Nem volt most sem túl nagy élmény. Ismét túl akart lenni rajtam minél előbb. Bár tegnap én voltam az egyetlen a páciensei közül, aki nem babakocsiban érkezett, aki nem csorgatta a nyálát, nem pisilte és kakilta nyakig tele a ruciját és 70 centinél magasabb...
Viszont én voltam az egyetlen látogatója 120/70-es vérnyomással, "negatív, szép, tiszta vizelettel" és 71,5 kilóval. 3,5 kg hízás 5 hét alatt. Szokásos szlogen: majd terhesség után elmúlik. Nyilván, mint minden más a terhességgel együtt...
Megkaptam a vércukor-terhelésre a beutalót, a vérvételes papírt és egy ellenanyag-szűrésre is kaptam ismét kockás lapot. Akárhogy is számolom 3 ampulla vér lesz, úgyhogy szólnom kell az uramnak, hogy a hétfő délelőttjét tegye szabaddá... mert gondolom most sem tudok alkudozni a fiolák számát illetően. Vasárnap éjfél után nem lehet enni, az utolsó vacsorának is diétásnak kell lennie, nehogy bezavarja a sok édesség vagy nagyobb cukor- és szénhidrátmennyiség a vérvétel eredményét. 7-re kell menni a terhesgondozóba, ott leveszik egyből az "éhgyomri" vért, majd tömény cukros vizet itatnak s 2 óra múlva ismét vért vesznek. Addig NO kaja, pia. Azt mondta, úgysem lesz kedvem tápanyagot bevinni a szervezetembe. Valószínű, még a seggem is ragadni fog a cukros víztől. Ám jó hírrel is szolgált Márta, lehet citromot vinni és facsarhatok egy keveset, így korán reggel fincsi limonádéval kezdhetek.
Hétfőn eljön az én napom is. Végre a nagyképű cukorterheléses kismamák közé fogok tartozni s lenézhetem a 8 hetes kismamákat, akik még úgy gondolják, hogy életük legfontosabb eseményére, az első vérvételre jönnek szépen sorban 7 órára ... csak még nem tudják, hogy én bármelyik előtt előbb bemegyek. Sőt! Már másodszor fogok sorra kerülni, amikor ők már 10.-szer szidnak engem és a felmenőimet a sorrend miatt és amiatt, hogy ők sem ettek 3 órája. Hát drágáim mi ezt Krisszel 4-szer ültük végig és ugyanígy szidtam a 24-25 hetes anyukákat és egész rokonságukat, amikor a helyeteken ültem!
Ezzel az illúzióval csak egy gond van. Nem vagyok ilyen gonosz... Tudom milyen rossz sokat várakozni, unatkozni, büdös izzadságszagot szagolni, rosszul lenni, izgulni, nem enni, nem inni, fáradni, órát nézni, ami mindig egy helyben áll és utálni minden cukorterheléses kismamát! Én tök megértek minden 8, 9, 12, 16 hetes anyukát. S valószínű, hogy lapos kúszásban, kommandózva a padsorok és asztalok között fogok odamenni a nővérkéhez a beutalóimat leadni, hogy engem ne utáljanak annyira. S együtt szidom velük a többieket. Miért felejtik el a cukorterhelésesek ezeket az időszakokat?
Aztán lehet én is átszellemülök ... ki tudja ... Ezt valahogy úgy tudom elképzelni, mint amikor 18. szülinapomra készülődtem. Azt hittem valami történni fog. Lesz egy varázspálca, ami új színeket, érzéseket, tulajdonságot, embereket, mely új, vagy legalábbis mást ad az életembe. Aztán eljött a születésnapom. Emlékszem Linda házánál Zsuék és Bogiék rendeztek titokban egy bulit. Jöttek a chippendale-fiúk, Bogi hozta a tojáslikőrjét, vártam ... semmi. Vártam másnap hajnalban is, miközben Zsuval beszélgettem egy szál takaróban ketten a hintájukban az élet nagy dolgairól ... akkor se történt semmi ... és azóta sem. Ez a várakozás van bennem a hétfővel kapcsolatban is. Várom azt az érzést, amitől 'felsőbbrendű' leszek a többieknél. Jobban mondva csak ezért várom a vérvételt. Az eredményeink biztosan jók lesznek, hisz Dorka ügyes, a mami kevésbé okos, de bizakodó. Most megsasolom azokat az anyukákat, akikkel kábé együtt szülünk, így képben leszek a felhozatalt- és a velem egy időben szülő nők számát illetően. Így felkészülhetek lelkiekben a 8 emberrel és családtagjaikkal való 'együttvajúdás' élményére.
Milyen jó volt ott ülni közöttük 8 hetes 1 napos kismamaként s annyira összehúztam magam a 'nagyok' mellett, amennyire csak tudtam. Csak akkor nyílt ki s csipám, amikor nekiálltak ijesztgetni a rémtörténetekkel és egyéb nyalánkságokkal. A beszólásaim után már nem voltam kisegér ... igaz, 3 emberrel több utált, mint első megjelenésemkor :)
Akkor azt hittem, enyém a világ és ennél jobb dolog nem is történhet velem, mint hogy vért vesznek tőlem, komoly kismamaként. Aztán jött a 12 hetes UH, a 16 hetes AFP, a 18 hetes genetikai UH, a vizsgálatok, a 4D ... majd a jobbnál-jobb élmények ... a nem alvás, az állandó idegeskedés, a lábdagadás, a vizesedés, a hisztik, a megnyugvások, a melegek, a hőhullámok, az állandó fáradság, a rosszullétek, a védőnő, a pisi-hordozás, a feszülések, a görcsök, a hízás, a félre tájékoztatás, a sírások, a nevetések, az örömkönnyek, a barátságok. S mindemellett mégis azt mondom, életem legszebb, legtartalmasabb időszakát élem. Nem cserélném el semmiért sem! Szeretek dokihoz járni!
Mindezt Dorkáért, magamért, magunkért, a leendő kis családunkért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése