Olvasás és önvallomás a csalásról

Le kell jegyeznem, mert napok óta kering bennem a gondolat:

"Csodálatos szülő voltam mielőtt gyermekeim születtek volna.

Nagy szakértelemmel tudtam megmondani, hogy mások milyen hibákat követnek el gyermekeik nevelésekor ... Aztán megszületett a harmadik gyermekem ..."

Ez maga után vonja, hogy olvasom. Többször van "AHA-élményem", mint eddigi életemben összességében.
Letölthető itt .

Miután végeztem vele, kölcsönadtam az alábbi könyvet a szomszédasszonyomnak:

Tetszett, tetszett, de mégsem. Én alapvetően nem tudok azonosulni a Vekerdy-féle neveléssel, mert én ennél sokkal konvencionálisabb vagyok, ami türelmetlenséggel párosul. Nem az azonosulással van gondom, hanem azzal, hogy nekem ebből valami hiányzik. Több dologgal egyet tudok érteni, de megvalósítani egy-egy helyzetet ... az nem én vagyok, Waldorf-iskolába sem járatnám Dorkát.

Önvallomás a csalásról:

Csak nagyon margóra, ha már irodalom. Van egy jó barátnőm, akinek a lányára durván rászállt - szemétkedik vele, beszólogat neki, képes egymás után feleltetni 5-ször ... én gyanítom, hogy a toppmodell külső okán - a magyar tanára. Ezzel elérve azt, hogy a lány gyomorgörccsel ül az órákon, amire mindig készül.

Hogy ezt igazoljuk, na meg hogy ne kelljen kötelező olvasmányt olvasnia én csináltam meg tavalyi évben és az ideiben is az olvasónaplóját. Az idei értékelésére holnap kerül sor a tavalyira 3-ast kapott KAPTAM, ezzel nem lett meg az év végi jobb jegy. 

Magyar szakon végeztem, kenem-vágom mindkét mű elemzését. Nem tudnak velük kapcsolatban olyat kérdezni, amit ne tudnék, országos versenyt nyertem tanításpedagógiában az egyik mű elemzését illetően annak idején.

Egyetlen dolog miatt mentem bele ebbe, annak ellenére, tudom mennyire nem etikus: velem a magyar tanárom szakközépiskolában, fősuli előtt ugyanezt a kört lejátszotta.

Poénra vettem az egész fősuli kérdéskörét, míg nem voltam benne. Én oda mentem továbbtanulni, ahol a felvételi könyv kinyílt: Győr, TK. Mivel énekelni nem tudok - felvételin könyörgött a szakos tanár, inkább tapsoljam el a ritmust és ígérjem meg, hogy sosem fogok többet énekelni és felvesz ... természetismerethez hülye vagyok, matek ... mindig megbuktam, kivéve mikor könyvnézegetős órák voltak, de ott meg csak aláírás volt, ám UV-n mindig átmentem. - 

Szóval adta magát a tesi és a magyar szak. 

Vissza középiskolához:

Dóra néni ... Magyar nyelv és irodalom. Végigkérdezett szakközép 3. év elején mindenkit az osztályból, ki hova szándékozik továbbtanulni. A fenti történet kapcsán bemondtam a döntésem. Majd a legnagyobb megdöbbenésemre megígérte, ha rajta múlik, sosem fogok bekerülni oda. Azt feleltem neki, még szerencse, hogy nem rajta múlik. Onnantól kezdve a szín 5-ösből szín 2-es lettem és örültem, hogy nem buktat meg. Bár azt nem hiszem, hogy meg merte volna tenni, elég nagy lett volna a kontraszt. Én nem azért tudtam, mert seggeltem, hanem mert imádom az irodalmat, még ha az írásaimon nem is látszik ... mert az is én vagyok aki kurvaanyázik, meg az is, aki képes Rómeó és Júliát 3-szor elolvasni egymás után ugyanúgy, ahogy az Abigélt, Az iskola a határon, a Tartuffe-t, Mágnás Miskát és millió-egy művet sorolhatnék, melyeket az élmény miatt képes voltam egymás után többször olvasni. Aztán elkezdtem "tudni" a tantárgyat azért, mert seggelnem kellett. Volt, hogy a könyvet kérte szó szerint. megkapta; én meg a kettesemet. Nyelvtanból ugyanez. Mondatelemzési házi feladatot én csináltam meg a fél osztálynak: mindenki 5-öst kapott, én 2-est.

Féltem bemenni az órájára, mindig elő tudott olyan dologgal rukkolni, amivel megszívathatott. Készültem mindig, sosem volt elég jó.

Aztán jött az érettségi, tudtam, hogy bármit csinálok szar lesz. Szózat ... el kellett szavalnom először ... most komolyan ... ki az, aki nem tudja ... meg sem szólalhattam utána és kettest kaptam ... az elemzésig el sem jutottam :) egyébként az írásbelim 5-ös lett magyarból - ezt tovább kellett küldenie akkor -.

Pénteken szóbeliztem, aztán jött egy cirka két napos buli + after, majd ezt követően alvás nélkül jöttünk fel barátnőmmel Győrbe felvételizni, ahol "ÍGY" azt sem tudtam merre van előre 100 pontból 98-at értem el. Végigcsináltam a fősulit, leállamvizsgáztam szín ötösre, megvédtem a diplomám, ötöst kaptam. Rá pár hetére bevittem Dóra néninek a papírom és megmutattam neki. Csak annyit mondtam, hogy még szerencse, hogy nem rajta múlt ... mert megcsináltam. Köpni-nyelni nem tudott ... akkor már mint kollegina ...

Nem értem mi a célja ezeknek a köröknek. Mi értelme van annak, hogy gyerekekkel megutáltatunk dolgokat? Először csak magunkat, aztán a tantárgyat, aztán olvasni sem fog és majd annak a gyereke sem fog és még sorolhatnám. Mi értelme van annak, hogy ezzel évekre peremre szorítjuk? Mi értelme van annak, hogy gyomorgörccsel kel reggel? 

A főiskola, benne a tanárok visszaadták a hitem. Szeretek azóta is olvasni, többre értékelem a könyvet, amit a kezembe fogok, mint az e-book-ot.

Voltak nekem is olyan tanítványaim, akiket nem szerettem, sőt ... igazából ki tudtam volna lógatni az ablakon az elsőről ... sosem mutattam ki ... de tudtam, hogyha a csillagokat kérném tőlük, lehoznák azt is. 

Volt olyan is, akinek belejavítottam a dolgozatába ceruzával, hogy ne négyes legyen, hanem ötös, csak azon az egy ponton múlott és tudtam, hogy a lelkének mennyire kell.

Holnap meg lesz az értékelés. Kíváncsi vagyok hányast kapok, de arra még kíváncsibb leszek, hogy pénteken, mint nagynéni bemegyek fogadóórára, mit mond indoklásként, amikor megkérdezem MIÉRT kaptam rossz jegyet? Mert hogy az irodalomnak szubjektívnek kell lennie amellett, hogy tudni kell a hátterét egy-egy alkotásnak. Mindenkinek mást jelent egy vers, egy mondat, egy írás ... 

Megdöbbentő az, hogy mindenkinek van egy Dóra nénije tanulmányai során ...

"Anya, te azt akarod, hogy én éhen haljak?"

Kezdődött október 9-én és tart ma is, csak váltották egymást a gyermekeim.

Péntek reggel Dorka nem tetszett, semmi sem látszott rajta, rossz megérzésem volt, így óvoda helyett a győri nagyszülőkhöz vettük az irányt.

Megérkezésünk után fél órával előre mentem az irodából, majd ahogy Dorka futott felém és az ölembe ugrott, tűzforró volt, majd szólt, hogy menjünk kakilni, ami már hasmenés volt.

Déli alvás előtt hazaindultunk.

Telefonáltam a gyerekorvosnak, a teendők okán. Pro-kid por, diéta, lázcsillapítás, sok folyadék, papa menjen az igazolásért, hétfőn mehet oviba, a port egy hétig adjam neki.

Dorka szobanövény kategóriába esett bele: feküdt a kanapén, nézte a mesét és másfél liter vizet megivott a délután folyamán. Nem akart sem színezni, sem játszani, csak pihenni. 

39,6 volt a hője, nem vártam 6 órát a 2 adag lázcsillapító között, 4 óra múlva adtam a következőt. Túladagolni talán nem fogom. 

Egy kis kitérő a lázcsillapítás okán (lehet meg fognak kövezni miatta)

A Nurofen lázcsillapító - csak ezt használjuk - tájékoztatóján a következő szerepel:

1-3 éves gyermekeknek: legfeljebb 3-szor 5 ml (3-szor 100 mg) naponta.
4-6 éves gyermekeknek: legfeljebb 3-szor 7,5 ml (3-szor 150 mg) naponta.

Na, most Dorkát 2,5 évesen is 4-nek nézték, most 4 évesen 6-nak. Kilóra, magasságra, hatóanyagra kalibrált az adag gondolom. Dorka 20 kiló feletti és 116-os ruhákat hord. Az oké, hogy most beleesik a 4-6 éves kategóriába, de ő 2,5 évesen is ebbe esett bele. Én 2,5-3 éves kora óta 7,5 ml-t adok neki. Nem értem ezeket a kategóriákat és a belesuvasztási kényszert. Ha egy gyerek nagyobb koránál mind kilóra, magasságra, akkor annak vajon elég a kisebb kategóriába eső mennyiség?

Két lázcsillapítás között csak 5 óra telt el és nagyon lázas, akkor sem esem kétségbe, simán adom a következőt. Idén átesett Dorka a 3 napos lázon. Láttam, hogy csuklik össze a nappali közepén menet közben a láztól; láttam, hogy ájul bele a karomba, nyeklett-nyaklott élettelen volt a teste, ahogy a fürdőkádban igyekeztem hűteni és a hideg víz sem hatotta meg – itt komolyan féltettem a gyereket, egész éjjel néztem, hogy lélegzik-e?

Az első nap még tartottam a 6 órát majdhogynem percre pontosan, majd a második nap hívtam a dokit, hogy bármit csinálok ez 40 fok és afölött. Akkor mondta, hogy nem kell Dunának futni, ha 5 óra telt el. Szerencsére ritkán beteg, viszont ha beteg, akkor nagyon.

Vissza a témához.

Péntek este indult az igazi R’N’R. Kezdődött azzal, hogy Dorkát negyed óránként vittem hasmenéssel wc-re, majd Maja is bejelzett, hogy le kellene mennie és rohadt sürgősen. Ezzel addig nem is volt gond, addig, amíg nem jelentkeztek egyszerre. Dorka ingere hajnali 4-re alább hagyott, Maja viszont folyamatosan jött. Szombat reggel fél 5-kor a gyereket magam mellé fektettem, kutyát kizártam a nappaliba, nem érdekelt, hogy fossa össze a helyiséget, muszáj volt pihennem 2 órát. Dorka 7-kor kelt, indult újra a körmenet, ami párosult azzal, hogy rettenetesen éhes volt és könyörgött a kajáért, majd a délelőtt folyamán elhangzott a bűvös mondat:

"Anya, te azt akarod, hogy én éhen haljak?"

Mindezt megelőzte természetesen az, hogy mondtam Dorkának, nem ehet, mert fájni fog a pocakja, még többet fog kakilni, a belei kutyorogni fognak. Addig erősködött, amíg oké, megeheti a krémtúrót, de én előre szóltam, hogy szar lesz utána. Megette, szarul volt, több tejterméket nem kívánt. Milyen érdekes ... tiszta anyja csak akkor jó, ha a saját bőrén tapasztalja.

Dorka szólt, esemény lesz, futottam vele a fürdőbe, ahogy letoltam a nadrágját, telibe verte térdtől lefele az egész lábam; akkor azért sírt, mert ő nagyon szégyenli magát, "hogy tudtam édesanyám lábát leszarni?" - ezt a mondatát sosem felejtem el ... annyira nevettem, hogy nem vettem észre Maja jelzését és ha még maradt is talpalatnyi Föld a fürdőben, Maja tett róla, hogy ne legyen.

Persze nagyon sajnáltam Dorkát, de voltak olyan vicces helyzetek: hétfőn be kellett jönnöm egy órára az irodába. Idefele egy iskola kerítését is sikerült elrendezni, nem bírta ki idáig. Papír nem volt nálam ... így egy érdes kéztörlővel sikerült végrehajtani a tisztítást.

Miután a gyerek az éhhalál szélére került, nekiálltam kutatni, mit lehet diétázó gyereknek adni. Millió-egy dolgot felsoroltak, gyakorlatilag komplett menüt lehet készíteni, ami kíméli a pocakját. Megmondom őszintén én a párolt krumplin, ropin és rizsen kívül túl sokat nem ismertem. A paradicsomlével kapcsolatban fenntartásaim voltak, de kipróbáltuk és annak ellenére, hogy alapestben imádom, de sokszor ég a gyomrom tőle, Dorkának bejött és bent is maradt.

Így a gyerek megmenekült az éhenhalástól.

Hétfő estére rendeződtek a bélmozgások, kedden már semmi baja nem volt, szerdán ment oviba.

Írtam Majáról. Nem vittem el orvoshoz, mert ő pszichésen minden alkalommal produkálja Dorka tüneteit: ha Dorka hányásban van, Maja is. Ha Dorka hasmenésben van, Maja is. Ha Dorkának fáj valamije, Maja is mutatja a mancsát, hogy őrült módon fáj neki. Ha Dorka a láztól elfekszik, Maja is megy a takaró alá. Ha Dorka fut a wc-re, Maja is rohan utána és toporog a klozetajtó előtt, hogy engedje be a gyerek, amikor ül a wc-n Dorka, Maja előtte ül és morog. Sőt, amikor tavaly Dorka hányt a lavórba, Maja is belehajolt. Szóval Maja hasmarsa nem tűnt komolynak azzal együtt, hogy közben voltak napok, amikor normál széklete volt. Anyám jött péntek este, mert szombat délelőtt programom volt és vigyázott Dorkára. Szombat éjjel folyamatos körjáratban, takarításban, fertőtlenítésbe, felmosásban, lépcsőzésben voltunk mindketten a kutyával, majd anyám vasárnap reggel elment és meg folytattam a trendit egész vasárnap. Dorka babusgatta Maját, "életem virágom, szerelmem" mondogatta neki. Féltette ő is Maját, mi lesz vele, nem láttam még én sem ennyire elesettnek a kutyát.

Ma reggel elhoztam magammal Maját. Nem kapott 24 órán keresztül ételt, csak innivalót. Látszott rajta, hogy nincs jól. Állatklinika, lázmérés, pocakhallgatás, bűzmirigynyomás, bélhurut. Antibiotikum, szuri, speckó kutyakaja, tabi, mindezt 10 perc alatt 10 ezer forintért.

Nagyon tudnám díjazni, ha mindenki egészséges lenne végre!

Utóirat a nagyon lelkiismeret-furdalásról: szombat hajnalban arra keltem, hogy Maja összefosta újra a nappalit és megint nem jelzett (ennek az előzménye az volt, hogy minden nap a múlt héten arra mentem haza, hogy vagy a hálószoba gardrób előtti részét rendezte el. Volt hogy mellmagasságba volt lefosva a tükör vagy a konyhakő) Naponta cseréltem a felmosófejet. Kifogytam az éves adag felmosóból és fertőtlenítőből. Ekkor még azt hittem, hogy képzelt beteg és rávertem a fenekére, hogy most már kapjon észbe. Baromira sajnáltam. Pedig ő akkor már beteg volt. Viszont jelzett mindig ezt követően.

Dorka a szerelemről

"Dorka: - Anya, mondok neked valamit jó?

    Én: Hallgatlak!

    Dorka: Anya, én szerelmes vagyok a Levibe!

    Én: ... és mit csinálnak a szerelmesek?

    Dorka: Hát én mindig adok a Levinek puszit, ő meg csintalanul elszalad! Ez az igazi szerelem!"

                                                                                                                      

               

Az első három napos etap - 4. szülinap első felvonás "azt kívánom, az apukám legyen itthon minél előbb"

Péntek:

Óvoda, torta, muffin ... szerintem kicsit besokalltam az édességgel. Viszont az innivaló - 4 liter gyümölcslé - itt maradt az irodában,

Torta: Enikő cukrászat. Dorka azt kérte Anna, Elzás és szőlős legyen. Amikor elmondtam a kívánságom, először néztek okosan, mivel ilyet még nem csináltak, aztán megoldották. Nem tudom ízre milyen lett, kinézete szerintem profi munkát takar.

 

Az óvónők annyira aranyosak voltak, hogy készítettek képeket, videót. Így apa is láthatja majd egyetlen gyermeke ovis 4. születésnapját. A videón látható, hogy itt tényleg megünneplik a gyereket. Énekelnek neki, verset mondanak, Dorka is énekelt a gyerekeknek; először a Jégvarázs dalát, majd amitől azt hittem lekaparom magam ... "nézését meg a járását ... "  - ezután befejezettnek tekintem a családi falusi születésnapokat és a 4 hetes mulatószenés kiképzést. Kapott egy kis füzetet, amibe rajzoltak a gyerekek neki, még Éva néni is egy pónit. Júlia néni nagyon aranyosan levezényelte az egészet, Dorka fülig érő szájjal ... teljesen meghatódtam.

Alvás után mentem érte, jöttünk anyósomékhoz ünnepelni. Az úton csillogó szemekkel mesélte az ő óvodás szülinapi élményeit. Anyósom készített korai vacsorát, megköszöntöttük Dorkát Kati kíséretében. A tortát Kati készítette. Minden ajándék Jégvarázsos volt: kirakó, társasjáték, kifestő, könyv. A képek önmagukért beszélnek, Dorka ragyog az örömtől.

Pénteken este későn sikerült lefeküdni. Dorka nagyon fáradt volt, kicsit túl is pörögte magát, így hagytam még fél órát kirakózni fürdés előtt, addig összeállítottam a fasírozottat, ami majdnem kifogott rajtam. A tálba tettem mindent, már csak a tojás hiányzott ... ekkor szembesültem, hogy este 8 óra van, tojás egy darab sem ... helyesebben ... van tojás ... 20 darab megfőzve. Viszont van nekem olyan szomszédasszonyom, akinek van tojása, így sikeresen végrehajtottam a küldetést. Közben a gyereket bepakoltam a kádba, játszani sem volt ereje, megfürdött, esti mese olvasás és irány az ágy. Gyakorlatilag a másodperc tört része alatt aludt a gyerek.

