Vezetés

" ... ha maga levizsgázik egyszer, én elmegyek New Orleans-ba, bárzongorista leszek és táncoslányok fenekét fogom csapkodni kurva nagy élvezettel"...!

- oktatóm szájának újabb gyöngyszeme.

Nagy sikerélménnyel zártam a tegnapi óráimat az aranyköpés ellenére. Beljebb jöttünk a városba és én sokkal magabiztosabb lettem, sikerült végre kettesbe váltanom úgy, hogy nem szakadt ki a váltó a helyéről és nem recsegett-ropogott. Tudtam kanyarodni, észrevettem a biciklist és a gyalogost is. Bár a vasúti átjárót nem. Végre hatalmas dicséretet kaptam óra végén!!!

Érdekes érzésekkel tölt el, hogy valamiben tudok béna is lenni.

Ebből az következik, hogy kevés az alkalom a komfortzónámból való kilépésre. Vannak dolgok, amiben kényszeres vagyok ... helyesebben szeretem, ha megvannak a napi ritmusok, mert így megy flottul az életünk. Minden reggelünk percre pontosan ugyanúgy zajlik. Ugyanakkor kelünk, készülődünk, reggelizünk, öltözünk, viszem le a kutyát, indulunk otthonról.

Ha évente kétszer nem így történik, akkor sincs pánik, mert szeretek improvizálni, csak akkor zaklatottabban mennek a dolgok.

A vezetés egy patthelyzetbe rakott; ki kellett lépnem a komfortzónámból többször. Nincs két ugyanolyan óra, két ugyanolyan helyzet. Sőt, megtapasztaltam azt is, hogy egy dolgot végre lehet hajtani kétféle-képpen, amivel aztán végképp megkavart az oktató. DE!

Tegnapra összeállt a kép! Valahogy jött magától. Ennyi idő kellett, hogy összerakjam a részleteket?!

Otthon ültem a slozin és váltottam a wc pumpával. Dorka velem szemben visított, annyira tetszett neki a dolog ... de én csak váltottam becsülettel ... és váltottam ... és váltottam  ... és úgy néz ki beérett a dolog. Most azt kell elérnem, hogy ne nézzek le a váltóra.

Mondtam az oktatónak, hogy van pár tetoválásom. A következő a hüvelyk és a mutatóujjam között lesz: egy sebváltó.

Erre azt felelte, hogy „inkább egy J és egy B betűt varrasson a kezeire, mert arra nagyobb szüksége van, higgye el”! J J (jobb, bal kéz a gyengébbek kedvéért)

Azt gondolom, hogy kellő kitartással bármi elérhető ... ehhez nagyon sok türelemre van szükség. Persze mindenki mondhatja, hogy mekkora feneket kerítek ennek, de én tényleg küzdök ezzel.

Bánom, hogy Krisz nincs mellettem. Ő nagyon jól vezet, emellett köztudott, hogy birka türelme van, bármit képes elmagyarázni az autókkal kapcsolatosan úgy, hogy megértsem.

Mióta vezetni tanulok, nem tudok aludni. Járnak az agytekervények, gondolkozom a sorrenden, hogyan kell elindulni pl. egy piros lámpánál, figyelni, tövig kuplung, váltani, közben körbenézni, kormányt tekerni, közben pici gáz, tövig kuplung, újra vált, pici gáz ...  és még sorolhatnám.

Tudom, hogy rutin lesz belőle és lehet fél év múlva már ha megkérdezik a sorrendet sem fogom tudni megmondani ... az is benne van a pakliban, hogy fél év múlva még mindig plusz órákat veszek.

Most úgy érzem, valami megtört és elindultam egy jó ritmusban azon az úton, hogy ne küzdelem legyen, hanem ha nem is gördülékenyen, de menjen ez a tanulás. 

Erre egy hétig most nem tudok menni, mert az oktató nem tudott időpontot adni ... ilyen az én szerencsém.