Összes oldalmegjelenítés

2014. augusztus 29., péntek

"Köszönöm, hogy vigyáztál rám!"

"Köszönöm, hogy vigyáztál rám!" - búcsúzott el ma Dorka Orsi nénitől, délután pedig a bölcsődés éveitől.

Ha az a nagyon pityergős fajta lennék, elsírtam volna magam, annyira aranyos volt Dorka, Orsi nénin is látszott a meghatottság. Dorkától kapott egy kis díszes kaspós virágot - Ilka néni is ugyanezt kapja -, egy pónis rajzot, amit Dorka maga készített. A másik csoport nevelői kaptak csokit és persze Éva néni is, a dadus.
Fura lesz. 
Mindenképp egy nagy változás előtt állunk, egy új, nagyon jó dolog előtt. 
Egyik szemem sír, a másik nevet. 
Sír, mert Dorka szeretett bölcsődébe járni. Sír, mert a pici babámból tényleg "nagykislány" lett és visszavonhatatlanul 3 éves lesz október 3-án. Amíg a bölcsődéhez kapcsoltam, addig pici volt, ha már ovis, nagy lesz - hülye anya, így gondolkozik. Sír, mert sokszor nehezen élem meg a változást vagy inkább a bizonytalanságot, ami most ezzel jár. Másik busszal megyünk, másik utcákban fogunk járni és közben Dorka csak nő és nődögél.
Nevet, mert olyan jó lesz. Nevet, mert új kis pajtások, új emberekkel ismerkedünk meg. Új programokon veszünk részt. Nevet, mert már most tegezem a nálam jóval idősebb óvó nénit,  míg a bölcsődében magáztam a nálam jóval fiatalabb Orsi nénit! Nevet, mert még önállóbb, még okosabb lesz Dorka ... és persze azért is nevet, mert végre felnő.
Fura kettősség ez, de mégis olyan jó lenne mininek, de alig várom, hogy nőjön!

Nagy felfordulásban leszünk jövő héttől. Dorkának 2 napja lesz a beszokni az óvodába ... így tervezem ... Dorka meg végez. 
Szerdától ugyanis jönnek a festők és nekiesnek a lakásnak. Tegnap a kazántisztításon estünk túl, búcsú ajándék vásárláson, über-brutál meló napon, aminek a végét még fél 3-kor nem láttam, így majdnem 4 óra volt, mire Dorkáért úgy estem a bölcsibe. Ezután Maja séta, gyerek játék, takarítás a kazántisztítás után és vacsora főzés. Emellett pakolok, pakolok és pakolok még mindig van mit pakolni. 
Hétfőn és kedden Dorkát én viszem óvodában. Szerdán még nem tudom, de akkor már jó lenne, ha ott aludna délben. Szerda, csütörtökön a győri nagyszülőknél fog aludni este elvileg. Akárhogy is próbálom szervezni a dolgot, nem tudok egyszerre 2 helyen lenni és nem tudom egyedül megoldani a jövő hetet főleg úgy, hogy a festők akkor kezdenek reggel, mire nekünk oviba kell menni és akkor végeznek, hogy már késő elindulni a gyerekért a város másik végébe. Úgyhogy magamhoz képest nagyon furcsa dolgot csináltam: segítséget kértem. Anyám most vizitündér-képzőbe jár - értsd: vizes gyógytornára - minden nap, így nem tudja elvinni a gyereket haza, másrészt mégsem lenne ildomos 2 beszoktatós nap után 3 napra kivenni a gyereket az óvodából.
Ha most nem festetek ki/újíttatok fel, akkor csak októberben lenne rá lehetőség, ezt nem akarom. Túl késő. Közben egy nagyon jó ismerősöm hazajön külföldről, vele is találkozom mindenképp, mert megy vissza ... szóval jól belehúzunk és szégyenszemre Miáékhoz nem jutunk el, pedig nagyon készültünk.
Amúgy lelkiismeret-furdalásom van: a bölcsi kezdésnél is rezgett a léc - időbeosztás-ügyileg - a munka miatt. Most az óvoda kezdésnél ott is leszek meg nem is. Nem akarom, hogy rossz élménye legyen. Milyen anyja van, hogy még ezt sem képes megoldani rendesen szabadság felhasználásával például.
Aztán tegnap Krisszel történt telefonbeszélgetés kapcsán megnyugodtam: nem vagyok én annyira szar anya, csak ennyit tudok megoldani ebben a helyzetben kvázi egyedül vagy segítséggel, de ebből igyekszem a maximumot kihozni. Így még festés és pakolás után késő délutánonként el tudok bicajjal ugrani - 20 km oda-vissza - Dorkához egy puszira vagy akár le is tudom rakni aludni.
A legfontosabb: újra egészségesek vagyunk! 

7 megjegyzés:

  1. Ne viccelj! Szuper anya vagy és sokan megirigyelhetnék az erődet, kitartásodat. Le a kalappal előtted! Dorka pedig ügyes kiscsaj, biztosan jól kezeli majd az ovikezdést is.
    (Evelin)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaaj Evelin! Köszönöm szépen! nagyon aranyos vagy! :)
      Egy dologban bízom, ahogy írtad: "Dorka pedig ügyes kiscsaj, biztosan jól kezeli majd az ovikezdést is"

      Törlés
    2. Csak írom a tényeket, mikor így elfelejtenéd. :)
      Várom a folytatást, de biztos vagyok benne, hogy jókat fogsz írni. Megható lett az első napos bejegyzésed.

      Törlés
  2. Amikor ilyen Dorka-féle mondatokat kap egy nevelő, óvónéni, tanárnéni, akkor azért irigylem őket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenkor én is, egyébként kizártnak tartom, hogy én ezt tudnám csinálni :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Olyan kis okos ilyenkor :) tegnap olvastam az írásod az óvoda kezdésről és mintha csak én írtam volna :) olyan szép gondolatokat fogalmaztál meg! :)

      Törlés