Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 16., kedd

Parkolópályán

Itthon, édes itthon. Bár az édes inkább teher, mint jóságos, pozitív dolog. Tegnap még el is pityeregtem magam, mert nem mentem be dolgozni. Hétfőtől parkolópályán vagyok saját elhatározásból és Krisz napi cseszegetése okán. Depis voltam fél napon keresztül ... aztán a depi-öngyi hangulatot átvette az izgalom, az alig várom, hogy holnap délután 3 óra legyen feeling. Ugyanis UH lesz, újra találkozunk a legkisebb közös többszörösünkkel, Dorkával.
Közben Dórival is beszéltem telón, ma van a nagy napjuk. Tiszta szívből szorítok nekik és remélem délután mindketten jó hírekkel szolgálunk egymásnak.
Visszatérve a parkolóályára. Saját döntés volt inkább nagyobb, mint kisebb ráhatsásokkal, mégis fura itthon lenni, tök fölöslegesnek érzem magam. Takarítás, főzés, mosás és egyéb házimunkák valahogy nem elégítik ki a napi tevékenységemet érintő maximális megelégedettségi életérzést. Eddig a munka időm nagy részét kitöltötték és a barátnőzés mellett még a fent említett tevékenységeket szinte napi szinte megcsináltam.
Terhesség előtt 1000 fokon égtem, terhesség alatt hol 500, hol 700 fokon. Most mínusz 50-en stagnálok. De fel a fejjel, jön a szerda és megyek dolgozni. Igaz csak kicsit, de mégsem az itthoni punnyadással telnek hosszú-hosszú percek, órák. Mindemellett olyan jó lenne sokat aludni, mert baromi álmos vagyok, mégsem megy. Így az utolsó hetek tényleg nagyon lassan fognak telni. Szeretnék nagytakarítani is ajtótól ablakig, de amíg nincs kész a tapétázás és a festés, addig felesleges. Több dologgal is hasonló cipőben járok... muszáj záros ahtáridőn belül pl. 1 hét megoldani e két munkát.
Át kell állítanom az agyam ... nagyon. Pihennem kell. Van egy csomó regényem, amit megvásároltam, de még nem olvastam ki. Ez is egy új perspektíva lesz. Minden nap főzök, egy kicsit összeszedem a lakást, Majával sétálunk egy nagyot és ... és ... és ... ennyi. Ma is megcsináltam mindent, még ki is mostam és a vasalással is végeztem, mégis már fél 10-kor unatkoztam.
Lehet, hogy nekem nagyon szegényes a fantáziám de nem tudok kitölteni tartalmasan egy napot!
Majd holnap úja megpróbálom.
Zsut is fel kellene hívnom, jó lenne velük talizni, csütörtökön fotózásra megyek. Még így 2:1- ben. Most Dórit nem akarom ezzel zargatni - kisebb gondja is nagyobb ennél -, pedig megbeszéltük ezerszer, hogy készít rólam képeket de valahogy mindig elmaradt fényképezés munka és egyéb elfoglaltságok miatt.
Ez lesz Krisz házassági évfordulós ajándéka.

2011. augusztus 14., vasárnap

Új baba

Megszületett Anna Zsófia 4020 grammal és 54 centivel a 42. héten! !
Annamari fősulis csoporttársam volt, aki innentől BogiAnyu analógiájára AnnaAnyu lett.
Háromszoros hipphip hurrá!

Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,
Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.
Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,
Mutasd meg magad, gyere a világra.
Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,
Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.
Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,
Sírásod számukra isteni nóta.
Hideg van, megszoktad a burkolt világot,
nem ismerted máig az igazi valóságot.
Megszakad hirtelen az összetartó kötél,
nem visz vissza senki, ide születtél.
Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,
Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.
Lefektetnek valakire, ez most már tabu.
Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!

Fáj! Néha nagyon fáj ...

