Nem is tudom honnan kezdjem, mit írjak róla. Annyi minden jár a fejemben, azt sem tudom honnan indul a történet. Azt hiszem leírom úgy keszekuszán, ahogy gondolom.
Gessel szerint a halál fogalma 4 éves korban jelenik meg és lassan alakul ki a gyermekben és a mágikus gondolkodás lévén semmissé is tudják tenni a halált pillanatok alatt.
Napi kérés lett az életünkben, "anya, mindenki meghal egyszer?" "anya, mi mikor fogunk meghalni?", "én még nem akarok meghalni és azt sem akarom, hogy te vagy apa meghaljatok, én félek a haláltól"
Ne kérdezzétek, nem tudom honnan ...
Mit mondjak neki? Nem, nem halunk meg sosem, mindenki él és virul.
Nem oké, hiszen tudja, hogy van temető, a sírokban testek vannak, a lelkek fent az égben szép zenére táncolnak. Erzsi dédi a világ legcsodálatosabb angyala már nem él, de fentről figyel minket és miközben sokszor fogja a fejét, vigyáz- és iszonyatosan büszke ránk. Tisztában van élő- és élettelen fogalmával. Egyre többször játszik halállal/elpusztulással - állatok betegségben elpusztulnak - kapcsolatos játékokat. Napi szinten foglalkoztatja a dolog és fél tőle.
Mit mondjak neki? Igen, mindenki meghal, ez az élet rendje, a jó Isten eldönti fent, kinek mikor jön el az ideje, hiába fél a haláltól, bekövetkezik és pont.
Nem oké! Ezzel beletennék egy olyan sebet, hogy amíg nem érti/tudja elfogadni/eljutni arra a szintre, hogy nem foglalkozik vele minden nap, rettegne tőle.
Valahol a kettő között kellene megtalálni az aranyközéputat, de sokszor nem megy, aminek a következő az oka:
Nem szeretném, ha csak rózsaszínben látná a világot, és lehet, hogy az életkori sajátosságok még megkövetelnék. Szeretnék talpraesett, két lábbal a Földön álló, jég hátán is megélő, jólelkű, barátságos, de saját magát megvédeni tudó embert nevelni, aki tisztában van a világ működésével, azon belül saját magával, az értékeivel és hiányosságaival. Na most ezt nem úgy kell érteni, hogy állok a feje fölött és baszogatom, hogy-hogy nem tud még komplex embert rajzolni arányaiban majdnem 4 évesen, mert én ezt hiányosságnak gondolom. Nyilván szeretném, ha asztronauta, űrkutató, ügyvéd, állatorvos, balerina és Nobel-díjas kézilabdázó lenne egyben, aki rajong az irodalomért és a reál tárgyakért ... de ha ő annyira nem jó képességű - ezért vagy ettől függetlenül - csak trágyát fog takarítani a lovak alól élete végéig, de abban megtalálja boldogságát vagy éppen egy lokálban táncol mert szereti csinálni én akkor is a világ legbüszkébb édesanyja leszek.
Vissza a kályhához:
Sokat gondolkozom a válaszon, mert ma újra meg fogja kérdezni és olyan megoldáson töröm a fejem, amitől nem fut Dunának egyből és félelemérzetet nem kelt benne, de álomvilágban sem fogom ringatni. Azt tudja, hogy a mennyország jó, ott a jók vannak, de hogy kerülnek oda emberek és miért van test és lélek külön, az egyik lent Földben a másik fent az égben ... sokszor nem tudom mit lehetne rá válaszolni. A pokol felől még szerencsére nem érdeklődött.
Megkérdezte hétfőn, mi az a lélek? Először csak pilláztam ... mi az a lélek?
Elmefilozófiából tanultuk. Mégsem állhatok neki Platón, Arisztotelész vagy Descartes dualista elméletét, test és lélek egymásra hatását magyarázni.
Segített ő saját maga. Azt mondta, "hogy anya, neked a lelked mindig mosolyog, amikor ügyes vagyok és mindig melengetem a lelked és a szíved, amikor szépet mondok ugye?"
Igen, valahogy így ... vagy inkább a szívem? Nem is tudom. Mindenesetre a test elpusztul, de a lélek él örökre. Én ezt gondolom
Na most ebből a sok-sok dologból kellene összehozni azt a választ, ami számára legmegfelelőbb. Nehéz!
Próbálom nyugtatni, amit valamiért nem tud be/elfogadni, hogy nem kell még ezen gondolkoznia. Azt nem mondhatom neki, hogy ne beszéljen róla, attól még jár az agya.
A halál szerintem nem egy félelmetes dolog, de neki lehet az. Én sosem féltem tőle, ha magam vonatkozásában vizsgálom, viszont a szeretteimet nagyon féltem.
Azzal sem lehet elterelni, hogy "csak az öregek halnak meg", ahogy ő mondja, mert babasírokat is láttunk a temetőben halottak napján. Azzal lehet terelni, hogy neki még nagyon sok van hátra remélhetőleg. Addig egészségesen, boldogan, tartalmasan kell élni, ha kell két végén égetni a gyertyát ... mert ugye egyszer mindenkié leég - na jó, ez most morbid volt -.
A múltkor belementem vele egy beszélgetésbe vele ezzel kapcsolatban, akkor mondta a fenti vastaggal szedett mondatokat. Előjött a betegség-halál kapcsolata is. Megbeszéltük, hogy sajnos vannak olyanok, akik betegek és meghalnak, mert nem lehet meggyógyítani őket. Ezzel kapcsolatban egyből felhozta anyámat, akinek fáj a lába sokszor, az egyik keze majdnem béna és megijedt, hogy akkor most Rozi mama is meg fog halni?
A győri nagyszülők idősek, akkor ők is ... gyakorlatilag mindenre/mindenkire rá lehet húzni a fogalmat. Nincsen tisztában az idő múlásával, ha ennyire előre tekintünk. Szerinte hirtelen meg lehet öregedni és meghalni, ezzel szemben azt tudja, hogy az öregedésnek folyamata van - csak hogy ez mennyire hosszú időt tesz ki, az a mumus. Azt is tudja, hogy ovi után iskola jön, utána egyetem, ha ő anyuka lesz, én nagymama, apa nagypapa. Ha ő nagymama lesz, akkor a babájának lesz kislánya stb ... Érdekes, hogy azt tökéletesen tudja, hogy csak 2-t kell aludni és megyünk apához. :D
Mindenhol azt írják, hogy beszélni kell róla és nem terelni. Félelmetes róla beszélni. Nem akarom megijeszteni, bár sokszor azt gondolom, hogy nem megijed, nem nem érti, hanem valóban foglalkoztatja a dolog és próbálja összerakni a kapott infókat.
Ahogy jön a halál téma, úgy abba is marad többségében.
Apósomék körében nagyon sok haláleset történt most, nem volt ott Dorka, mikor erről beszélgettünk és szörnyülködött, hogy 67 éves és kihalnak mellőle a barátai. Ezzel kapcsolatban meséltem el neki, hogy 32 évesen évente többször találkozom halállal ismerőseimet illetően, fiatalon, buliból hazaérve, kádban fürdés közben vége az életének. Halálos kórral küzdenek többen a környezetemből ... szörnyű, hogy ennyire fiatalon ... és igen ... én is azt hittem, hogy csak az öregek halnak meg.
