Dorka beszélőkéje és a betegség

Egy hete nagyon rákezdett. Eleinte csak a saját nyelvén kesze-kusza összevisszaságban non-stop nyomta. Töredelmesen bevallom, alig vártam az alvási időket és egy kis csöndet, aztán hallottam, hogy még álmában is fontos közlendője van, így jót mosolyogtam a dolgon.

Aztán pár nappal ezelőtt észrevettem, hogy figyeli a beszélgetéseket és próbál utánozni, így elkezdtük az utánzást, illetve ha a nagy monológja közben elcsípek egy-egy értelmes vagy annak vélt szót, megismételtetem vele és próbálom neki megmutatni, hogy mit jelent.

Az első igazi áttörés a "jepülő" volt. Aztán jött Kristóffal való játék és a "jepülő sáll" mondatkezdemény, amikor is kiigazította a játszópajtást, hogy a repülő nem repül, hanem száll.

Azóta van a "lesüssül" - lecsücsül, Maja neve, minden második alkalommal tiszta, érthető. 

Amit nem tudunk kibogozni, az a "báfudéj", amit mindig akkor használ, ha képzeletbeli játszótársával pöröl és leosztás gyanánt mutogatva hangosan eligazítja. 

Aztán tegnap előtt sétáltunk apástul, aki befordult a parkba, amíg a kebabunk elkészült és Dorka hangosan rákiabált értetlenségében: "Hova mész?"

Az "áphú" lett "apa", ami továbbfejlődött "áphúciká"-vá ... ilyenkor mindig megjegyzem, hogy milyen kis "johadék", mert anyát vagy legalább muttert mondhatna néha-néha ... de semmi.

Judit barátnőmék villám látogatása Hollandiából szerelmet hozott Dorkának Isti személyében, akit csak "iszti"-ként emleget.

Elsők között volt a "ku tya" így, külön. 

Az állathangokat azóta is profin utánozza, kiegészültünk a libával és olyan édesen mondja, hogy "gá-gá", illetve a kánya hangja az ő olvasatában "tár-tár" a kár-kár helyett.

A "ta-ka - hosszú szünet - ó" egyenlőre kétértelmezésű nálunk, hiszen a takaróra és a kakaóra is ezt mondja.

Hozza a mesekönyveket, belekucorodik az ölembe és mesél nekem, miközben fogja a mutató ujjamat és mutogatja az eseményeket vele ... azt még jobban bírom, mikor épp pihiznék a kanapén, a könyv a nappali másik felében van, odajön a mutatóujjamért - szó szerint - megfogja és odavisz/odaviszi a könyvhöz és mutogatja a dolgokat.

Most beteg, anya már nagyon fáradt 2 napi nem alvás után. Holnap megyünk dokihoz. Taknya-nyála egybefolyik, lázas, közben fogzik és hasmenése van. Hozzáteszem: második éjjel nem alszik, nyüglődik, ám mihelyst reggel 7-et üt a vekker, kipattannak a szemei és mint aki túlpihente magát pörög ezerrel ... én meg próbálom utolérni. Megbeszéltük Krisszel, hogy holnap átnézzük a szobáját, mert hogy valami szert dugdos, az biztos. Kizárt, hogy ennyi nem alvás után még nem dőlt ki. Alig eszik, szerencsére van bőven tartalék, így nem féltem, ám az már aggaszt, hogy nem találom a kiskönyvét ... amiben mindene benne volt. Karácsony előtt volt a kezemben, amikor kiszedtem neki az összenövéssel kapcsolatos papírjait, hogy egy debreceni profnak elküldjük és válasz reményében bizakodjunk abban, hogy nem lesz élete végéig ilyen szegénykém ... válasz persze azóta sem jött. Szóval nincs ... úgyhogy holnap felhívom a dokinkat, hogy ilyenkor mi van. Kibaszott lelkiismeret-furdalásom van és nagyon szar embernek érzem magam, hogy pont Dorka dolgát kevertem el. Nagyon sajnálom.