Összes oldalmegjelenítés

2013. augusztus 9., péntek

A szobatisztulás rögös útja, ami nálunk szarheggyel van kikövezve

Júlis 28 - vasárnap lesz 3 hete - a lánykám fogta magát, levette a pelusát, kihozta a bilit a nappali közepére, letette az asztal elé, belepisilt, kivett egy zsepit a helyéről, megtörölte magát, szólt, hogy "pisi", persze visongva, nagy örömben, mi kész katarzisban, tűzijátékkal, konfettivel és nagy áldással dícsértük össze-vissza, szerintem a fél megye azt hallgatta, hogy az Edvy Dorka pisilt, egyedül, ügyesen. Az elmúlt 3 hétben még úgy sem pisilt be, ha egy órát utaztunk. Szól, ha lesz pisi, megállunk, kiszállunk, dolgát elvégzi és minden megy tovább. A buszt is bugyiban űzzük hazáig: egy óra, 47,7 fok például szerdán. Strandon kijön a tóból, elmegy egy füves részre és pisil. Az éjszakái bizonytalanok. Hol napokig száraz fenékkel veszem ki, hol egymás után kétszer pisis a pelus. A nappali alvások pelus nélül mennek, ha otthon vagyunk. Megállapítottam, hogy frankó, ez tényleg úgy működik, hogy a gyerek gondol egyet, elhagyja a pelust ... pár nap és szobatiszta ... már teljesen beleéltem magam, aztán jöttek a nehézségek. A kakilás az elmúlt egy hétben kínszenvedés, pedig olyan ügyesen ment neki eddig. Vasárnap strand előtt szokásos wc-zés - mert már megy wc-re, sőt azóta egyszer bele is esett egyszer fejjel, de nem volt gond. Az járt a fejembe - miközben visítottam a röhögéstől -, ha nyomnék rá egy kis sampont és rátolnám a lehúzó kart, meglenne a hajmosás "túinvan", aztán annyira tetszett neki is épp, hogy nem kacsázott a toalettbe. Utána nem győztem sikálni a gyereket - szóval vissza a tóra indulás előtti dologrendezésre, akkor, ott csak pisi volt. Tolt, de nem jött nagydolog, leszállt a wc-ről és ahogy kijött a konyhába, egy ezredmilliméternyi pötty kipottyant, leesett a konyhakőre és Dorka rálépett. Lemostama lábát, feltakarítottam, megbeszéltük, hogy semmi gond, bárkivel előfordulhat, ügyes volt, hogy wc-be pisilt stb ... de ott már Krisszel észrevettük, hogy valami történt Dorka fejében ... Aztán kiokoskodtam, hogy tuti a kukorica okoz fennakadást, az a két cső, amit az Ikrényi strandon tolt be, ezért nem jött semmi. Hétfőn már babáknak való hashajtót adtam neki, mert kínlódott. Sírt, verte a víz, hisztizett, visszatartotta. Először semmi, majd rátoltam még egy kicsi adagot, gondoltam, na ezt tartst vissza ... persze nem tudta szegényem. Kijött kis túlzással a két cső kukorica egyben. Nagyon sírt, de látszott rajta a megkönnyebbülés. Nagyon sajnáltam. Azóta napi milliószor "pisi-pisi-pisi" amivel már az őrületbe kerget. Szorítja, markolja a punciját, nyilván kakira gondol, mert ha pisi lesz, szó nélkül ráül a bilire, vagy szól, hogy menjünk a "bécére" - wécére -. Szerdán megfordult a fejemben és mondtam Kriszne, hogy ha nem a sajátom lenne már "főőőőrúgtam" volna, annyira idegörlő a helyzet a 40 fokos hőséggel egyetemben. Az, hogy nem tudok neki segíteni, hogy nem tudom megértetni vele, hogy a kaki az nem "naaaaba", ami azt hiszem - nagy bajt - jelent és fingom sincs, hol hallotta ezt vagy honnan vette. Pisi oké, kaki nagyon nem oké. Már megpróbáltam azt is, hogy pelust adok rá kakiláskor, de ugyanúgy kínlódik vele. Most ott tartunk, hogy amíg nincs meg a kakilás, nem megyünk le játszani, mert ugyanezt az őrületet csinálja társaságban is. Lehasal, úgy helyezkedik, hogy vissza tudja tartani. Vakarja a fejét állandóan - ami az izzadságtól már egy merő seb, kaptunk hintőport is dokitól, ami segít szárítani a sebet -, izzad, bepörgeti magát. Baromi nagy stresszhatás alatt van, én értem, megértem, de már nem tudom hogy segítsek neki. Azt is megpróbáltam, hogy visszaadtam a pelust rá, ráér a szobatisztulásra, de már ciki a pelus, bugyi kell neki. A pelust nem viseli meg magán. Doki azt mondja túl lesz rajta ... na jó, de addig olyan látványosan szenved és fáj, hogy a mindig mosolygós, vidám Vidorka kínlódik és alig-alig jókedvű. Pisil szépen, bárhol, bármilyen wc-be, földre, fűre, akárhova. Azt hiszem ott volt a legnagyobb gebasz, hogy amikor a kakilás is biztossá vált volna, jött ez a hülye szorulás ... a földre pottyantással együtt. Ha bárkinek van tanácsa, tapasztalata vagy akármi, nagyon szívesen veszem!!!!!

2013. augusztus 8., csütörtök

Anyai repetíció

Napra pontosan egy hónappal ezelőttre nyúlik vissza történetem. Jún. 9.: Dorkával sétálás közben nagy fájdalom nyilal a hasamba, majd hatalmasra puffadok. Alig várom, hogy hazaérjek. Vettem be Espumisant, görcsoldót, Dorka ment aludni, vele együtt én is, majd a délutánt kihúztuk valahogy, esti szeánsz, elcsendesedik a ház, lefekszem én is. Jún. 10.: Éjjel 1 órakor olyan iszonyat görcsre ébredek. Ver a víz, a hálóból a nappali közepéig - 3 lépés - 40 perc alatt érek ki négykéz láb. Muszáj a wc-ig eljutni, nagyon kell kakilnom. Végre elértem a célt, de nem megy semmi, csak baromi erős tolási kényszer van bennem. Totális kitolási kényszer ... mint szüléskor. Ezzel elszarakodtam reggelig, majd 6-kor visszamásztam a hálóba, Krisz elvitte Dorkát a győri nagyszülőkhöz, én fél 8-kor hívtam az orvost, hogy olyan szorulásom van, hogy meghalok. Nospat javasolt egy Cataflammal. Bevettem, egy óra múlva a háziorvosnál voltunk, aki 2 egység nospa szurit tolt a fenekembe. Beutalót adott a sürgősségire akkut hassal vagy az előző nőgyógyos műtét maradványgyulladásával kapcsolatban. Fél 10-kor - ennek fontos szerepe lesz - 3 korty vizet ittam fél szál cigihez. Beértünk a sürgősségire. Szóltam, hogy van magándokim, ha nőgyógyászos gond lenne, ezt gyorsan ki kéne zárni ... viszont ő negyed 12-ig van, indul Izraelbe és csak csütörtökön lesz újra. Azt mondták, tuti nem nőgyógyászos dologról van szó, nyugodtan várjak. A nospa elkezdett kimenni, újra derékszögbe görbülve ücsörögtem, ácsorogtam, kapacskodtam, majd 11 óra után 20 perccel szóltak, hogy fussak már el a nőgyógyra egy UH-ra. Elküldem mindenkit a kurva anyjába, hogy a dokim most ment el ... Egy óra alatt átértünk a rendelésre. Ott jobbra-ballra küldözgettek, majd bementem az UH-ra, ahol a doki úgy belém baszta a vizsgálófejet, görcsösség közepette és még ő volt felháborodva ... a következő mondat találta elhagyni a számat halál nyugodtan: "amennyiben nem vesz vissza a stílusából, a hangnemből és a durvaságából úgy baszom pofán, hogy a nyitott ajtó éle adja a másikat. Itt fekszem magával szemben totál kiszolgáltatottan, fájdalmakkal és igaz, hogy van magándokim, de fizetem a kibaszott TB-t 15 éve és ugyanolyan jogom vana a vizsgálathoz, mintha doki nélkül lennék. Mégis mit képzel magáról???!!! Nem viccből vagyok itt és a 21 hónapos gyerekem vár odahaza és kibaszottul nem ért semmit." A szonográfus nőnek az álla a földet súrolta a dokiéval együtt. Legnagyobb meglepetésemre elnézést kért, onnantól kezdve nagyon normális volt. Megállapították, hogy a műtét nem volt sikeres teljesen. A daganat egy része bent maradt és valami folyadékot is látnak a méhben. Felküldtek az osztályra, kaptam újabb szurit - oxitocint mint szüléskor -, úja megvizsgáltak, majd szóltak, hogy akkor megmutatnák a helyem, fáradjak velük. Hát én biztos be nem fekszem. Gyerek nincs elrendezve, szerencsételn lóg a levegőben, ahol van, ott nem oké napokra, szóval hazamegyek, rendezkedem, egy óra múlva itt vagyok újra. Elrohantunk elköszönni a gyerektől, totál bújós volt, nem értette, mégis valamit megérzett. Anyósom szerint onnantól kezdve egy szót sem szólt, anya is azt mondta nagyon visszafogott volt és összehányta magát az autóban. Ilyet még sohasem csinált. Ugyanis az történt, hogy gyerekmustra után hazarobogtunk, összepakoltam Dorka cuccait, az enyémet, Krisz visszavitt a kórházba, majd elment bevásárolni, este Dorkát levitte anyámékhoz én akkor nyugodtam meg, amikor jött a telefon, Dorka lerakva. Vissza a délutánhoz: visszamentünk a kórházba. Szóltak, hogy várjak az ágyamra pár percet, amiből több mint egy óra lett, ekkor - azt hittem - már nagyon görcsölt a hasam, nyilván hatott az oxitocin. Ugyanis a protokoll eljárás a következő: ilyen esetekben orvos és magánorvos függvényében nyilvánvalóan. Oxitocin injekcióval méhtevékenységet idéznek elő szült nőknél, ezt nevezték ők méhszájtágítónak, majd ha megnyílt, ez a trutyi távozik magától, ha nem, akkor műtéti úton eltávolítjá. Vizsgálat során szóltak előre, hogy a méhszájam olyan, mintha terhes se lettem volna soha, nemhogy szültem volna, jobb lenne a műtét egyből, mert a protokoll eljárással nem lesz hatékony. Mit ittam? Mit ettem? Mondom több mint egy napja nem ettem és fél 10-kor ittam utoljára 3 korty vizet. Ekkor délután 4 volt. Áááá, akkor nem lehet műteni, mert hányni fogok, nehezebben altatható stb ... hát gondoltam, hogy ez a görcs még viselhető, nem lesz ebből gond. Megkaptam az ágyam, őrült szobatárs kíséretében, majd jött Gabika, akinek kivették azóta az egész méhét. Az őrültet -szó