Összes oldalmegjelenítés

2015. március 6., péntek

Kötőhártya-gyulladás lelki hátteréről Dorka esetében

Minden betegségnek lelki háttere van, hiszek benne. 
A történet egy hónappal ezelőtt indult és most csúcsosodott ki. A végétől indulok.
Az óvodában olvastam, hogy kérik a gyerekeket, vigyenek be fényképet a családról, mert a héten erről a témakörről fognak beszélgetni. Nagyon jó feladat, nekem nagyon tetszik. 
Hazafele a buszon beszélgettünk Dorkával, otthon elővettünk egy fényképet - Dorka, apa, anya 2012. év karácsonyakor -. Láttam Dorkán, hogy elszomorodik. Este lefekvés előtt beszélgetésre invitáltam, kérdeztem miről szeretne beszélgetni? Azt mondta a családról. Elmondtam neki, hogy mi apával a világon mindennél jobban szeretjük, persze Maja is. Apának muszáj dolgoznia így, messze, nincs más választásunk, alkalmazkodni kell ehhez. Mi kemény csajok vagyok és ezt ügyesen csináljuk végig. Mondta, hogy nem azzal van a baj, hogy apa messze dolgozik, hanem az, hogy október óta nem találkoztak "munkahelyi szigorítások okán". Nincs tisztában a hónapokkal, mégis számon tartja. Tudja, sőt napok óta készül, szombaton végre együtt lehetünk ismét. Ma reggel úgy jött ki a szobájából, kócosan, fülig érő szájjal, szemei összeragadva, hogy mutatta 5 ujját, miszerint csak 5-öt kell aludni a viszontlátásig, készíti a szoknyáit, a szép cipőit, szép kabátot az indulásra, hogy csinos legyen, hogy "apa hanyatt vágja magát tőlem", "puszit adhassak és szorosan megöleljem".
Tegnap este színt vallott: ő nem akar a családról beszélgetni, csak velem, itthon, mert az oviba nem tudja úgy elmondani, ahogy akarja. Biztosítottam róla, hogy az óvónénik jól kérdeznek és beszéljen családon belül arról, amiről/akiről szeretne. Az oviba a gyerekekért sokszor az apukájuk megy, érte sosem megy apa. A múltkor valaki mondta neki, hogy értem az apukám jött. Nem cikizés volt benne, hanem jókedv/büszkeség a kisfiú részértől apukája felé, ám Dorka magára vette. Mondtam neki, hogy nagyon kevés kisgyereket hoznak el a nagypapáik alvás után, Dorkának milyen jó, hogy a nagypapa mehet érte. Ezt el is fogadta. Aztán valahogy olyan körmondat jött ki belőle, amitől a szívem szakadt meg. Lefordítva a lényeg az volt, hogy milyen élményekről beszéljen ő apával kapcsolatban, hiszen nem emlékszik semmire.
Meséltem neki millió-egy történetet, amiket egyébként elmondtam neki ezerszer, de most szívta magába és ahogy meséltem, láttam a szemeibe, a kézmozdulatain, a nevetésén ... újraéli őket.
Durcázásról: október óta nem találkozott Dorka az apjával. "Munkahelyi szigorítás okán". 
Eljutottunk odáig, hogy nem volt hajlandó beszélni Kriszről, már a Helló Kitty-s cukrot sem fogadta el, amit a postaládába szoktam rakni, apa küldte címszó alatt (ami csak apa és Dorka kiváltsága). Mondtam neki, hogy apának küldök levelet, szeretne-e rajzolni vagy levelet küldeni, apa hív telefonon, gyere beszélj vele; nem-nem-nem volt a válasz mindenre. 
2 hét kellett, mire megnyílt és elmondta mi a baja. Hiába kérdeztem, irányított játékkal próbáltam rájönni, rajzoltattam, meséltettem, nem felelt. Végül is kibökte, hogy nem haragszik ő az apjára, csak a munkájára és jöjjön most már haza, jó lenne többször találkozni. Lesz mit pótolni holnap.
A kötőhártya-gyulladás: nem szívesen látja, ami életében végbemegy, valamit nem akar meglátni.
Tudom, hogy jár Dorka agya. Tudom, hogy a saját szintjén elkezdte összerakni a dolgokat, mert vannak elszólásai - egy-egy megjegyzés -, ám amikor rákérdezek, terel, nem válaszol egyértelműen. Itt volt az óvodás feladat, 24 óra múlva már együtt leszünk újra apával, szerintem sok volt neki így egyben. 
Elvittem dokihoz. Nagyon csúnyán be volt gyulladva a szeme. megbeszéltük, hogy nem megy oviba, kaptunk mindketten Tobrexet. Másnapra teljesen tiszta lett a szeme, kétszeri cseppentés után. Nem gondolom, hogy a szemcsepp tett csodát ... az orra ezzel szemben nagyon folyik, éjjel ő alszik, én alig-alig, azt hallgatom, hogy horkol és hogy veszi a levegőt. 
Ma már péntek van, egyébként semmi baja sincs. Azt hiszem letisztultak benne a dolgok az apját illetően. Nem tudom miért gondolom sokkal többnek Dorkát, mint ami és miért várok el tőle olyan dolgokat, amiket én felnőttként sem tudok sokszor kezelni a hiány, a szomorúság okán. Hogyan várhatom el tőle, hogy érett emberként viselkedjen egy-egy helyzetben, amikor ez önmagában is sokszor nehéz, nemhogy helyzethez kötve szabályozások között. 
Mindenesetre felnőtteket meghazudtoló módon csinálja Édesem, amiért én nagyon büszke vagyok rá. Hálás vagyok, ahogy segítségemre van, ahogy önállósodik/önállósodott sokat - ami az óvodának nagy mértékben köszönhető - hogy nem hátráltat és nem nehezíti meg a helyzetünket az elfordulással, hisztikkel, kiborulásokkal, hogy imádja az apját és büszkén beszél róla, hogy rajzol neki, levelet ír gyűjti a Krisztől kapott dolgokat. Persze ez nagyban függ attól, hogy én hogyan nevelem, a környezet hogyan áll hozzá és hogyan segít neki/nekünk.
Mindenesetre el sem tudjátok képzelni, hogy azzal a döntésemmel, miszerint írok az életünknek ezen részéről, mekkora kő esett le a szívemről és mennyivel könnyebb írni így. Lesz mit pótolni!
Köszönöm nektek a biztató szavakat!

