Macifarmos, csuszizós hétvége, ami mélyenszántó következtetéssel járt

Nálam a 4 napos ünnep napjai totálisan összecsúsztak és felcserélődtek. Csütörtökön már szombat volt, pénteken meg vasárnap, úgyhogy tegnapra tisztázódott, hogy új hét kezdődik és hétfő van.

Anna és Zsolt Gödön lakó, régi barátaink két édes lánnyal Lilivel és Ninával, akik 5 és 3 évesek lesznek nyáron. Imádom őket; na ők azok, akik minden körülmények között ... és most csak azért pont-pont-pont mert nem lehet felsorolni azt a sok mindent, amit átéltünk együtt, ahogy kitartottunk.
Szóval húsvétkor megbeszéltük, hogy felmegyünk Dorkával hozzájuk 2 napra, elmegyünk Veresegyházára a macifarmra és fürdünk egyet a Ramadam Hotel aljában található wellnesben.
Iszonyatosan jó 2 napon vagyunk túl. Először szombaton akartam felmenni, vasárnap hazajönni; ám Krisz húgával is kellett egyeztetnem eleinte, aztán ő kiesett a mókából, lebetegedett, így eldöntöttem, hogy péntek-szombat lesz a mi napunk, ami Annáéknak is megfelelt. Szerencsére pont ezen a két napon volt jó idő.
Pénteken reggel indultunk vonattal.
Húúúúúúú, Dorka még levegőt is alig mert venni, annyira elámult. Szépen fogta a bőrönd szélét, úgy jött mellettem. Persze utazott Nyuszi és a táskája is, benne 2 db papírzsepivel. Fontos dolgok ezek kérem szépen.

A jegyeket előre megvásároltam, gyorsvonattal mentünk, ami több, mint 2 órás utat jelent, de Dorkának ez hatalmas élmény volt, sokkal nagyobb, mint a másfél órás hiper-szuper Railjet, amin 3, 6 és 9 hónaposan hol Tatbányától Győrig vagy Tatabányától Pestig üvöltötte végig az utat.

"Mi medünk A Budapestre" - minden felszállónak elújságolta Dorka, a kalauzzal kokettált ... a sok-sok látnivaló, Komáromnál az áruszállító "óóóóóójás hajók" "naaaaagy dajukkal" pakolták a tönk fát.
Közben mondókáztunk, próbált aludni a fél kúptól, de annyi látnivaló volt, hogy nem pazarolta alvásra drága idejét.
10 után értünk fel, Zsolt kijött elénk és Gödre indultunk. Pest is érdekelte Az oroszlánok vigyázta híd, a hozzájuk vezető "csijjogó" alagút.
Csillogtak Dorka szemei, vigyorgott, miközben szottyongatta a takaróját, annyira édes és megható volt. Aztán Gödig aludt.

Megérkezvén már ismerősként üdvözölték a lányok egymást. Mentek csúszdázni, játszani, hintázni. 1-kor ebédeztünk és indultunk a Veresegyházi Medvefarmra. Az alvás kimaradt.

Rengeteg maci, még több óriás fakanál, mézet vittünk. Gyönyörű környezet, kutyát be lehet vinni, Maja nem jött velünk. Ami nem tetszett, hogy dohányzó hely volt, simán szívták az állatok, gyerekek mellett a cigit.
A belépő ára minimális. Kaptak a gyerekek motort, ezzel hasították végig az utat. Macikon kívül lehet szarvasokat, mosómedvéket és farkasokat látni/etetni.


Stop.
Farkasok.
Akkora butaságot, amit ott láttam ... muszáj leírnom, nem szép: farkasetetés, amivel nincs is gond, helyi látványosság. De nem nyúllal baszod! Élőben! Premier plánban pici gyerekek előtt! Azt hittem az agyam eldobom! Anna nem győzte magyarázni a gyerekeknek, hogy a farkas sétáltatja csak a nyuszit körbe-körbe, hogy tisztuljon a bundája, mert koszos, hatalmas nevetés tört ki a látogatók között, holott ez kurvára nem volt vicces. Emellett félelmetes volt, hogy a lányok motorral mentek a kerítés mellett - ki van jelölve egy rész, ami alá már a saját biztonságod érdekében nem mehetsz -. Egyszer csak másfél méter magasban landolt a kerítésen egy szürke farkas, aki épp nekiugrott Dorkának és Lilinek. Hihetetlen, hogy némán, hangtalanul suttyomban támadnak, milliméterre pontosan kiszámítva. Dorkát és Lilit egyből elrángattam, mert ezt látni szörnyű volt, holott tudtam, hogy ott a kerítés.
Volt ugrálóvár is ... bárcsak ne lett volna. Dorka 2,5 évesen hasított felfele az 5-7 évesekkel. Amíg abban  a tévhitben voltam, hogy Dorka biztos csak az alján ugrál, nem paráztam, de amikor megláttam, hogy megy felfele ... azt hittem beszarok.
Innen indult a hiszti. Elvileg 10 percet lehettek volna bent, mivel Zsolt mérte az időt ebből a 10 percből minimum 20 lett. Dorkának szóltam kétszer, hogy lejárt az idő, amit meg sem hallott. Kap lufit, indulnánk tovább, már Lili is kijött, aztán a következő csúszás után bementem az ugrálóvárba érte és kirángattam.
Kapott lufit, ami csak még jobban bepörgette, semmi sem volt neki jó, és indult a saját lábán akar jönni, úgy mégsem jön ... hisztizett. Hangosan. Szívem szerint agyon vertem volna, ehelyett megöleltem és kézben kivittem az autóhoz. Amikor letettem, még taknya-nyála egybefolyt, roppant egy akkorát a keze ... azt hittem megint az orsócsont, de szerencsére nem, viszont ez elég volt ahhoz, hogy Dorka is észbe kapjon. Jött a szentbeszéd, irgum-burgum, ejnye-bejnye és bealudt. Így szó szerint (korán keltünk, utaztunk vonattal Győrből-Pestre, aludt 5 percet, majd hatalmas játék, macifarm ... persze hogy kikészült)
Mikor visszaértünk Annáékhoz, még egy órát aludt az autóban, majd vacsiztunk, a csajok játszottak, aztán 3-as kádban fürdés következett és beájulás.
Szombat reggel fürödni mentünk a  Ramada Hotel Aquaworld-be:


