Összes oldalmegjelenítés

2015. május 19., kedd

Hétvége

Szombat, "Nívija-nap", 9-kor már a Barátság-parkban tobzódtunk. Katus Attila tartott aerobik edzést. Volt ugrálóvár, játszótér, ügyességi feladatok, promós ajándékok, játszóház. Ebből Dorkát egyedül a játszótér érdekelte igazán. Amíg el nem értük a célt, nem volt kedve semmihez, nem akart semmit, majd a játszi után megtört a jég. 












11 óra után elindultunk ebédezni az Adyvárosi tóparti Pizzériába. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom. Óriási adag, nagyon finom pizzák.Amíg sült az étel - legalábbis remélem, hogy így volt és nem újra melegítették -, addig a tavon lévő flórát és faunát elemeztük Dorkával, Katival. Nagyon nagy élmény volt mindhármónknak. Olyan közelségből, közvetlenül láthattuk a tó állatvilágát, hogy örök emléket nyújtott (ahogy a kacsa mama hívogatta a gyerekeit és azok nagy ívben tojtak rá, majd anya ezt megelégelve rendet tett a gyerekek között; hogy a béka 2 mellső lábával az arcát simogatja)
 











    

Dorka mellett ülő kislányt Rékának hívják. Most találkoztunk vele először. Gyanítom, hogy a nagymamájával volt lent a tónál ugyanabból az okból, amiért mi. Az eset már ebéd után történt: a kislánynak adtunk pizza-tésztát, miután leült mellénk a lépcsőkre, hogy dobáljon ő is az állatoknak, akik egymás elől kapkodták el az eleséget. Réka nagymamája fent - 8 lépcsővel feljebb - beszélgetett A lány kezében volt egy gömb, aminek a belsejében lufi volt. Kiesett Réka kezéből, bele a vízbe és a kislány gondolkozás nélkül megindult utána. Nagymama csak azt vette észre, hogy ráüvöltöttem Rékára, hogy meg ne próbálja és megfogtam a gyerek felkarját, hogy visszarántsam. A gyereket visszaültettem a lépcsőre, nyomatékosítva, ha feláll nem tudom mit csinálok vele, közben fogtam Dorkát is, mielőtt még neki is eszébe jutna ... kihalásztam a gömböt a vízből és visszaadtam a kislánynak. Nagymama ekkor ért le és egy szó nélkül kézen fogva elmentek. Se kösz, se szia, se semmi. Én lehet jobban meg voltam döbbenve ezen a helyzeten, mint amikor Réka érzékelte, hogy a gömb belesett a tóba. Ha én nem vagyok ott, a kislány utánamegy a játékának és mama a nagy beszélgetésben 8 lépcsővel feljebb nem ért volna oda, úgy elsüllyedt volna a csaj, mint a huzat.
Én Dorkát le nem engednem egyedül víz közelébe még véletlenül sem.
Ebéd után visszamentünk Katihoz, Dorka kidőlt nagy nehezen, bár irtó mérgesek voltunk egymásra. Ő rám azért, mert elfelejtettem a pici takaróját eltenni én azért, hogy miért nem tud anélkül a rohadt takaró nélkül elaludni, amikor hulla fáradt, végül is egy óra nyűglődés után elájult és 2 órát aludt. Akkor már úgy keltettük fel.  










Ébredés után fagyiztunk, Dorka kisautózhatott:












Még otthon pózoltunk párat:
 
Majd 2 másodperces alvás következett. Ennyi idő alatt aludt el este Dorka.
Másnap délelőtt nem éppen nekünk kedvezett.
Megígértem Dorkának, hogy elmegyünk a Dunára kacsát etetni. Sárkányhajó verseny lévén egy árva kacsa sem volt kilométeres körzetben, így megcéloztuk a Rábát. Rába part felújítás és lezárás alatt, akkor Radó-sziget. Ott üvegszilánk szőnyeg várt minket, illetve a Zenepavilon megrongált látványa. Valakiknek nagyon jól sikerülhetett a szombat estéjük ... a vandálkodásra nem találok szavakat. Győr egyik nevezetessége ... én nem is értem valaki hogy lehet ilyen gyökér.
Úgyhogy fogtuk magunkat és hazamentünk. Délután pótlólag elmentünk fagyizni és felültünk a városnéző kisvonatra. Nagyon jó volt! Dorka annyit jegyzett meg az 50 perces útból, hogy anya itt tanult és anya itt kezdett el tanítani, illetve hogy a kakas kukorékolása mentette meg a várost a török veszedelemtől, meg hogy a németek egyszer felrobbantották a Révfalusi hidat. Mit neki szobor, egyetem, látványosság. Emellett a turisták simán bagóztak a vonaton. Amúgy nem is tudom, hogy tiltott-e?! Nincs kiírva. Engem nagyon zavart a dohány füst; én is bagós vagyok, de eszembe nem jutott volna rágyújtani. Az meg pláne nagyon zavart, hogy az arcunkba fújják. Szóvá tettem és volt foganatja. Nagyon tetszett a túra, sok érdekességet tudtam meg Győrről. 800 Ft/fő eyg kör. Érdemes egyszer elmenni.





6 megjegyzés:

  1. Jo kis hétvége, programajanlonakis beillik, lopok is par dolgot :) Kisvasút nekem is volt mar eszemben, utana is nezek, honnan indul meg mikor, jópofa. Le is lehet szállni, ha gáz van( útközben)? Teszemfel pisikaki, gyerek nyűgös, megsevoltjootlet, stb...

    VálaszTörlés
  2. Nagymama amugy roppant korrekt volt... Ehhh :(

    VálaszTörlés
  3. Elnézést, biztosan nem vagyok a topppppon, de nem találok normális leírást... Megírod, honnan indul és kb. mikor ez a sihuhu?

    VálaszTörlés
  4. Igen! Kérését máris teljesítem asszonyom! :)
    Szóval a kis vonat minden nap 10 órától 18 óráig óránként indul a Karmeliták teréről, a Rába kettős-híd belváros felőli oldalán lévő térről egészkor mindig (10-kor, 11-kor stb ...)
    Odamentek 10 perccel indulás előtt, akkor ér vissza kb a térre az előző menetből, a masinisztánál lehet megvásárolni a jegyet. 800 Ft/fő, kortól függetlenül.
    Bennem is felmerült a kérdés, hogy ki lehet-e szállni menet közben, pont ezért készítettem fel Dorkát.
    Szerintem alapjáraton nem lehet kiszállni, de ugye olyan nincs, ha a gyereknek pisi-kaki lesz, akkor nincs megállás. Gyakorlatilag annyira lassan megy a járgány, hogy egy sima pisit lezavarhatsz a bokorban és vissza is szállhatsz menet közben. :D
    Viccet félretéve, körülményes lenne a leszállás nagyon és olyan vonalon megy végig, ahol leguggoltatni sem tudod. 50 perc a menetidő, le lehet kötni a gyereket vele, adsz a kezébe egy fagyit. Azzal lehet utazni pl.
    Tényleg élmény.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon köszi!!! Hamarosan tartok majd én is élménybeszámolót, olyan más az embernek túristának lenni a "saját" városában, mint mikor csak berohansz, nem nézel se jobbra-se balra, csak bemész a dm-be meg a rossmannba, aztán haza :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy rugóra jár az agyunk ezzel a "saját-város" dologgal kapcsolatban. Sokszor, amikor Dorkával sétálunk a belvárosban, látom a turistákat, elgondolkozom azon, hogy ők most abban a 1,5 órában lehet több élményt szereznek Győrből, mint én, aki 14 éve lakom itt, ez szomorúsággal tölt el. Sokat tudok Győrről, érdekel a város, nekem nagy szerelmem, mégis sokszor el kell gondolkoznom egy-egy szobor vagy utca nevén.
      Jó program lesz még a hajó (mese hajó és az állatkerti hajókázás is, szeretnénk menni mindkettőre)

      Törlés