"Dugókáról"

Április elején kezdődött a kálváriánk, aminek jövő hét szerdán pontot tehetünk a végére.

Azt vettem észre - mondjuk rajtam kívül senki -, hogy Dorka nem hall rendesen.
Először az jutott eszembe, hogy anyám testvére siket-néma ... gyorsan elhessegettem a gondolatot magamtól.

Sokszor visszakérdezett: "mit mondtál?" 

Tudom, hogy sokszor (mindig) gyorsan beszélek, hangosan, figyelnem kell magamra, de Dorkának ez a természetes. 

Gyorsan leteszteltem figyelemzavarra, bár tudtam, hogy ezzel nem lehet baj.

Eleinte még arra is gondoltam, hogy szelektív a hallása, mint a többségnek ennyi idősen. Aztán észrevettem, hogy nem csak az intésekre nem reagál, hanem a dicséreteknél sincs az az édes félmosoly.

Elkezdtem figyelni.
Jobb oldalánál álltam a háta mögött, nem volt gond. 

Átmentem a bal oldalához és a fülébe súgtam valamit egyáltalán nem reagált. Normál hangerős beszélgetésnél visszakérdezett, háttérzajnál normál hangerőnél nem reagált.

Másnap összekaptuk magunkat, mert ugye ha az ember a gyerekénél problémát észlel, könnyebben megy orvoshoz és rugalmasabban, mint ha saját magáról van szó.

Gyerekambulancia, I. emelet, folyosó végén fül-orr-gégészet.
Se beutalónk, se semmink. 9-től volt rendelés, mi 7-kor ott álltunk és vártuk a sorszámot. Természetesen elsők lettünk, mondtam kik vagyunk, miért jöttünk, beengedtek.

Első alkalommal Dorka nagyon ügyesen viselte a vizsgálatokat. A második és azt követőknél már volt némi nemű ellenkezés, az utolsónál már a dupla pónis színező ellenére is majdnem összehányta magát a hisztitől "fájdalomtól".

Első alkalommal egy kismama doktornő nézte meg Dorka fülét. Elmondta, hogy van egy füldugó fülzsírból Dorka fülében és valóban nagyon rosszul hall. Ezt el kell távolítani, valószínűleg ezért nem reagál hangokra.
Kaptunk csepegtetőt, napi 3-szor, 3 npő múlva kontroll. Megtettük, amit megkövetelt a haza, csakhogy "Dugóka" - Dorka nevezte le - jól érezte magát eredeti helyén és esze ágában nem állt elhagyni lakhelyét (megszemélyesítettük, gondoltuk könnyebb lesz).

A következő látogatások - 6 alkalom - a következőképp zajlottak: ambulanciára be, Dorka játszóház, én sorban állok sorszámért, elsőt megkapjuk, várakozunk - volt, hogy másfél órát -, doktornénihez be, székbe beleülök, ölembe veszem Dorkát, aki a látogatások számát növelve egyre kevésbé viselte jól az állandó kotorászást, egyszer arra is megkértek, hogy fogjam le ... én erre alkalmatlan vagyok, viszont megegyeztünk, hogy Dorka nem rúgkapál, nehogy a doki pocaklakójának miattunk legyen baja. Minden alkalommal kiporszívózták, kitisztították, de Dugóka csak nem akart távozni.
Az utolsó alkalom is menetrend-szerűen ment. Onnan változott egy kicsit az állandóság, hogy az orvos megállapította, annyira szűk Dorka hallójárata, hogy ezt így nem tudja kiszedni, inkább megpróbálják kimosni Dorka fülét. Nekem vannak erről emlékeim ... nem túl mosolygósak, én nagyon fülfájós voltam, sokszor mindig be volt gyulladva a fülem, Krisztián dettó.
Az asszisztens beszólásainak hangneme egyáltalán nem tetszett ("Minek bőgsz már? Ez nem fáj!" stb ...) mint ahogy a nagyon durván bagószagú női kéz sem, aki az orrom előtt fogta le Dorka fejét. Nem tudom mi fájt Dorkának ebben az egészben. Nincs begyulladva a fül, fájdalommentesnek kellene lennie szerintem. Nem tudom, hogy a durva lefogás fájt-e neki vagy valóban "forró volt a víz" - ezt mondta, nem értem, de elkezdte rosszul venni a levegőt, lefehéredett, lilult a szája, ökölődött. Ezt másodpercek alatt. Szóltam a csapatnak, hogy akkor ezt itt most befejezzük, mi kimentünk.
Dorkának pisilnie kellett, megnyugtattam, megölelgettem, beígértem neki minden lehetséges élő-mozgó kedvenc dolgot, csak egy kicsit tartson ki. Rendeződött a légzése, nem sírt már, visszamentünk. Mikor beültünk a székbe, kezdődött újra, de szerencsére egy öblítéssel kicsúszott Dugóka. Dorka megnézhette, tanulmányozták a doktornénivel, matricát választott és igazából világbéke volt.
Ezért él bennem a gyanú a hisztire és nem a fájdalomra.
A kórházból már mosolyogva jöttünk. Felsorolta sorrendben a beígért dolgokat, de azt is mellé tette, hogy tudja, hogy nem jár jutalom a sírásért. Annyira édes volt!!!!! Megsajnáltam és majdnem az elvem ellen mentem azzal, hogy na jó, nem baj, ha visítottál és az sem gond, hogy hárman nem tudtak lefogni, el is felejtettem már, hogy megegyeztünk valamiben, felrúgom, persze, megkaphatsz mindent. Nem, nem kapta meg az ezredik csillámtetkós pónis színezőt filctollal és pörgős szoknyát sem kapott lakkcipővel meg házaspár Barbit sem hintóval, menyasszonyi ruhával.
Következetes voltam ... próbáltam magam ezzel nyugtatni, de most nem esett jól a lelkemnek.
Sétáltunk a buszig jó nagyot, közben beszélgettünk, mikor Dorka közölte: "anya, én azon töprengek, hogy most túl hangos a világ számomra!"
A buszmegálló mögött volt egy kis élelmiszerbolt, 100 Ft-ot bedobós, karmeghúzós, 'ajándékot' kiejtős akármi volt a bejáratnál. Dorka énekelt és táncolt, mint mindig. A taxisoknak annyira megtetszett, hogy dobtak be pénzt és mondták, hogy Dorka vegyen ki valamit a műsorért. A kiguruló 'játéknak' kerek 3 másodpercig örülhettünk, ugyanis kipottyant Dorka kezéből a szörnyecske, be a kisbolt mellett álló családi ház kerítése mögé, ahova nem tudtunk benyúlni. Viszont a fáról hulló gyönyörű rózsaszínű szirmokat összegyűjtöttük és beletettük a szörnytartó gömbbe, amit Szofinak adott az oviban.
Ez nem Dorka napja volt.
Május 20-án fél 10-re megyünk hallásvizsgálatra az A épület fsz. 26-os ajtóhoz.
Hall a gyerek újra, nem félek a vizsgálattól, hogy rossz eredményt kapnánk. Biztos vagyok benne, hogy Dugóka okozta a süketséget!