Összes oldalmegjelenítés

2012. augusztus 13., hétfő

Vidorka és a fogzás

Elérkeztünk mi is a fogzás legkellemetlenebb stádiumába, azt hiszem ennél rosszabb már csak akkor lesz, ha Dorka az éjszakákat sem alussza végig, bár most még istenes a helyzet.
Tegnap Dorka nagyon nyűgös volt, amit betudtam mamiéktól való hazajövetelnek és az átállásnak, majd ma délelőttől folytatódott az őrület, aminek az lett a vége, hogy orvoshoz vittem Dorkát, mert már nem tudtam elképzelni mi a baja. Sírt, a földhöz csapkodta magát - amit én hisztinek tudtam be, majd kiderült, hogy így csillapítja a fájdalmát - én álltam tehetetlenül, próbáltam figyelmet elterelni, nyugtatni, altatni, etetni, játszani, ám semmi sem használt. Aztán amikor véletlen meggondolásból lázat mértem és 39 fok fölött volt a hője, gondoltam ez így nem oké, a hasa nem fáj, pelus tiszta, jól van lakva, 2 foga kijött otthon, tanácstalan voltam, talán életemben először. Kaptam a gyereket, elmentünk a doktor nénihez, aki áthívta a fogorvost is, mert ő a fogzásra gyanakodott, majd a fogdoki is megerősítette, hogy Dorkának 7, azaz hét darab foga jön EGYSZERRE, amiből 3 most töri át az ínyt, négy pedig napokon belül kint lesz. Hát ezért volt a földhöz csapkodás, ezért volt a kiságy rácsába verem a fejem, ezért volt az állandó rágás, a nyálfolyás és a popsivörösség, amit én először a sós kukoricának tudtam be. Szóval egyértelmű, ha Dorka feneke piros pöttyös lesz, akkor rá pár napjára kibújik a bizsike is. Ha azt mondom, hogy kurvára szenved édesem, akkor nem fejezem ki eléggé a problémánkat. Abban reménykedek, hogy az éjszakai alvást ez nem fogja befolyásolni. Nyöszörög éjjelente, forgolódik, ringatja magát, de alszik. Dorka kapott a fenekébe egy szurit, mely láz- és fájdalomcsillapító. Nem szoktak adni, de most kivételt tettek, mert mondták, hogy durva, ami most a szájában van. Az ételt csak hidegen fogadja el, de akkor is minden egyes kanál kihúzáskor pityereg egy sort, megbeszéljük mindig, hogy enni kell, hiszen csak akkor nő meg, édesem nyeli, de fáj neki. Viszont a kakaó egy tuti recept ilyen alkalmakra, hiszen azt csak nyelni kell, laktat és Dorka nagyon szereti.
Mondtam a dokinak, hogy mekkora kibaszás ez emberekkel: egyszer megszenvedsz azért, hogy kibújjanak a tejfogak, majd elveszíted őket, jönnek a rendes fogak, majd azokkal kínlódsz meg és újra elveszíted. 
Vidorka onnan jött, hogy másodszor történik meg velünk, hogy Edvy Dorkát hallás után sokan Ed Vidorkának értik, miközben méltatlankodnak, hogy lehet ilyen nevet adni egy gyereknek?! Először nagyon nem tetszett, hogy lehet ennyire félreérteni, egyből eszembe jutott Dóri néger gyereke, de ma már csak mosolyogtam rajta én is.
Kaptunk instrukciókat, amiket eddig is csináltam: Dentinox 3 óránként az érzékeny helyre. Erre csak annyit kérdeztem, hogy oké, de melyik az érzékeny hely a 7 közül, hiszen az egész ínyt nem lehet vele bekenni ... azt mondta a fogorvos, ahol gondolom ... csak megköszönni tudtam a tanácsot - most nagyon-nagyon ironikus jel következne -. A hideg kanalat kapja már napok óta, ezzel segíti a fogacska kibújását és hűti az ínyét. Illetve önszorgalomból kapja a Chamomillát, ami az első fogaknál nagyon bevált. Ennél többet nem tudok segíteni neki, bár nagyon szívesen átvállalnám az összes fájdalmát akár ezerszeresen is, csak neki legyen jó. Mindenesetre mindenki túlélte a fogzást, Dorka is túl fogja. Ez az élet rendje, hamar túl lesz rajta Vidorka reméljük.

10 megjegyzés:

  1. Jajj, Liz az ilyen bejegyzessel megremisztesz...ugy sajnalom Dorkadat, hogy majd elsirtam magam mig olvastam. Remelem legalabb ejszaka nyugta lesz. 7 FOG EGYSZERRE, az a nem gyenge...remelem hamar tul lesztek rajta...es hirtelen 11 fogatok lesz:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akartalak elriasztani!!! :)))
      Vannak olyan gyerekek, akik meg sem érzik a fogzást! Dorka is csak azért kínlódik, mert sok jön neki egyszerre. Az éjszaka rendben lement, kijött éjjel egy újabb fogacska. Legalábbis áttörte sikeresen az ínyt. :)

      Törlés
  2. Óh istenem, 7 fog EGYSZERRE????? Ez mekkora kicseszés? Most mondjam azt kicsi vigaszként, hogy egyszerre túl lesz a 7 fogon és egy darabig nem fog neki fájni? Nem tudom ezt mondani, mert nagyon sajnálom, annyira rossz lehet szegénykémnek! :( Mennyi ideig tart a fogak áttörése? 3-4 nap? Kitartást Nektek! Vidorkának! ( :) - szerintem ez olyan aranyos..... de tényleg, hogy a francbas lehet így félreérteni, már eleve ha csak picit gondolkozik az ember!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyből Ádám jutott eszembe a néger sztorival, ahogy írtam, jót mosolyogtam rajta már utólag :))))
      Éjjel áttörte az egyik fogacska az ínyét, úgyhogy már újabb foggal büszkélkedhetünk. Kínlódik aranyom, de azt hiszem egyre jobban viseli, szegénykémnek nincs más választása, csak ez a hülye láz és hasmenés ne lenne ...

      Törlés
  3. Én be szoktam kenni az egész ínyét..Lehet váltogatni Dologéllel, az gyógynövényes. Nurofen, Panadol is mehet neki szerintem vagy amit használtok fájdalomcsillapítónak, attól aludni is tud. Vagy ezekre mit mond a dokitok? Szegényem, nem semmi ez azért...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nurofent adtam neki, nálunk a Dologél nem használt. 39,7 volt este a hője, úgyhogy adtam neki lázcsillapítót is már. Köszönöm a tippeket!

      Törlés
  4. Szegény Dorka! Puszilgasd meg helyettem is ! Kitartás!

    VálaszTörlés
  5. Kicsi szívem... :( Nálunk is duzzad már a fogínye rendesen, de ez kemény! De lehet, hogy hosszú távon így lesz jó, mert "egy piszkos kézzel" letudjátok szinte az összeset jóformán. Persze gondolom, ez Dorkát nem vígasztalja... A Vidorkán behaltam :DD
    Kitartás mindannyiótoknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy BóbiAnyu! Én is ezt mondogatom Dorkának, hogy így legalább egyszerre túl lesz rajta! :)

      Törlés