szerint- elvittél fél 6-kor megműteni - vetélés befejezés -, ő délben ebédelt stb ... ha őt megműtik úgy, hogy evett-ivott, engem miért nem ... nem értem. Újra megvizsgáltak, majd nyugodtan visszafekszem egy cigi után Gabikával, jön a nővérke, hogy ezt a zacsit most beköti. Oxitocin ... mit mondjak ... ültem, álltam, sétáltam, sehogysem volt jó, fájt nagyon. Lement a folyadék a zacsiból, este fél 8-kor jött a következő. Ezzel kimentem a redvás összeszart, összevérzett fürdőbe és a padlón guggolva-térdelve kínlódtam, miközben úgy sírtam, mint egy óvodás ... ez kurvára fájt, csillagokat láttam szó szerint. Jött a nővér, szólt, hogy aludjak, mondom kérnék valami görcsoldót, majd jót nevetve megállapította, hogy "aranyoska nem gondolja, hogy görcsoldót fogok adni az oxitocinra, hiszen pont a görcs kell, így van méhtevékenység" ... "aranyoska ám a kurva nénikéd ... " Hajnali fél 5-kor sikerült elbólintanom, majd 5-kor se szó, se beszéd, se ébresztés se egy kapd be vagy semmi ... belebasznak a seggembe egy injekciót, majd még egyet. Megrántva megfordít, majd a kezembe is szúrást érzek, vért vettek, mindezt egy szó nélkül ... elüvöltettem magam, mégis mit képzel itt mindenki, hogy nem tudják emberszámba venni a beteget, nem jókedvemből vagyik itt, mi az, hogy tájékoztatás nélkül úgy basznak seggbe, hogy egy kibaszott szót nem, mond senki. Úgy feljelentek itt mindenkit, hogy leég a hajuk. A kurva életbe!!!" Teli totkból teljes hangerővel. Majd a szobatársak és a szomszéd asszonyságok is átjöttek és szóltak, hogy velük, is hasonló történt. Ez volt az éjszakás műszak ... A kezem a vérvételtől a csuklótmól a könyökömig véraláfutás lett. Igaz, hogy sajnálkoztak stb ... jelentettem az egészet osztályvezetőnek. Soha nem csináltam még ilyet és nem azért tettem, mert én vagyok a "mittoménki", hanem mert brutál buta módon bántak a betegekkel. Nyilván semmi jelentősége és vonzata nem lesz, legalább azt elértem, hogy utána képesek voltak emberszámba venni minket. Ekkor már órák óta június 11-e volt. Reggel 8-kor vizit. Megérkezett a dokim. Nagy vita a folyosón. Miért csinálták ezzel a kislánnyal ezt? Miért nem műtötték meg, amikor evidens volt, hogy a tágító nem használ. Itt már vágtam, hogy rólam van szó. Leküldtek UH-ra, megnézték változozz-e a helyzet, persze minden ugyanolyan. Visszaérkezésemkor 3 gyógyszert, közöttük a vérzékenységre adott bogyó. Fut a nővérke, hogy ezt azonnal vegyem be 3 korty vízzel. MI VAN????!!!!! Most lehet inni 3 korty vizet, tegnap erre hivatkozva nem nyúltak hozzám? Igazából kisebb sokkott kaptam, húgom szavaival élve "erőssssssen idegállapotban voltam". Csak a a vérzéscsillapítót vettem be, mást nem. Nem volt fél 9 - vizit, UH, bogyóbevétel 8 órától kezdve stb ... -, amikor berobog a műtősfiú - hát ilyen kerek feneket ritkán lát az ember lánya, hozzá kidolgozott test, napbarnított arc, hófehér fog ... Biztos voltam benne, hogy engem még nem műthetnek, hiszen fél óra sem telt a vizit óta és se előkészítés, a vérzéscsillapító bogyó egy óra hatóidős ... aztán szólt, hogy a tűzrőlpattant menyecske dobja le a bugyiját és a pizsijét és megyünk a műtőbe. Köpni-nyelni nem tudtam, viszont megjegyeztem, ha nem ebben a helyzetben lennék, nem a műtét okán tolnám le a bugyim. Szóval felfeküdtem a tolikocsira, majd kérdezték, hogy műtős sapka, műtős ruha hol van? Fingom sincs, még a műtétről sem szóltak. A beleegyező nyilatkozatot a műtőbe menetközben írtam alá és a srác a folyosón öltöztetett fel, miközben tolta a kocsit a műtőbe. Nagyon diszkréten, tényleg nagyon rendes volt ... és baromi finom keze. Karszalagot is kutyafuttába kötötték rám, majd jött a szokásos cucc ... visítva röhögtem ismét, kérdezték, hogy a refrén mehet-e ismét, nálam ekkor megtörtént a filmszakadás. 20 perc alatt végeztek, deréktól térdig vérben úsztam ébredéskor, viszont jól altatott a dokim ismét. Nem voltam rosszul, sőt marha jól éreztem magam közben. Másfél óra után kimentem lezuhanyozni, majd összapakoltam, felöltöztem és szóltam, hogy akkor én most hazamennék. Persze visszafeküdtem, maradtam még egy napot és pénteken délelőtt engedtek ki. Hihetetlen normálisan, emberien, jókedvűen és pozitívan bántak velünk, a 303-as szobával. Elvileg minden jól sikerült, szövettani eredmény 6 hét múlva. Kaptam egy csomó bogyót, 3 hét alatt sikerült magam összeszedni, az első hetet nem kívánom senkinek. Közben otthon is voltam, anyáék segítettek sokat. Majd visszajöttünk, most a héten már dolgoztam is. Kedden megyek dokihoz újra ... ismét görcsölök, de már remélem amiatt, hogy menstruálni fogok ... ugyanis az fél éve kimaradt ...

