Összes oldalmegjelenítés

2014. augusztus 12., kedd

A szabadságról, az emberi rosszindulatúságról és egy majdnem infarktusról


2014.08.04-08-ig szabadságon voltam. A cégnél eltöltött 7 év alatt ez volt a ténylegesen kivett kilencedik napom. Korrekt nem?
Hétfőn éjszakai sötétségben indultunk neki a reggeli fél 7-es a Győr-Devecser busznak. Amikor felléptünk a buszra, leszakadt az ég, de valóban egy lépésen múlott, hogy nem áztunk bőrig. Majd erre felbuzdulva a szanatóriumi járat szanatóriumba igyekvő "fiatal csajszijai és ifjai" nekiálltak őrült módon helyet keresni. Persze engem is megtaláltak, mert ajtóhoz és nyomógombhoz közel ültünk. Ezen annyira ki tudok bukni. Leülök, le- és kipakolok, már beszélgetésben vagyunk Dorkával, amikor bökős szemmel megkérdezi, hogy szabad-e? 
Csak annyit mondtam: "Maga szerint van itt üres hely? Szerintem 2 ülésből 2 foglalt!"
Egyébként a legtöbben tuti benyalják ezt, ezért is mernek bepróbálkozni.
Devecserben fél 10-kor szálltunk le, pár percet kellett csak várni a következő buszra, ami Vásárhelyre szállított minket. Várakozás közben Dorka megfogott valami virágot, amit sikeresen a szemébe dörzsölt és éktelen visításba kezdett. Először azt sem tudtam mi a baja, közelebb hajoltam, megütött az a maró szag, még - csak - közel hajolva is marta a szemem, elképzelni nem tudom Dorkának mennyire fájhatott, mindenesetre volt útra valónak Kubu, más folyadék nem volt a közelben, így beletoltam jobb híján a szemébe azt, egy másodpercen belül megszűnt a sírás. A szeme fel volt dagadva és vérágas volt aranyomnak, a keze bűzlött még mindig és azóta sem tudom mi a virág neve. Kamillával mostam le, délutánra kutya baja sem volt.
Hétfő-kedd - Somlóvásárhely:
Igazából annyi volt a napi mozgásom, amíg az egyik süteményes táltól a másikig elmentem. Púpra ettem magam, délután egyszer aludtam Dorkával. Az éjszakát Dorka búgócsiga üzemmódban töltötte. Nem véletlenül nem alszom vele. Jön-megy az ágyon, pörög jobbra, pörög balra, beszél, horkol, tarkón vág és még sorolhatnám ... alig aludtam valamit. Bár igaz, hogy amikor elaludtam fél 9-kor keltem fel. Dorka is jól aludt, napközben is simán 4 órát. Olyan jó volt ismét otthon lenni, töltődni annak ellenére, hogy inkább őszi időjárásban volt részünk, mint nyáriban. Emellett most először nem volt sáskajárás a családban, így igazán a szűk családdal lehettünk. Dorka folyamatosan zabált szó szerint velem együtt. Többször bemószerolt anyámnál. Ezen minden alkalommal jót nevettünk, amit én nem engedtem meg, azzal ment mamához, természetesen ő sem engedte meg. Kedden apu elvitt minket Saccal vásárolgatni. Tök jó volt! A húgomra ráakadt egy pasi, akit még az sem riasztott vissza, hogy mellkason vágtam egy táskával, mert belemászott a nyakamba a gyógyszertárban - Sacc miatt -. Majd követte a húgom mindenhova. Kábé harmadával kevesebbet fizettem a megvásárolt ruhákért, mint itt Győrben! Dorka kapott óvodakezdésre sok bugyit, zoknit, cipőt, hajgumikat és még sorolhatnám.

Dorka vacsizik Ken-ekkel és Bárbíííval! ahogy ő mondja. Érdekes, hogy mindig a két Kent játszatja, azokat is szoknyába öltözteti többnyire, pedig tisztában van a fiú-lány kérdéskörrel és már nem csak cipőszín alapján


"Lozi mama, Dolka és Szanyi papa" - ilyenkor látszik apám mellett, hogy Dorka mennyire csöpp ... bár apám mellett sokan eltörpülnek :)

Komolyan boltban indulunk ferde szemmel :)