18 megjegyzés:

  1. A szívem szakad meg érte:( Kitartás. Kemény csajok vagytok!

    VálaszTörlés
  2. Jajj istenem, ezt a bejegyzést olyan szomorú szívvel olvastam végig. Nem is gondol bele az ember, hogy ez mennyire nehéz. Nehéz Neked, Dorkának, Dorkának aki 3 és fél éves lesz még csak, mégis valóban olyan érettséggel kezeli. Azt hiszem ha Te nem lennél olyan, amilyen, Dorkának sokkal nehezebb lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érte, értük, értünk csinálni kell. Ez egy olyan helyzet tudod, ahol nincs választásod és a rejtett tartalékai is előjönnek az embernek.

      Törlés
  3. Jaj Liz, olyan erős vagy! Édes kicsi Dorka! Mikor jön Krisz végleg haza?
    Sok van még? Kitartás. Én ennél sokkal gyengébb vagyok, nekem nem menne, csodálom az erőd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a "végleg" nehéz kérdés, mert sosem biztos semmi, de elvileg a dátum: 2017.12.18.

      Törlés
    2. Nagyon sok erőt Liz! Szerencsére az idő gyorsan telik.

      Törlés
  4. Liz, minden tiszteletem a Tiéd! Nagyon kemény csajok vagytok! Fantasztikus anya vagy! Dorka nagyon sokat köszönhet Neked! Nélküled, a Te hozzáállásod nélkül, tuti sokkal nehezebben viselné. Szegénykém, így se egyszerű, de tényleg nagyon éretten kezeli a dolgot. Kitartást mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy és köszönöm a kedves szavakat és a biztatást!!!!

      Törlés
  5. Ezt a bejegyzést nem tudtam könnyek nélkül elolvasni :( Hihetetlen milyen erősek vagytok! Remélem hamarosan vissza tér a régi rend nálatok!

    VálaszTörlés
  6. Én pont ezért nem szeretem ezt a témát se az oviban, se az iskolában. Túlságosan, mélységesen érzékeny, amit nem hiszem, hogy az óvó nénik képesek megfelelően kezelni. A tanító nénik sem tudják, ott is olyan dolgok történtek, amik után hetekig nem aludtam éjszaka.
    Volt egy időszak, hogy egy nevelő otthonból is jártak gyerekek az oviba, pont abba, ahová Dorka járt. Nekik vajon milyen lehet a családról beszélni? Milyen lehet megtanulni anyák napjára egy olyan verset egy örökbe fogadott gyereknek, ami arról szól, hogy mit gondolt róla az anyukája, amikor a pocakjában volt? Milyen az, amikor a halott testvért nem tekintik a család részének? Hogy magyarázzák meg ezeket egy 3-6 éves gyereknek? Mi van akkor, ha én azt szeretném, ha én dönthetném el, hogy ezekről a témákról mit adok át a gyerekemnek?

    Dorkának igaza van, hogy nem akar erről beszélni mások előtt.

