Összes oldalmegjelenítés

2014. november 13., csütörtök

Szóval itt tartok most. Ismét. Majdnem 31 évesen, egyedül egy gyerekkel

Igazából kívülről most is minden oké, csak belül nem..
Dorka úgy tűnik kiegyensúlyozott, belejöttünk a napirendbe. 
Belejött, hogy oviba járunk, hogy ott marad, ő ott dolgozik, szépen halad a napja, délután megyek érte. 5 óra körül hazaérünk, főzök, addig ő játszik, eszünk, közös játék, tej/kakaó, fél 7-kor fürdés, majd fekvés, esti mese, alvás és reggel 6-kor újra indul a nap. Szerda esténként a győri nagyszülőknél alszik, aznap késő estig suliban vagyok. Ilyenkor szoktam rendbe vágni a lakást, kimosni, vasalni stb.
Sokszor éreztem, hogy fáradt vagyok; ám azt gondolom, hogy aki végigolvassa az előző bejegyzést ezen nem is lehet csodálkozni. Sokszor csak 3 óra alvások teltek el két nap között és a lakásfelújítás okán nem maradtam otthon - festést kivéve -, dolgoztam mellette, gyerek, háztartás és közben érkezett meg Peti is, akivel nem kis erőfeszítést vállaltam magamra.
Sokszor éreztem, hogy fáj a bal karom, zsibbad, hónaljból sugárzik végig a karomon, azt gondoltam meghúztam magam.
Sokszor éreztem, hogy a bal mellemnél oldalt van egy kis csomó, ha rendes melltartó van rajtam, mire hazaérünk 5 körül belilul a folt felett és fáj az egész mellem tőle, onnan jött a borogatás, a sportmelltartó vagy az alakformáló trikó, ami ebben az esetben a leszorítást szolgálta a felső testemen.
Aztán elhúzkodtak orvoshoz, mert a bal kezem alig bírom felemelni és sokszor magas a testhőm is.
Háziorvos 1 órán keresztül nyomkodott, húzkodott, vizsgált, kérdéseket tett fel jobbról-balról, családi anamnézis, a másfél évvel ezelőtti daganatos műtétről stb. arról kérte az egy éves kontroll papírokat és ekkor jöttem rá, hogy elfelejtettem visszamenni ellenőrzésre. Helyesebben nem felejtettem el, csak halogattam mindig.
Előzetesen a következőt állapította meg:
"Bal hónaljban és a bal mell középső fundusán cysta/daganat tapintható ki egyértelműen, kérem sürgős UH vizsgálatát fent nevezett személynek" - ez vagyok én.
Egyből jött a megnyugtatás, hogy nagyon nagy valószínűséggel jóindulatúról van szó, hiszen, ami rossz indulatú, az nem fáj. Nekiállt lelkifröccsöt adni, mondtam neki, hogy nyugi, nem kell én rendben vagyok, tudom, hogy nem vagyok beteg, itt a gyerekem, akit fel kell nevelnem.
November 26-ra, 16 órára tudtak lekérni időpontot UH, mert mammográfiára nem engedtek a korom miatt. Közben vérvétel, majd ezekkel az eredményekkel kell 26-án fél 6-ra mennem a sebészetre, ahol megmondják hogyan tovább.
Akart adni egy kiváló természetgyógyász-nevet, de mondtam, hogy nem kell, nekem megvan a legjobb, Éva személyében, adott egy csomó papírt, ami daganatos dolgokkal kapcsolatos, azt kidobtam kifele jövet a kukába.
Olyan hülye helyzet alakult ki ott bent a vizsgálóban ... vizsgált, aztán elkomorodott, mondta, hogy nagy valószínűséggel jóindulatú, közben pörög az asszisztenssel a lelkifröccsön, prospektusokat dugdos a kezemben, sajnálattal néz rám, természetgyógyászt javasol én meg tök értetlenül jövök kifele az ajtón?????!!!!!
Nem kesergek még véletlenül sem, Dorka előtt pláne nem! Krisznek el sem mondom.
Anyám tudja, nyilván rá bármikor számíthatok ... és tudjátok ti, akik olvastok.
Szóval itt tartok most. Ismét. Majdnem 31 évesen, egyedül egy gyerekkel.

11 megjegyzés:

  1. Eddig is csodáltalak az erőd és a talpraesettséged miatt, de most aztán le a kalappal, de tényleg. Kívánom, hogy minden rendben legyen, én gondolni fogok rád 26-án. Egyébként biztos, hogy nem mondta volna a doki, hogy jóindulatú, ha nem lenne igaz. Szerencsére a legutóbbi ilyen helyzetedkor is minden jól sült el. Most is így kell lennie. :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj Liz, várom a jó híreket nagyon!Szorítok, ölelés!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon szorítok érted Liz, eddig csak egy ilyen erős nőt ismertem, mint te, és ezt tényleg nem nyalizásból, így ismeretlen ismerőként is bátran kijelenthetem.
    Nem lesz baj, ahogy írtad is, nem lehet baj!
    Evelin

    VálaszTörlés
  4. Uh, Liz, "aztamindenit". Ez volt az első gondolatom, amikor végigolvastam a bejegyzésed. Nem hiszem el, hogy megint van valami, azt hittem most már csak jó jöhet nálatok. Olyan nagyon régóta olvaslak, szeretem nagyon az írásaidat, annyira megérdemelnétek a nyugit végre. Én nagyon drukkolok! Apropó! Esetleg privátba nincs valahova hamarabb uh időpont?

    VálaszTörlés
  5. Aliz szorítok neked!!! Erős vagy!!! Tudom, hogy nem fog vigaszalni amit most leírok, de én 33 vagyok és pár éve nekem is volt hasonlóm. Engem elküldtek mammográfiára és uh-ztak is. azátn mintát vettek a csomóból és hál istennek semmi gond. Nekem is fájt és nekem is azt mondta a doki, hogy ami fáj az ált. nem rosszindulatú. Hajrá!

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok! nagyon aranyosak vagytok! Nem lesz baj! TUDOM!

    VálaszTörlés
  7. régi zug olvasod vagyok , fantasztikus hogy milyen erős csajszi vagy , nem lesz semmi baj .

    szia Mariann

    VálaszTörlés
  8. MInden rendben lesz holnap, gondolunk rád és írj, ha lesz eredmény! Nővéremnek hasonló volt, neki mindkét mellében találtak több csomót, de az uh után megnyugtatták, hogy zsírcsomók, aggodalomra nincs ok! Nálad sem lehet baj!!!

    VálaszTörlés
  9. Szorítottam nagyon! Remélem minden rendben!!!! Jelenktezz!

    VálaszTörlés