Reggeli Pocahontas ébredés, mert a nyakláncnak a fejen a helye :)
Szerdán fél 11 előtt indultunk a Devecseri Vasútállomásra. Return jegyet nem tudott adni az amúgy igen kedves-aranyos néni. Hogy miért? Nem tudom, ennek köszönhetően elég kalandosra sikeredett a hazautunk. Innen budapesti - az utat Dorka végigaludta, amikor Kelenföld előtt felkelt, végigette -, majd a havi szokásos gödi körünket tettük meg. Fél 4-re értünk oda. Most nem mentünk 0-24-ben, otthon voltunk, amit én nem bántam egyáltalán. Eleinte Lili és Dorka nagyon összekaptak. Kvázi Dorka elverte Lilit és beleharapott a mellbimbójába, amiért én nagyon szégyelltem magam. Nyilván nem ok nélkül történt, de azért verekedni és harapni ... na azt már nem. Dorka elvonult gondolkozóban, no nem önszántából és reggel elnézést kért Lilitől. Bolond volt nagyon szerdán, emellett fáradt velem együtt. Este bealudtunk mindketten, így már nem tudtam este lemenni beszélgetni. Szakadt az eső szintén, folyamatosan, hideg volt!  Másnap Ázsia Centerbe mentünk vonat indulás előtt, onnan időben indultunk, ám az előző napi viharkárokkal nem számoltunk. Indulás előtt 10 perccel értünk a keletibe úgy, hogy nem volt jegyünk Győrig - Devecserben nem kaptunk -. Először a nemzetközi jegykiadót sikerült megtalálni, majd a rendes jegykiadót kígyózó sorral, majd az alagsorban lévő pénztárt, ahol az egyik oldalon hosszú sor, a másikon a kijárat és egy épp megüresedő ablak a jegyváltónál. Én beálltam a kijárat elé, amikor jött ki valaki, én befutottam, magammal rántva a gyereket nagy sietségben. Pont egy nő volt előttünk, aki látva a sietségünket maga elé engedett, nem győztem hálákodni neki. A jegykiadó nő véleményt formálva a szemét forgatta és megjegyzést tett, amit nem értettem pontosan és mivel 1 perc volt a vonat indulásig nem reagáltam le, 1.670,- Ftot fizettem a jegyért és a visszajárót is otthagytam neki 2.000,- Ftból, rohantunk Dorkával két emeletet. Édesem annyira gyorsan futott, olyan ügyesen jött utánam a lécsőn, tényleg komolyan vette, hogy kurvára késésben vagyunk.
12:28-ra volt kiírva a vonat indulás, mi 12:29-kor ugrottunk rá fel, majd épp hogy leültünk, bemondták a hangos bemondóba, hogy a vonat késik negyed órát. Most erre mit mondjak? ... Dorka nem értette most mi van. Ha már ennyit futott miért nem siet a vonat is? Így volt időm kipakolni minden utazáshoz nélkülözhetetlen kelléket; értsd pici takaró, állatkák. Az összegyűrt jegyet is előszedtem és fura volt, hogy ilyen kevés az összeg. Felötlött bennem, hogy a "helytelen viselkedésért" büntit kapok fentről, de mégsem ... emberi rosszindulatúság, ami miatt fortyogtam még egy napig és ha egy pár évvel ezelőtti Liz lennék biztos visszamentem volna és kirángatom az üvegen keresztül. Emellett elgondolkoztam azon is, hogy tuti jó vonaton ülünk-e, mert igazából körbe sem néztem, csak felszálltam a szokásos vágányon álló szerelvényre.
A lényeg: a jegykiadó hölgyemény nem írta rá a gyorsvonati pótjegyet a jegyünkre, ami csak akkor tűnt fel, amikor jött a kalauz és megbüntetett. Értettem, miért, el is fogadtam, viszont azt nem, hogy én kértem 12:27-kor egy 3 éves gyerekre és magamra, a 12:28-as győri gyorsra jegyet. Neki KELL tudnia, hogy a gyorsvonatra pótjegy váltása kötelező. Látta, hogy kisgyerekkel vagyok, hogy nem sietek, hanem kibaszottul sietek. Vágta azt is, hogy úgysem nézem meg a jegyet, mert még a visszajárót is ott hagytam. A vonaton persze megvehettem a pótjegyet - 250,-Ft -, a büntetést - ami 500,- Ft volt, de lehetett volna 5.000,- Ft is a kaller jóindulatán múlt -. A kalauz tájékoztatott, hogy bemondják a hangosbemondóba is, hogy mindenki nézze meg a jegyét, amiben szintén igaza volt, mégis megbeszéltük, hogy magát az elvet vitatja mindkettőnk. Nagyon aranyos volt, de nem tehetett mást.
Nagyon bántott  a dolog. Én még bliccelni sem blicceltem soha, nem büntettek meg sosem. Az meg kifejezetten dühített, hogy egy szarházi gyökér így él vissza kvázi a hatalmával, mert épp nem voltam neki szimpatikus. Hát kapja be! Mindenesetre hozzátartozik a sztorihoz, hogy időben is ki lehetett volna érni, a sort ki lehetett volna várni, a jegyet meg kellett volna nézni és még sorolhatnám. 
Hazaértünk, ez a lényeg.

