, majd ahogy a törölközőt vittem vissza a fürdőbe összehányta a fél nappalit. Nem nyitotta ki a szemét, közben folyt a könnye, a szájából, az orrából a hányásmaradék. Nyilván a stressz, az őrület hozadéka volt. Krisz erre a képre ért haza, a gyerek elájulva összeokádva magát, szanaszét minden és a nappali közepe össze van szarva. Visszalépett az ajtóba megnézni, hogy jó helyen jár-e, mert hogy ez biztos nem az otthonunk. Amíg Dorkát istápolta, összepakoltam, felpucoltam a koszt, Krisz fürdetni vitte Dorkát, nem volt értelme tovább fent lenni, aztán a fürdőkádat is szó szerint összefosta a gyerek. A fürdésből csak zuhanyzás lett, törölközés, kakaó és alvás. Éjfélre végeztem a teljes takarítással és fertőtlenítéssel ... hát mit mondjak ... inkább semmit azt hiszem. Szombaton délelőtt volt egy hasonló, ám nagyon light-os körünk ebben a témában, ám akkor már a wc-n játszottuk el és okulva előző napból figyelve a saját butaságomra. Szombat délutántól viszont ügyesen kakil, pisil wc-be annyi nehézséggel, hogy nem használ szűkítőt ... nem fogadja el. Emellett bilizik is már. Na azt nem mondom, hogy a kaki hang nélkül megy, mert sokszor elkeseredik a wc-n töltött idő kapcsán, de beszélgetünk közben, nézegetjük magunkat stb ... így kezelhető. Majd amikor végzett - pisi, kaki - megtörli magát EGYEDÜL, leengedi a wt-t, elküldjük a tartalmat "az anujához" - anyukájához -, majd wckefével kipucolja a csészét ... igazi gondos gyerek. Szombat éjjel nem aludtam, gondolkoztam mi legyen, hogy csináljam, visszaadjam-e a pelenkát stb ... Aztán végülis a következő konzekvenciákat vontam le: Azért okozott neki ekkora stresszt a székelés, mert összefüggésbe hozta a kukorica által okozott szorulásos fájdalmat az addig problémamentes kakilással. Ehhez hozzákapcsolódott az, hogy nehezen enged el dolgokat a tárgyi életben is, ez is megterhelte lelkileg, hiszen hülyeség ilyet mondani, de a kakija az övé, el kell engednie a wc-be és nem értette, hogy mi lesz a sorsa. Nálunk mindennek van "anuja". a növénytől az állaton keresztül vagy bármilyen tárgyról is legyen szó, így kitaláltam azt, hogy csak akkor fog a gyerek megnyugodni, ha anyuval kötöm össze a dolgot. Megbeszéltük, hogy ami belemegy a wc-be, az elmegy az anyukájához, mivel a lepisiljük, lekakiljuk a 'mittoménmit' nálunk nem működött. Szóval Dorka megnyugodott, hogy jó helyre kerülnek a dolgok. A másik brutál hiba, amit elkövettem és egyértelműen magam okolhatom csak: Mindenki, akivel beszéltem azt mondta, hogy túl lesz rajta, átlép rajta stb ... lófaszt lesz túl rajta, hiszen azt sem tudja min kell túllépni és igazából elmagyarázni sem tudom neki. Legyek türelmes, hagyjam a folyamatot a gyerekre, ő tudja milyen ritmusban halad ... ez igaz lehet egy olyan gyerekre, akinek nem okoz gondot a kakilás, egy rossz élménnyel társítás és az elengedés. Magát a szobatisztulási folyamatot nem lehet sürgetni. Ameddig fejben nem érik meg rá a gyerek, addig szerintem a szülő a feje tetejére állhat sem lesz pelusmentes gyerek. Hagytam, hogy kínlódás gyanánt hasra vágja magát ezzel enyhítve a székelési ingert, visszatartva ezzel a kakit. Holott ha ezt nem hagyom, keményebb és következetes vagyok, megelőzhettem volna ezt az őrületet, hiszen nem az rögzült volna benne, hogy inger, hasra vágom magam, ódázni tudom és kínkeserv az egész, hanem inger, séta wc-re és ott anyuhoz küldés. Azt hiszem könnyebben ment volna, ha egy helyen vagyunk, egy emberrel zajlik stb ... nyilván nem tudok szobatisztulási szabadságot kivenni. A felvigyázónak is elmagyaráztam hogy csinálom, hogy kérem, természetesen nem úgy csinálta, hanem ahogy ő gondolta. Észrevettem, mondtam neki, hogy holnaptól nem hozom a gyereket, amin aztán észbe kapott, mert másnap tényleg nem mentünk. Ez így működik. Arra jöttem rá, hogy a folyamat elindultával irányítani kell, hogy a szokások helyesen rögzüljenek, meg legyen mindennek a helye. Név nékül - 3-an a fürdőben:Dorka én és valaki - a világ legnagyobb marhaság: Én:-"Ügyes vagy Dorka, hogy pisiltél. Gyere elküldjük anyujához" - letépi a wc papírt, megtörli magát, eldobja, lehúzzuk, lehajtja a wc ülőkét. Majd tartja a kezét és mondja ... Dorka:-"Appan!" - szappan -. Valaki:-"Jaj, hát fölösleges minden pisi után kezet mosni egy ekkora gyereknek!" Én:- "Miért te a hugyos kezeddel turkálsz a szádban?" - ugyanis Dorkának kijött 2 foga, a keze a szájában volt folyamatosan. Erre sem írok semmit. A lényeg: nem merem elkiabálni, de szebbek a délutánok, játszunk újra, mosolyog Dorka, el tudtunk menni egyszer közösségbe is, pelus és őrület nélkül. Végre eszik normálisan. Hosszúhétvégére péntektől keddig megy a Somlói nagyszülőkhöz. Tudom, hogy anya mindent úgy csinál, ahogy mondom neki, remélem Dorka ügyesen veszi a környezetváltozást Úgy látszik, hogy nekünk mindenért meg kell kínlódni ... értékelni tudom csak és egy nagyot mosolyogni!!!