Dorka és a hóesés

Kissé el vagyok maradva, de ezt muszáj posztolni, hiszen Dorka első - második -, olyan, amit igazán élvez és lát ... na ilyen hóból volt az első október 29-én. Reggel apa elvitt minket munkába és mamabölcsibe, így nem kellett 5-kor kelni, ráértünk 6-kor. Amikor felhúztam a redőnyt, visítottam, mint egy gyerek, hogy hó, hó, Dorka ártatlan fejjel kérdezgette: "Mé?" gondolta anya megőrült teljesen, de hogy beszedett valamit, az tuti.

Gyorsan összekészítettem a csajom és magam és fél 7 előtt már lent voltunk és élveztük a hóesést élőben, premier plánban. Eleinte nem tudta mire vélni csöppöm ezt a hideg, gyorsan hulló fehér izét, aztán mikor rájött, hogy ha kitárja a kezét, el is tudja kapni, nagyon megörült neki. Lekéretőzött az ölemből, bele a friss hóba, megmostam az arcát vele, hogy ő legyen a környék legjobb csaja. Nekiállt lépegetni és észrevette, hogy a szűz hóban valaki követi, aki csak egy lábnyomból áll. Kérdezte, hogy "Ki?" igyekeztem egy éves szintem megmagyarázni, hogy az csak a lábnyoma. Nagyokat trappolt, örvendezett, majd kinyújtotta a nyelvét és igyekezett minden hópihét a szájába applikálni nyelve segítségével, ami annyira vicces volt, hogy térdem fogva röhögtem hangosan. Látva a piros nyújtott nyelvet, miközben édesen kancsalít és próbálkozik ... majd persze teljesen bepörgette magát a sikertelenségén, így váltottunk a hógolyó gyúrásra, a lábnyom készítésre és a hideg hó ízlelgetésére. Imádta! Igazi anyja lánya. Nehezen értette meg, hogy belefeküdni és beleülni nem kell, mert vizes lesz. Így most kitaláltam, hogy a sapka, vastag kabát és sál fölé esőkabátot is adtam rá, így nem ázott el Dorka cucca. Bundás csizma harisnyával ...olyan tündéri volt, mint egy harci puffancs. Meg is jegyeztem magamnak, hogy ha igazán zimankó lesz, nem tudom mit adok rá, ha már most ennyire beöltöztettem. A legnagyobb újdonság, hogy egy éves korára végre megviseli magán a kesztyűt, sőt szereti hordani. Tudniillik az első telünk kesztyű nélkül telt. Értsd és mond: amíg a gyerek kezén kesztyű volt, addig visított a babakocsiban torkaszakadtából, mintha a világ összes fájdalma rajta lett volna, hiszen ugye a kesztyűnél nincs fájdalmasabb dolog ebben az életben. Ha levettem és betakartam, még jobban rázendített, így nem volt mit tenni, ruhadarab híján kopogó jégesőben, szakadó hóban mezítelen kézzel sétáltunk és hozzáteszem, mindig forró volt a mancsa. Persze most sem haladhattunk kora reggel beszólás nélkül, a szomszéd lépcsőházból megkérdezték, hogy nem sajnálom-e szegénykét, hogy reggel, ilyen hidegben, szakadó hóesésben kint vagyok már vele. Mondtam, hogy a gyerekem nem szezonális, hogy csak áprilistól szeptemberig lehet kint ... őrültek ... ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy ő nem állt hóesésben, ő nem ázott bugyiig, ő nem csinálta ugyanezt a gyerekével? Dehogy nem! 

Mindenesetre konstatáltam, hogy én rettenetesen örültem a hónak, s pár éves szinten élveztem Dorkával együtt ... még hangosan is sikogattunk. 

Olyan jó vele átélni ezeket az apró örömöket, újdonságokat és olyan jó gyermeki tisztasággal megállni egy-egy dolog mellett és rácsodálkozni újra a világra!