Összes oldalmegjelenítés

2015. március 10., kedd

A deszka póz diadala avagy köszi Dóri!

Ez a bejegyzés Dóri ötlete alapján indult. 
Januárban sajnáltattam magam neki, hogy csokizaba van, nincs időm eljárni rendszeresen edzeni, Kicsit aggódom a vizsgáim miatt és ha én 'aggódom', akkor zabálok. Már voltak fenntartásaim magammal, de ezt mindig kompenzálni tudtam egy zacskó chips-szel este 11 órakor és ez gyorsan elhessegette a negatív gondolatok a testemmel kapcsolatban.
Rengeteg édességet eszem, emellett a mozgás, ami mindig végigkísérte az életem, elmaradt január óta. Tanultam, nem foglalkoztam vele, csak sajnálkozási szinten. A futás is szóba jött, mint alternatíva, de az rendszerességet igényel én most ezt nem tudom megoldani, mert akkor másból veszem el az időt ... legfőképp Dorkától, ami abban az esetben kivitelezhetetlen, hogy eddig legkésőbb fél 5-kor otthon kellett lennünk, mert szürkület után megvakultam. Most, a nappalok hosszabbodásával csillan némi fénysugár.
Olyan kellett, ami napi 2 percnél nem vesz többet igénybe, valamint nem kíván sok testmozgást :D Dóri a deszka-póz kihívást javasolta. Nekiálltam, majd idő-szűkére hivatkozva abbahagytam - ami egyébként lustaság volt csak -, majd újra elkezdtem és most az eredményt látva - félúton - újra neki fogok állni, amikor vége a vizsgáimnak és végigcsinálom becsületesen.
Ez lett belőle 2-3 hét alatt összességében:

 

28 napos kihívás - DESZKA PÓZ - Facebookon így megtaláljátok

12 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ilyen lettem! Kérdezd Dórit!!!!
      :D sosem voltam nádszál, de ilyen sem! :D :D

      Törlés
  2. Hű Liz nem semmi! Gratulálok! El is kezdtem tegnap a 28 napos kihívást én is. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes! Követlek majd 3 hét múlva, amikor már nem lesz kifogásom!
      :D

      Törlés
    2. Egy kérdés:Egy nap egyszer kell csak csinálni? Mert nekem az olyan kevésnek tűnik? És nem olvastam erről...

      Törlés
    3. Egyszer! Majd a 4-5 napnal alig varod, hogy leteljen a kijelolt ido. Kemeny.

      Törlés
    4. Egyenlőre kétszer csinálom, reggel és este. Sok idő telik el közte, aztán majd meglátjuk. Gondolom, hogy 45-60 mp-nél szidni fogom magam, hogy belevágtam, na meg téged, hogy felhívtad a figyelmem rá. :)))

      Törlés
    5. Ha csuklom, legalább tudom, hogy ki szidja a jó édes anyámat :D :D

      Törlés