21 hetes, 6 naposak vagyunk Pocaklakó Dorka manóval. Egy héttel közelebb vagyunk a nagy naphoz és egyel bővült a becenevek száma is. Jobban mondva kettővel, mert a Szarjanka is belekerült a repertoárba.
Ez a hét szinte eseménytelenül telt. A pocakom csak nő, csak nő. Nem gondoltam volna, hogy a hajdanán kockás hasból lehet ekkora dinnye. Óriáspocaknak hívom magam... a "gömbölűbála" már nem aktuális Krisz szerint és inkább óriáspocakmanó vagyok. Most minden manó. Tegnap, amikor terveztük a gyerekszoba falát a Micimackó helyett is Micimanó lett. Már kezdünk becsavarodni a gyerekvállalás terhétől és a nyomástól, mely ránk nehezedik a "Vajon milyen szülők leszünk?" - kérdéskörtől.
Mindenesetre most van egy előléptetett apuka-jelölt és egy levegőt nem kapó anya-jelölt.
Akkorát nőtt a hasam hirtelen, így nem szépen fokozatosan szoktam hozzá a kevesebb levegő-meglétéhez, hanem egyszer csak hiába szívtam, szívtam... nem volt elég s befulladtam. Előredőlni- hajolni nem tudok, mert nem kapok levegőt, a hanyattfekvésnél is ugyanez a helyzet. Ülésből is egyre többször kell felállnom, mert keményedik a pocakom és Pöttyöm is jelzi, hogy már elég volt a nyomorgatásból. Eközben irányt mutat a kis Drágám a bordáim elhelyezkedését illetően ... darabra és pontos méretre tudnám árulni, annyira tudom, hogy hol van és milyen hosszú egy-egy bordacsont. Dorka a kis kezeivel vagy lábaival nap, mint nap utat mutat. Az első két bordásfalazás fájt! Nem tudtam mi ez. Mintha beszorult volna a levegő egy pillanatra, majd a következőnél megállapítottam, hogy buta gyerekem van, mert durván nyomul. Mikor kigondoltam, megbántam és megbeszéltem Pöttyel, hogy kicsit finomabban, mégis csak kislány ... és a lányok nem csinálnak ilyet!
A kezem és a lábfejem ég a forróságtól. Az erek kidudorodnak rajtam ... mindenhol. Apró, barnás, miliméter átmérőjű foltok vannak a testemen. Főleg a mellemen és az arcomon. Ez normális ... azt mondják ... és jön a bűvös mondat : "Szülés után elmúlik!"
Mint ahogy elmúlik a frontérzékenység, a fejfájás, a nagy pocak, a mocorgás... minden, ami eddig összekötötte anyát és a babát. M inden pillanat, ami eddig csak kettőnké volt hármónké lesz. Dorkáé, anyáé, apáé. ... és természetesen Majáé.
Most, hogy ezeket a sorokat írom, a pocimban rugdos, jelzi, hogy ő is itt van és aktívan részt vesz velem a blogban. Napközben is egyre többet van fent és pedig kiélvezem minden egyes percét. Bár őszintén szólva néha jó egy kis nyugi. A nagy aktivitás sokszor már görcsé és keményedésé válik. Mondtam a dokinak és a védőnőnek is... és jött a bűvös mondat: "Szülés után elmúlik!" Na itt már röhögtem. Még jó hogy nem marad meg terhesség utánra ez a kis mellékhatás. Nyilván ökörség, de amikor nem érzem, mindig a legrosszabbra gondolok, pedig csak alszik. Ez az örök kétely és aggódás már az életem részévé vált. Krisz és Dorka élénken kommunikálnak. Apajelölt mély, dörmögő hangján búg - olyan szerelmesen, amit még én is ritkán kaptam meg -, a pici pedig élénk kapálózásokkal tudatja, hogy érti, hogy mi van és nemsokára a kezében tarthatja. Már látom előre sanyarú sorsom. A sorrend a következő lesz az uramnál: Dorka, Dorka, Dorka, Dorka és Dorka, Maja, Maja, Maja és a lakás, meg az autó, kaja, pia és én. No comment!!
Mindenesetre elkezdtünk készülni a gyerekre. Vettünk 4 pár mini zoknit és béreltünk egy garázst alattunk. A zokni a babát szolgálja ki, a garázs pedig minket vagy a lányunkat. Elég nagy, így holnap elkezdjük lehordani az összes felesleges cuccunkat a lakásból bezsákozva, megcetlizve. Így remélhetőleg több hely lesz s lekvárok és a befőttek is sorakozhatnak a hűvösben. Krisz gyűjtögető típus. Én már kevésbé. Így a tudta nélkül kell csomagolnom és szortíroznom... ha rajta múlik, akkor minden szart fenntartanánk a lakásban. Igaz, hogy 4 éve hozzá sem nyúlt, de hátha jó lesz. Így holnap leküldöm autót takarítani, addig szanálok, majd gyorsan lehordatok vele mindent. Vissza úgysem hozza már.
Most a válogatás és a fontossági sorrend-felállítás időszaka kezdődik. Felélénkült bennem/bennünk a fészekrakási vágy.
Készülök, készülünk és vágyakozunk.
Mint ahogy elmúlik a frontérzékenység, a fejfájás, a nagy pocak, a mocorgás... minden, ami eddig összekötötte anyát és a babát. M inden pillanat, ami eddig csak kettőnké volt hármónké lesz. Dorkáé, anyáé, apáé. ... és természetesen Majáé.
Most, hogy ezeket a sorokat írom, a pocimban rugdos, jelzi, hogy ő is itt van és aktívan részt vesz velem a blogban. Napközben is egyre többet van fent és pedig kiélvezem minden egyes percét. Bár őszintén szólva néha jó egy kis nyugi. A nagy aktivitás sokszor már görcsé és keményedésé válik. Mondtam a dokinak és a védőnőnek is... és jött a bűvös mondat: "Szülés után elmúlik!" Na itt már röhögtem. Még jó hogy nem marad meg terhesség utánra ez a kis mellékhatás. Nyilván ökörség, de amikor nem érzem, mindig a legrosszabbra gondolok, pedig csak alszik. Ez az örök kétely és aggódás már az életem részévé vált. Krisz és Dorka élénken kommunikálnak. Apajelölt mély, dörmögő hangján búg - olyan szerelmesen, amit még én is ritkán kaptam meg -, a pici pedig élénk kapálózásokkal tudatja, hogy érti, hogy mi van és nemsokára a kezében tarthatja. Már látom előre sanyarú sorsom. A sorrend a következő lesz az uramnál: Dorka, Dorka, Dorka, Dorka és Dorka, Maja, Maja, Maja és a lakás, meg az autó, kaja, pia és én. No comment!!
Mindenesetre elkezdtünk készülni a gyerekre. Vettünk 4 pár mini zoknit és béreltünk egy garázst alattunk. A zokni a babát szolgálja ki, a garázs pedig minket vagy a lányunkat. Elég nagy, így holnap elkezdjük lehordani az összes felesleges cuccunkat a lakásból bezsákozva, megcetlizve. Így remélhetőleg több hely lesz s lekvárok és a befőttek is sorakozhatnak a hűvösben. Krisz gyűjtögető típus. Én már kevésbé. Így a tudta nélkül kell csomagolnom és szortíroznom... ha rajta múlik, akkor minden szart fenntartanánk a lakásban. Igaz, hogy 4 éve hozzá sem nyúlt, de hátha jó lesz. Így holnap leküldöm autót takarítani, addig szanálok, majd gyorsan lehordatok vele mindent. Vissza úgysem hozza már.
Most a válogatás és a fontossági sorrend-felállítás időszaka kezdődik. Felélénkült bennem/bennünk a fészekrakási vágy.
Készülök, készülünk és vágyakozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése