Ahogy a gyerekem lát ...

...

D: -"Anya, játszunk olyat, hogy én vagyok az anyuka, te vagy a kicsikém! Jó??!"

A:-"Oké. Kérek enni, inni, éhes, szomjas vagyok, játssz velem, kérek szép ruhát, ezt szedd szét, azt rakd össze légy szíves, amazt had kóstoljam meg, hol a 'picitakaróm', hol a babám, hol a legóm, ne húzd a hajam a fésűvel, szép csatot kérek, ennél szebbet, ez a szívószál nem jó, miért nem adsz másikat, miért nem nézhetek mesét, Maja rám nézett, ne nézzen rám, fázom, melegem van, nézd milyen ügyesen felöltöztem egyedül, nem vettem fel fordítva a pólóm, nem baj, ha úgy van, mehetünk, én szeretném a szemetet vinni, miért nem vihetem, nem szakad ki, ha végighúzom 2 emeletet!" - ezt elhadartam Dorkának egy levegővétellel ... és jeleztem felé, hogy még csak reggel 5:50-et írunk játékból IS!!!

Dorka felvonja a szemöldökét, majd azt mondja:

"Nyugodj meg kicsikém, ha hisztizel, azzal nem leszel előrébb! Lássuk sorban a dolgokat! Éhes vagy, mit kérsz enni?"

A: "Rántottát 3 tojásból kenyérrel, mellé kakaót!"

D:"Oké, akkor felhívom a Rozi mamát, hogy kell rántottát csinálni, meg kakaót!" - oké, hogy béna vagyok sokszor főzésben, de azért annyira nem, hogy emiatt felhívjam anyám ... tény és való, hogy minden másért felhívom miből hány csipet kell, hogy olyan legyen, mint az övé.

Dorka megmondta: "Anya, te sütsz a legjobban a világon, de a Rozi mama főz a legjobban. 

Te is ügyes vagy, például a virslid finom!"

Dorkáról pozitívan

Szép, cuki, édes, szeretnivaló, okos, humoros jó lelkű, rafkós kis hurrikán.

Tömören ennyivel lehetne jellemezni a gyerekem. Emellett mindig van válasza, mindig van kérdése, mindenre azonnal tudja a megoldást. 

Szeret, tiszta szívből. Minden este elmondja mennyire imád. Tettekkel is bizonyítja. 

Péntektől vasárnapig 39 fokos lázzal feküdtem (miután elvégeztem a házimunkát) otthon. 39,6-nál már a dobókocka pontjait sem láttam és nagyon fájtak az ízületeim. A lázcsillapító nem használt, a hűtőfürdő viszont hatásos volt.

Péntek délután 1 órakor hazaérve munkából mondtam Dorkának, hogy lefekszünk pihenni fél órára. 3-kor arra keltem, hogy be vagyok takarva, fejem alatt párna, a kezemben egy alvóka. Mindez Dorka rendezésében. Gondoskodott rólam.

Behozta az ágyba a játékokat, a fejlesztő füzetet és ott tevékenykedtünk. Egy hangos szó sem hagyta el a szám egész hétvégén. Egy angyal volt.

Okos: kikövetkeztet dolgokat logika alapján. 

Olvas, ír, (azokból a betűkből, melyeket ismer) számol, összead. A kivonás nehezen megy.

Választékosan beszél, emellett rengeteg verset, mesét tud. A mondókák szerinte csak a babáknak való.

Ritmusérzéke nagyon jó! Szereti a zenét, a táncot, nagyon szeret énekelni és szép hangja van.

Kiválóan lovagol és úszik. Rengeteg angol szót ismer és természetesen egy napi angolozás után következő nap kavarja a két nyelvet. A buszon megjegyezte az ablakon kifelé lesve, "milyen gyönyörű szép, ici-pici, foltos Rabbit futott a parton!"

Köszön mindenkinek, jó hangosan, érhetően. Nagyon közvetlen kislány, bárkivel szóba elegyedik. 

Emellett nagyon tisztelettudó. Az idősebbekkel nagyon előzékeny. A nála kisebbekkel is igyekszik az lenni, de az nem belső késztetésre jön, hanem mert én azt mondom. Nem szereti a babákat, illetve 3 éves korig . Nem tud velük mit kezdeni. Persze az első 3 percben mondja, "milyen cuki, Istenem, de aranyos vagy kis baba!" ... aztán megkérdezi 10 perc múlva mikor mennek már haza?!

Órákon keresztül eljátszik egyedül. 

Minden házimunkában szeretne segíteni. A szobáját maga takarítja, sütemények közül többet is önállóan elkészít. Annyiban kell segíteni, miből hány kanál kell. 

A városunkat ismeri. Tisztában van az általunk használt helyi járatok számával, menetrendjével, útvonalával. Tudja melyikről hol szállunk le, fel ... előre készíti a sapkáját felvételre, mikor le kell szállnunk. Tudja hol van a Városháza, az aranybárány, a fürdő, a Püspökvár, Püspöktorony, a Karmeliták tere, Füles Bástya, Frigyláda szobor, Dunakapu tér, Széchenyi tér, az Állatkert, a Bazilika stb ... városrészekkel is tisztában van. Sőt, sokszor azt is tudja, melyik busszal hova lehet eljutni. 

Nagyszájú, amit én abszolút pozitív tulajdonságnak tudok be mindaddig, amíg nem nekem akarja leosztani a lapjait.

Van egy olyan tulajdonsága, ami sokszor nagyon gáz, de még így is szerethető: ha új helyre megyünk, új feladatot kell megcsinálni akkor Dorka elbénázza, aztán rögtön javítja. Pl. a hétvégén életében először versenymedencében úszott. Az edző elmondta neki, hogy úgy szorítsa vízbeugrásnál a szivacsot, mintha az élete múlna rajta, aztán ugrik egy nagyot és lábtempó megy háton. Mondom Ritának - másik nagyon büszke anyuka - a kispadon:"figyeld meg, Dorka lesz az első, aki elengedi a szivacsot!"

Dorka elkészül, látszik az elszántság az arcán, kinéz még egyszer, hogy figyelem-e élete nagy eseményét, biztatom, ezt most megcsinálja, megszorítja a szivacsot ... ugrik ... és mit csinál? 

Hát persze, hogy elengedi a szivacsot. Gyerek a 2,50 alján, azonnal kapcsol, jön felfelé, edző ugrik utána, Dorka addigra felbukkan, hátrafekszik és leússza. Ahogy kiszállt a medencéből, láttam rajta a pánikot, remegett keze-lába, taknya-nyála egybefolyt, sírt, nagyon sírt, de végigúszta. Odamentem hozzá, remegett, mondogatta, hogy ő többet nem megy vízbe!! Aztán a következő körnél ugrott, a szivacs a kezében maradt, majd hátrafordult és úszott újra. 

A legbátrabb és legelszántabb kislány a világon! Én a legbüszkébb édesanya a világon! 

Ha idegen helyen megjelenünk, akkor Dorka tuti elesik, elcsúszik, lever, el- és letör, lefejel, ledob értsd a paletta összes igekötős igéjét, aztán megigazítja a szoknyáját és felemelt fejjel továbbmegy.

Szóval nagyon sok jó tulajdonságot lehetne még róla írni és most nem akarom azt sugallni, hogy azért szeretem a gyerekem, mert okos. Ha hülye lenne, akkor is szeretném valószínűleg ... vagy legalábbis ennyi idő alatt eléggé megkedveltem volna, de nyilván így azért egyszerűbb.

Büszke vagyok Dorkára! Elmondhatatlanul szeretem! Féltem, óvom, szeretném, ha egy szép világban nőne fel, ha senki sem bántaná és boldog ember lenne.

Szeretem

Dorkáról negatívan

... ha már róla szól a blog, mégis vele kapcsolatban alig született bejegyzés mostanság. A megszámlálhatatlan pozitív tulajdonsága mellett megjelentek a következő dolgok:

… hogy is jellemezhetném a jelenlegi állapotunkat egy szóval? 

Küzdelem!

Ebben a formában mégsem igaz.

Szeretném azt gondolni, hogy problémamentes napjainkat tengetjük csupa mosoly-kacagás kíséretében ... de nem így van.

