Érdekes érzések

Ma hajnalban - amikor Dorka már harmadszor kelt fel és én már harmadszorra nem tudtam visszaaludni -, gondolkoztam el egy olyan érzésen, ami már hetek óta bennem van, csak valahogy nem tudtam megfogalmazni. Lehet most sem lesz konkrét, de ha leírom, talán megfejtem saját magam.

Dorka előtt csak magamért voltam felelős: ha beteg voltam - évente egyszer - akkor a megfelelő készítménnyel gyógyítottam magam, ha éhes voltam, ettem, ha szomjas, ittam, ha dolgozni kellett menni, elindultam, ha más volt, mást csináltam. Ha nagyobb gondom volt, vagy csak nagyot kerekítettem valamiből, mindig volt, akire számíthattam és ha úgy akartam, nem kellett egyedül megoldást találnom. Ha nem akartam valamiért felelősséget vállalni, nem vállaltam. Ha valakivel nem akartam találkozni, nem futottam vele össze. Ha nem akartam valahova menni, nem mentem, ha el akartam halasztani valamit, eltoltam. Ha valamit nem szerettem volna megcsinálni, nem csináltam meg. Úgy volt jó az élet, ha benne nekem jó volt ... mondom máshogy nagyon lesarkítva: úgy volt jó, ha elsősorban nekem volt jó ... tényleg lesarkítva. 

Majd jött Dorka és megváltozott minden. 

Röviden: úgy jó az élet, hogy elsősorban neki jó legyen, sőt kiélezve: NEKI JÓ LEGYEN!

Hosszabban: ha beteg Dorka - egyszer fordult elő -, nem volt elég az én saját elképzelésem, kikértem szakember véleményét, mert még véletlenül sem akartam rosszat neki annak ellenére, hogy végül is ő is azt tanácsolta, ami az én első gondolatom volt ... mégis kellett a megerősítés. Az ember magán kísérletezik, de ha a gyerekéről van szó, a legjobb, a leggyorsabb és a leghatékonyabb módszert akarja most, rögtön, azonnal. Régebben hajlamos voltam a Pató Pál Úr: az "Ej! Ráérünk arra még!" - effektre, viszont amióta Életke megvan, mindent akkor és most kell csinálni, akkor és most kell megoldást találni, akkor és ott kell megélni a legapróbb dolgokat is ... s ez nem is olyan egyszerű ám! Turbófokozat szuperanyu feelingel: mindenre emlékezni akarok, mindent meg akarok örökíteni, csak nekem van gyerekem és csak én tudom a legjobban, ráadásul csak nekem, csak a legkülönlegesebb és különben is ... átestem ezen, mindenki átesik ... rájöttem, hogy képtelenség és butaság ez, hiszen olyan élményektől fosztom meg magam, ami egyedi és megismételhetetlen. Egy fotó előkészítése közben Dorka mosolygott egyszer és tiszta lelki beteg voltam, hogy nem láttam ... tudom most már, hogy hülyeség, mégis megéltem ... de már túléltem és túlléptem. itt most mosoly jelnek kell lennie :)