Fáj. Sokszor nagyon fáj. Azt érzem, mintha valaki odabent a szeméremcsontomon egyensúlyozna, miközben a medencecsontomon akrobatikázik. Érezhetően lent van Dorka és baromira nem jó érzés. Olyan, mintha ki akarnék esni magamból. - ennél jobb megfogalmazás nincs is rá!
Ez maximum 20-30 másodpercig tart, közben beleremegek, annyira kellemetlen és nem merek leülni, megfordulni, megmoccani se, nehogy fájjon a babának. A múltkor egy ilyen kellemetlen alkalommal lehuppantam a napozószékbe és olyan érzésem volt, mintha Dorka fejét visszatoltam volna centiket. Utána ezen a gondolaton jót mosolyogtam ...
Asszem ezek a jóslófájások. Viszont egy-egy ilyen helyzetben elgondolkodom az életemen és a szülési fájdalomcsillapítási módszereken. Lehet nagy szám volt a homeós szüléssel kapcsolatban, hiszen tényleg ha ezek a jóslófájások, az igaziak ennél ezerszer durvábbak. Ki sem fogom bírni! Kigondoltam, ha eljön az idő, szólok valakinek, hogy szedáljon le teljesen és akkor hozzanak csak vissza, amikor már vége mindennek. Vagy valami olyan érzéstelenítőkombinációt kellene alkalmazni, amitől aztán tényleg nem érzek semmit sem. Megnyugtattak, hogy ilyen nem létezik, úgyhogy nem maradt más:
bízom a homeós szülésben, bízom a babámban, magamban már annyira nem. Félelem még mindig nincs bennem, csak kétely a tűrőképességemet és a határaimat illetően. Várom a szülést ... nagyon várom és egyre türelmetlenebb vagyok. Jó lenne már túl lenni rajta és a kezemben fogni a kis Drágaságomat. Ez hajt előre, hogy együtt legyünk ... ne túinvan, hanem egy az egyben.
Már csak pár hét ... kedden pontosan megtudjuk mennyi is az annyi ... és onnantól tudom vágni a centiket. Készíteni fogok magamnak papírból egy időgépet, melyen egy centi egy napot fog jelenteni s minden naphoz írok egy megjegyzést, amit elrakok Dorkának ... csak hogy lássa, mennyire vártam, vártuk őt!

2011. augusztus 13., szombat

Sehogy sem ...

Eljött újra az idő, amikor sehogy sem jó. Se állni, se ülni, se feküdni, se dolgozni, se pihenni, se egyedül, se kettesben ... szóval sehogysem.
Mindig erre a "túinvan" állapotra vágytam, de most olyan jó lenne egyedül lenni ... szó szerint. Nagyon jó érzés, amikor mocorog bennem a kislányom, s ha véletlenül nem érzem 1 órán keresztül, már pánikolok, de sokszor, sőt egyre többször vágyom már az egyedüllétre. Lehet gonosz dög vagyok ... fura érzés, mert közben már a hasam sem érem át, pedig mint egy földgömböt, átölelném vele a világot.
Hétfőtől nem dolgozom ... csak néha bemegyek segíteni. Nem tudok elszakadni. Ez a nélkülözhetetlenség átka. Rossz dolog egy olyan valamit feladni, amit évek óta csinálsz, a kezed alatt válik valamivé és alakítasz ki olyan kapcsolatokat, ismersz meg olyan embereket, akik az életed részévé válnak. Nap, mint nap belefolynak a mindennapjaidba. Olyan, mintha egy gyereket nevelgettem volna. Most mégis vége egy időre s nemsokára a sajátbejáratú gyerekemmel teszem ugyanezt.
Még mindig nem tudom magam anyaként elképzelni. Azzal tisztában vagyok, hogy pelenkázni, fürdetni, szoptatni, sétáltatni, orvoshoz vinni stb ... kell. De fogom-e szeretni, tudok-e teljes önzetlenséggel rákoncentrálni, hogyan nevelem fel és milyen ANYA leszek. Ki tudja ezekre a kérdésekre a választ. Mindenki ... rajtam kívül. Azt mondogatják, hogy tuti jó leszek, Krisz szerint a legjobb ... s tényleg én is azt kívánom a gyerekemnek, hogy jó anyja legyek. Nem akarok a legjobb lenni. Neki akarok a legjobb tudásom szerint mindent megadni. Szeretni, félteni, védeni, óvni akarom. Nyilván sok pofontól nem tudom megvédeni az életben, de átsegítem a nehéz időszakokon.
Nehéz feladat előtt állok, de van aki segítesen. Lesz egy apukája ... akinek amellett, hogy nagy káosz van a fejében, már most a nevelési elveken vitatkozik velem. Lesznek nagyszülei, lesznek rokonai és itt lesznek nekem a barátaim.
Ez a 'sehogysem' állapot is csak elmúlik egyszer. Majd szülés után - ahogy mondani szokás.
Már nincs bokám sem és a narancsbőr csak úgy világít a hatalmasra nőtt fenekemen és combomom. Ez sem jó ... de ez is elmúlik ... remélhetőleg ...
Újra fáradékony lettem. Tudnék aludni egész nap. Görcsöl a vádlim - már ami maradt belőle - és a kezem is. Éjjelente fél óránként járok pisilni. A pocakom nő és nő és nő ... ügyetlenebb lettem. Csetlek-botlok. Azt olvastam, hogy a súlypont változás miatt hátrébb kerül a fej s más szemszögből látom a világot. S tényleg!
A fürdés is egyre nehezebben megy. Ezzel szemben jövő hétre nagytakarítást tervezek. Beindult a fészekrakó ösztön. Érdekes. Már nehezen mozdulok, mégis pakolnék és rendeznék folyamatosan. Röhej, erre van energia.

2011. augusztus 8., hétfő

"Ostobaság netovábbgya"

Rájöttem, hogy a hülyeség határtalan, de hogy a butaság is az ...
Mai story: anyám itt volt nálunk, melyet összekötött egy kórházi állapotfelmérő látogatással.
Haza busszal jöttünk. Hátunk mögött 2 üléssel ült anya a gyerekével. Fél szememmel láttam a csuklós busz ablakából egy gyerek lóg ki. Több, mint fele teste kint lehetett, ha a hátam mögött láttam annak ellenére, hogy nem fordultam meg. Anyja eközben néz bambán előre. Esze annyi volt, amennyi látszott. Leesett mákszem szindróma ...
Már rá akartam kiabálni, hogy mi a faszért nem rántja vissza a gyerekét az ablakból, ha jön egy nagyobb autó leviszi a szöszi fejét derékban. Ebben a pillanatban a buszsofőr ott termett és baromi hangosan közölte a hölggyel, hogy nem zavarja-e, hogy a gyereke kint lóg az ablakban és a visszapillantóban csak ezt lehet látni. Az anya leüvölti a szöszi fejet, hogy "mit mondtam a k...va anyád, nem megmondtam ezerszer, hogy ne lógj az ablakban"- há' mész böszme stílusban. Hozzá kell tenni, hogy egyetlen egyszer sem szólt az anyja a gyerekére. Ezután visítás, sikogatás, krákogás, köhögés, csapkodás és olyan hiszti vette kezdetét, hogy azt hittem megőrülök. 1 perc alatt megfájdult a fejem és hangosan megjegyeztem, hogy nyilván azért ennyire ostoba buta a gyerek, mert ezt látja otthon és az anyjának egy szemernyivel sincs több esze, mint a 1,5-2 éves gyerekének. Hogy is várja el a csemetéjétől, hogy viselkedjen, amikor ő sem tud. A buszról leszállva szitkozódott a nő és benyögte a bűvös mondatot: "A faszomnak szültelek meg, csak a gond van veled", melyet ha akkor mond, amikor épp mellettem halad el, úgy vágom pofán, hogy a nyelvét a seggén keresztül operálják ki. Nem értem minek ilyen embernek gyerek és hogy mondhat egy olyan kisembernek, aki aztán végképp nem tehet semmiről... eszméletlen mennyire szívtelen dögök vannak és annak, aki nagyon szeretne babát nem jön össze ...

Margitnak is - homeos szülés

Számos homeopátiás szer létezik, ami megkönnyíti a szülés lefolyását, enyhíti a fájásokat, gyorsítja a tágulást, illetve segít a regenerálódásban. Én mégis azt mondom, ezek a bogyók csak akkor hatnak, ha valaki hisz bennük. Én nagyon régóta csak homeopátiás szereket szedek minden nyavalyára. Szerencsére ez nagyon kevés alkalom volt eddig. Gyógyszernek minősülő készítményt csak és kizárólag akkor veszek, ha má más lehetőség nincs. Ez az elmúlt 4 év alatt 1 alkalmat jelentett, a mostani 'fogrenberakási' Algopyrint.