2013. augusztus 1., csütörtök

Parsoros eletjel

Ismet csak telefonrol megy... Roviden: Elunk, Dorka nappali szobatisztasaga kipipalva. Ugyesen hasznalja teljesen egyedul a bilit, segitseggel a wc-t. Jovo heten jovok az ujabb anyamutet tortenetevel, Dorka fejlodesevel es minden massal. :-)

2013. július 9., kedd

Álmomban már láttam ...

Vasarnap nagyon nehezen aludtam el, majd fél kettőkor megriadtam. Vert a víz, a torkomban gombóc volt ... sírtam. Gyorsan rájöttem, hogy csak egy buta álom volt. Dorkával a gyereksebészeten vagyunk egy kórteremben. Egyik kezében infúzió, a másikkal fogja az én kezem, néz a szemembe bágyadt szemekkel. Nyílik a kórterem ajtaja, a műtős fiú szól, hogy viszik Dorkát. Átrakják a másik ágyra, látom a szemében a félelmet, mert nem értette meg, hiába mondtam neki, hogy mi fog következni, azt hitte mellette leszek végig. Nekiáll sírni, engem követel, nagyon megijedt, fogom a kezét a haladó tolikocsi mellett. Betolják a műtőbe, engem nem engednek tovább ... hallom, hogy engem akar, hogy sír, majd egyszer csak csend ... majd egy óra múlva hozzák ki, bekötözve a mellkasa, alszik, el van fehéredve és totál kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Ekkor riadtam fel. Hétfő, gyereksebészeti ambulancia: baromi hiper-szuperül megcsinálták, gyerekfelügyelővel, játszóházzal. Igaz senkinek fingja sincs mi hol található. Beutalóval jöttünk. Nagyon aranyos, nagyon keves mindenki. Megvizsgálják Dorkát, majd közlik, hogy szeptember 20-án megoperálják, ugyanis a mellkasán lévő zsírcsomónak hitt mugli sérv, amin valóban van egy kis zsírréteg, ám ez a sérv egy lyukat csinált magának s mivel két szervet a szívet és a tüdőt érintheti, kiveszik. Bent maradhatok vele ... elmondták előtte nap egész napos kivizsgálásokra kell menni, majd másnap reggel éhgyomorra műtét. Most elvittem újra természetgyógyászhoz ... nagyon bízom benne, hogy elkerüljük a műtétet ... nem akarom ... nem akarom ... Befolyásolja a bölcsi kezdést ... szeptember elejével kezdené a beszoktatási időszakot, ha természetgyógyász nem tud segíteni ... így nem tudom vinni, hiszen ha bármi betegséget elkap, nem műtik meg. Úgyhogy csúszik október közepére a történet, így ő lesz az új lány. Az a szomorú az egészben, hogy egy kicsit fellélegezhetne az ember/család ... de újra van mit megoldani. Olyan jó lenne egy kis nyugalom. ... és a tököm kivan az álmaimmal ... már többször megfogadtam, hogy többet nem alszom.

2013. július 5., péntek

Édes kis semmiségek

Dorka mindent mond. Utánunk, magától, játékból, méregből ... bárhogy.
Hétfő óta többször előfordult, hogy jelzős szerkezetet is használt, bár igaz fordítva: kimentünk fél 5 után játszani az udvarra, amikor kiértünk az ajtón mondta, hogy "náp, meleg" és közen simogatja szőke fürtjeit.
Aztán olyan is van - amin szakad az egész baráti társaság - hogy öten álljuk körbe, ő nagy elánnal kézzel-lábbal próbálja mutogatni, miközben mint a papagáj ismétli az adott szót ... és nekünk fingunk sincs mit szeretne. Vannak azonos hangzású szavak, mint a "páci"- maci és a "paci", ami a "nóóó", vagyis a ló.
Közben meg annyira édes, ahogy próbálja magát megértetni.
Tegnap konkrétan le"butá"zta barátnőmet, mert nem vágta, hogy a "kááá taktorrrr" az a kanalas traktor és a "kányon" a kamion, ami mindegy, hogy milyen színű, az sárga és amikor szólt neki, hogy "ninni kérge" nem kapta meg a szépen kért innivalót.

Apa kérdezi tőlem : "Manóm öntsek inni?"
Dorka automatikusan válaszol, miközben órák óta sütök-főzök meló után: "Nem-nem-nem" "Anya aszk" "tutta"- anya alszik, lusta-. Látszik, hogy konkrét, határozott véleménye van mindenről és mindeniről.

Minden Vanda nevű kislány "Panna".
Halász Judit Panda dalát milliószor megnéztük már és kívülről fújja az ismétléseket, persze nem jó sorrendben, de olyan édesen kiabálja, hogy "Panna" és mondja, hogy "néni" énekelte.

Önimádó ... egyértelmű. Minden nap meg kell nézni a róla készült fotókat és videókat, többször, egymás után, mindegyiknél mondja, hogy Dorka mit csinál: "jajzol" - rajzol, "áccik" - játszik, "ihen" - pihen stb ...

A leges-legnagyobb királyság szerinte ebben az életben a következő videó:
Ugyanebben a formában van a telefonom és mikor meglátja a kezdő képet már örül. :)
Miközben megy a film, mopndja, hogy "baba hinta-panta", amikor táncolnak, akkor "táci-táci néni Páti", elefáninál tülköl, amikor autót lát, mondja, hogy "átó" és berreg hozzá, amikor a fiú bemegy az anyukájához a kórházba és meghal az édesanyja, Dorka mindig megsimogatja az arcom, megpuszilja a kezem ... minden alkalommal a sírás kerülget és mondja, hogy a néni "aggyal" - angyal és a "tappa" - tappancs - vagyis a tappancsa látszik az angyalnak, aki felmegy ... olyan aranyos kis következtetései vannak, sokszor szakadok rajta.
Repülős napokon voltunk voltunk múlt hétvégén. Dorka édesen megállapította a levegőben szálló és a földön álló repülők/vitorlázók/helikopterekre vonatkoztatva, hogy ami  "a ébbe" - az 'égben' van, az a "jepcsi" - repcsi, ami a "fődön, az a botor" - földön ... motor.
Amikor szállt fel a repülő és azon a határon volt, hogy még a földhöz közel, de már felszállóban, Dorka édesen totózott: "jepcsi, botor, jepcsi, botor" - na, hát ez a köztes állapot volt, amikor bajban érezte magát ... amit nem tudott eldönteni, de megoldotta. Amikor magasabban volt, repülő, amikor alacsonyabban motor.
Visítva röhögtünk Krisszel.
Aztán volt olyan is, hogy mamák nevét tanultuk délután, hazajött Krisz, újságolom, hogy milyen ügyesen mondja a gyerek, hogy Rózsi "mámi", Dorka, mondja szépen: "Józsi mámi" ... Krisz egyből térdelt a röhögéstől, majd szólt neki, hogy ezt így nem érti. Dorka kézzel-lábbal a legkomolyabb arccal nekiállt magyarázni, Krisz továbbra is nevet, majd Dorka fog egy szál rózsát a vázából és mutatja, hogy "Józsi", "nem éjteee?"

Aztán egy kicsit sem vicces történet:
Kedden Nemzeti Dohányboltban voltunk, ahonnan kiraktak minket ordenálé módon.
Az elvet magát értem: gyerek/kiskorú nem mehet be az üzletbe. Egyet is értek vele.
Nem tudtam ... komolyan ennyire tudatlan voltam. A másik, hogy biztosra veheti mindenki, hogy az estek 99,9999999999999999999999999%-ában tuti cigiért megyek be, de most nem ez volt a cél, hanem egy kis üveg ásványvizet akartam venni magunknak, miután leszálltunk a 40 fokos buszról.
Üvöltve raktak ki gyerekkel együtt, hogy mennyire buta vagyok, hogy nem tudom az előírásokat. Menjek be egyedül, a gyereket hagyjam kint ... Köpni-nyelni nem tudtam, hirtelen elszégyeltem magam ... aztán persze a sarkamra álltam és megkérdeztem, hogy honnan veszi, hogy dohányárut akarok vásárolni, nyilván onnan, hogy egy dohánybolt ... majd feltettem a bűvös kérdést, hogy akkor mi a faszt keres Kubu, Jana és gyerekújság a polcon több sorban??!! ... Illetve hogy a picsába hagyjam kint 2 buszforduló és egy forgalmas út melletti üzletben a gyereket?!

Örüljünk, hogy egészség van, gyerek van, akinek 4 foga jön és minden délután 39.2 a láza, de ezen kívül nincs vele baj ... gyakoroljuk a hogyan fogadunk szót anyának, apának kérdéskört és hogyan ront el a mama ...

2013. június 27., csütörtök

Anya

Csak, hogy legyen valami jó hír is:
Rákszűrés eredménye tökéletes a helyzethez képest. P2-es lett a cytológiám, ami az elmúlt hónapokhoz képest csúcsszuper.
Elmúlt a hányás, a durva hajhullás, a leadott 11 kilóból - egy hónap kábé - visszajött 7 kiló, dolgozom újra, de csak fél üzemmódban, újra van pisi visszatartás, vérzés, ecsetelés, lábszáron folyó lila-kék árnyalatú trutyi nélküli élet
Tanulság volt ez minden szempontból.
Ott a műtőasztalon, altatás előtt megfogalmaztam magamban: "sokmindent másként csinálnék" - aztán, amikor már nem voltam annyira beszarva - műtét után - meggondoltam magam.
Egy biztos, hogy sokkal több időt kell Dorkával eltöltenem, lehet akármennyi, akármilyen munka, a világ a feje tetejére állhat, akkor is egymásnak vagyunk, és azon az életvitelen, amit folytattam, változtatni kellett, ez egy intő jel volt.
Aztán a tágabb családdal, barátokkal való kapcsolatom is értékelésre került.
"Leltárt" készítettem és megmaradt az a pár ember körülöttem, akik fontosak, akiknek én is az vagyok. Miveol Győr kis "falu", gyorsan terjed a hír, jönnek a telefonok, smsek, érdeklődések, de már csak azoknak válaszolok, akiknek én gondolok és a sleppek mennek a levesbe. Főleg azok, akik az sms egyik részében megkérdezik mi van, a következő 8 oldalon taglalja a múlt hétvégi szétcsúszásukat.
Tanulság volt erre is.
Közben rájöttem arra, hogy mindegyik vetélésnél és most a műtétnél is ugyanazon a lelki folyamaton mentem végig, mindegyik lelki fejlődést mutatott. 1 héttel műtét után, amikor a klímás 34 fokos lakásban döglöttem otthon végiggondoltam az életem. Sokszor rontottam, sokszor voltam rossz, de soha nem akartam rosszat, soha nem ártottam senkinek. Őszinte voltam, sokszor rábasztam ... mégis igazolt az élet. Imádom az életet, sokszor hedonista módon ... féltem, hogy nem élhetem tovább; Dorka anya nélkül nő fel. Az első 2 hétben, amikor otthon voltam és Dorka gyakorlatilagkét hétvégét volt otthon, amit még lehet élveztem is volna, de nem ilyen körülmények között ... nagyon hiányzott ... őrülten. Tudtam, hogy jó helyen van, tudtam, hogy nagyon szeret ott, ahol van, tudtam, hogy nálunk 34 fok van a lakásban mégis szívem szerint hazahoztam volna, utána mentem volna, mégis kivártam a doki által javasolt időt és igaza lett. Türelmet is tanultam ... és nekem ez volt a legnehezebb része nemcsak az elmúlt 3 hétnek, hanem az elmúlt 3 hónapnak.
A legnagyobb lecke volt eddig, amit kaptam .... tudom miben kell változni, tudom merre tovább ... egyenlőre. 

2013. június 26., szerda

Ügyelet, sürgősségi 2013.06.25.

... mert nincs semmi gondunk, minden happy ... és különben is a jóság "ott" jött ki és "bal teze bibi Dótá".
Tegnap este apa leveszi Dorkát a válláról a konyhában, leteszi totál óvatosan a földre, miután a "jepcsi jepülés"-t tanította a gyereknek, szóval leteszi, kiegyenesedik a gyerek, majd 10 másodperc múlva éktelen üvöltésbe kezd.
Nem értjük ... kurvára nem értjük, majd pár perc múlva, amikor is még mindig áll a konyhában, bal kezét fogva, rákvörös fejjel, hüppögve -összenézünk Krisszel, ez nem hiszti -.
Magamhoz hívom, nem jön, csak áll, fogja a kezét. Felveszem, újra visít, leültetem az ölembe, elhallgat, majd látom, hogy háromszorosára duzzadt a könyöke, közben bújik hozzám, taknya-nyála egybefolyik ... jobban mondva a pólómra.
Úgy ahogy voltunk - Krisznek sikerült egy kabátot magára kapnia, Dorkát egy pléddel leterítenie nekem nem jutott semmi az "ölbengyereken" kívül rohantunk az ügyeletre. Ahány kátyú, annyi üvöltés, ahány kanyar annyi könny. Nagyon sajnáltam, a keze már lilult. Nem kellett sokat várni, mégis óráknak tűnt.
Bementünk - ugyanaz a fosimosis doki volt, aki vitatkozott annak idején a gyerek koráról, most is megtette - elmondtuk a semmit, hogy nem tudjuk mi történt, csak a kezét fogja, majd megállapította, hogy mi van.
Valószínű az orsócsont ugrott ki, az új sürgősségi betegellátóba kell menni, ahol egy mozdulattal helyrerakják, majd megjegyezték, hogy ez "büdösül fájhat aranyomnak" ... köszi, ezzel "nagyon megsegítve éreztem magam".
Annyira aranyos volt Dorka:
Ordított, mikor megszorongatták, megtekergették a kezét, majd egyből mutatta, hogy ott a "Panna" - panda -, újabb ordítás, "cica", újabb sírás "páci" stb ...
Újabb utazás, érkezés, rögtön 5 ismerőssel találkozás.
Dorka adatait felvették, csupa-csupa fiatal - baromi jóképű - mentőtiszt, medika stb ... nem győztem ilyen helyzetben rongyos ruhában kapkodni a fejem ...
Mindenki a végtelenségig emberséges, normális, kedves, aranyos, szóval tényleg szuperlatívuszokba róluk és a munkájukról. A helyiség nagyon modern, tiszta, csendes, épp hogy lágy muzsika nem szól ... de bent ...
Gyorsan szóltak az orvosnak, aki 2 perc alatt behívott minket.
Na ... csak ide ne kerüljünk ... fakkos mészárszék - szülőszoba feeling - minden sebből vérző emberek, jajgatás, mindenki kiabál ... ápolók futkároznak, mi félrehúzódtunk, a falhoz szorosan megállva, hogy mindenki el tudjon menni, nekem is folyt már a könnyem, sajnáltam őket, Dorkát, hogy ezt látja, hallja és persze, hogy fáj neki/nekik.
Berántanak minket az egyik helyre, Dorka már nem sír, nagyon megijedt szerintem a látványtól, én is sokkot kaptam. 2 másodperc alatt helyrerakták a kezét, szóltak, hogy 5 percet várjunk kint, aztán újra hívnak minket.
Kiértünk, Dorka kapott egy roma kislánytól és anyukájától cukrot, bontogatni kezdte egy kézzel, majd 1-2 perc múlva a balt is elkezdte használni - ekkor már sírtam - és onnantól kezdve minden rendben vele.
A doki azt mondta, hogy messzire ne rakjuk a zárójelentést ... :)
Nagyon gyakori a gyerekeknél ez, Dorka örökmozgó, sosem áll meg, mindig dolga van - ezt levágta a millió bibiből, ami rajta van -. Várható volt, legközelebb az ügyeletet hagyjuk ki, egyből oda menjünk.
"Lesz legközelebb?!?! - Hamarosan, higgye el, de nem kell parázni, utána minden normális lesz. :)
 Kettő a magyar igazság ebben."
Vasárnapig óvatosan kell a kezével bánni. Ennyi :)
Azóta: "Bal teze bibi Dótá".
- hozzáteszem 2 szót nem mond egymás után,  jelzős szerkezetet még véletlenül sem használ ... de ezt perfekt mondja -.

2013. június 10., hétfő

Eredmeny

Csak telefonrol megy ma... A szovettan nem mutatott ki rakos sejtesedest. Joindulatu daganat volt. A rakszures eredmenye nem jo, gyulladast jelez, amire ismet gyogyszert kaptam, de ez mar a legkevesebb!!! Koszonom nektek megegyszer. Hatalmas oleles!