    VálaszTörlés
  7. Na kicsit az indulat is szólt belőlem, előjött megint az ősszel az iskolába történt dolgok halmaza...
    Szóval a lényeg, hogy vajon ilyenkor megbeszélik a válást, a halált, az örökbefogadást, az árvaságot, a patchwork családokat, a nevelőotthont? Mert a család nem csak az apa, anya, gyerek(ek) és jaj, de boldogok vagyunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam erről egyszer egy hozzászólásodat egy tök véletlenül megtalált blogon, emlékszem rá.
      Tudod nehéz kérdés ez, amit feltettél, de nem tartom valószínűnek, hogy beszélnek a család témakörében ezekről, helyesebben én ha aktívan dolgoznék még ebben, nem tenném 3-6 éves szintig. A halál kérdésköre is kinél ilyen, kinél olyan. Nálatok sajnos benne van a mindennapokban, mert megtörtént, átéltétek, veletek együtt a gyerekek is, aminél szörnyűbbet elképzelni nem tudok. Viszont én nem szeretném, ha a gyerekem szembesítenék a halál kérdéskörével ... még egy jó darabig biztosan nem. Nálunk a test a földben van, a lélek fent az angyalokkal táncol. Nem szeretném, ha fájdalmat, szomorúságot látna, amíg nem muszáj. Amúgy abban abszolút egyet értek veled, hogy ha van egy testvér, megszületett, elhunyt, ő a család része örökre!!!! Mindenképp!!!!
      Emellett viszont vannak intézményi kötelezettségek, amiket meg kell csinálni és Dorkának is előbb-utóbb beszélnie kell a családjáról, mert nem fogja tudni kikerülni.
      Én azt találnám középútnak, hogy amit a gyerek mond otthonról, mint nálatok a testvér kérdésköre, abba nem beleállni, hanem elfogadni, hogy ti azt így kezelitek ... bár én nem tudom ezt más hogy kezelheti olyan szinten, hogy ami nem kézzel fogható, az nincs, főleg egy emberi életet érintően.
      Az árvaházi gyerekekkel kapcsolatban egyezik a véleményünk, bár én bízom abban - lehet naivan -, hogy intézményen belül, van, aki "Timikének" befonja a haját, van kedves szava hozzá ... és neki adhatja át a virágot. "Timike" valós személy, 5 évvel ezelőtti buszos élmény, az a kislány, akit én nagyon akartam a sikertelen terhességek után és az oviba járt ... de Krisz akkor még hajthatatlan volt és ő mindenképp sajátot akart. Én még most sem adtam fel az örökbefogadást ...

      Törlés
    2. Egyet értek veled, ezért is írtam, hogy ezeket a témákat én szeretném a gyerekemnek átadni. A múltkor jött haza úgy a nagyfiam, hogy kérdezte mi az a válás. A halál témával szerintem azért a gyerekek találkoznak, ha másképpen nem egy állat kapcsán, akár egy kis bogár, vagy más révén. ÉS nyilván ez egy irtóra érzékeny terület, mert mindenki mást gondol arról, hogy mi is a halál, vagy mi van utána, de azt elfogadhatatlannak tartom, hogy a halott testvért nem tekintik a család részének. Mert minden napunkra mélységes hatással van az, hogy ő létezett (illetve létezik).
      A mi csoportunkban nem szokott ilyen téma lenni, a múltkor is sóhajtottam nagyot, hogy hála az égnek, hogy ez ott nem téma.

      Dorka meg majd tud beszélni róla, ha már készen áll rá. Ha ti ezt otthon kibeszélitek, kirajzoljátok, helyre teszitek, akkor képes lesz rá. Látod, az enyémek is minden gond nélkül beszélnek róla, csak mások nem hagyják, mert NEKIK kényelmetlen, nem az én gyerekeimnek.

      Törlés
    3. Egyet értek veled, ezért is írtam, hogy ezeket a témákat én szeretném a gyerekemnek átadni. A múltkor jött haza úgy a nagyfiam, hogy kérdezte mi az a válás. A halál témával szerintem azért a gyerekek találkoznak, ha másképpen nem egy állat kapcsán, akár egy kis bogár, vagy más révén. ÉS nyilván ez egy irtóra érzékeny terület, mert mindenki mást gondol arról, hogy mi is a halál, vagy mi van utána, de azt elfogadhatatlannak tartom, hogy a halott testvért nem tekintik a család részének. Mert minden napunkra mélységes hatással van az, hogy ő létezett (illetve létezik).
      A mi csoportunkban nem szokott ilyen téma lenni, a múltkor is sóhajtottam nagyot, hogy hála az égnek, hogy ez ott nem téma.

      Dorka meg majd tud beszélni róla, ha már készen áll rá. Ha ti ezt otthon kibeszélitek, kirajzoljátok, helyre teszitek, akkor képes lesz rá. Látod, az enyémek is minden gond nélkül beszélnek róla, csak mások nem hagyják, mert NEKIK kényelmetlen, nem az én gyerekeimnek.

      Törlés