Bubusnak, ha gondja van, rám számíthat elsősorban s hogy jó anyaként tündököljek magam és a gyerekem előtt - mert más nem számít most, meg eddig sem -, először megpróbálom megoldani, ha nem megy, segítséget, tanácsot kérek. Mégis elsősorban az én felelősségem. Nem léphetek túl rajta, ha úgy tartja kedvem, nem ódázhatom el, ha épp nincs kedvem valamihez. Nagyon jó példa volt erre a sebészeten való várakozás, a beavatkozás és az utána következő itthoni kezelés. Amikor ott voltunk a kórházban, néztem az anyukákat, akik nálam mind idősebbek voltak. Én olyan kis kezdő anyukácskának tűntem velük szemben és megfordult egy másodpercre a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha az ilyen szar helyzeteket valaki más venné át. Mondjuk ha kettő lenne belőlem - na most az uram nagyon dünnyögni fog és a nem tetszését fogja kifejezni -, az egyes számú AnyaLiz csak a jó dolgokat csinálná Dorkával, a kettesszámú AnyaLiznek jutnának a kellemetlen feladatok, mint a sebészet, az oltás, a fájdalomcsillapítás, az éjszakai felkelés stb ... így egyeske csak a jó dolgokat élné meg, ketteske a kevésbé kellemeseket. Emellett a szeretet, a ragaszkodás és a kapocs mindkettő Anyával ugyanolyan lenne és Dorka mindkettőt szeretné és bízna benne. S itt döbbentem meg, hiszen nekünk Kincsünkkel ez volt az első olyan megpróbáltatás, amikor nem tudtuk mire számíthatunk, mennyire fog fájni stb ... Rájöttem: hiába szeretem, féltem, óvom, mégis vannak és lesznek olyan történetek, amiktől nem tudom megvédeni, amiknél hiába állok ott mellette, mégis át kell esni rajta, még ha kellemetlen is ... még akkor is, ha anya és apa szíve megszakad közben, mégis meg kell élni, nem lehet elódázni, sőt lesznek olyan helyzetek is, amikor nem foghatom a kezét s mégis megtörténnek a dolgok tőlem függetlenül. Dorkának a nunis beavatkozás másnap reggelén összehegesedett a seb és muszáj volt szétválasztani. Nekem kellett megoldani és szétfeszítettem, amin aztán én jobban sírtam, mint ő, mondhatni neki nem fájt, nekem nagyon. Elnézést kértem tőle, hogy fájdalmat okoztam, de muszáj volt. S elgondolkoztam: muszáj fájdalmat okozni a gyerekemnek? Annak, akit a világon legjobban szeretek? Ez olyan groteszk ... de muszáj .. hozzáteszem zárójelben, hogy a héten voltunk kontrollon és mindent rendben találtak. Így szabad sz út a kiskrapekok előtt ... majd vagy száztíz év múlva.
Szóval hagyni kell, hogy végigmenjen a neki szánt úton. Segíteni, ha kell összekaparni a kis szívét-lelkét, ha kell mellette állni, de nem megoldani helyette a dolgokat. Összeszorul sokszor a torkom, de hát ezek kellenek ahhoz, hogy normális, egészséges felnőtt cseperedjen belőle. A következő jelenet elmond mindent a hülyeség legfölsőbb szintjéről: Dorka fekszik a játszószőnyegen, játszunk. Hason van és nyúl a katicájáért. Messzebb rakom, hogy kicsit dolgozzon érte, fejlődjön az izma és a koordinációja ... mire ennek a mozdulatnak a végére értem, lelkiismeret-furdalásom lett egy ezredmásodpercre: szegény gyereket minek szívatom, alig tud elkepeszteni idáig, most meg ahelyett, hogy megkönnyíteném a dolgát, köcsög módon arrébb rakom Pöttyömöt ... aztán vissza a realitások talajára és jól lehülyézem magam, hogy na ez már túlzás, szednél legyél anya ... de mégis megfordult a fejemben ... csak azért, hogy a babámnak könnyebb legyen ... viszont nem oldhatok meg helyette mindent. na, ezen is túlléptünk és újra itt a Földön.
Muszáj felelősséget vállalni, ha akarom, ha nem. Ha elrontok valamit a gyerekkel kapcsolatban, csak saját magamnak köszönhetem. Jó lenne, ha rendelkezésre állna egy időkapszula, amit előre-hátra lehet tekergetni, hogy látnám, ha ezt és ezt csinálom ez és ez lesz a következménye így és úgy fog alakulni, formálódni ez a kis életke. Nagyon nagy felelősség és ez csak most tudatosult bennem igazán. Nem csak a jó, kellemes dolgokat kell megélni vele, hanem a nehezebb, rosszabb körülményeket is. Ezt azért sehol se mondják el, ez nincs leírva egyik szakkönyve sem, csak hogy "életed egyik legszebb időszaka veszi most kezdetét" ... na, és ide kellene rakni a legnehezebbet is és azt is, hogy "kiscsillag, anyád nem lesz ám ott, hogy a gyereked elvigye a kórházba, az orvoshoz, vagy 'nyüglődjön' vele, amikor a hasa fáj stb ..." A terhességgel azt hittem felkészültem mindenre, de közel sem. Sőt megkockáztatom, hogy még a szülésre sem sikerült maximálisan, a gyereknevelésre pedig egyáltalán nem ... ami nem baj, hiszen ez menet közben alakul, formálódik. Mindig van visszajelzés, mindig van, aki megveregeti a vállad, hogy ez igen, ezt nagyon jól csinálod, mindig van valaki, aki utat mutat, aki segít ... de alapvetően magadnak kell megcsinálni. Persze ott van apa, aki segít, aki elkísér, akivel megbeszéled a dolgokat, aki megtanít a gyereknek dolgokat, akinek ugyanúgy rosszul esnek a babát ért nehézségek, fájdalmak, oltások, de az anyai szív mégis más. Ez a szív szó szerint tud fájni, tud sajogni és nálam meg tud szakadni egy oltás során is akár. 

