2,5 évessel 6,5 óra és egy kis panasz a végére

Szerda van, még ma sem pihentem ki, Dorka sem. Ma például simán bealudt reggel öltözés közben. 

Bár tegnap duhajkodtunk, 9-kor feküdtünk le.

A cél: Dorkának személyigazolványt csináltatni.

A fenti tényállást hétfőn sikerült abszolválnunk.

Úgy indult, hogy hétvégén szalma voltam. A péntek estét pihentem szombat egész nap, majd vasárnap életre kelve elindultam Vásárhelyre anyámékhoz a csajomért. Maja otthon maradt, azóta lelki beteg és csak a fenekemben létezve tud élni.

A telefonomban rögzítettem az időpontokat a kíváncsiság végett. Akkor még azt hittem kis naivan, hogy maximum délre otthon leszünk. Kis ostoba!

Hétfőn reggel minimális alvás után - Dorka mellettem kötött ki éjfélkor, így nem tudtam pihenni - indultunk vissza busszal. 2 óra volt Devecser-Győr, plusz Vásárhely-Devecser. Buszon énekelt, mondókázott, verselt, produkálta magát. Fél 10-kor szálltunk le a vidékiben, majd onnan elmentünk a Czuczor Gergely úti okmányirodában. Kint az utcán várakoztunk 3/4 11-ig, ahol is közölték, hogy persze, megoldják, június 10-én. Nekem május 24-ére kell az okirat. Ha tudom, hogy kell időpontot kérni, a fene se várakozik orkán szélben, hűvösben ennyit. Dorka mindvégig fogta a kezem, egy szava sem volt.

A városban tízóraiztunk, majd irány a népjóléti osztály, ha már szabadnapom van és a városban is vagyunk. Amit a 3. félrevezetésre sikerült nagy nehezen megtalálnunk. A városházán nagyon aranyosak voltak, az előtte lévő 2 helyet hagyjuk is, a kormányablak ... fingjuk sincs ... Gyorsan sorra kerültünk, megállapították, hogy magas a fizetésem, túl jól szituáltak vagyunk, nem jár semmilyen támogatás.

Dorka itt már nem akart menni, vegyem fel, elfáradt stb ... tényleg baromi sokat mentünk, mondhatni keringtünk, mint gólyafos a levegőben, mert senki sem tudta, hogy amiket szeretnék, azt hol tudom elintézni.
Fél 12 előtt húztam sorszámot az ETO parkban lévő Okmányirodában, ugyanis ott, ha kivárod a sorod, megoldják reggel 8-tól este 8-ig.
Előttem zárták le a sorszámos terminált a hömpölygő tömeg elől. Azt hiszem utoljára ennyi embert egy helyen az ETO kézilabda bajnoki döntőjén láttam 3 hete a stadionban.
Mondtam a csajnak, hogy olyan nincs, hogy nekem ma nincs a kezemben az igazolvány, úgyhogy húztam sorszámot; asszem szimpi voltam neki és kicserélte egy százassal kisebbre, így a 496-os sorszámból lett 396 és amikor odaértünk 100 fölött jártak kevéssel. Itt sátrat verünk gyakorlatilag. Megebédeltünk Dorkával, vettem levest, tésztát. Dorka még ekkor is hihetetlen nyugalommal viseltetett velem ellentétben. Már nagyon dühös voltam, hogy egy kisgyerekkel ennyit kell várni ... már minden bajom volt. Dorkát egyszer csak Anna Peti Gergő olvasása közben elnyomta az álom a kezemben. Aludt 3 órát, miközben bepisilt ... mikor máskor ... persze, hogy most alvás közben. Bár utoljára wc-t reggel láttunk még otthon Vásárhelyen. Úgyhogy hugyos gatyában toltam végig a várakozás következő több, mint 2 óráját, mire sorra kerültünk, megszáradtam. Ébredés után meguzsonnáztunk, átöltöztettem Dorkát, majd szólítottak minket, Dorkát lefotózták. A 10. kép lett jó Dorkáról. Itt már pörgölődött a széken, már nevetett, szívatta a nőt egyértelműen, aki egyre mérgesebb lett. Mielőtt leócsárolta volna, hogy Dorka mennyire neveletlen, megelőztem azzal, ha egy fél szót is mondani mer, felrobbantom az egész kócerájt, fél 12 óta ülünk itt. Kussolt.
5 órakor a 395-ös sorszámnál eltűnt Dorka. Elfutott egy kis srác után, én meg utána, mire visszaértünk, már a mi sorszámunk villogott, azt hittem idegrohamot kapok! Mondtam, ha most átugorják így röpke 6,5 órás várakozás után és kimaradunk, örökbe adom a gyereket én meg likvidálom magam Dubajba kurvának.
Volt olyan, hogy 7 gyerek kucorodott körém és olvastam mindenkinek, így hogy Dorka lelépett egy pasival már csak akkor vettem észre, amikor kimentek a külső várakozó termen kívül. A hónom alá kapva vittem vissza, így huppantunk be az ügyintéző elé a székbe. Betoltam telón Dorkának Bogyó és Babócát; kuss, nézd, itt maradsz!
Majd 5 perc alatt végeztünk:

6-kor értünk be a belvárosba és az iszonyatosan büszke anyuka az iszonyatosan türelmes és okos-ügyes, pasival lelépő csajával elfogyasztotta a jól megérdemelt fagylaltját a Rába parton.

Senkinek sem kívánom az össze-vissza 6,5 órás várakozást, ami gyakorlatilag nem is 6,5 óra, hanem jóval több ... mondjuk konkrétan fél 10-től kezdődött a menetelésünk és 7-re értünk haza, de mondjuk a 6 óra utáni fagyival egybekötött hesszelés már nem tartozik bele a stresszbe.
Dorkára nagyon büszke vagyok. Én nagyon fáradt vagyok. Soha életemben nem olvastam ennyi Anna Peti Gergőt - van 3 könyvünk, holnap lesz a 4. - és nem is fogok és ennyit prospektussal sem báboztam.
Ennyit a magyar ügyintézésről, a tudatlanságról, a szervezetlenségről, az empátiáról az össze-visszaságról, hogy mindenki tud mindent, mégis egy szociális ügyekkel kapcsolatos felvilágosításról a nyugdíj előtt lévő portás bácsi korrektebb tájékoztatást ad, mint az igen intelligens irodai kisasszony mind a 25 évével.
Ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy a fiatalok ostobák - de mégis ... persze tisztelet a kivételnek -, de hogy valami olyan összetevő hiányzik belőlük, a tapasztalaton kívül, ami az idősebb korosztályban megvan. Nem tudom megfogalmazni és nem találom rá a megfelelő szót elég régóta. Nem elég precízek? Nem mennek eléggé a dolgok után? Vagy csak szarnak bele és nincs a szívük benne? Nem tudom. Persze, mindenkinek meg kell szerezni a tapasztalatot valahol, de bassza meg ... ne már az én káromra ... időmre ... már sokadszor.
Kifejezetten kiábrándító volt, hogy a csaj, aki készítette magát az okmányt a hétvégi Mundós bulit ecsetelte épp valakinek telefonon. Szóltam neki, hogy bár tudom, hogy nem zavarja, de itt ülünk.
Mundós buli: ismét annyira jó hétvégéink vannak. A szomszéd társasházban hétvégi sütögetős-hangoskodós nagyon bebaszós esték vannak. Halljuk-látjuk premier plánban. A szomszéd lépcsőházban újra élnek az egyetemisták hétfőtől szombatig. Egyhuzamban, alvás nélkül megy a hutyutyu ( már csak napok kérdése és kirakják őket ) A szomszéd lakásban dugnak; még az a szerencse, hogy nem túl jó képességű a srác, így max. fél óra és végeznek ... na és erre még rátolja a Mundo a huppogást! Imádom!
/azért remélem vágjátok az írásban a távolról közelítést :) /
Egyre jobban forog bennem a borjú a költözést illetően ... a klímáról vagy annak hiányáról majd egy következő bejegyzésben írok.