Pénteken vásárolgatni voltam a városban, délelőtt Dorka győri mamázott, papázott. Délután pólót festettünk. Most ehhez keresek sablont még. A pólóra a sablon alapján ragasztó folyadékot kell felvinni és a csillámporral megfesteni. 2 hétig vízálló, tényleg tartós nagyon. Dorka kezén is volt egy cica.
Szombaton Balatonalmádiba mentünk strandolni, ahol a gyönyörű idő mellett a 24 fokos Balatonban befagyott a seggem. A lenti kép is a strandon készült, bár ez nem látszik. Dorka nagyon élvezte velünk együtt! Emellett 20 percenként megkérdezte, hogy "Hóóóvana a Balaton?" 
Áron és apukája, Tomi vitt le minket - Dorka pót-keresztapja, Zsu, Dorka keresztanyának a férje, Zsu otthon maradt a 7 hetes Mátéval -.
10.000,- Ft volt mindennel együtt összesen négyünknek az egész nap útiköltségestül, belépőstül, kajálásos mindenestől. Nagyon olcsó, nagyon szép strand és még egy csomó jó dolgot sorolhatnék róla. Érdemes odamenni. Abszolút családbarát.
Fél 4-kor jött Zsu anyukájától a telefon, hogy induljunk el haza, mert Zsut rohammentő vitte el éppen; 7 hetes Máté otthon mamával. Rohantunk.
Éjjelre kiderült, nem infarktusa volt, hanem !2,5 cm! epeköve, ami bemozdult. Nincs gyulladásban, nem műtik, már másnapra sokkal jobban volt. Annyira féltettem!!!!

Vasárnap reggel cicabajusszal indultunk neki a boltba ... csak annyira voltunk fáradtak

... majd az egész hátralévő napot a képen látható feelingben töltöttük. Dorka új pónis, sablonos rajzolójával elvan egész nap, tök ügyesen rajzol pónit. Maja hesszelt velem együtt egész délután. Csináltuk a semmit! :)
Szóval nagyon sűrűre sikeredett az egy hét szabadságunk. Velünk tényleg mindig történik valami.
Tegnap óta Dorka újra bölcsiben, én újra dolgozom, ami közel sem annyira fárasztó, mint az elmúlt egy hét. Pihenek most, komolyan mondom. Dorka viszont szemmel láthatóan fáradt, de tegnap nagyon büszkén jött haza a bölcsiből, hogy nem vert meg senkit és még meg is dicsérték. 
Emellett késsel-villával eszik!!!!
... és körmöt is tud festeni:

Az egyen pólók, amik ajándékba mentek:





6 megjegyzés:

  1. A rohammentős részen elpityeredtem magam, kisbaba tud cumisüvegből enni? Velünk nem tudom, mi lenne akkor..
    Fiú-lánykérdéskör "Anya, te ehetsz csokit, mert puncid van." :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még szerencse, hogy punci és csoki vonatkozásában van otthon Véda :)
      Most kénytelen volt egyszer cumisüvegből abszolválni egy étkezést, de nagyon ügyes volt. Estére már visszakapta az anyukáját. :)

      Törlés
  2. Na ez azért már nagyon nagyon durva, hogy ami lehet az veletek minden megtörténik! Csak ámultam olvasás közben, amit vagy 20x meg kellett szakítanom....
    Az üléses sztori nálunk is aktuális, csak nálunk nem ilyen durván nyomják szerencsére. Nagyon sok a pofátlan ember...
    A jegykiadós csaj meg marha paraszt, direkt kicseszés volt. Semmi empátia nem volt benne. Rohadjon meg a borravalójával együtt!
    Dorka nagyon cukker az összes fotón. Igazi kis hölgy :) Azon azért mosolyogtam, amikor büszke volt magára, mert nem bántott senkit a bölcsiben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen ... Dorka mindig nagyon büszke tud lenni magára! Legyen szó "nem verekedésről", kakilásról, pukizásról, rajzról és még sorolhatnám. :)

      Törlés
  3. Jó kis sűrű hetetek!! Tényleg nagyon szép kislány Dorka!! És klasszak a pólók!! :)

    VálaszTörlés