Úgy érzem ...

Úgy érzem, teljesen felkészültem az anyaságra. A következő percben legszívesebben üvöltenék a kétségbeeséstől. Majd ismét megnyugszom és lőn világosság ...

A múlt héten végignéztem egy szülést - dvd-n -. Bár ne tettem volna és többet biztosan nem fogok. Aztán meggondoltam magam a terhességet, Dorkát és a szülést illetően. Zsuval beszélgetve rájöttem, hogy nem vagyok én szar ember, csak szari, méghozzá BEszari. Megfordult a fejemben a film láttán, hogy bármi is történik én aztán biztos nem fogok szülni. Majd valahogy kijön Dorka vagy csinál valamit vagy nem tudom, de hogy szülni nem megyek, az biztos ... én ezt nem tudom végigcsinálni és nincs is kedvem hozzá! Meg különben is: én lehet nem is akarom ezt az egészet. Krisz csinálta meg, viselje ő a fájdalmakat... Krisz bíztatott, hogy nem kell félni, ott lesz ő is, jó orvosunk van, elvileg jó szülésznőnk is lesz, nem fog nagyon fájni és a legrosszabb esetben még mindig ott van a fájdalomcsillapítás és a császár, amit én nagyon szerettem volna elkerülni ... eddig.  Mondtam az uramnak: oké, ha ennyire nem vészes, akkor valahogy oldjuk meg a cserét, vállalja át Dorkát csak a vajúdás kezdetétől ... a 38. hétig én vigyázok rá a pocakomban, ellátom minden földi jóval. Majd látva az arcára kiült "én aztán biztos nem bírnám ki" arckifejezést elmúlt minden kétségem. Majd én megmutatom, hogy ki lehet ezt bírni és nem is én leszek az első, aki túléli a szülést. Asszem' már mások is túlélték, mintha hallottam volna pár emberről életem során ... Zsu saját példáján bemutatta, hogy benne is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a szülést illetően. Az én aztán biztosan nem megyek szülni életérzés szerintem minden kismamában előjön legalább egyszer. Nyilvánvaló, hogy itt a nincs is kedvem hozzá című bekezdés már nem érdekel senkit sem. Muszáj menni ahhoz, hogy megölelhessük, hogy velünk legyen végre, hiszen erre vágyunk hónapok óta. Mégis nagyon félelmetes. Pont azért, mert elvileg tud magáról a folyamatról az ember mindent ... és mégsem tud semmit. Most megpróbálok erre a részére nem gondolni egy darabig. Holnap elkezdődnek a szülésre felkészítő tanfolyamok is, bízom benne, hogy a beszariságomat ez nem növelni fogja, hanem csökkenteni.

Ez az egész olyan, mint egy államvizsga. Ott is féltem, mert nem tudtam milyen, odamentem, tök más volt, mint amire felkészítettek, nagy nehezen beindult a gépezet, nem volt visszatáncolás és azon is túlestem. Méghozzá szín ötössel - mindkettőnél -. Most ezt próbálom felfogni úgy, hogy a szülésen is túl fogok esni, ha akarom, ha nem. Itt nem az ötös a cél, hanem Dorkánk ... és ennél szebb, nagyobb elismerést nem kaphatok az életben. Ő a főművünk! Erre készülünk év eleje óta. A mi választásunk volt. Jól döntöttünk, hisz egy csodaszép kislányt hordok a szívem alatt s ennél nagyobb boldogság nem kell. Az, hogy Dorka hogy jön ki a pocakomból járulékos költségként tekintem magát a folyamatot. Túl esünk rajta és kész. Szépen elindul a nagyvilág felé a 38. héten és okosan, anyát nem kínozva agyon, gyorsan megszületik a leánykám. Megbeszélem vele előre, mit hogyan kell csinálni, eddig használt és minden úgy volt, ahogy előre megegyeztünk Pöttyömmel.

Bízom a babámban és főleg magamban hiszek, hogy tudom segíteni ezen a nehéz és fárasztó úton.

Muszáj segítenünk egymásnak, hisz mindkettőnknek akarnia kell. Csak így fog menni.

Mi már nagyon megérdemeljük egymást ... úgy érzem ...