Kis buktakukta és a party arc :)

Eddigi életem legfinomabb buktáját készítettem el Dorka segédletével.
Fotók Judit kezeit dicsérik: életképek a mindennapokból.
Dorka fél kiló nyers tésztát sodort ki, vett be a szájába majd köpött vissza és indult a folyamat az elejéről.
Az övét is minidg ki szoktam sütni, úgy, ahogy ő gondolja ... de most eltekintettem a fent leírt okok kapcsán :)
A buktasütés történetéhez hozzátartozik az alábbi sztori - csak hogy értsétek miért dagad a mellem -:
Amikor Krisszel megismerkedtem, még egy kakaót sem tudtam megcsinálni. A rántottát is a húgom készítette nekem otthon.
Sütni viszont imádtam!
Krisz szerint a főzéshez 2 dolog kell nekem:"telefon meg térerő".
Életem első buktája olyan kemény lett, hogy Krisz véletlenül leejtett egyett és feltört a konyhakő.
Amikor láttuk, hogy veszett fejsze nyele, elvittük anyósomékhoz, a megtermett labradornak csak jó lesz ... hát kifogott rajta. 2 napos rágás után elásta, mert nem tudta szétszedni - durvább, mint egy csont - :)
Így meghatározta Krisz a 3 kategóriát: "kemény, kőkemény, Liz buktája"!
Innen jutottunk el idáig, sajnos a végeredményről nincs kép, mert Judit, Isti és Dorka jóvoltából 2 perc alatt lett 0 számú süteményünk, úgy, hogy meg sem kóstolhattam.

Dorka a nagy partzyarc.
Imád tánconi!
Azon csodálkoznék, ha nem szerete.
Krisz és én is olyanok voltunk, ha az utcán meghallottunk egy jó számot simán táncra perdültünk, akárhol voltunk, akármennyien voltak körülöttünk. Képes voltam 16 órát egyben tánconi Hajógyárin annak idején.
Dorkával, amikor sétálok a Baross úton vagy a Széchenyi-téren jó zene szól, ropjuk.
Otthon is rengeteget táncolunk.
Dorkát beöltöztettük cigánylánynak.
A szoknya az enyém, ráheggesztettük, hogy mini is legyen, meg "pöjgős is".
Maja is kapott egy tiarát.
Harcoltam a gusztustalan szürke zokni ellen, de győzött Dorka és a pöttyös cipő. Jaaaaj, de ronda.
De Dorka élvezi ... és ez a lényeg: