Összes oldalmegjelenítés

2015. június 1., hétfő

Többszöri sírva röhögés után megosztom

Forrás: http://wmn.hu/2015/05/31/joapa-es-a-vilagvege/

JÓAPA” ÉS A VILÁGVÉGE

Pár napja egy ismerősöm megosztott egy sírva röhögős posztot a Facebookon. Azonnal eldöntöttem, hogy ezt nektek is megmutatom. Úgyhogy fölvettem a szerzővel a kapcsolatot, és ő örömmel járult hozzá, hogy a wmn.hu olvasóival is megosszam a szöveget. Van egy olyan érzésem, hogy Jóapával meg az ő Milánjával fogtok még találkozni itt nálunk… Kabai Sanyi vendégposztja.
Amikor Milán megszületett, úgy gondoltam, jóapának lenni könnyű, hiszen itt egy baba, fekszik hanyatt, semmire se jó, de én mégis szeretem. Néha ülve is tarkón fossa magát, és beleköpi a legszebb mosolyomba az anyatejet, ha úgy tartja kedve, de egyébként egy jámbor kis jószág, és viszonylag könnyű vele bánni. Ha tudod rögzíteni a szájában a cumit, és/vagy elég hangos a tévé, akkor gyakorlatilag megvagy délelőttre.
Úgy hittem, ez később sem fog változni, elég lesz, ha nem szúrok előtte intravénás drogokat, nem lopok kocsit, és a csúnya szavakat virágnevekkel helyettesítem. A mai napig se értem, miért az volt az első mondata: „Hogy az a tulipános, vadrózsakertes jó kurva anyád!” Ez a szóösszetétel egyébként a számomra nehezen tolerálható közlekedési helyzetekben használt káromkodás szoft verziója.
No, a „jóapasági” lendület ott tört meg először, amikor már majdnem jól ment.
Sajnos az összes igazi nevelési tapasztalatom a Csillagok Háborújából származott, így a kérdésre, hogy miért? Általában azt a választ kapta a gyerek, hogy „mert én vagyok az apád.”
Vagy amikor meg akart tanulni járni, átmentem Yodába és fennkölten mondtam neki: „Fiam, tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!” Ez úgy félfaszán ment is egy darabig. De nem tette. Megbízhatóan sokáig nem járt.
Aztán egy csodálatos tavaszi napon, minden előjel nélkül elindult, ha jól emlékszem pont valami spenótfélét csináltam, és azokon a trükkökön agyaltam, amelyekkel majd a szájába csempészem ezt a rendkívül tápanyag-dús élelmiszert. Persze nem szereti, minden kanál után ki szokta jelenteni, hogy „ez kaka.” Én meg mélyen egyetértettem vele, a spenót tényleg szar, az enyém meg ráadásul úgy nézett ki, hogy egy indián barátom azt mondta rá, ők ezzel otthon a nyilakat szokták mérgezni …
Szóval éppen saját művemtől falkavart gyomorral közelítek felé, miközben ő meg két lábon járva jön szembe – úgy, mint aki vasárnap délután leugrik egy megszokott sétára. Apának persze szava elállt, „baszdmegeztnemfogjaelhinniazanyja!”, gondoltam. Mire az én kis csemetém gigalendülettel eldől, mint a krumplis zsák, nagyot koppan, mint az éji bogár, de nem hallgat, hanem valójában üvölt, és az egyik kis fogacskája sehol, egyszerűen eltűnik. A szájából pedig ömlik közben a vér. Azonnal belecsúsztam a hős férfiakra jellemző pánikrohamba. Kocsiba tettem, magamhoz vettem az összes készpénzt, és mentem vele a sürgősségire. Tutira lenyelte a fogát, vakbelet kap, megszállja a gonosz, kicsi még, és máris vége, Úristen!!!! Közben ő sír, nekem is folynak a könnyeim, a helyzet tarthatatlan.
Berontok zokogva a rendelőbe, taknyom-könnyem egyben, a gyerek már félig megnyugodott, muszáj belecsípnem, hogy sírjon, különben nem engednek előre minket, és akkor annyi az utolsó esélynek.
Jön az ápolónő. El is kapom, „Kérem, pénz nem számít, mentsék megy a gyereket, csináljanak röntgent, CT-t, hívják Dr House-t , Czeizel Endrét bárkit!” Könyörgök, hogy segítsenek. Miközben én bőgök, a gyerek megcsöcsözi kicsit a nénit és huncutul nevet rá (ezt otthon még megbeszéljük, kis szaros!).
Percek alatt bent vagyunk, Törpicsek felmarkol egy csomó receptet, és amíg az orvosnak ecsetelem, mekkora tragédia ért minket, cuppog rajta és majdnem elalszik. (Nekem kurvára úgy tűnik, hogy sokkban van, szegény mindjárt elájul a vérveszteségtől…) A doki a vész ellenére higgadt marad, nem érzi a történtek súlyát. Hentes az ilyen, nem orvos, ha nem lenne nálam a gyerek, megküzdenék vele, érzéketlen pöcs.
Megvizsgálja, össze-vissza hajtogatja a gyereket. Rak is egy szép kis fészket az én drágám, persze pelenka csak otthon van. Felhúzza az ínyét, kérdezi honnan esett ki a fog. Meg akarom mutatni, de nem találom a helyet, megszámolom megvan mind. Na most, vagy kurva gyorsan regenerálódik a fiam, vagy apa benézte és nem is esett ki…
Félig megszégyenülve, egy teljesen szaros, vigyorgó gyerekkel elhagyom az objektumot, amíg viszem, a fülemet birizgálja ahogy szokta. Nyálas puszikat nyom a nyakamra, gagyog is talán valamit. Egészséges, semmi baja.
Negatív eredménytől én még soha-soha nem voltam boldogabb…

3 megjegyzés:

  1. Ez hatalmas. Szétröhögtük itthon rajta az agyunk :D

    VálaszTörlés
  2. Jajj de jó volt! De olvasnék még tőle! :) Igazi gyógyszer ha szar napja van az embernek!

    VálaszTörlés