Éjjel megsütöttem még amit kellett, megcsináltam a hideg tálat, a szomszédasszonyom készített sajtos rudat, Dorka keresztanyja kukusalit (kukoricasalátát) giga mérettel, így kicsit eltúlozva, de bőség zavara volt. a Tesco-s fiúka pénteken időben érkezett a megrendelt termékekkel, így vásárolnom sem kellett elmenni. Dóri mesélt erről a házhoz szállításról először, kipróbáltam, szuperül működik.

Ezek készültek este:

Amíg Dorka az igazak álmát aludta, mi Majával a konyhakövön ücsörögve vártuk, hogy megsüljenek az ételek...

Szombat:

Korán keltünk. Dorkát Halász judit zenéjével ébresztettem, aminek nagyon örült. Agyon puszilgattam, minden szépet és jót kívántam neki, halálra szeretgettem, majd indult a napunk.

Tízórai után Dorka lement a szomszédasszonyomhoz, jobban mondva annak fiához játszani. Benivel most nagy a szerelem. Ezalatt a másfél óra alatt elkészítettem a tortát.

Feketeerdő torta szívem minden szeretetével. A neve: Feketeerdő Ferdedorkatorta lett.

 

A tortának története van. Az ilyeneket nagyon szeretem.

Dorka ló alakú tortát kért. Ami jól nézett volna ki, tömény marcipánból készül - gyerekeknek nem csinálok -. Átlagosat - habbal kinyomott lovat - tudtam volna csinálni, de nem akartam. Így maradt a Dorka által választott ló marcipán - szerintem zebra - dísznek, a többi saját két kezű. 

Dorka a muffinokra tett díszeket pénteken továbbfejlesztette, rakott bele gyöngyöket, más formára szúrta ki, így ezek is, még ha el is ütötteknek a tortától, felkerültek rá. Amikor elkészül a torta, kicsit szoktam rajta rántani egyet, hogy egybeálljon az egész. Ettől a rántástól a torta megdőlt. Még sosem fordult ilyen elő.

11-kor Dorkát hazahoztam azzal a felkiáltással, hogy jött a postás bácsi és hozott a nevére egy csomagot, meg kellene nézni.

Jött egyből. Megérkezett apa naaaaaaaaaaaagyon várt ajándéka:

 

Innentől csak a roller. Igaz, hogy rózsaszín, Jégvarázsos, zenélős rollelt kért; ehelyett kapott egy 100 kgig 160 centiig kompatibilis biztonságos rollert.  Eleve a zenélős rollert én kizártam; Krisz a "majd megbeszéljük" kategóriába helyezte a gyereknél, ami a "rendben van" kategória Dorkánál. A Jégvarázsos roller 20 kilóig bír - szerintem Dorka már most több -, nagyon instabilnak ítéltem meg ... és hát engem nem bír el, pedig ugye ez fontos szempont :)

Az oviban már láttam, hogy tud rollerezni, igazából biciklizni is csak ezért tanult meg, utólag mondta. Az apjával volt egy egyezségük. Akkor kaphat rollert, ha megtanul 2 keréken segítség nélkül tekerni. Dorka betartotta. Krisz is. Hogy ez az apa mit ment a roller után ... Khm ...

Kapott még Jégvarázsos öltöztetős babát, társasjátékokat, csatokat, hajgumikat, színezőket, kifestőket, készségfejlesztőt, Jégvarázsos tattókat és még millió egy apróságot. 

Ebéd jött a nagy örömködés után és alvás. Alig tudtam lelőni, annyira izgatott volt. Fél 4-re jöttek a vendégek. Érdekes, hogy apa otthon maradt mindenkinél. Anyukás buli volt. Volt egy kicsit kellemetlen része, amin gyorsan túllendültem, aztán mindenki jól érezte magát.

Dorka a tortafújásnál nem babát, nem játékot kívánt, hanem: "azt kívánom, az apukám legyen itthon minél előbb!" Dorka nagyon boldog volt, nagyon örült minden egyes ajándéknak.

A buli sötétben ért véget, mi olyan fél 8 körül mentünk fel, miután mindent elpakoltunk a szomszédok segédletével.

Jó hangulat volt, mi 'nagylányok' elbeszélgettünk, a gyerekek eljátszottak. Jobban mondva Szofi és Dorka egymással játszottak, a többiek meg mikor kivel.

Szombat este ismét későn kerültünk ágyba, így vasárnap reggel fél 9-kor botorkáltunk ki a szobából.

Főznöm nem kellett, így egész napos játék vette kezdetét. Társasoztunk, logikai játékkal játszottunk, összeszereltük az ajándékba kapott lovas istállót, végigbeszéltük/néztük az ajándékok tömkelegét.

Este unokatestvéremék jöttek, természetesen nem hozzám, Dorkát köszöntötték, hétfőn keresztlányom jött át köszönteni ... ja és anyám már szerdán este megkezdte a happy birthday-t!

Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyien szeretnek minket!

Folyt. köv hétvégén a Vásárhelyi delegációnál, de én már felteszem a lábam és igyekszem csak annyira mozogni, hogy lássák élek. 

Apámat is köszöntjük, ő október 4-én született. Emlékszem mikor megszületett Dorka, apám a szememre vetette poénosan, hogy nem igaz, hogy nem tudtam volna még pár órát kibírni, mert akkor egy napon születettek volna ... hát nem tudtam akkor annyira poénosra venni a dolgot, persze most már nevetünk rajta.

