"Jaaaaj anya, sokszor nehéz ám jónak lenni!"

Gyerekkoromban egyszer, amikor leesett egy pohár bizony nagy kiabálás volt otthon - nem is a pohár volt a lényeg, hanem az egész étkező garnitúra, ami a poharat követte a Földbe csapódásba. Emlékszem, akkor anyám egy egész havi fizetése veszett kárba. 

Ráadásul elég szeleburdi kisgyerek voltam, ezért gyakran estek le poharak, tányérok amerre jártam. 

Ma már tudom, hogy a gyerek semmit nem tanul abból, ha az ügyetlenségéért megszidják.

Szülőként viszont tudom, milyen fontos megtanulnia, hogy a tetteinek következménye van:

- ha lever valamit az nem baj, de fel kell takarítani, 

- ha leesik az ételt, fel kell törölnie, 

- ha rendetlenséget csinált, össze kell szednie. 

Fontos, hogy a következmény nem büntetés! - ezt sokszor nehéz betartani!

Nem arról van szó, hogy büntetésből kell feltakarítania a gyereknek, hanem arról, hogy látnia kell, hova vezetnek a cselekedetei. Nem gond, ha leesik az étel a földre, de fel kell takarítani. Nem gond, ha szétpakolta a játékait, de esténként össze kell pakolni. 

A logikus következmény nem büntetés, hanem egyfajta szokás, amit egyszerű utánzás során tanul meg a gyermek. Nyilván ezt a korának megfelelő módon kell megtanulnia.

A 2-3 éveseknek már 2-3 tagú feladatokat is adhatunk. Dorka még bölcsis volt, amikor sikerült azt az utasítást adnom neki, hogy a fürdőbe pakolja vissza a piknik felszerelését (nagy törölköző, fürdős állatok, állatka tartó kosár stb ... ) majd szobájába tegye vissza a plüss állatokat.

Dorka annyira szeretett volna megfelelni, olyan nagy lázba került, hogy ez most az ő feladata lesz, egyedül csinálja meg. Ennek szellemében a szobájába visszapakolta a fürdős állatokat, majd a lakás összes plüssállatát képes volt belenyomorgatni a mosógépbe. Jött elém, kihúzta magát és mondta, hogy nyissam ki a szemem és nézzem meg milyen ügyes volt. Hát persze, hogy halálra dicsértem.

Vannak olyan helyzetek, amikor mi is megijedünk és ezért kiabálunk. Semmi baj.  Nem gond az indulat, nem gond a düh, de el kell mondanunk a gyermeknek, honnan fakad. Többször rákiabáltam Dorkára, mint kellett volna ... Sokszor nem ért ... helyesebben ért, csak szarik rá. Nálunk az egyszer szólok, maximum kétszer elv működött. Ez kitolódott annyira, hogy "egyszer szólok, többet nem" és másodikra rárikkantok. Igen, rezegnek az ablakok is és tudom, hogy Dorka ettől tart. 

Sokszor nehéz kezelni, hogy nem az van, és pakkra nem az van, ahogy én elképzelem. Egy személyiség ő is és ennek teret kell adnom/el kell kezdenem teret adni irányítás mellett. Én nem akarok olyan gyereket nevelni, aki azért áll be a sorba, abba a sorba, ami elvárt sokak szerint, vagyis egyesek szerint, hanem azért teszi meg a helyeset, mert az berögzült jó/helyes viselkedésforma, mert ő ilyen és nem a megfelelési kényszer hajtja csak. Mert az robbanni fog előbb utóbb az elfojtott indulatoktól kezdve millió-egy dolgot lehetne sorolni. Itt ugye megint felmerül a kérdés, hogy kinek mi a jó és helyes. Nem szeretnék karót nyelt gyereket.

Nem tudom Dorka hogy viselkedik az oviban - nagy panasz nem volt még rá: akaratos, erős személyiség … én ezt nem értékeltem feltétlen rossznak … az elején verekedős, azt meg tudtam, hogy elmúlik mihelyst elkezdi magát jól érezni -, de tudom azt, hogy amikor megjelenek egy teljesen más gyerek lesz belőle. Ugyanez vonatkozik arra is, amikor anyám hazaviszi. Egész addig normálisan viselkedik a gyerek, amíg meg nem jelenek. 

Dorkának van egy nagyon rossz tulajdonsága, amit míg élek, nem tudok kinevelni belőle. Ha belekezd valamibe és nem fejezi be vagy így vagy úgy MAGÁTÓL, addig nem tudom kirángatni belőle. Vagy ha abba is kell hagyni - mert olyan helyen vagyunk, mert kötelező elem jön, pl. egy vacsora barátainknál, amikor le kell ülni az asztalhoz közösen, vagy csak szimplán vége a találkozónak és menni kell haza - a akkor morcos lesz, nagyon el tud kenődni. Hiába magyarázat, hiába kérés, hiába fenyegetés, hiába akármi, semmi nem használ. Most eljutottam odáig, hogy mindent előre megbeszélünk, előre elmondom a menetet és így könnyebb, de sokszor az sem az igazi, hiszen lehetnek olyan helyzetek, amit nem láthatok előre. 

Az oviban ezt teljesen jól kezelik, ha nélkülem megy pl. keresztanyjáékhoz, ott is működik, ha lent van az udvaron és a szomszédasszony vigyáz a csapatra, látom, hogy Dorka bármiben van benne, okosan kijön belőle. Csak velem csinálja ezt és a nagyszülőkkel.

A búcsúzás, az elköszönés nagyon ritkán megy zökkenőmentesen. Ezt már írtam, mi az oka. Ezért senkitől sem kérek elnézést. Aki elfogadja, oké, aki nem az nem érdekel. Dorka ezzel a sokkal, amíg az apja haza nem jön - konkrétan nem tapasztalja azt, hogy apa velünk marad; és ha el is megy, hazajön minden nap - élni fog, majd helyrerázódik a kis fejében, hogy nem minden búcsú végleges vagy legalábbis nem búcsú olyan, mit apától (hosszú).

Sokszor felesel. Amin magamban nagyon nevetek, mert mindenre van kész válasza, emellett alapvetően haragszom érte. Ilyenkor csak vissza kell kérdeznem, hogy mit mondtál? - nyilván betűnként nyomatékosítva az arcába belemászva. Elismétli, hogy mit mondott, ha butaság, bocsánatot kér ... "az utolsó szó jogán" képes bevetni bármit.

Körülményes ... jaj, de még mennyire!! Ebben abszolút Krisz, mindig mondom neki, tudom, hogy nem szabadna. Amíg én 2 másodperc alatt megcsinálnám, ugyanaz fél óra Dorkának. Nyilván, más a fontossági sorrendünk. 

Nekem rohadtul nem fontos, hogy a pónik a tartóban hogyan helyezkednek el, mert amikor felemelem a zsákot úgyis összezuhan a sorrend. Dorkát megnyugtatja, hogy szépen, rendben eltette. Pakolásnál csak sorban, méghozzá növekvő sorrendben - vagy épp csökkenőben - szín, méret és név szerint. Ugyanez a helyzet a babaházzal. A kialakít szobákat, amiket ügyesen berendez használati célnak megfelelően. Összedönti játék végén azért, hogy egymás mellé rakhassa emeletenként sorba a bútorokat. 

Eleinte azt gondoltam, hogy meghibbant a gyerek. Nem hibbant meg ... szar beismerni: szimplán ezt látta. Nálam is élére van állítva minden, tisztaság van és igen, tud zavarni a kupi, de tudom azt is, hogy Dorka belátható időn belül összerakja - a belátható időn belülre már belekalkulálom a szín, méret, sorrendbe fektetett időt és energiát -.

Pár hete, mikor otthon voltunk, hazahozott egy csapat pónit magával - 40 darabot kb. -. Kirakta a nappali közepére a már meglévő 90 darabhoz, így annyi állat lett, hogy több sorban a konyhától a hálószobáig értek. Abbahagyta a pónizást, bement színezni. Eltelt egy óra - 2 adag linzert kisütöttem, közben segített szaggatni, sodorni -, szóltam Dorkának, hogy pakoljon össze a nappaliban. "Miiiiindjááááárt!" Eltelt negyed óra ... semmi. Ilyenkor már figyelem ... szóltam még egyszer - mert ugye én csak egyszer szólok -, hogy kipakolhatott az egész nappaliban 130 darab pónit. Maja egy órája vigyázállásban ül valahol a lakásban, mert nem meri Dorka pónijait fellökni, annyira vigyáz rájuk. Negyed órája kértem meg, hogy pakoljon össze, amennyiben 10 percen belül nincsenek a pónik a helyükön kidobom őket a kukába figyelmeztetés nélkül. 

Gondosan kicseréltem a szemeteszsákot, majd a 10 perc letelte után kivágtam a pónikat nagy csinnadratta közepette.

Dorka sírt, hogy gonosz vagyok, szegény pónik félnek ott ... mondom mindegyik a másiknak a barátja, tuti nem félnek, vannak vagy 130-an! Összecsomagoltam a pónikat és feltettem őket a magas polcra.

Ami felkerül a magas polcra, csak nagyon nehezen jön le onnan. Dorka magától elment gondolkozni, közben sürgött-forgott a szobájában, kijött egyszer popsi törlőért, visszafutott, majd kisvártatva megjelent a pici takaróval és kérte, hogy üljünk le a kanapéra és beszéljük meg. Megígérte, hogy legközelebb elpakolja a pónijait. Tudja, hogy nem fogadott szót, de cserébe szépen összepakolt a szobájában és popsi törlővel le is törölgetett. 

Nagyon megölelgettem, elmondtam neki, hogy nem akarok fájdalmat okozni sem neki, sem a póniknak. Álljunk vissza a régi rendszerre, ahol nem kell összeveszni, ahol megkönnyítjük egymás életét azzal, hogy okosak vagyunk mindketten, hiszen most nekünk kell ketten mindent megoldanunk közösen. Annak ellenére, hogy sokkal több dolgot megcsinál otthon, mint ami elvárható lenne és az érzelmi intelligenciája sokkal fejlettebb több felnőtt ismerősömnél; ezen felül a látogatások okán minden hónapban belekerülünk olyan helyzetben, olyan 3-4 órába, amikor felnőtteket meghazudtoló módon viselkedik.

Ő gyerek, nem kisfelnőtt. Az én gyerekem. Én vagyok a felnőtt és én tudom – elvileg - hogy neki mi a jó és neki szót kell fogadnia. "Jaaaaj anya, sokszor nehéz ám jónak lenni!!" - szokta mondani Dorka.

Vannak éves hisztik. Minden évben. Utoljára pont Győrkőc estéjén jött ki. Évente egy. Úgy kezelem, hogy nem veszek tudomást róla, megvárom, amíg elmúlik. Nem tudom kezelni igazából, mert alapvetően Dorka nem hisztis gyerek. Zsuzsival beszélgettünk arról, hogy meg voltak lepődve azon, ahogy kikelt magából Dorka. Abszolút igaza van. Bármennyire is fáradt némi kontrollnak kellene lennie, azt mondja. Ezzel nem értek egyet. Tudom, mi volt az előzménye és ha csöpp eszem lett volna, nem viszem ki este - Dorkának már éjjel -.

Én azt gondolom, hogy gyerek abszolút ok-okozat alapján működik, mindig van kiváltó inger, helyesebben 99%-ban biztosan van.

Sosincs csendben és mindig tevékenykedni kell. MINDIG! - de hát ilyen egy gyerek.

Dorka olyan gyerek, akinek minden el kell magyarázni és nem elégszik meg a nem szabaddal. Van olyan is, tudja, hogy nem lehet, de bepróbálkozik amikor úgy gondolja, hogy nem látom. Ezért büntetés jár. Pl. fürdésnél ugrok arra, hogyha a kád azon oldalán játszik, ami nem a fallal érintkezik. Félkör kádunk van, széles peremmel, lenne hely játszani és így nem folyna ki a víz a padlóra és a szőnyegre. Egyszer szólok érte - napi egyszer -, majd mikor kiléptem a fürdőből a konyhába és háttal vagyok szerinte újra kirakja a játékát a fürdőkád oldalához dafke. Ilyenkor visszafordulok elmagyarázom, hogy miért veszem el amit kirakott, majd magas polc. Volt, mikor péntekre nem volt játéka ... de ez az ő gondja. Direkt rosszat csinálok, a háta mögött ... ez nem megengedett ... és ezzel tisztában van.

Szeleburdi sokszor ... és vissza is értünk, az írásom elejére: "Ráadásul elég szeleburdi kisgyerek voltam ... " - és egyből átgondolom a dolgokat vele kapcsolatban.

Szeretem minden rezdülésemmel még ha sokszor kemény vagyok vele. Igyekszem következetes lenni mindenben, de már nem akarom ráerőszakolni magam. Vannak évente alkalmak, amik ezek alól kivételt képeznek, de már nem gondolja azt, hogy azután minden úgy lesz, tudja, hogy kivételes helyzet, de másnap visszaáll minden a régi kerékvágásba. El kell fogadnom, hogy ő más, mint én. Én pattanok egyből, energikus vagyok és egyszerre több szálat futtatok mindig. Dorka nagyon sokszor felveszi a ritmusomat, mert muszáj aranyomnak ... de alapvetően ő nem ilyen.