Kórházi napok

2014.05.15-18 (csütörtök estétől vasárnap délelőttig)

Csütörtök délután fél 4: hazaérünk a bölcsiből, útközben jókedvű, otthon aranyosan eljátszik.
SEMMI baja nem volt!

Fél 5-kor Dorka beszél az apjával telefonon, közli vele, hogy "apa, nadon fáj a pocatom!" és sugárba hányt a nappaliban (ágy, szőnyeg, asztal, tv állvány kb. 5 méteres kör).

Innen indult az őrület. Dorka annyiszor hányt, hogy megtanult vödörbe okádni nagyon gyorsan, közben ágyneműt cseréltem, törölközőket és még sorolhatnám.

37-szer hányt fél 10-ig, amikor is felhívtam az ügyeletet, hogy szerintem baj van.
Először nem akarták elhinni, hogy ennyiszer hányt. Kérdeztem, hogy "maga szerint csak brahiból, poénból telefonáltam be este, mert nincs jobb dolgom?" Miközben bizonygattam az igazam - pá perc - Dorka 3-szor hányt, ekkor már álmában, jobban mondva 6-kor beájult a Daedalonetta kúptól, viszont folyamatosan jött belőle a hányadék. Ezt természetesen végighallgatta az ügyeletes doki és mondta, hogy most már elhiszi, azonnal menjek be vele az ügyeletre.
(A Daedalonetta kúpról csak egy rövid szösszenet: megkérdeztem az ügyeletes dokit, hogy miért ezt a szart adják a hányásra? A válasza az volt, mert ez való rá. Kérdeztem, hogy ez a gyógyszer milyen hányásra is jó?????? Mert szerintem utazásos betegségre, ha bárki megnézi a tájékoztatót, vastag betűvel ki van emelve!!!)
Attól féltem, hogy Dorka belefullad a saját hányásába. A fejét a kimerültségtől már nem bírta emelni, amikor tartottam neki a vödört, belefejelt, úgyhogy egy kézzel tartottam a 16 kilós magatehetetlen gyereket, a másikkal a vödröt, miközben Maját is próbáltam összekaparni, mert rohamot kapott, amikor látta, hogy Dorka nagyon rosszul van. Mikor Maja észbe kapott, rárakta a mancsát Dorka fejére és nem tágított mellőle. Ez nagyon édes-tündér, csak az volt a baj, hogy amikor Dorka fejét kaptam volna fel egy-egy hányásindulásnál, Maja tolta vissza a mancsával :)
Mikor már a totális kimerültségnél tartott Dorka megérkezett apósom, még 2-szer összehányta a lakást, de igazából szartam már bele, nem takarítottam, ahogy voltunk, úgy mentünk.
Fél 11-kor kerültünk sorra. Beérve hányt, a váróban hányt, a vizsgálóban hányt. Volt nálam egy textilpelus és egy táska, ebbe sikerült minden alkalommal, majd kaptunk egy tálat, ami nagyban megkönnyítette az életünket. A tálhoz járt egy branül, sok-sok kedves, bátorító szó, emberségesség, odafigyelés, leli ismeretesség, gyerekközpontúság és egy ágy a csecsemő - fertőző osztályon.
Totál elszeparáltság, szó szerint elzárva, 0-24-ben egy szobában eleinte ketten, aminek én sokkal jobban örültem, mint amikor már 4-en voltunk.

Ennél szörnyűbb látványt egy anya elképzelni nem tud ...

Dorka kiszáradt, 2 infúzió folyt le neki 1 nap alatt. Otthon esélyem sem volt itatni, pedig vizet forraltam, majd azt lehűtöttem jéghidegre, azzal akartam itatni, hiszen a hideg víz csillapítja a hányingert.

Reggel 5-kor keltünk. Én egy percet sem aludtam, az infúziós madzagot féltettem, nehogy Dorka kirántsa a branülből, közben Dorka hányt, de szerencsére 3 óra után abbamaradt.

