Összes oldalmegjelenítés

2014. február 10., hétfő

Dorka bíztatása Majának

Maját most műtik. Ivartalanítják.
Jobban fáj a lelkem, mint amikor Dorkát műtötték. A többszöri sikertelen teherbeesési kísérlet közben érezett meg Maja hozzánk - ahogy Krisz leírta a kis versikéjében - rühesen, tetvesen, szarcsimbókkal a fenekén, kisebesedett hassal, füllel, a szeméből bolhák ittak, a hátsó bal lába valószínűleg napok óta ki volt ficamodva, amikor megérkezett, én raktam neki helyre ... nagyon rossz állapotban volt. Egy héttel a hozzánk költözése előtt láttam Maját először - 4 hetesen -, akit azonnal el akartam hozni, de akkor Krisz nem ment bele, így beledugtam a táskámba egy sállal betekertem, ám Krisz kiszúrta ... nagy harc árán sem engedte, hogy hazajöjjön velünk, mert ő nem akart lakásba kutyát, ilyet meg pláne nem. Csaba barátommal megbeszéltük búcsúzkodás közben, hogy egy múlva jön Győrbe és elhozza Maját Pestről, ha ott van már úgysem fogja Krisz visszaküldeni - csak kicsin múlott és válással fenyegetőztem -. Maja maradt, megharcolt Krisz szeretetéért és persze Krisznek ő lett az első számú szerelme ... komolyan első számú ... talán még elém is beférkőzött. Igazából meg is gondoltam magam, amikor elkérte az asszisztens nő és szóltam, hogy inkább mégsem kérném a műtétet, aztán bevillant Neo - fekete labi, Maja szerelme, aki kiugrott az első emeletről, amikor meglátta Maját hátul a garázsnál sétálni, aki egyébként minden egyes Maja tüzelésnél szétszedi Orsiék lakását, annyira meg van őrülve -, bevillant a 7-8-szori pisi/nap lent az udvaron és ezen felül még legalább 4-szer fent a lakásban is; a folyamatos takarítás a vérpöttyök-Maja után, a folyamatos mosás, az állandó álterhesség, hogy a dohányzó asztal alá fészket épít és Dorkát pizsamástul képes berántani, csak hogy ő legyen a babája és az ostobasága ilyenkor hisztivel és szófogadatlansággal jár, ilyenkor pórázoltatni kell, amit egyébként sosem szoktunk.
Szóval reggel Dorka elköszönt Majától:
" Maja! Okosan viselkedj, fogadj szót a dottó bácsinak. Nem kell félni, én is vóóóóótam KOLBÁSZBAN, Dóta hasát is felvágták! Majd, ha ahazajöttem a bőőőőőcsiből, én vigyázok rád!"
Könnyekig hatódtam!

10 megjegyzés:

  1. Édes, drága Dorka, úgy szeretem :) Minden rendben lesz, és jól teszitek, Mikiék gyerekkori kutyusa is folyton álvemhes volt, de nagyon durván adta elő, összegöngyölt zoknik voltak a kölykei és, ha közel mentél hozzájuk, morgott :D Szegény azt hiszem emiatt is halt meg, ilyen emlődaganat szerűség volt végül a sok álvemhesség miatt :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegeny kutty ... Ismerosi korben azok a szukak, akik nem ellettek es nem lettek ivartalanitva emlorakosan pusztultak el. Majanak 2 eve mondtak, hogy a rossz izuletei miatt keptelen lenne babakat kihordani. Igy is sokaig elhuztuk azt gondolom. Mar hazahoztam...sajat vilagat sem tudja aranyom. Olyan rossz igy latni. Remelem estere jol lesz.

      Törlés
  2. Arany szívem!!! :) Ő is volt "kolbászban"... :)))))

    VálaszTörlés
  3. Átérzem, mikor a ház ura hallani sem akar állatról. Aztán mégis lett, azzal fogadta, hogy ,,francnak kellett hazahozni!" Azul papagáj 9 hónapot volt velünk, de úgy megsiratta ő is, mikor meghalt, hogy el sem akartam hinni. Csodákra képesek az állatok!
    Jobbulást Majának!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetertek minden szavaddal. Majanak valami baja esne belehalnek felig biztos... A masik felem a gyereke...

      Törlés
    2. Akkor Te megérted. Mi is összeroppantunk Azi miatt. Gyerek még nincs, de még ez a szerencse, legalább csak nekünk fáj.

      Törlés
    3. Akinek allata van - akarmilyen - annak a szive egy resze foglalt mar...

      Törlés