Ui.: Amióta Dorka megkapta a rollert, nem tudja kimondani helyesen a szót. :) {jolll; lollel; jorrel} és ezekhez hasonlók. Nagyokat kuncog rajta ő is; ennek a rollernek mágikus ereje van :)

Ui.: alig várom, azt az ünneplést, amikor egy kosszal lemegy minden és nem ünnepelünk napokat, heteket ... de ez egyenlőre kivitelezhetetlen helyhiány miatt. Bár arra kíváncsi lennék hány főt kellene vendégül látnom. Minden évben összeírom, hogy mennyit költöttem egy-egy ünnep alkalmával. Legyen szó szülinapról, karácsonyról, húsvétról. Meg kellett, hogy állapítsam, kurva sok ez így: több, mint a fizetésem fele ... és csak 4 éves ... persze minden pénzt megér a boldogsága ... de azt hiszem amit a legtöbbet adhatok neki az a szeretet és az odafigyelés, nem az ajándékok.

Van családja, még ha csonka is, de Krisz az apja akármi van és ebben a helyzetben igyekszik teljes értékű apaként jelen lenni az életünkben ennyire korlátozott körülmények között is. Olyan emberek veszik körül, akik rajongásig imádják, az óvodában jó helye van, erről újra tanúbizonyságot tettek, leírom később ezt is.

Szeretlek Kincsem, Szeretlek Manókám!

Dorka 4 éves

2015.10.03-án Dorka 4 éves lesz.

Mit is mondhatnék?
Az, hogy rettenetesen elérzékenyülök a ténytől, hogy már 4 éves ... nem is kifejezés ...
Az, hogy nagyon-nagyon készülök rá ... nem is kifejezés ...
Az, hogy mennyire nagyon imádom ... nem is kifejezés ...
Az, hogy mennyire sok boldogságot, szeretetet, puszit, ölelést, hitet, kitartást kapok tőle ... nem lehet kifejezni azzal együtt, hogy sokszor mennyire nehéz.

 Hogy mit kívánok neked a lét minden napjára?

Azt, hogy lássál,

Hogy a sötétben is lásd a fényt,

Hogy a háborgó világ ellenére is

béke lakjon a szívedben.

Hogy egyedül se legyél magányos,

Hogy tudjál örülni a vannak,

Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,

Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,

Hogy ne sirasd az időt,

Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,

Hogy a csendben,

a benned levő csendben

meghalljad a lelked szavát.

Bölcsességet kívánok,

sok-sok bölcsességet,

Hogy felismerd,

Hogyan helyes lépned,

Mit érdemes meglátnod,

Mit kell megtenned,

Mit kell szólnod,

Hova kell eljutnod.

Hogy soha semmit ne kelljen

megbánnod.

Szeretünk nagyon kis Dorka, maradj meg mindig ilyen vidámnak, legyél mindig nagyon boldog és minden álmod teljesüljön az életben!

ovis

Dorka első tízese

Kilométerben.

Mióta megtanult biciklizni nyaggat, hogy egyszer szeretne elmenni oviba bicajjal. Szerdán sort is kerítettünk a dologra. Optimális idő volt, sütött a nap, nem fújt a szél. Korán keltünk, készülődés után indultunk. Egy órát számoltam az útra, amiből másfél lett. 

Kedd este találtam Krisz dobozai között gumipókot, amivel felkötöttem a gyerekbiciklit a felnőttre, gyakoroltam, ha elfárad menet közben gyorsan felköthessem és mehessünk tovább.

Elárulom nem volt rá szükség.

2 naponta járunk be Szigetből bicajjal a belvárosba és minden alkalommal, mint a papagáj sulykolom, hogy zebra előtt leszállni, kikerülni a nénitbácsitbabakocsitgyereketkutyátoszlopotkerítéstszemetet akárkit, körül nézni, nem dumálni, odafigyelni, ha elengednek megköszönni és még sorolhatnék millió-egy dolgot. Mi mindenhol leszállunk. Ahol nekünk van elsőbbségünk, ott is, mert szerintem csak annak van elsőbbsége, akinek megadják. 

Dorka nagyon izgatott volt, megegyeztünk, ha elfárad, szól, felül mögém. 

Szépen ment minden szabályt betartva.

Nagyon büszke voltam rá, hatalmas kitartás van benne és amit a fejébe vesz, azt végigcsinálja. 

A győri delegáció már reggel megkezdte a bubogást: pici még ehhez, miért mentünk az úton, akkor most minden nap ... 

Egyrészt én bízom magamban annyira, hogy tudok rá vigyázni. Nyilván vannak rajtam kívülálló dolgok, amik megtörténhetnek függetlenül tőlem/tőlünk.

Tisztában vagyok, hogy pici még ehhez, nem lesz rendszer belőle, de amit megígérek, azt betartom. Dorka abszolút számon kéri és nem értem, hogy miért nem lehet neki örülni feltétel és megjegyzés nélkül?! Nem kényszerítve volt a gyerek! Neki és nekem is hatalmas sikerélmény.

Amikor kérdezték, hogy hol mentünk, csak visszakérdeztem, hogy te hol szoktál menni biciklivel? A biciklis úton. Akkor miből gondolod, hogy mi az autók között mentünk nem ott mentünk?

Sosem fogom megérteni, hogy miért gondolják azt, hogy egy-egy helyzettel kapcsolatban nekem ki kell kérnem 2 ember véleményét, de legalább az egyikkel beszélnem kell? Igazából nagyon régóta ismernek ... tudják azt is, hogy nem nagyon érdekelnek ezek a vélemények ... nem is szoktam kikérni.

Aztán mikor ezt elmondtam, csak a nagy szempillák jöttek ... én bízom magamban és a gyerekemben is és örömtáncot jártam az óvoda udvarán reggel, mikor másfél órás tekerés után beértünk és szívből, őszintén örültem a sikerének.

"Jaaaaj anya, sokszor nehéz ám jónak lenni!"

Gyerekkoromban egyszer, amikor leesett egy pohár bizony nagy kiabálás volt otthon - nem is a pohár volt a lényeg, hanem az egész étkező garnitúra, ami a poharat követte a Földbe csapódásba. Emlékszem, akkor anyám egy egész havi fizetése veszett kárba. 

Ráadásul elég szeleburdi kisgyerek voltam, ezért gyakran estek le poharak, tányérok amerre jártam. 

Ma már tudom, hogy a gyerek semmit nem tanul abból, ha az ügyetlenségéért megszidják.

Szülőként viszont tudom, milyen fontos megtanulnia, hogy a tetteinek következménye van:

- ha lever valamit az nem baj, de fel kell takarítani, 

- ha leesik az ételt, fel kell törölnie, 

- ha rendetlenséget csinált, össze kell szednie. 

Fontos, hogy a következmény nem büntetés! - ezt sokszor nehéz betartani!

Nem arról van szó, hogy büntetésből kell feltakarítania a gyereknek, hanem arról, hogy látnia kell, hova vezetnek a cselekedetei. Nem gond, ha leesik az étel a földre, de fel kell takarítani. Nem gond, ha szétpakolta a játékait, de esténként össze kell pakolni. 

A logikus következmény nem büntetés, hanem egyfajta szokás, amit egyszerű utánzás során tanul meg a gyermek. Nyilván ezt a korának megfelelő módon kell megtanulnia.

A 2-3 éveseknek már 2-3 tagú feladatokat is adhatunk. Dorka még bölcsis volt, amikor sikerült azt az utasítást adnom neki, hogy a fürdőbe pakolja vissza a piknik felszerelését (nagy törölköző, fürdős állatok, állatka tartó kosár stb ... ) majd szobájába tegye vissza a plüss állatokat.

Dorka annyira szeretett volna megfelelni, olyan nagy lázba került, hogy ez most az ő feladata lesz, egyedül csinálja meg. Ennek szellemében a szobájába visszapakolta a fürdős állatokat, majd a lakás összes plüssállatát képes volt belenyomorgatni a mosógépbe. Jött elém, kihúzta magát és mondta, hogy nyissam ki a szemem és nézzem meg milyen ügyes volt. Hát persze, hogy halálra dicsértem.

Vannak olyan helyzetek, amikor mi is megijedünk és ezért kiabálunk. Semmi baj.  Nem gond az indulat, nem gond a düh, de el kell mondanunk a gyermeknek, honnan fakad. Többször rákiabáltam Dorkára, mint kellett volna ... Sokszor nem ért ... helyesebben ért, csak szarik rá. Nálunk az egyszer szólok, maximum kétszer elv működött. Ez kitolódott annyira, hogy "egyszer szólok, többet nem" és másodikra rárikkantok. Igen, rezegnek az ablakok is és tudom, hogy Dorka ettől tart. 

Sokszor nehéz kezelni, hogy nem az van, és pakkra nem az van, ahogy én elképzelem. Egy személyiség ő is és ennek teret kell adnom/el kell kezdenem teret adni irányítás mellett. Én nem akarok olyan gyereket nevelni, aki azért áll be a sorba, abba a sorba, ami elvárt sokak szerint, vagyis egyesek szerint, hanem azért teszi meg a helyeset, mert az berögzült jó/helyes viselkedésforma, mert ő ilyen és nem a megfelelési kényszer hajtja csak. Mert az robbanni fog előbb utóbb az elfojtott indulatoktól kezdve millió-egy dolgot lehetne sorolni. Itt ugye megint felmerül a kérdés, hogy kinek mi a jó és helyes. Nem szeretnék karót nyelt gyereket.

Nem tudom Dorka hogy viselkedik az oviban - nagy panasz nem volt még rá: akaratos, erős személyiség … én ezt nem értékeltem feltétlen rossznak … az elején verekedős, azt meg tudtam, hogy elmúlik mihelyst elkezdi magát jól érezni -, de tudom azt, hogy amikor megjelenek egy teljesen más gyerek lesz belőle. Ugyanez vonatkozik arra is, amikor anyám hazaviszi. Egész addig normálisan viselkedik a gyerek, amíg meg nem jelenek. 

Dorkának van egy nagyon rossz tulajdonsága, amit míg élek, nem tudok kinevelni belőle. Ha belekezd valamibe és nem fejezi be vagy így vagy úgy MAGÁTÓL, addig nem tudom kirángatni belőle. Vagy ha abba is kell hagyni - mert olyan helyen vagyunk, mert kötelező elem jön, pl. egy vacsora barátainknál, amikor le kell ülni az asztalhoz közösen, vagy csak szimplán vége a találkozónak és menni kell haza - a akkor morcos lesz, nagyon el tud kenődni. Hiába magyarázat, hiába kérés, hiába fenyegetés, hiába akármi, semmi nem használ. Most eljutottam odáig, hogy mindent előre megbeszélünk, előre elmondom a menetet és így könnyebb, de sokszor az sem az igazi, hiszen lehetnek olyan helyzetek, amit nem láthatok előre. 

Az oviban ezt teljesen jól kezelik, ha nélkülem megy pl. keresztanyjáékhoz, ott is működik, ha lent van az udvaron és a szomszédasszony vigyáz a csapatra, látom, hogy Dorka bármiben van benne, okosan kijön belőle. Csak velem csinálja ezt és a nagyszülőkkel.

A búcsúzás, az elköszönés nagyon ritkán megy zökkenőmentesen. Ezt már írtam, mi az oka. Ezért senkitől sem kérek elnézést. Aki elfogadja, oké, aki nem az nem érdekel. Dorka ezzel a sokkal, amíg az apja haza nem jön - konkrétan nem tapasztalja azt, hogy apa velünk marad; és ha el is megy, hazajön minden nap - élni fog, majd helyrerázódik a kis fejében, hogy nem minden búcsú végleges vagy legalábbis nem búcsú olyan, mit apától (hosszú).

Sokszor felesel. Amin magamban nagyon nevetek, mert mindenre van kész válasza, emellett alapvetően haragszom érte. Ilyenkor csak vissza kell kérdeznem, hogy mit mondtál? - nyilván betűnként nyomatékosítva az arcába belemászva. Elismétli, hogy mit mondott, ha butaság, bocsánatot kér ... "az utolsó szó jogán" képes bevetni bármit.

Körülményes ... jaj, de még mennyire!! Ebben abszolút Krisz, mindig mondom neki, tudom, hogy nem szabadna. Amíg én 2 másodperc alatt megcsinálnám, ugyanaz fél óra Dorkának. Nyilván, más a fontossági sorrendünk. 

Nekem rohadtul nem fontos, hogy a pónik a tartóban hogyan helyezkednek el, mert amikor felemelem a zsákot úgyis összezuhan a sorrend. Dorkát megnyugtatja, hogy szépen, rendben eltette. Pakolásnál csak sorban, méghozzá növekvő sorrendben - vagy épp csökkenőben - szín, méret és név szerint. Ugyanez a helyzet a babaházzal. A kialakít szobákat, amiket ügyesen berendez használati célnak megfelelően. Összedönti játék végén azért, hogy egymás mellé rakhassa emeletenként sorba a bútorokat. 

Eleinte azt gondoltam, hogy meghibbant a gyerek. Nem hibbant meg ... szar beismerni: szimplán ezt látta. Nálam is élére van állítva minden, tisztaság van és igen, tud zavarni a kupi, de tudom azt is, hogy Dorka belátható időn belül összerakja - a belátható időn belülre már belekalkulálom a szín, méret, sorrendbe fektetett időt és energiát -.

Pár hete, mikor otthon voltunk, hazahozott egy csapat pónit magával - 40 darabot kb. -. Kirakta a nappali közepére a már meglévő 90 darabhoz, így annyi állat lett, hogy több sorban a konyhától a hálószobáig értek. Abbahagyta a pónizást, bement színezni. Eltelt egy óra - 2 adag linzert kisütöttem, közben segített szaggatni, sodorni -, szóltam Dorkának, hogy pakoljon össze a nappaliban. "Miiiiindjááááárt!" Eltelt negyed óra ... semmi. Ilyenkor már figyelem ... szóltam még egyszer - mert ugye én csak egyszer szólok -, hogy kipakolhatott az egész nappaliban 130 darab pónit. Maja egy órája vigyázállásban ül valahol a lakásban, mert nem meri Dorka pónijait fellökni, annyira vigyáz rájuk. Negyed órája kértem meg, hogy pakoljon össze, amennyiben 10 percen belül nincsenek a pónik a helyükön kidobom őket a kukába figyelmeztetés nélkül. 

Gondosan kicseréltem a szemeteszsákot, majd a 10 perc letelte után kivágtam a pónikat nagy csinnadratta közepette.

Dorka sírt, hogy gonosz vagyok, szegény pónik félnek ott ... mondom mindegyik a másiknak a barátja, tuti nem félnek, vannak vagy 130-an! Összecsomagoltam a pónikat és feltettem őket a magas polcra.

Ami felkerül a magas polcra, csak nagyon nehezen jön le onnan. Dorka magától elment gondolkozni, közben sürgött-forgott a szobájában, kijött egyszer popsi törlőért, visszafutott, majd kisvártatva megjelent a pici takaróval és kérte, hogy üljünk le a kanapéra és beszéljük meg. Megígérte, hogy legközelebb elpakolja a pónijait. Tudja, hogy nem fogadott szót, de cserébe szépen összepakolt a szobájában és popsi törlővel le is törölgetett. 

Nagyon megölelgettem, elmondtam neki, hogy nem akarok fájdalmat okozni sem neki, sem a póniknak. Álljunk vissza a régi rendszerre, ahol nem kell összeveszni, ahol megkönnyítjük egymás életét azzal, hogy okosak vagyunk mindketten, hiszen most nekünk kell ketten mindent megoldanunk közösen. Annak ellenére, hogy sokkal több dolgot megcsinál otthon, mint ami elvárható lenne és az érzelmi intelligenciája sokkal fejlettebb több felnőtt ismerősömnél; ezen felül a látogatások okán minden hónapban belekerülünk olyan helyzetben, olyan 3-4 órába, amikor felnőtteket meghazudtoló módon viselkedik.

Ő gyerek, nem kisfelnőtt. Az én gyerekem. Én vagyok a felnőtt és én tudom – elvileg - hogy neki mi a jó és neki szót kell fogadnia. "Jaaaaj anya, sokszor nehéz ám jónak lenni!!" - szokta mondani Dorka.

Vannak éves hisztik. Minden évben. Utoljára pont Győrkőc estéjén jött ki. Évente egy. Úgy kezelem, hogy nem veszek tudomást róla, megvárom, amíg elmúlik. Nem tudom kezelni igazából, mert alapvetően Dorka nem hisztis gyerek. Zsuzsival beszélgettünk arról, hogy meg voltak lepődve azon, ahogy kikelt magából Dorka. Abszolút igaza van. Bármennyire is fáradt némi kontrollnak kellene lennie, azt mondja. Ezzel nem értek egyet. Tudom, mi volt az előzménye és ha csöpp eszem lett volna, nem viszem ki este - Dorkának már éjjel -.

Én azt gondolom, hogy gyerek abszolút ok-okozat alapján működik, mindig van kiváltó inger, helyesebben 99%-ban biztosan van.

Sosincs csendben és mindig tevékenykedni kell. MINDIG! - de hát ilyen egy gyerek.

Dorka olyan gyerek, akinek minden el kell magyarázni és nem elégszik meg a nem szabaddal. Van olyan is, tudja, hogy nem lehet, de bepróbálkozik amikor úgy gondolja, hogy nem látom. Ezért büntetés jár. Pl. fürdésnél ugrok arra, hogyha a kád azon oldalán játszik, ami nem a fallal érintkezik. Félkör kádunk van, széles peremmel, lenne hely játszani és így nem folyna ki a víz a padlóra és a szőnyegre. Egyszer szólok érte - napi egyszer -, majd mikor kiléptem a fürdőből a konyhába és háttal vagyok szerinte újra kirakja a játékát a fürdőkád oldalához dafke. Ilyenkor visszafordulok elmagyarázom, hogy miért veszem el amit kirakott, majd magas polc. Volt, mikor péntekre nem volt játéka ... de ez az ő gondja. Direkt rosszat csinálok, a háta mögött ... ez nem megengedett ... és ezzel tisztában van.

Szeleburdi sokszor ... és vissza is értünk, az írásom elejére: "Ráadásul elég szeleburdi kisgyerek voltam ... " - és egyből átgondolom a dolgokat vele kapcsolatban.

