Összes oldalmegjelenítés

2012. november 10., szombat

Ugripark - avagy van miről írni

Ma délután Ugriparkban jártunk a Duna-Centerben. Haláli jó volt! Nem tudom igazából ki élvezte jobban mi, vagy Dorka, de úgy elfáradtunk, hogy hazajövetelkor Dorka és én is bealudtunk kakaózás közben.
Hétköznap 1.500,-, hétvégén 2.500,- Ft a belépő. Csak gyerekeknek kell fizetni, ám látva apa lelkesedését, simán 3 jegyet is vehettünk volna. Ám a szerencsének és a jó indulatnak köszönhetően egyre sem költöttünk. Odaérkezéskor egy család jött ki s mivel látták, hogy negyed órája várunk a belépésre - eltűnt a csajszi, aki a  jegyet osztogatta - suttyomban átadták a napi jegyüket, így ingyen egy óránk volt. 
Ezúton is köszönjük szépen!!!
Cipő, kabát le mindenkiről, majd mint az őrültek akik először látnak ilyet vetettük bele magunkat a tömegbe. Dorka volt a legkisebb - plusz egy fiúcska, aki pár nappal volt idősebb Dorkánál - de a csajunknak volt a legnagyobb hangja. Annyira élvezte a gyerekek társaságát, hogy velünk csak akkor foglalkozott, amikor csúszdázni volt kedve - egymás után milliószor és egyedül - minden csúszás végén sikogatott örömében és kiabálta, hogy "menni-menni" - ismételni akart -. Amikor közösen csúsztunk ... hát mit mondjak ... cikisnek tartotta, hogy anya mögötte trónol? Igen ... egyedül sokkal jobb volt. Nekiindult Életke a 4 méter magas vulkánnak is, kábé a negyedéig jutott és visszacsúszott vagy visszaesett vagy lezuhant, de abszolút veszélytelen a "küzdőtér". Ez az a hely, ahol kisebb túlzással élve berakod a gyereket a faajtón, aztán légy ami akarsz, mert az sem számít, ha leesel, vagy elesel, vagy legurulsz, mert képtelenség kárt tenni a gyerekben ... és igazából nagyon pihentető is lett volna a történet számunkra, ha nem lett volna annyi szuper játék, ami számunkra - Liz&Krisz - is szórakozást nyújtott.
Ami a túlzást illette az előbbiekben: mivel nem 13 hónaposokra tervezték a parkot, hanem mondjuk 2-3 fölött és többségében 5-10 éves gyerekek voltak, azért féltettem csak, hogy a nagy fetrengés közepette át ne hajtsanak rajta a nagyobbak biciklivel vagy ne csússzon rá egy másik gyerek, amikor Dorka épp landol, mert a szülők többsége baromi figyelmetlen volt. 
Dorka csúszott az óriás csúszdán egyedül. Apa fent felrakta - nekem az már tériszony feeling volt - én elkaptam lent, jobban mondva a levegőben rántottam félre a csúszda és az érkezőpuff között, ugyanis egy apuka mihelyst Krisz elengedte Dorkát fent, elengedte ő is a lányát. Utána persze rohant le apuka, hogy lebassza a gyereket, mert utolérte csúszásban Dorkát ... kérdeztem apukától, hogy azért baszarintja le a gyerekét, mert ő volt a hülye? Hát könyörgöm, ki lökte a gyereket le föntről ... nem ő???!!!
Persze semmi affér nem volt belőle. 
A játékok és környezetük brutál biztonságos, a nagy gyerekek eszetlenek és szófogadatlanok - a nagy játék miatt -, így csak erre kellett figyelni. Na meg arra, hogy a játszós-labdás labirintusból kikeveredjek negyed óra után, ugyanis eltévedtem. Még jó, hogy egy pár éves gyereket elkaptam és szóltam neki, ha most nem segít kikeveredni 50 év múlva itt fogják megtalálni a csontvázam és ki leszek nevezve a bújócska győztesének. Ennyit a tájékozódó képességemről.
Volt mini labda medence. Dorka ezt élvezte a legjobban a csúszda után. Millió apró labda millió színben egy helyen, ebbe beleraktuk a gyereket, mászott benne, felállni nem tudott és gyakorlatilag a saját kis szerencsétlenségén kacagott ... nagyon élvezte.
Majd a vele egy idős kisfiútól - aki a medence széléről figyelte Dorkát folyamatosan - elvette két, ostoba 5-6 év körüli gyerek a mini labdákat. A srác nekiállt sírni. Dorka édesen odakúszott hozzá és vitt neki 2 lasztit, majd mint aki jól végezte dolgát megsimogatta a fejét és ment tovább játszani. Annyira, de annyira büszkék voltunk rá!!!
Valóban egy angyal.

... és a végére a köszönet:
Köszönöm a jó kívánságokat, a tanácsokat, a biztatást és hogy vagytok!!!
Nem akartam befejezni a blogot, ahogy írtam, eszemben sem volt, csak át kellett gondolnom, hogyan tovább ... és így ... :)

7 megjegyzés:

  1. Mi is voltunk az ugriparkba még anno amikor nem volt Szabika. Öcsémet vittük. Hát hidd el mi is élveztük. Legalább annyira mint ő! :)
    Biztos jó lehetett... :) Rengeteg puszi!

    VálaszTörlés
  2. Jófejség!!! Megyünk mi is, ha még akkor is meglesz! Köszi a tippet és örülök, hogy jól éreztétek magatokat!! :)

    VálaszTörlés
  3. Mi is nagyon szeretjük! Mikor először voltunk màr azégyeltük magunkat annyit trambolinoztunk! :-)
    Ja és a Lili meg az Isti simán felmegy a vulkánra...én nem tudok felmászni!!!
    Lili ötödik szülinapja ott volt, szépen megszervezték.:-)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nagyon szuper volt ... és ahogy Napsugár írta, már-már lángolt a fejem, hogy ennyire élvezem :)))

    VálaszTörlés
  5. De jo, hogy ilyen jol ereztetek magatokat es hogy van ilyen hely Gyorben. Nagyon ajanlom es remelem, hogy Pesten is legyen hasonlo, hogyha megnovunk tudjunk hova menni:)

    VálaszTörlés