Azt sem mondhatom, hogy rossz, szófogadatlan, kezelhetetlen, hisztis, nehéz természetű ... mert ez sem igaz. 

Viszont van akarta! De még milyen erős akarata ... nem győzöm törni a szarvait amellett, hogy igyekszem teret hagyni neki. Esténként azon elmélkedem, hogy jól csináltam-e, mi a határ, meddig lehet akaratot törni és - hagyni nyilvánítani ... egyedül őrült nehéz. Nincs kivel megbeszélni, konklúziót levonni, esetleg hogyan tudnám máshogy csinálni. Ezzel kapcsolatban mondjuk simán belelépnék bárki szájába, aki a jövőben rám verné Dorka negatív dolgait, vagy megjegyezné, hogy ezt én csináltam vele. Azt kell csak meglátni ebben a mondatban, hogy egyedül ennyire tellett.

Minden feladatnak nekimegy úgy, hogy azt őőőőőőőőő megoldja; ha kell, faltörő kos. Amitől én agyfaszt tudok kapni, mert látom előre, hogy az úgy nem lesz jó ... ám ő csak csinálja, aztán persze végső kardba dőlés okán segítséget kér. Nem akarok mindent megoldani helyette. Ő küzd, én idegeskedem, majd végül megoldjuk. 

Az akaratnyilvánítás egyik eszköze: mindenről van véleménye és azt előszeretettel hangoztatja, hiszen ő MINDENT tud. Ezt a legnehezebb kezelnem. 

Azt tanítom neki, hogy anyával, apával MINDIG őszintének kell lenni, mert ha baj van, csak úgy tudunk segíteni neki, ha ismerjük teljes valójában a dolgokat. Ezzel a lehetőséggel él, főleg, mikor engem kell kritizálni: "anya, elegem van, hogy mindenbe bele akarsz szólni" ... és ilyenkor olyan szívesen szájba törölném tartanék motivációs beszédet.

Amúgy igaza van, tényleg bele akarok szólni, de nincs erre a mondatra válaszom. Nem akarok sallangokat durrogtatni, hogy de én csak jót akarok stb ... stb ... mert igazából nem jót akarok, csak már idegesít, hogy kínlódik és nem úgy csinálja, ahogy én gondolom. Nehéz feldolgozni, hogy az eddig alvó-étkező-folyadékot magához vevő  - és leadó gyereknek számomra hirtelen 5 év elteltével véleménye lett ... ami nagyon sokszor nyers, de helytálló. Abszolút tükör.

Párszor füllentésen kaptam. Azért ferdít a valóságon, hogy az ő tette kisebb súllyal nyomjon a latba a bűnösség megítélését illetően. Persze a szeme állásából látom, hogy sántít a történet és azonnal mondja, hogy most nem mondott igazat és akkor a következőkben elmondott történet lesz a valós. 

Ha eddig csak szájba akartam törölni, itt már a nyelvét is kihúznám. Miért van szükség ezekre a bugyuta, fölösleges körökre? Sosem baszarintottam le azért, mert őszinte volt. A butaságért nyilván igen, hogy meg legyen a következménye a cselekedetének ... de mindig megköszöntem, hogy őszinte volt és mindig elmondtam neki, hogy büszke vagyok rá emiatt. Értem én, hogy hülyeséget csinál, mert az tök jó buli, és hogy miért igyekszik magát kimosni a dologból, viszont nagyon sokszor nem fogadja el, hogy akár ő is lehet hibás. Hárít. Ebben abszolút Krisztián.

Könyörgés. Na, ez az, amitől falra mászom. Nálam a nem, az nem; és nem talán. Ebben nagyon következetes voltam/vagyok/leszek. Ezzel ő tökéletesen tisztában van! Mégis könyörög 30 másodpercig alkalmanként, ezzel masszívan terrorizálva. Majd megállapítja, hogy most sem ért célba.

Mindent, de mindent az ég egy adta világon meg akar vetetni magának. Megveheti, a saját pénzedből. Persze a sajátjával igencsak spúr. Ilyenkor mindig belátja, hogy nincs is szükség adott dologra. Megígérni nem ígérek semmit. Az a nem normális kategória, mikor karácsony után már új könyv miatt nyúz, hogy rendeljem meg neki, a karácsonyi ajándékok mióta a helyükre kerültek, elfelejtődtek.