Orvosi megfigyelések szerint a homeopátiás szerek hatására a vajúdás ideje átlagosan felére csökken, a fájások erősebbek és hatékonyabbak, ritkább az ún. fájásgyengeség és kevesebb a szövődmény.
A homeopátiás szereket előkészítésként a 37. héttől ajánlott szedni.
A 37. héttől a Caulophyllum C-12-t érdemes elkezdeni szedni, amelyből napi 3*3-at érdemes elszopogatni. Ez a szer a tágulást segíti elő, felpuhítja a méhszájat, csökkenti a túlhordás esélyét.
A vajúdás kezdetén a a Hypericum C-3o szedése javasolt, amelyből óránként 1 golyót vegyünk be, valamint az Arnica Montana C30-ból kell bevenni 5 golyócskát, ezzel a szülés közbeni vérzékenységet csökkentheted és a szülés alatti esetleges apró sérülések (pl. a méhnyakon) gyógyulását segíted elő.
A vajúdás alatt a Pulsatilla C-3o fogyasztása (félóránként 1 golyó) segíthet rendezni a rendszertelen fájásokat, és csillapítani a fájdalmakat, a Cicimfuga C-30 pedig fájásgyengeség esetén nyújthat segítséget (10-30 percenként 1 golyó), valamint ha a szülő nő kibírhatatlannak érzi a fájdalmakat.
A Caulophyllum C-30 túlhordás és fájásgyengeség esetén segíthet, valamint segíti a méhszáj tágulását és csökkenti a vérzést.
A Gelsemium C-30 azoknak az anyukáknak a szere, akik szoronganak, félnek a szüléstől, és emiatt a vajúdás csak lassan halad, beindulnak, majd leállnak a fájások. A vajúdás alatt fél óránként 1 szem bevétele javasolt.
A kitolási szak elején újabb 1 adag Arnica Montana segítheti csökkenteni a vérzést és gyógyítani a sebeket.
A szülés után 2 órával újabb adag Arnica bevétele javasolt a sebgyógyulás elősegítésére.
Nagyon nehéz, elhúzódó szülések, komplikációk után (vákuum, fogó, nehéz kitolási szak stb.) érdemes a Bellis Perennis C-30 potenciál alkalmazása, melyből 5 napig napi 3*3 golyót vegyünk be.
Császármetszés esetén a műtét után 5 napig az Arnica szedése javasolt, ezzel csökkentve a műtéti szövődményeket, valamint a fejfájás csillapítására érdemes a Hypericum C-30-at és a Helleborus C-30-at szedni napi 3*3 golyós adagolásban (szükség esetén még további egy adag bevehető).
Én minden bogyóból D9-et kaptam. Ezek is nagyon jók. A 37. héttől kezdve fogom szedni őket Bea, a szülésznő és egy másik volt szülésznő-ismerősöm ajánlásával. A kettőjük tapasztalata alapján állítottuk össze az utolsó szülésfelkészítőn a szülés előtti hetek és a szülés alatti adagolást. Így bízom benne, hogy minden rendben lesz és a 4-5 féle bogyó nagy segítségemre lesz. Bea - szülésznőm - nagyon rendes volt és mondta, hogy vigyen magammal az ampullákat és ő fogja adagolni a kórházban a cuccost ... így nekem csak magamra és a babámra kell figyelnem.

2011. augusztus 7., vasárnap

A szó elszáll...

A szó elszáll, Liz nem felejt, avagy a mai beszélgetésből csemegézve:

Krisz: "- Liz örülhet majd, ha a gyereket néha megkapja tőlem, hogy megetethesse ... " - csak hogy legyen nyoma a mondatnak Drágám.
Ráadásul Zsu a tanúm.

Krisz a kismedencénk szélén beszélgetés közben: "- Tudod mit várok már nagyon? Amikor lehet szeretgetni, játszani vele és milyen amikor a gyerekem hozzámbújik, kimutatva ezzel, hogy szeret. Nagyon vágyom rá!"

Krisz: "- Van valami a hasadban, ami össze-vissza mozgatja. Hullámzik és soha nem tudod kiszámítani, hol dugja ki magát ... olyan mint ET vagy Elien."

Utolsó foglalkozás

Szülésfelkészítő utolsó helyszíne szerda fél 5 kórház III. emelet, szülészet. Közelező volt magunkkal vinni egy köpenyt és hozzá cipővédőt, csak ezzel lehet bemenni a szülőszobai látogatásra. Első helyszín egy gyermekágyas szoba, ami nagyon szép, tiszta, rendezett 3 fekvőhelyes helység volt. Itt Bea, aki a csoportvezetőnk volt, elmondta mire lehet számítani a gyermekágyi időszakban, hogy általában 3 napot kell bent maradi hüvelyi szülés, császár esetén 5-öt, hogy miket kell a kórházi csomagba összekészíteni, hogy bababarát kórház lévén nem lehet cumiztatni és cumisüvegből etetni. Szoptatni kell és kész. Nincs apelláta. Majd a soha be nem tartot látogatási rendről és az alapvető higiéniai normákról - véres betétet az arra kijelölt helyre tesszük és többször cseréljük illetve nem szarunk a wc mellé - beszélgettünk. Megdöbbentő, de el kell mondani. A látogatási rend betarthatatlanságát nem értem. Miért nem lehet betartatni azt, hogy délelőtt van 2 óra, amikor láthatja a család és a barátok a gyereket és az anyát, illetve délután is van erre lehetőség kint a folyosón... nem bent a szobában. Ez az intézkedés maximálisan a bent lévők nyugalmát szolgála. Én sem szeretném, hogy amikor a fél belem kilóg még egy 6-10 órás vajúdás és 2 órás szülés után, a szobatársam épp amerikából hazalátogatott 12. uncsitesója ott sertepeljen mind a 11-gyel együtt a szobában. Nyilván erre van a 10.000,- Ft/éjért a VIP szoba, ami egy lyuk, igaz nagyon szépen berendezett lyuk ... Szóval már most elkezdtem gondolkozni azon, hogy melyek lesznek azok a dolgok, melyek bekövetkezésük esetén szólni fogok és leszarom, hogy ki mit mond. Persze 1-1 rokonlátogatás még a világ vége, de mindennek van határa.
Mialatt kiértetlenkedtem magam, eljutottunk az előkészítőig, ahol megvizsgál első körben az ügyeletes orvos, ahol borotválni szoktak, ahol a beöntést lehet kapni. Elmondták mindennek az előnyét, hátrányát, majd átvágtattunk a szülőszobára. Tök jól néz ki s engem annyira megnyugtatott a látvány, a berendezés, a szülésznő, hogy elszállt minden félelmem. Van szülőágy, szülőszék, labda, kötél - Krisz szerint ez végszükség esetén van ott - gáz, egyéb fájdalomcsillapítási és vajúdási lehetőség. Nem tudom mi fog történni, nem tudok rá felkészülni, nem tudom, hogy fogom viselni, nem tudok semmit sem, mégis megnyugodtam. Fontos volt látni, hogy hova fogok menni és hol fognak zajlani az események. Eddig a bizonytalanság miatt paráztam, most ez tölt el békével. Már ott tartok, hogy tudom mit szeretnék és tudatosítottam magamban, hogy muszáj ezen végigmenni ahhoz, hogy Dorkát a kezembe foghassam és babázhassak. Elmúlt az a gondolat is, hogy nem érdekel hogyan jön ki a gyerek, de hogy én nem szülök, az biztos. Most már várom. Izgalommal tölt el a félelem. Tudom, ez most hülyén hangzik, de a legegyszerűbb megfogalmazás ez. Mint amikor edzőtáborba mentünk suliból. Nem tudtuk kivel kerülünk össze, milyen sorsolást kapunk, milyen lesz maga a tábor, csak azt volt biztos, hogy felkészülés lesz. Pozitív izgalom volt bennem, s most is hasonló gondolatok forognak a fejemben.
A fakkos szülőszoba olyan, mint a mészárszék, igaz nagyon higiénikus mészárszék. Nem értem... Át lehet látni egyik helyről a másikra és semmi intimitása sincs a történetnek. Krisz megállapította egyetlen előnye van a dolognak. A kispapák testközelből szoríthatnak egymásnak, akár egymás vállát is megveregethetik, ha kinyújták a kezüket. Azt hallottam szóbeszédből, hogy már többen is túlélték a 'fakkos szülést' előttem, mindenesetre én nem akarok itt szülni. A másik, amit nem szeretnék: a szülés előtti napokkal bekerülni a kórházba. Annyira sresszes lehet annak, aki úgy készül, hogy bemegy szülni és 3 nap múlva kijön. Nyilván, minden normális ember így képzeli el... de az, amikor már a 10. kismama megy ki mellőled a kórteremből és pár óra múlva hallod, hogy felkerült a szülészetre, mert világra jött a gyermeke ... s te még mindig 'túinvan' vagy ... na, aki ilyenkor aki azt mondja magában, hogy húúú de jó neki, remélem a másik szobatársam is hamarosan túl lesz a dolgon és én majd csak 3 hét múlva jövök, milyen szerencsés ember vagyok ... - nincs ilyen. Én tiszta szívből utálnám a már megszült szobatársaimat utánfutóstul, mindenestül ... s nagyon utálnám magam, hogy egy kisgyerekkel undokoskodom, szimplán csak gondolatban s a sajátomat hülyegyereknek tartanám, mert nem tud kijönni ...
Szóval a konklúzió: úgy tervezetm, hogy szombat este bemegyek szülni, éjjel megérkezik Dorka épen, egyben, egészségesen és harmadnap kijövünk gyerekestül, anyástul, apástul a kórházból, ahol minden szép és jó lesz s kipihenjük a nagy út utáni fáradalmakat, elkezdünk a babával egy hullámhosszra kerülni.
Álom, édes álom ... máshogy nem lehet.

Csalás, nem ámítás

A következő telefonbeszélgetés zajlott le:
- Jó napo kívánok xy vagyok! Táppénzes papír kellene a következő hónapra. Ha a férjem beviszi a kiskönyvemet, akkor aláírják nekem és megcsinálják a papírom?
- Nem tudom, a mai kismamák mit képzelnek magukról. Annyira el vannak kényelmesedve. Aki nem dolgozik csak elvan egész nap, annak van ideje a seggét mereszteni itt a terhesgondozóban is.
-Oké, elnézést. Akkor bemegyek szerdán a terhesgondozóba s meresztem a seggem a táppénzes papírért.

Most mondta volna az illető, hogy aki tényleg otthon mereszti a seggét, az valóban ráér ücsörögni, viszont aki dolgozik, annak nincs ideje a popónövesztésre a Liezen-Mayerbe egy táppénzes papírért?!

Kész ...

Vegyes rázott

A hetünk szinte eseménytelenül telt.
Dorka szokásához híven, napirendnek megfelelően izeg-mozog. A babaszoba a tapétázást leszámítva kész. Ruhákat megvettük, pelenkák megvannak, függöny megjött, tök ari, de hosszú... nem baj, szegünk. Hűtőtakaró tökéletes. Kati varrja a zsebes tárolót.
Elkezdtem összeszedni a kórházi cuccost. Egy hete készítem folyamatosan. Bezzeg, ha gyorsan-hamar menni kellett volna és Krisz 3 másodpercen belül nem tudta volna összekapni a cókmókom, nagyon dühös lettem volna és szitkozódtam volna, miért ennyire béna. Mit nem lehet összepakolni gyorsan?! Hát elárulom mindenkinek - bár lehet én vagyok béna -, nem egyszerű a történet. Mindig találok valami olyat, amit lehet be kellene rakni a csomagba, vagy lehet hogy felesleges?! Kriszt az őrületbe kergetem a szöszmötöléssel. Minden nap 100-szor elmondja, hogy kicsit gyorsabban is készülődhatnék, mert mire végzem, a gyerek 3 éves lesz s nem a kórházi, hanem az ovis csomagot pakolhatom.
Egyet biztosan tudok. 2 táskával fogok menni. Egyet a szüléshez, egyet a kórházi napokra készítek össze. A szüléshez törölköző, tisztálkodó szerek, homeos bogyók, iszi, nasi, szőlőcukor. A babacuccok, a szabadidő ruhák, pólók és egyebek a másik tatyóba mennek. Az egyebekkel vagyok bajba. Miből mennyit ... Azt mondták a szülésfelkészítőn, hogy 72 órásnak kell a babának minimum lennie ahhoz, hogy egészségesen, tünetmentesen hazaengedjék anyával együtt a kórházból. S ha nem?! Szóval van káosz bőven, nagyon nem szeretem az olyan helyzeteket, amikre nem lehet 100%-osan, minden kritériumnak megfelelően felkészülni.
Sebaj, lesz ez még így sem, ha megérkezik Dorkánk.
Hétfőn voltam dokinál a szokásos ellenőrzésen. Méhszáj zárt, a súlytöbbletért - + 23kg - már nem is szól, baba mozog rendesen, szívhang rendben ... mami szeme is a könnyezéstől. Még mindig meghatódom, ha meghallom a világ leszebb zenéjét. Kérdem tőle, hogy akkor mi lesz a szülési időpont, újra számol és szeptember 15 és 22 között egyezünk meg. Mondja jótanácsként, hogy most már álljak le egy kicsit, mert nagyon fel vagyok pörögve s van egy baba a pocakomban, akinek szintén rá kell pihizni és készülni a szülésre. Megbeszéljük, hogy homeós szülés lesz, Beára, a szülésznőre bízok mindent. Megvásároltam a héten a bogyókat, bár kicsit erősebbeket kaptam, mint amit elsőre megbeszéltünk. D5 helyett D9-et. Állítólag hatásosabb s ajánlottak pluszba Árnikát is, így nem lesz gond a vérzékenységgel.

Ez már nem tudom hányadik hét és hányadik időpont. 16-án megyünk UH-ra s akkor kitisztul a kép. Már csak 9 nap s újra találkozhatunk a KicsiKincsünkkel.