2013. június 9., vasárnap

A "lúdtojásról"

Először is köszönöm szépen mindenkinek a sok-sok pozitív energiát, gondolatot, a szorítást, az érdeklődést! Nagyon jól esett, nagyon aranyosak vagyok!
Íme a hivatalos történet a kezdetektől máig:
Szétszórtságomnak, sok melónak, teszefoszaságnak akárminek köszönhetően nem tűnt fel, hogy február óta nem jött meg a menszeszem, mikor észbe kaptam május elejét írtunk. Vettem tesztet, amit pénteken megcsináltam - hogy legyen min görcsölni hétvégén hétfői nőgyógyászos rendelés lévén - két csík jelent meg. Ennek nyomán rögtön két infarktust kaptam, nekiálltam agyalni mi legyen. Dorkát leraktuk aludni vasárnap este, majd leültettem és elmondtam az uramnak, a hírt: úgy néz ki terhes vagyok; én ezt a babát nem akarom, nem örülök egyáltalán, most nagyon nincs itt az ideje, én Dorka mellett nem akarok mást imádni, beindult a szekerünk végre, ki tudja mit hoz a jövő - csak daráltam, daráltam, közben potyogtak a könnyeim - és hoztam egy döntést: nem tartjuk meg! Ezt így tömören rázúdítottam, igazából köpni-nyelni nem tudott, ő még csak a tesztnél tartott ... sorolta a pro-kontra érveket, majd megismételte azt a mondatot, amit én: "Nem tartjuk meg!" 
Ahogy kibeszéltem magam az egész hétvégi hallgatás után megkönnyebbültem.
Másnap hívtam a dokit, elmeséltem mi van, őszinte okokat a döntésünk kapcsán, majd délutánra behívott vizsgálatra. Egyedül voltunk a váróban, rögtön be is kerültem, bugyi le, székre fel, majd jött a hír: "Ez bizony nem terhesség!" A döbbenetemnél csak a boldogságom volt nagyobb, majd gyorsan lefagyott az arcomról a mosoly, amikor közölte, hogy "baj van valószínűleg", de ne essünk pánikba, kivizsgálás, beutalók mindezt másnap.
Reggel kórházban kezdtem UH-on. A sok pocakos, pocak nélküli kismama között gubbasztottam, közben hallgattam az NST-s szívhangokat és Dorkára gondoltam, amikor nagy pocakkal ugyanilyen izgalommal, mint a többiek feszítettem a székeken. 1 óra múlva kerültem be és amikor megláttam a szonográfus nőt, eszembe jutott, hogy ő eddig velem csak rosszt hírt közölt - mindkét vetélésnél hozzá kerültem - most sem lesz másként. Az a mini csomó, ami a szülés után maradt, ami a homeopátiás bogyóknak köszönhetően hol eltűnt hol visszajött, de semmi gondot nem okozott a méhem 75%-át ellepte. Lehívtak 2 orvost a sajátomon kívül, mindenki megcsodált, majd elvonultak konzultálni, addig kint kellett várnom. Cirka másfél óra múlva felhívtak a nőgyógyászatra, behívott a dokim egy szobába, leültetett és elmondta a dolgokat: nem tudja mi ez, méhnyakból mintát kell venni, ezt elküldik szövettanra, 2 napon belül megvan az eredmény, ennek függvényében megyünk tovább. A kis csomóra - amit daganatként írt fel a leletemre - kaptam 3 féle antibiotikumot, amit azonnal el kell kezdeni szedni ... és innentől szófoszlányokat hallottam csak. 
Olyat mint: lehetséges, valószínű, nem gond, műtét, kemo, de nincs baj, mindent megteszek, vérvétel, vizsgálat ... én nem is értettem semmit, csak néztem ki okosan a fejemből, elvettem a recepteket, kiváltottam, 26.000,- Ft. Levette a méhnyakból a mintát, fogalmam sincs mi történt közben, csak hogy a farmerom véres lett, majd mentem dolgozni. Krisznek elmondtam amit hallottam, lebaszott, hogy milyen hülye vagyok, hogy miért nem figyelek oda, amikor ilyen fontos dologról van szó ... figyeltem, de nem hallottam. Akartam, de nem értettem. Nem szóltunk senkinek, csak anyámat hívtam fel, nagyon felületesen vázoltam a történetet.
A minta eredménye P4 lett - daganatos sejtek láthatók -, közölték telefonban. Ekkor döntöttem el fejben, hogy ez faszság, nekem nem lehet bajom, itt van Dorka, fel kell nevelni, van cég, munka miegymás és ezt súlykoltam folyamatosan én nem lehetek beteg ... és ezt eldöntöttem. Krisz totál pánikba esett napokra gyakorlatilag, még mindig nem szóltunk senkinek.
Jöttek sorra az antibiotikumok, amiktől iszonyat szarul voltam. Hánytam, nem tudtam enni, nem tudtam inni, 4 nap alatt 7 kilót fogytam, hajam hullott, éjjelre 39-40 fokos lázam lett, majd egyik szombaton eljutottam odáig, hogy az ágyból nem tudtam felkelni, Dorkával a paplanon építettünk, Krisz etette, foglalkozott vele, sétáltak, Dorka hozta a vizes borogatást, de igyekeztünk úgy csinálni, hogy minél többet legyenek szabadban. Felhívtam az orvost, hogy kész, ennyi volt én ezeket nem szedem, majd beállította máshogy az adagolást, amitől 2 napon belül teljesen jól lettem. Emellett reggel elmentem dolgozni, itthon megcsináltam mindent, Dorkáztam stb ... milyen érdekes az anyai agy/szív/lélek, nem tudom mi, hogy amíg gyerek mellettem van, nem lehetek rosszul, mihelyst letettem aludni, végem volt.