Van az oviban egy kislány, akire Dorka abszolút felnéz/tart vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Pedig nagyon nem kellene. Ha ez a kislány szép ruhába megy, akkor megjegyzi Dorka otthon, hogy ő bezzeg nem volt MA SEM szép ruhában ... bezzeg a másik kislány ... ő ma is szép ruhában volt, és meg is jegyezte, hogy Dorka ma sem jött szép ruhába, bezzeg ő igen! Egyszer azt mondta Dorkára, hogy rongyokba jár. Dorka ezt annyira a szívére vette, hogy a mai napig emlegeti. Ezért én beszéltem a kislánnyal a nagymama füle hallatára. Ott bocsánatot is kért Dorkától nem miattam, mama miatt. "Bezzegkislány" - hívjuk így - egyik körme ki volt géllakkozva. "Bezzegkislány" hajának egy tincse be volt festve és még sorolhatnék millió-egy esetet. Vagy "bezzegkislány" nem engedi be a játékba meg azt mondja neki, hogy ... és ugye "bezzegkislány" szava szent.

Ilyenkor görcsben áll a gyomrom, nemcsak azért, hogy én akaratos, határozott, okos gyerekem miként lehet olyan kuka, hogy hagyja magát befolyásolni, hanem azért is, mert ami "bezzegkislánynak" van, az neki is kell. Ha csillámporosat szarna, Dorka is azt akarna. Közöttünk ez konfliktus szül. Több irányból. Nemcsak hogy egy fizetéssel képtelen lennék felvenni a versenyt a táblagéppel, laptoppal és ki tudja milyen kütyüvel, hanem én tényleg nem akarom megvásárolni ezeket!!! Eszem ágában sincs sem géllakoztatni Dorka egy körmét sem, sem hajat festetni, sem táblagépet venni, sem interaktív játékot venni.

Nekem semmi gondom, ha „bezzegkislánynak” ezeket lehet, ez mind szubjektív kérdés, Dorkának nem lehet! Én mesélek neki, nézhet TVt néha, ha játszani akar, itt vagyok neki és a barátai is, emellett és a millió-ezredik játéka is.

Minden alkalommal elmondom neki, hogy ő az oviba játszani, ügyesedni, okosodni és tanulni jár ... nem divatbemutatóra. Ha alkalom megkívánja (táncház, színház, ünnep) akkor mehet szép ruhába, egyébiránt nem. Semmi keresnivalója sem a körömlakknak, sem a színes hajnak az óvodában szerintem … de ugye ez megint csak szubjektív. Megérti. Milliószori nekifutásnak, újra és újra el kell mondani, meg kell értetni.

Megbeszéljük reggel, indulás előtt, hogy gyerekrágó nem lehet a zsebében. Nem csak maga miatt, hanem, akit megkínál, elesik, félrenyel és nem is folytatom ... 

Gyerekrágó otthon, hétvégén, egy fél. Pont. 

Majd délután nagy bociszemekkel, szomorúan közli velem, hogy elosztogatta a rágót és most neki nem maradt. Mondtam neki, hogy akkor visszamegyünk 2 éves szintre és az, hogy megbízok benne, innentől megszűnik, újra ellenőrzöm és kétségbe vonok minden vele kapcsolatos dolgot, mert ez így nem megy.

Ha kiérdemelte, visszaállhat a régi bizalmi kör. 

Újra érvénybe lépett a magas polc. Ami felkerül oda - pl. most a gyerekrágó - nagyon nehezen kerül le vagy egyáltalán nem láthatja többet. 

Elmondom neki, hogy a hurkapálca, ha maga felé tartja és hirtelen fékez a busz, a kiszúrhatja a szemét. Nem elfogadja, hanem a következő 4 másodpercben kipróbál 12 fogást a szeme előtt, hogy szerinte hogy nem fogja megvakítani, ha mégis fékez a jármű. WTF???!!!

Én azt gondoltam ezeken már rég túl vagyunk.

A legújabb, hogy visszabeszél: ezt a legegyszerűbb kezelni. Ha van igazság abban, amit mond, akkor azt végiggondolom és megbeszéljük. Ha bután szól, akkor vagy visszasuttogok neki – ettől retteg a legjobban – vagy ráüvöltök akkorát, hogy berezegnek az ablakok és azonnal tudja, hányas nadrágot hord.

Próbáltam egyenrangú félként kezelni, mert azt hittem, hogy 5 évesen alkalmas, olvastam több helyen, ez mennyire jó dolog, így szorosabb lesz a szülő-gyermek kapcsolat, ám rá kell jönnöm, hogy nem működik. Maradunk az eddig jól bevált dolgoknál.

A letolásért, ha butaságot csinál, vérig-sértődik, de pitiáner dolgokért – pl. hogy egyenes vonalban megy az úton - ennek kompenzálására elvárja, hogy megdicsérjem.

Dorka rafkós, és élvezi azt a helyzetet, amikor gondolkozhat azon, miként bújhat ki a kötött dolgok alól. Ezt kedden be is vallotta.

Az a legrosszabb, hogy magamat látom benne … szegény kis Dorka.

Holnap folyt köv. a pozitívumokkal

Vezetés

" ... ha maga levizsgázik egyszer, én elmegyek New Orleans-ba, bárzongorista leszek és táncoslányok fenekét fogom csapkodni kurva nagy élvezettel"...!

- oktatóm szájának újabb gyöngyszeme.

Nagy sikerélménnyel zártam a tegnapi óráimat az aranyköpés ellenére. Beljebb jöttünk a városba és én sokkal magabiztosabb lettem, sikerült végre kettesbe váltanom úgy, hogy nem szakadt ki a váltó a helyéről és nem recsegett-ropogott. Tudtam kanyarodni, észrevettem a biciklist és a gyalogost is. Bár a vasúti átjárót nem. Végre hatalmas dicséretet kaptam óra végén!!!

Érdekes érzésekkel tölt el, hogy valamiben tudok béna is lenni.

Ebből az következik, hogy kevés az alkalom a komfortzónámból való kilépésre. Vannak dolgok, amiben kényszeres vagyok ... helyesebben szeretem, ha megvannak a napi ritmusok, mert így megy flottul az életünk. Minden reggelünk percre pontosan ugyanúgy zajlik. Ugyanakkor kelünk, készülődünk, reggelizünk, öltözünk, viszem le a kutyát, indulunk otthonról.

Ha évente kétszer nem így történik, akkor sincs pánik, mert szeretek improvizálni, csak akkor zaklatottabban mennek a dolgok.

A vezetés egy patthelyzetbe rakott; ki kellett lépnem a komfortzónámból többször. Nincs két ugyanolyan óra, két ugyanolyan helyzet. Sőt, megtapasztaltam azt is, hogy egy dolgot végre lehet hajtani kétféle-képpen, amivel aztán végképp megkavart az oktató. DE!

Tegnapra összeállt a kép! Valahogy jött magától. Ennyi idő kellett, hogy összerakjam a részleteket?!

Otthon ültem a slozin és váltottam a wc pumpával. Dorka velem szemben visított, annyira tetszett neki a dolog ... de én csak váltottam becsülettel ... és váltottam ... és váltottam  ... és úgy néz ki beérett a dolog. Most azt kell elérnem, hogy ne nézzek le a váltóra.

Mondtam az oktatónak, hogy van pár tetoválásom. A következő a hüvelyk és a mutatóujjam között lesz: egy sebváltó.

Erre azt felelte, hogy „inkább egy J és egy B betűt varrasson a kezeire, mert arra nagyobb szüksége van, higgye el”! J J (jobb, bal kéz a gyengébbek kedvéért)

Azt gondolom, hogy kellő kitartással bármi elérhető ... ehhez nagyon sok türelemre van szükség. Persze mindenki mondhatja, hogy mekkora feneket kerítek ennek, de én tényleg küzdök ezzel.

Bánom, hogy Krisz nincs mellettem. Ő nagyon jól vezet, emellett köztudott, hogy birka türelme van, bármit képes elmagyarázni az autókkal kapcsolatosan úgy, hogy megértsem.

Mióta vezetni tanulok, nem tudok aludni. Járnak az agytekervények, gondolkozom a sorrenden, hogyan kell elindulni pl. egy piros lámpánál, figyelni, tövig kuplung, váltani, közben körbenézni, kormányt tekerni, közben pici gáz, tövig kuplung, újra vált, pici gáz ...  és még sorolhatnám.

Tudom, hogy rutin lesz belőle és lehet fél év múlva már ha megkérdezik a sorrendet sem fogom tudni megmondani ... az is benne van a pakliban, hogy fél év múlva még mindig plusz órákat veszek.

Most úgy érzem, valami megtört és elindultam egy jó ritmusban azon az úton, hogy ne küzdelem legyen, hanem ha nem is gördülékenyen, de menjen ez a tanulás. 

Erre egy hétig most nem tudok menni, mert az oktató nem tudott időpontot adni ... ilyen az én szerencsém.

  

3 év egy képben

A boldog új év első bejegyzése mindenről

2017. Páratlan, nem is kedves számomra ... de jó év lesz. Érzem. Amennyire jó, annyira nehéz ... ezzel is tisztában vagyok. Kiegészül a családunk. Minden gondolatom ekörül forog: nincs középút aközött, hogy várom és nem várom. Nem várom ... milyen hülye kifejezés. Hogyne várnám!

Újévi fogadalmaim nincsenek. Egyszer volt, akkor is azon gondolkoztam hónapokig miként szeghetem meg. 

Van egy nagyon rossz tulajdonságom, a sok éppen elviselhető mellett: amikor valaki azt mondja, hogy ezt így, meg úgy kell élni/csinálni/tenni stb. attól menekülök. Nem azért, mert szefós vagyok, hanem azért, mert alkalmatlan vagyok azokra a helyzetekre, amiket "úgy kell megcsinálni, hogy" ... miközben jó anya módjára igyekszem Dorkát afelé tendálni, mit hogyan kell, és azt azért úgy, mert én már tudom ... neked ennyivel könnyebb lesz, hidd el! Annyira álszentnek érzem magam ilyenkor.  A konvenciók közé szorítástól agyfaszt kapok. Én szeretek neki menni dolgoknak, ha kell, háromféle-képpen megközelíteni, magam kijárni, koppanni vagy épp sikereket elérni. Ha nem így lenne, ma nem az lennék az, aki a jég hátán is megél. Arra a kérdésre nehezen válaszolnék, hogy egy anya honnan tudja ennyire jól, mi az, amitől a lányát minden körülmények között meg kell védeni ... 

Erről szeretnék leszokni. Dorkának is meg kell élnie, meg kell próbálnia, koppannia kell és sikereket elérni. Itt most nyilván nem olyan dolgokról van szó, hogy az autót a jobb oldalon kell tartani, mert ellenkezőleg baj lesz - amúgy vezetek. 

Holnap harmadik alkalommal megyek. Élvezem ... már amikor nem csöpög az izzadtság a tenyeremről, a kormányon megtörve a combomra. Miközben olyan magasröptű beszélgetéseket folytatok az oktatóval, hogy "maga nem fél mellettem? Mert én be vagyok szarva magamtól!" - kérdezem az oktatót- Igazából azért nem kötöttem be magam, ha gáz van, ki tudjak ugrani, maga meg menjen amerre lát! - válaszol.

Van otthon WC pumpája? WC? Kötél? Mondom: igen. Akkor szépen leül a slozira. A bugyiját nem kell letolni. Megfogja a pumpát, a kötéllel hozzáerősíti magát a klotyóhoz. Majd vált!!!! Addig vált, amíg nem rángatja ezt a kurva váltót, hanem finoman meglöki. Nem fakanál ez, hogy tekerni kelljen!

Lesznek még aranyköpések, efelől nincs kétségem.

Új év, új tetoválás. Később sikerült, mint ahogy terveztem. Friss még. Hegesedés után sokkal szebb lesz. Jobb oldalamon melltartótól övig "Már rég feladtam volna, ha nem érted történne minden"- egy álmomban szerepelt ez a mondat, Dorka felé közöltem, majd magamra varrattam. 

Szilveszterkor Dorka bulizott a nagyszülőknél. Anya sütött-főzött, gyereket csinosított ...

... majd este szépen felöltözött és otthon maradt.