Csúcs ez a hely!!!!! 5 embernek a belépőjegye 10.500,-Ft volt. Abszolút nem drága! Sőt!
Napokat el lettünk volna itt. Voltunk pici vízben, nagy vízben, melegben, hidegben, termálban és nem termálban, pörgölődősbe, naaaaagy hullámosba is bevittem - ezt nagyon bírta -, kicsi csuszin meg nagyon is.
Természetesen a nagyon volt a legjobb. Eleinte felmentem vele, sőt, le is csúsztam vele, Anna meg Lilivel. Féltettem, hogy elesik, hogy elcsúszik a vizes talajon, hogy nem jól ül le a csúszdára stb ... aztán hagytam. Kíváncsi voltam mi lesz.
Mi lett volna? Sokkal jobban érezte magát, mintha a nyakába lihegtem volna.
Annával sokat beszélgettünk erről az egyszemélyes felelősségről, hogy mennyire nagyon nehéz és sokszor csak úgy lehet a nyomást enyhíteni, ha hagyod sodródni magad, vagy hagyod a maga útját járni a gyereknek, hogy még annál is többet tapasztaljon, amit én megengednék neki szívem szerint, vagy ha egy-egy hétvégére anyám leviszi magával a gyereket, hogy a totális kikapcsolódás meglegyen, mert ez hosszútávon 0-24-ben nehéz cipelni.
Kell ... nagyon kell, hogy anya elvigye magával, még ha ki sem mozdulnék a lakásból -ami nem fordult még elő - de felelősség nélkül legyek egy kicsit, hogy töltődjek és amikor hétfőn megjelenik az ajtóban, újra tele energiával induljunk neki a dolgoknak.
Így aztán szembesültem azzal, amit mindenki sulykol: Dorka sokkal előrébb van a kortársainál.
Nem észbeli képességekben, nem fejlettségben, hanem ez valami olyan, amit nem tudok sem az egyikre, sem a másikra ráfogni.
Elég korán kellett relatíve "önállósodnia" legalábbis sokkal önállóbbnak lennie, mint a kortársai. Egy olyan élethelyzet kapcsán, ahol nincs választási lehetőség, csak alkalmazkodni és elfogadni tud az ember. El kell fogadni, hogy este egyedüli tevékenység van addig, amíg előkészítem a kakaót, teát, amíg megvetem az ágyakat, amíg megcsinálom a fürdővizet, a törölközőket kikészítem, redőnyt húzok, összekapom a lakást és nincs apa vagy más, aki közben szórakoztatja vagy vigyáz rá, reggel szintén. Ha ömlik az eső, akkor is el kell menni bölcsibe, max. ott átöltözünk és nincs a seggünk alatt autó - ez most nagyon kiélezett, de aki a másik véglethez van szokva ... - ... és igen, muszáj 5-kor felkelni, hogy ő is, én is beérjünk a 'munkahelyünkre'.
Hozzászokott lassan, hogy nem mindig ő az első, mint ahogy reggel sem. Csak fekete tea és cigi után indul a nap.
Belejött abba is, hogy az utca végéig mehet bicajjal, mert nem futok utána és muszáj megállni.
Belejött abba is, hogy amikor Majával megyünk, akkor neki kell okosabbnak lenni és körültekintően közlekedni, mert nekem kettőjükre kell figyelnem főleg úgy, hogy Maja póráz nélküli.
Az udvaron totál egyedül van úgy, hogy már nem is szereti, ha hátramegyek vele, szépen, okosan eljátszik és már az sem zavar, ha 20 percre eltűnik.
Sokkal messzebbre elengedem 'egyedül' magamtól, ha sétálunk, kirándulunk; már nem állok oda a gyerek alá, ha fent van a mászókán vagy a csúszdán, eddig automatikusan a kezem alatta volt ha kellett, ha nem - persze úgy, hogy nem értem hozzá -. Már a fürdőben is egyedül fürdik nyitott ajtónál, eddig bent voltam vele. Így is fél szemem rajta van. Hozzáteszem úgy is megtörtént a baj a pillanat ezredrésze alatt úgy, hogy a kezem nem tudtam kinyújtani.
Rájöttem, hogy tapasztalnia kell. Ha az kell, hogy elessen, el fog, mert abból tanul. Legközelebb máshogy csinálja. A fürdőkádban azóta pl. nagyon óvatos.