Szeretem minden rezdülésemmel még ha sokszor kemény vagyok vele. Igyekszem következetes lenni mindenben, de már nem akarom ráerőszakolni magam. Vannak évente alkalmak, amik ezek alól kivételt képeznek, de már nem gondolja azt, hogy azután minden úgy lesz, tudja, hogy kivételes helyzet, de másnap visszaáll minden a régi kerékvágásba. El kell fogadnom, hogy ő más, mint én. Én pattanok egyből, energikus vagyok és egyszerre több szálat futtatok mindig. Dorka nagyon sokszor felveszi a ritmusomat, mert muszáj aranyomnak ... de alapvetően ő nem ilyen.

Lovaglás

Lovaglás. Dorka legnagyobb szerelme kerek e világon! Minden héten csütörtökön fél 4-kor Dorka felül Milady hátára és kezdetét veszi a fél óra kábulat. 

Neki ez olyan lehet, mint a drogosoknak a napi első szippantás ... ahogy megüt, totális kábulat. Dorka így van a lóval. Felül és vége van. Onnantól egy más dimenzióba kerül, még az arca is megváltozik, nagyon koncentrál - vagy épp be nem áll a szája, ezért Tibi bácsi harap -, na de kezdjük az elejétől:

Június óta járunk. Győrújfalura készültünk - fél óra oda, fél vissza csak a ki- és hazamenetel -, majd az utcánk végén kötöttünk ki a szomszédasszonyomnak köszönhetően. Ő ajánlotta: Gyepszél utca, ovival szemben, Tibi bácsi magánlovardája. Lovas volt ő is, a két lánya is az, nagyon tapasztalt, türelmes oktató. Kiválasztotta magának Dorkát, azóta ő foglalkozik vele. Fél óra heti egyszer, alkalmanként 1.000,- Ft. Valószínűleg átállunk heti kettőre jövőre.
Először Tündin kezdte, aki egy öreg, nyugodt póni, majd átnyergelt Milady-re, aki igazi nagy paci - Dorka szerint.
Minden alkalommal viszünk répát, almát a lovaknak, megetetjük őket.
Tibi bácsi egy nagyon következetes, sokszor katonás oktató, ami Dorkának kifejezetten jót tesz. Nagy tiszteletben tartja az öreget, lesi minden szavát ... kivéve mikor szófosása van, de ezt még csírájában igyekszik Tibi bácsi elfojtani.
Sokat gondolkoztam, hogy mi lenne Dorkának a legjobb sport ... merthogy muszáj valamit csinálni. A Backer-ciszta miatt, ami azóta is hol tombol, hol nyugalmi állapotban a térdhajlatában kiestek olyan sportok, ahol folyamatos, egyenletes megterhelés alatt vannak az ízületek, mint a futás - pedig imád, de hosszú távon nem tud -.
Sportot nem akartam neki én választani, max. lehetőséget kínálni. Próbáltuk az úszást, ami szintén bejött Dorkának a medencében, ám nyílt vízen annyi dolga akad, hogy nem ér rá holmi úszásoktatással foglalkozni. Én eleve elvetettem az 40 fokba uszodába-járást, ezért maradt a strand kikapcsolódásnak, a lovaglás sportnak.
Ő szerette volna, rajongott érte, valahogy utólag visszagondolva evidens is volt.
Egy dologban megegyeztünk: elképzelhetetlennek tartom, lehet lesz olyan, amikor nem lesz kedve menni, de akkor is csinálni kell! Bármit választhatott volna, viszont aminek nekiálltunk, azt csinálni kell. Olyan nincs, hogy járunk egy hónapig és kifogásokat kezd gyártani a következőre. Igyekszem ebben is következetes lenni vele, mert van körülöttem olyan, aki a nyolcszázadik tevékenységet csinálja és pár alkalom után többnyire a havi befizetéseket követően előáll a miért nem akarok menni kezdetű mondatokkal. Ilyen nincs. Mentünk akkor is, mikor 40 fok volt, amikor 19 fok és csöpögött az eső ... és nem, nem kell sajnálni, mert csinálja szívvel-lélekkel.
Meglátjuk mi lesz belőle, egyenlőre azt látom kívülről, hogy van érzéke hozzá, ha harmadik alkalomra átették nagy lóra, kirakták futószárra és ügetést gyakorolnak.
Biztosra veszem, hogy a biciklizés is azért ment 2 lökés után, mert az egyensúlyérzékét ez a sport jól fejleszti.
Dorka függő lett!

Itt még Tündin ... az első lovaglás :)

Dorka biciklizik

A 7. házassági évfordulónk napján 2015.08.16-án fél 5-kor Edvy Dorka megtanult biciklizni!

Kétszer meglöktem és azóta egyedül hasít. 

Nézzétek csak:

https://www.youtube.com/watch?v=M-z78GzUgRU

Elterveztem, hogy majd napokat járunk le, órákat gyakorlunk, futhatok mellette kilométereket, miközben magyarázhatom, hogy előre nézz, tekerj stb...

Ezzel szemben meglöktem egyszer, egyből éreztem, hogy totál egyensúlyba tartja a bicajt, akkor még mentem mellette, majd másodszori belökésnél egyedül eltekert a parkoló végéig.

Természetesen örömujjongás, tapsvihar, konfettizápor, diplomaosztós kalap égbe dobás, ősi sámántánc, 1,5 méteres magasba ugrálás és minden, amit el tudtok képzelni. Egyszer csak 4-5 család megjelent az ablakokban, ebből az egyik megkérdezte - jóban vagyunk - hogy amúgy normális vagyok-e, mert hogy visítok, mint az újévi malac. Persze, mikor meglátták, hogy miért a nagy örömtánc, egyből tapsoltak ők is és persze agyon dicsérték Dorkát - kiabáltak, füttyögettek az ablakból -, így már nem csak én örömködtem, hanem a fél társasház. 

Nagyon jóleső érzés volt látni Dorka mennyire büszke magára - könnyes volt a szeme - és a többiek mennyire jó arcok, hogy ezzel az aprósággal ennyire nagyon tudtak velünk örülni az ablakokból.

7. házassági évfordulónkra

7 évvel ezelőtt

"“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni,
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok, sok önzetlen, tiszta szerelmet."

Goethe 

7 évvel ezelőtt