Fog-e változni? Nem tudom! Talán idomul a helyzetekhez, egy idő után könnyebben túllép dolgokon, de örökre szeret és szüntelen dobog Dorkáért, amíg világ a világ.

A lemaradt képek

Pótolom a tegnapi elmaradásom, íme a képek, melyeket ígértem.

Ezeket a kis cuccokat - sapka, sál, kesztyű, az utóbbi a kosárban - kapta Dorka a vásárhelyi mamiéktól. Pöttyöm Katica már megvolt, csak az illusztráció része, ugyanis vittük magunkkal őt is bevásárolni, hiszen elmaradhatatlan kellék Güngyörke mellett. A kis kosár számomra a No.1. Nekem is volt annak idején, talán még meg is van valahol.

Újítás

Krisszel kicsit alkottunk.
Reméljük tetszik az új stílus és forma, a tartalom nem változik ígérem!!! :))

Dorka első névnapi partyja

Úgy volt, hogy szombaton tartjuk Dorka névnapját, ám Krisz balesete nagyban befolyásolta a hétvégénket. Lebeszéltük első körben a szombat estét anyósomékkal. Itt voltak délelőtt fél órát, hoztak Krisznek gyulladáscsökkentőt nagy nehezen, aztán elmentek s 'elmaradt' az esti összejövetel ... hogy miért? Ez örök kérdés marad ... Ráadásul anyósom szólt, hogy nekik a vasárnap délután semmi eshetőségre sem jó, mert kézilabda meccs van s apósom megy rá. Hát ez van ... Zsuékkal vasárnapra volt megbeszélve a találkozó, jöttek is Áronostul, Zsustól, Tomistul, anya már szombaton feljött segíteni, így itt volt vasárnap is, úgyhogy mindenki itt volt, aki számít, szóval a kemény mag. 

Már délelőtt, Dorka nagy alvása alatt megcsináltuk anyával a tortát, nagyon jó ötletei voltak, így gyorsan haladtunk:

Először az alapot csináltam meg. Egy csokikrémes piskótára esett a választás, aztán anya javaslatára jött a házikó forma, amit leborítottunk nyújtható cukormázzal. Marcipánt akartunk először venni, de egy kicsi tömb 900,- Ft belőle, Krisz viszont talált még előtte héten cukormázat, ami sokkal finomabb és 350,- Ft. S ugyanúgy színezhető, formálható:

Majd az aprólékos cicomázás anya segítségével:

S íme a részeredmény:

Hamarosan el is készült a nagy mű:

Zsuék rengeteg mindent hoztak Dorkának, mégis a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor Áron megölelte Kincsemet és Életke is odatolta a kis fejét Árihoz. Könny szökött a szememben, annyira édesek voltak ...

Majd jött a torta átadása és szelése. 

Eszembe jutott, amit anyával beszélgettünk munka közben. Mindenki azt mondta, hogy minek csinálok sütit, még úgy sem értékeli s nem emlékszik rá ... nekem mégis fontos volt. Olyan jó érzés volt átadni neki s még annyi se jött belőle, hogy mukk, mégis jól esett. Az első igazi tortája Életkémnek, benne volt szívünk-lelkünk. Ő még tényleg nem fogja fel, csak érzi a felhajtást maga körül s azt, hogy mennyien szeretik. A fotó viszont megmarad s így meg tudom mutatni neki évek múlva is, hogy nézd Édes, ez volt az első névnapi partyd.

Anyától sálat, kesztyűt, sapkát, hajcsatokat, popsitörlő kendőt kapott Dorka egy kis kosárban, ami nagyon édes. Elfelejtettem róla képet készíteni, de pótolni fogom holnap s felteszem.

Én vettem még neki hajpántot is, amiben nagyon csini csajszi lett:

Mindenesetre nagyon jól sikerült az első névnapi buli, annyira, hogy Dorka bealudt a végére anya kezében, majd a szokásos fürdés, fekvés, alvás következett és lefektettem életem értelmét, a legnagyobb ünnepeltet.

Így élünk mi

Kedden Krisz egy hatalmasat zakózott egyik ismerőse udvarán - telibe verte a hátát úgy, hogy ki sem támasztott, mert Maja a kezében volt és hát szegény kutya hogy megijedt volna, ha még el is dobja, így inkább magát verte agyon -, aminek a következménye borda és izom zúzódás lett, illetve magatehetetlen fekvés napokig. Hozzáteszem, de csak halkan, ha időben elment volna dokihoz és kezeltette volna vagy legalább pihent volna az esését követő naptól kezdve egy kicsit, akkor szerintem megúszta volna egy kisebb sérüléssel és nem a baleseti sebészeten hesszelünk péntek késő délután. Innen indul történetem, mely legalább annyira vicces, mint amennyire nem.
Késő délután, miután Krisz már alig bírt mozogni és dohányos lévén inkább nem gyújtott rá - nem akart kimenni a lépcsőházba bagózni, annyira fájt a háta, ettől a lábai és a keze is - eljött az idő, amikor el kellett indulni a baleseti sebészetre, mert ha már a cigi sem kell, akkor nagy gáz van. Nehezen, fél órás összekészülődés után leért az uram az autóhoz úgy, hogy már eleve fel volt öltözve, mi is leevickéltünk Dorkával felügyelet híján. Másfél óra alatt végeztünk a kórházban felvétellel, vizsgálattal, röntgennel, diagnózissal, mindennel együtt, úgyhogy egy szavunk se lehetett az ellátást illetően. Az eredmény: borda- és izom zúzódás. Még jó, hogy csak ennyi ... "sok-sok pihenés és fájdalomcsillapítás" - mondta a doki, majd visszakérdés, hogy oké s mit ír fel? Mire a válasz: ami jó csonttörésre, az jó erre is. Hát nem volt jó. Tudniillik, ha eljön a tél, akkor az uram összetöri magát minden évben. Volt már egyszerre eltörve mindkét keze, volt bordatörése, lábtörése és a legjobbat a sarokcsonttörést ki ne hagyjam. Javára írandó, hogy most legalább nem a karácsonyi nagy bevásárlás kellős közepén dőlt ágynak.
Dorka a vizsgálat és a várakozás alatt nagyon jó baba volt. Mosolyt csalt mindenki arcára; egy idős bácsi azt mondta neki, hogy amiért ilyen szépen rámosolygott Életke, biztosan sokkal gyorsabban fog meggyógyulni. Türelmesen várt velünk a vizsgáló előtt, a röntgen előtt, miközben folyamatosan magyaráztam és mutogattam neki. Hazaérkezve Krisz bevett egy fájdalomcsillapítót és nekiálltunk a fürdetésnek ... jobban mondva, nekiálltunk volna, ha az uram egy tüsszentéstől nem csuklik össze a fürdőszobában úgy, mint egy colstok  leamortizálva az útjába eső kis kád, szennyestartó, tároló háromszöget. Kezemben pucér Dorka rémültem figyel velem együtt, nem értjük most mi van. Krisz rám üvölt a fájdalomtól, hogy ne álldigáljak, hanem segítsek már neki. Gyerek vissza a kisszobába, bele a kiságyba, na most már egyáltalán nem érti a dolgot ... vígan készülünk fürödni, majd öltözni és vacsizni, majd irány a kiságy, ebből csak a levetkőzés és a kiságy van meg, ráadásul ruha sincs rajta. Krisz jajveszékel a fürdőben térdelve, a hátát fájlalva, na, nekiveselkedek, hogy felhúzzam. Ekkor még nagyobb hanggal rá kiabál, hogy inkább ne segítsek, mert sehogy sem jó, hagyjam békén, minek akarok segíteni neki. Sajnos ismerem az érzést, a nyakammal voltam ugyanígy. Kell a támasz, de mégsem, hiszen egyedül sem könnyű és egy rossz mozdulattól még szarabb. Most már nagyon röhögök ... még jó, hogy ilyen határozott uram van. Nagy nehezen összevakarja magát a járólapról, elevickél a hálóig, adok neki fájdalomcsillapítót, betakargatom, odakészítek mindent mellé, lefekszik az uram és úgy maradt 2 napig. Nem tudott megmozdulni és a gyógyszer sem hatott. Fájt a háta, húzódott, görcsölt mindene. S hát ismerjük, ha a férfi beteg, akkor ő nagyon beteg ... és nagyon férfi ... Nem akartam segítséget kérni, de amikor már egyszerre üvöltött a gyerek, Krisz és én is, jött a felmentő sereg ANYA személyében. Ismét csak ámultam, hogy mennyire multifunkcionális és mennyi mindent tud egyszerre csinálni. Hozott egy nagyon jó spray-t, ami sokat segített Krisznek. Doloflex a neve és az én tizensok éve fájós térdemre is hatott 5 perc alatt, mert most még ez is előjött. Nagy nehezen aztán sikerült felkelnie cirka 5 óra alatt az ágyból ... ha nem a saját magam tapasztalom, akkor nem hiszem el, hogy egy amúgy 5 másodperces művelet 5 óráig tart. Húztam, vontam, ő is magát, de a végén csak összejött. Természetesen Dorka sem akart aludni, ám nem tudtam az uramra bízni annyira sem, hogy levigyem a szemetet vagy lemenjek boltba, hiszen nem tudott se lépni, se emelni. Szóval jó volt, hogy itt volt anyám. Először nem akartam, hogy feljöjjön, hiszen ő sincs jól mostanában, de aztán túlnőtt a feladat rajtam és nagyon sokat segített.
Aztán Krisz vasárnaptól kicsit jobban lett, amikor Életke névnapját ültük, már ő is ült velünk, aztán ismét csak feküdni tudott. A névnapról írok egy másik posztban ... van mit.
Ma - szerdán - már el tudott menni dolgozni a családfő és én is vissza tudtam állni a dolgos mindennapokba és Dorka is visszaállt a napirendjére.
Krisznek volt egy nagyon édes megnyilvánulása: épp már feladta volna az ágyból kikelésért vívott harcot, amikor nagyon elkeserdve így szólt: "Ne haragudj, hogy ilyen béna férjed van s ennyi gond van velem ...!" S ezért a mondatáért egyszerre nagyon szerettem és nagyon utáltam. Mindenesetre összeszedte magát és már nincs gondom két magatehetetlen emberre :) Nagyon nehéz lett volna, de szerencsére a több, mint 80 km-re lakó anyára mindig számíthatunk.
Hozzátartozik a történethez, hogy anyával vasárnap elmentünk az Aldiba vásárolni. Tényleg csak 4-5 dolgot írtam fel, aztán annyi mindent sikerült belerakni a kosárba, hogy púpra rakva jöttünk ki a boltból, majd haza, gyalog, babakocsival, Kincsemmel megpakolva, mint két málhás szamár hóban, hókásában két és fél óra alatt. Remélem azóta tud menni anya ...
Viszont örök igazság: minden rosszban van valami jó:
Szombat reggel, amikor már kénytelen voltam lerakni Dorkát a földre egy takaróra apa elé úgy, hogy elérje, mert anyának halaszthatatlan dolga akadt a mosdóban, közben Krisz épp az 5 órás ágyból kikelés kellős közepén tartott s már oldalról hasra is fordult cirka 3 óra alatt ... a gyermekünk először segítség nélkül hátról hasra, majd onnan vissza fordult nagy sikogatások közepette, mintha így akarta volna jelezni, hogy "Apa! Milyen béna vagy, hát nézd már meg, csak ennyi az egész!" - s már pörgölődött, forgolódott. Ez annyira tetszett neki, főleg a nagy-nagy taps és dicséret, hogy azóta minden érdeklődőnek megmutatja.
Szóval így élünk mi, tengetjük unalmasnak cseppet sem mondható mozgalmas hétköznapjainkat.

Hogy mindenkinek szép napja legyen

Kedves Nézelődők!

Ajánlom tiszta szívvel a következő két videót:

mindenkinek, aki ma már nevetett, aki még nem, akinek jó kedve van, akinek nem, aki szereti Dorkát, olyan nincs, aki nem.

http://www.youtube.com/watch?v=0lPVxlKaOmY&feature=g-upl&context=G272fbf8AUAAAAAAABAA

http://www.youtube.com/watch?v=AGgfD3ibhaU&feature=context&context=G272fbf8AUAAAAAAABAA

Dorka névnapi ajándéka II.- etetőszék

Az etetőszék a hasznos és praktikus kategóriába tartozik a fülbevalóval ellentétben.

Krisz tegnap megvette a baba bizományiban, hazahozta, lefertőtlenítettük, letisztítottuk és készen volt Dorka elkövetkező minimum egy évének rabsága. Nem akartunk újat venni, nem ragaszkodtunk az általunk csak "erereditnek" nevezett eszközhöz, mert feleslegesnek tartjuk. Jobban mondva csak a kiságyat és a matracot szerettük volna teljesen újonnan venni, ami aztán annak idején sikerült is. Sok cuccot vettünk innen a bizományiból, nagyon klassz kis hely. 

Gondoltam: beüzemelem. Ami annyit tesz, hogy belepakoltam a gyereket, a kistányért üresen először, az előkét a kanalat, beültem vele szemben és vártam, hogy Dorka mit szól hozzá. Szólni nem szólt semmit, viszont nagyon tetszett neki a dolog. Marhára nem értette, hogy ez most mi és mi fog következni, de felfedezte magának a területet:

Na jó, mondtam, akkor menjünk a lakásban egy kört, had lássuk, hogy gurul ez a szekér ... nyilván ezt én akartam csak kipróbálni ... saját szórakoztatásra, úgyhogy mentünk ebben a hatalmas negyvenvalahány négyzetméteren egy karikát, közben eszembe jutott, hogy elég most már a pörgölődésből, mielőtt Dorka telerakja a 10 órás szopi tartalmával a tányért, inkább rakok bele én finom barackot összepürésítve sárgarépával. Ehhez el kellett fordulnom pár másodpercre, majd amikor visszanézek, ez a kép fogadott:

Egy édes kis arcocska helyett egy félig megtelt szottyos popsi nézett velem szembe. Hát mit mondjak: levert a hideg először, aztán nekiálltam izzadni, majd nem mertem hangosan üvölteni, hogy mi a fenét csinálsz, ki engedte meg és különben is mire való az a szájbabaszott biztonsági öv, ha be van kapcsolva a gyerek és mégis így áll bekötés után ... meg különben is, 4 hónapos és 4 naposan mit képzelsz te, hogy így állsz?!?!?!?!?!

Gyorsan kaptam a fényképezőgépet, mert ha ezt nem fotózom le, nem hiszi el nekem senki sem ... én se saját magamnak. Nem tudom, hogy fordult meg, hogyan húzta fel magát és hogyan támaszkodott meg, de itt a bizonyíték. Őrült egy nőszemély. S édes pofával figyel a másik oldalon, miközben szopja a háttámlát és a konyharuhát:

Annyira megijedtem, hogy köpni-nyelni nem tudtam, még megfogni se mertem először, nehogy elveszítse az egyensúlyát és leboruljon. 

Így indult a mai napi evésünk, így helyeztük üzembe az etetőszékünket.

Most már egy percre sem szabad egyedül hagyni, sőt pár másodpercre sem, itt az ékes bizonyíték. 

Dorka névnapi ajándéka I. - a fülbevaló

Sokat tanakodtunk Krisszel, hogy mit vegyünk Dorkának névnapjára. Egy valamiben biztosak voltunk, hogy játék és plüss állat kilőve és aki ilyet mer venni, az is! Púpra vagyunk ezekkel a dolgokkal és csemeténk még csak pár dolgot használ belőlük, azokat sem rendeltetésszerűen. Úgyhogy a hasznos és praktikus irányba mentünk el. Így kapott a babánk egy etetőszéket - amiről egy másik posztban írok, ugyanis külön története van - illetve egy fülbevalót. Igaz, még csak ideigleneset. Ez se nem hasznos, se nem praktikus, mégis mutatós. 

Ma reggel 9-re volt időpontunk a kozmetikába, ahol belőtték Bubus fülébe a csilli-villi ékszert. Összesen, tehát az utazást, a reggeli autóval kijárást a garázsból, Maja eü. sétájával együtt 18 perc alatt megfordultunk. Szegény csajt verte a víz, amikor Dorka már a bejelölésnél nekiállt nyűgösködni, mondta, hogy ez tuti hosszú menet lesz, sokszor fél óra is eltelik egy-egy füllel való pepcselésnél. Mondtam neki, hogy nem azzal van a baj, hogy Dorka nyűgös, hanem azt nem szereti, ha lefogják ... és hát Krisz fogta rendesen. Majd amikor láttuk, hogy ez így nem fog menni, én ültem le a székbe, de kijelentettem, hogy csak azzal a feltétellel, ha valaki lefogja Dorkát. Mert az csak egy dolog, hogy az ölemben ül, de nem fogom le. Így egy érdekes 4-es gabalyodás vette kezdetét a kozmetikus, a férj, Dorka és köztem, ám győzött a belövő és a rém rendes kozmetikus. A gyerekem pityergett egy kicsit, de egyből megnyugodott, amikor megnéztük a tükörben azt a nagyon vagány csajszit, aki benne volt az új fülbevalójával együtt. Azóta sem nyűgös és be sem gyulladt neki a fülecskéje, folyamatosan tekergetem a kiegészítőt, nehogy benőjön neki. A biztonság kedvéért kaptunk egy gyulladáscsökkentő cseppet, amit csak akkor kell használni, ha belobbanna  a füle, illetve kaptunk két kupakot, arra az esetre, ha kényelmetlen lenne Dorkának a fülbevaló vége. 3 hétig kell benne hagyni ezt a gyógy-bio ékszert, majd lehet cserélni, arra amire akarjuk. Julcsiéktól kapott Dorka születésekor egy arany fülbevalót és arra szeretnénk majd cserélni a mostanit. A gyógy-bio ékszer a helyszínen kaptuk. Általában lehet választani a színek között, de most csak ez a zöld színű volt, amit én kéknek látok. Egy steril kapszulában van benne; a lövésnél törik el kapszula és csúszik a fülbe egy belövő segítségével a fülbevaló. Nem értem miért mondják, hogy hangos a készülék, amikor én egy pisszenést sem hallottam ...

3.000,- Ft-ot fizettünk, majd kalap-kabát, eljöttünk. 

Hozzáteszem, amikor mentünk,  majdnem visszafordultam, mert arra gondoltam, miért akarom bántani szegénykémet. Múlt héten kapott 2 oltást, majd rá 2 napjára kórházban voltunk egy beavatkozáson, ami azóta nagyon szépen gyógyul és egyszer kellett csak szétfeszíteni. Pár nap és nem is emlékszünk rá. Most meg ez a füllyukasztás ... kész horror szegénykém számára. 

De nézzétek csak az eredményt, örülök, hogy végre megcsináltattuk:

Dórinak névnapja alkalmából

Drága Dóri!

Ezzel a rövidke, ám annál szívből jövőbb kis versikével kívánunk neked nagyon boldog névnapot!

Ahogy írtam neked, jövőre már eggyel többen köszöntünk ezen a szép napon! A legdrágább kincsetek előttünk fog sorban állni a világ legfinomabb puszijával, hogy boldog névnapot kívánhasson velünk együtt neked!

Csillagfényes álmaid váljanak valóra,
legyen ünnep lelkednek minden nap és óra!
Kerülje a bánat örökre el házad,
érjen annyi boldogság mit ember csak kívánhat!
Boldog névnapot kívánok!Dorka, Liz és Krisz

Boldog névnapot Kicsi Kincsünk!

Első névnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk neked Drága Életkénk!

Kívánjuk, hogy teljesüljön minden vágyad az életben!

S hogy a nagyszülői fanatikusság el ne maradjon, tekerjetek 1:45-köz és olvassátok el a nagyszülők TV-s köszöntését az üzenőcsíkon! Annyira aranyosak, úgy szeretem őket! :)

http://tv2.hu/mokka/video/marozsan-erika-new-yorkba-keszul