Ébredés után

Csengével a szintén zenésszel

A napok így utólag gyorsan elmentek, amikor benne voltunk, minden egyes óra kínkeservesnek tűnt.
Amíg nem kaptunk szobatársat, addig Dorka visszaállt a napi 2 alvásra, délelőtt és délután is aludt 2 órát, aztán megérkezett hozzánk Csenge eüs anyukájával.
Innentől sokszor őrületben, sokszor sértődésben, sokszor sírásban, féltékenységben, irigykedésben teltek az órák.
Mi anyukák elbeszélgettünk - Csengeanyu beszélt - mindig valahogy volt mit.
Akkor aludtunk, amikor ők úgy gondolták, de igazából amennyi segítséget kaptunk tőlük, egy szavam sem lehetett. Engem nagyon zavart az állandó laptop mese. Folyamatosan ment valami Walt Disney-s mese, herótom volt már a Hófehérkétől illetve Bogyó és Babócától.
Dorka totál agresszív lett a folyamatos laptop bámulástól, mert persze, hogy bámulta, amikor kirángattam előle, olyan hisztit  levert, hogy csap alá kellett raknom. Kurvára nem tetszett.
Kikészült a nem alvástól, a laptop bambulástól, a bezártságtól, a betegségtől és én is türelmetlen voltam. Haza akartam menni szombaton reggel, mert azt láttam, hogy semmit sem csinálnak, még egy gyógyszert sem kell adni Dorkának, láztalan, eleven, napi 1,5 liter folyadékot megivott és azt a 10 szem háztartási kekszet/nap, amit kapott tudom én is produkálni otthon. Igaz, branült nehezen szereztem volna be, de megoldottam volna, ha nagyon muszáj. Nem utolsó sorban nem tudták megmondani miért tartják bent a gyereke????!!!! Nem Rota! Na bumm! Akkor mi? Ha nem az, akkor miért vagyunk elkülönítőben és miért nem mehet ki a gyerek játszani?
Vicc, hogy egyetlen gyerek sem játszott kint a játékokkal, nyilván sokkal könnyebb így, mintha folyton pakolni kéne.
Kértünk színes ceruzákat, papírt, kaptunk kettő tollat és 5 papírt. Mesekönyvet Csengééktől kaptunk.
Hazamehettem volna magamnak és Dorkának cuccokért, de ki az, aki ilyen helyzetben ott hagyja a gyerekét.
Én ellátást nem kértem. Dorka kajáját inkább hagyjuk, még szerencse, hogy nem volt éhes. Apósom hozott be első nap reggelit, vacsit, bugyit, zoknit nekem, mert magamnak a nagy sietségben semmit sem pakoltam; aztán lebetegedett a papa, majd anyósom is offolta magát és szombatra én is szarul lettem. A fenekemen megtanultam pisilni ... annyira durván fájt a gyomrom, égett, hányingerem volt, kiszáradt, égett a szám, az ízületeim annyira fájtak, hogy azt hittem megőrülök. Dorka ezzel párhuzamosabban egyre jobban lett.
A kórterem egyébként über tiszta, szép, igényes, hozzátartozó külön wc-vel, fürdővel.
Ami nem tetszett: Csengenyunak át kellett menni az osztályára lopni fertőtlenítőket, a biliből - mivel ellenőrizték a fost - szebb szó erre nincs - a fekáliát ott és oda kellett kiöblíteni, ahol elvileg fürödni lehet. Ez már a tényleg no comment kategória, úgyhogy szégyen szemre én csak mosakodtam minden este és reggel, Dorkát a babakádba fürdettem kint a szobában. Vasárnap reggel szóltak, hogy mehetünk haza: szia branül, szia Csenge, szia kórház!
Csenge, Dorka csoporttársa a bölcsiben. 23 gyereket, a dadákat, a konyhás nénit, mindenkit ledöntött a vírus és senkinek sem jutott eszébe háborogni, amiatt, hogy mindenkit csak Rotára teszteltek le, nem mentek tovább. Ketten kerültek kórházba, mindenkinek más tünetei voltak, de vagy a hasmenés vagy a hányás vagy egyszerre mindkettő, de jelen volt. A kislányokat jobban megviselte.
Aminek hangot adtam:
szerdán mát volt, aki nem ment, sőt többen összehányták magukat a bölcsiben és ezt otthon a gyerektől kellett megtudnom, illetve észrevenni, hogy a gatyája le van hányva és így van az otthonába bocsátva. Megkérdeztem, hogy nem kellett-e volna szólni, hogy aki teheti, ne vigye be szerdán a gyereket, mert lehet gáz van és nem azért okádott Kristóf, mert kihúzták alóla a széket és rosszul esett neki, hanem azért, mert beteg.
Dorka, Csenge és Bence is így mesélték el otthon a történetet, csak mi anyukák nem beszéltünk össze a nap végén, hogy kinek mit mondott a kölke otthon.
Emellett a történet nem is múlt héten, hanem előtte héten az egyik gondozónő rosszullétével kezdődött, amit eleinte tagadtak, de aztán két körkérdéssel egyértelművé vált, hogy "nem tudják pontosan ki az, akitől elindult a vírus, de a tesztje kimutatta, hogy nem Rota!" - hangzott a hivatalos válasz én meg jót röhögtem, hogy benyelte mindenki????? Csak én vettem észre????? Igen!!!! Csak én nyertem!!!!
A kórház önmagában viselhető volt. Csengenyunak köszönhetően még cigizni és fekete teázni is le tudtam menni. Amit rendszerint ingyen megkaptam, mert a fehér cuccom miatt kollégának néztek.
Folyt. köv a hazaérkezéssel ...