2 hetente mentem UH-ra, a csomó elkezdett zsugorodni minimálisan, úgyhogy a műtét mellett döntöttek. Nagyon el akartam kerülni, nagyon nem akartam bemenni a kórházba, aztán szerda reggel levittem anyámékhoz Dorkát, majd csütörtökön reggel már a kórházban kapkodtam a fejem és sodródtam az eseményekkel. Vizsgálat vizsgálatot követett, majd amikor visszamentem a kórterembe branült kaptam,  és szóltak, hogy sok műtét van mára, nyugodtan olvasgassak, majd jönnek értem, kaptam egy szobatársat, nagyon aranyos csajszi volt, ők nem tudták bevállalni ... Nőklapja első oldalát kezdem el olvasni, amikor megjelent a tolikocsi egy nagyon humoros pasival és már vittek is. Fingom nem volt mit fognak csinálni, annyit mondtak egy órás műtét lesz, vénásan kaptam altatót, amitől én baromi jól kezdtem magam érezni, vigyorogtam, mosolyogtam, még hallottam hogy mindjárt és ezután arra keltem, hogy raknak vissza az ágyamba újra a kórterembe. Szóltak, hogy 2 órát kell feküdni, a fejem ne emeljem fel, mert utána nagyon szarul leszek, hányni fogok stb ... A hasam nagyon görcsölt, visszaaludni nem tudtam, közben éreztem, hogy vérzek. Írtam smst anyámnak, hogy vége, túl vagyok rajta, bár így visszaolvasva totál érthetetlen szöveg elütött betűkkel. Jött az orvosom, elmondta, mit csináltak, mondta, hogy vákuumoztak is, majd egy eü. kaparással fejezték be a történetet. Elvileg minden oké. Elmesélte, hogy végigénekeltem az operációt: zimme-zumm és a moncsicsi slágerek hagyták el becses torkom. Majd rászóltam a körülöttem állókra, hogy a refrént ők is énekeljék velem - Dorkával szoktuk ezt -, így a 3/4 órás műtét nagyon vidám hangulatban telt, énekelt velem együtt mindenki. Semmire sem emlékszem, de arra igen, hogy olyan euforikus állapotban voltam ... baromi jól éreztem magam, úgyhogy ezen felbuzdulva megkértem az orvost, hogy bármilyen cuccot adott, abból kérnék otthonra is ... erre azt válaszolta, hogy teljesen legálisan, orvosi felügyeletet mellett drogozhattam, elégedjek meg ennyivel. Megköszöntem mindent boríték és csoki formájában, majd egy óra múlva felkeltem, s mivel semmi bajom nem volt, felöltöztem, lementem a büfébe lépcsőn ennivalóért és innivalóért. Visszafele útközben elkaptak, visszatuszkoltak a szobába, hangos szitkozódások közepette. Délben úgy döntöttem, hogy haza akarok menni, szóltam ... persze jól kiröhögtek. Aztán 4-kor jött az ügyeletes doki, látta, hogy tényleg semmi bajom, saját felelősségemre elengedett bogyók és utasítások mellett. 
Aznap tényleg nem volt gond, viszont másnap hajnali fél 4-től azt hittem megőrülök. Kiment a fájdalomcsillapítók hatása, a cucc sem tolta a fejem már, hányingerem volt, megbántam azt is, hogy megszülettem azzal együtt, hogy hazajöttem a kórházból. Dokit hívtam, eligazgatott, s azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal fekszem. Tegnap már egy órát sétáltunk, de alig vártam, hogy hazaérjünk, ma fél órára keltem csak fel. Krisz mindent megcsinál. Holnap kontroll és végre hozzuk vissza Dorkát is. Nekem ő lesz a legjobb gyógyszerem. Nem emelhetek, ülni nem tudok, vizelettartási gond is befigyel néha, minimálisan vérzek/véreztem, egyébként minden oké. Holnapra meglesz a daganat szövettani eredménye is s mivel nagynak számít megnyugtattak, hogy nem lesz gond, hiszen a nagy méretűek 98%-ban jóindulatúak.
Féltem, rohadtul féltem. Nem magam miatt, Dorka miatt ... és nem a műtéttől paráztam, hanem az altatástól, hogy nem kelek fel.Szerda éjjel összekészítettem Dorka minden iratát egy helyre, az összes pénzt mellé raktam, anyámnak írtam egy smst, hogy mit hol talál, ha gáz lenne és mondtam neki, hogy azt akarom, hogy Dorka mellettük legyen mindig.
Krisznek megállapítottam: "én azt biztos nem élem túl, ha meghalok és nem láthatom, nem ölelhetem magamhoz a gyereket" - hát nyilván nem ... 
A történet elejéhez hozzátartozik szervesen, hogy a fent említett UH előtt kábé 4 héttel voltam egy homeós kúra után megnézetni a kis csomómat, amivel semmi gond nem volt és a méhnyakszűrést is elvégezték akkor, ami P1-es lett.
Szóval ennyi a hivatalos történet. 
Holnap újra kórház ... kérek még egy nagy drukkot holnap délutánra tőletek!
Tényleg köszönöm mindenkinek!

2013. június 4., kedd

20 hónapos Dorka

20 hónapos nagy lány!

Szívem legmélyebb szerelmével ...