Az Aquaworld-ben elengedtem a kezét. Kék-zöld-lila színekben pompáztunk mindketten, úgy összevertük magunkat - hozzáteszem akkor, amikor ketten csúsztunk, amikor külön-külön csúsztunk egyikünkkel sem volt baj -.
Belemehetett egyedül a vízbe, nyilván a gyerekmedencébe, ami folyamatosan mélyült, még kint megbeszéltük, hogy nem szeretném, ha a nyakig érőig elmenne. Persze elment, de amikor belecsapott a szájába a hullám egyből visszakozott, viszont sírni nem mert, csak annyit mondott, hogy "így jár, aki nem fogad szót". Csúszott egyedül a "naaaaaagy csuszin" néztem folyamatosan, lent elkaptam. Ment egyedül fel a vizes lépcsőn, megcsúszott, azután tudta, hogy kapaszkodni is kell.
Egyszóval sokkal jobban féltettem eddig, mint ahogy kellett volna. Sokkal jobban helyén van a szíve és az esze, mint ahogy én gondoltam. Aztán erre mondta Krisz, hogy ez mind-mind azért van, mert eddig így neveltük. Sokkal kevesebbnek (kisebbnek) gondoltam, mint amire ő képes.
Ahogy elengedtem a  kezét, olyan édesen sikongatott az örömtől. Azt mondta, hogy "anya, nem tudom megmondani, de örül a szívem!" - gondolom ezzel azt akarta kifejezni, hogy nagyon boldog.
Persze tud ő böszme is lenni és simán feláll akárkinek, meg van hogy 85 milliószor el kell mondani neki valamit és nagyon gyorsan át tudja venni a butaságot másoktól.
Minden este beszélgetünk: sokszor komoly dolgokról is, például a szeretetről, a családról, hogyan kell viselkedni emellett minden nap elmeséli mi történt vele. Elmondja kik voltak ott a bölcsiben, ki mit csinált, mit ettek.
Nyilván sokszor benne van ezekben a beszélgetésekben a bohóckodás is, mint ahogy tegnap.
Valami olyan mondatot mondtam neki, aminek a vége az volt, hogy "Manókám".
Erre a gyerekem:
"Te anya, össze-vissza beszélsz! Én apának vagyok a Manókája, neked a Kincsed! Nézz csak oda az ajtóra, olvasd el!" - és tényleg oda van írva az ajtóra, hogy Krisz hívja mindig Manókámnak.
Sokkal több mindent megértett az elmúlt 6 hónapból, mint én azt valaha is gondoltam. Kitalált magának egy mesét, amiben hisz. Én pedig meghagyom ebben a mesevilágban.
Nagyon sok mindennel szembesültem az elmúlt napokban. Saját magam korlátaival is egy betegség kapcsán. Tegnap konkrétan annyira lázas voltam, hogy fél 12-kor haza kellett mennem a munkából, majd elfeküdtem. Szóltam apósoméknak, hogy vigyék el Dorkát magukhoz, mert nem bírom a fejemet sem megemelni, annyira szédülök. Fél évvel ezelőtt nem kértem volna ilyen senkitől sem, inkább kínlódtam volna, de ez sem nekem, sem a gyereknek nem jó.
Lehet gyengeségnek nevezni ... én kényelemnek hívom :)
Fáradt vagyok, amellett, hogy ez a hétvége nagyon feltöltött. Úgyhogy Dorka a Somlón lesz péntektől hétfőig, én Győrben. Lassítanom kell, újra jeleznek a betegséggel.
Egyébként a betegség szimpla megfázás 40 fokos lázzal, köhögéssel. Hiába csúcs szuper az Aquaworld, hajszárítójuk annyira gagyi, hogy Dorka haját alig-alig, az enyémet egyáltalán nem tudtam megszárítani, sajátot nem engednek be, így vizes hajjal érkeztem a Győrbe induló vonatra. Ami egyébként Pesten nem is volt gond a 25 fokban, de mire Győrbe értünk 11 fok volt szakadó esővel és nagy széllel.
Szóval tanultunk ebből is.
Egyébként Dorka hazafele egy Tescos táskányi édességet összegyűjtött. Tatabányánál egy nyugdíjas csoport szállt fel. Dorka beállt a vagon közepére és nekiállt énekelni, mondókázni, verselni, minden produkció után, mint egy koldus gyerek ment körbe a táskájával, kapta a nasikat, emellett minden produkció után meghajolt és mondta, hogy tádáááám.
Igazi kis produkciós iroda.
Szóval így élünk mi :)