Összes oldalmegjelenítés

2011. december 13., kedd

Édes kis semmiségek

Kis semmiségnek tűnnek, mégis a legboldogabb vagyok tőle a világon. Ezek Dorka édes dolgai. Nem nagy szám, ám ahogy elnézem őt nap, mint nap melengeti szívemet a kis lénye. Általában 8-fél 9 körül kel fel. Fél 10-kor alszik egy órát, addig én rendbe tudom szedni a lakást és meg tudok főzni ... vagy legalábbis el tudom kezdeni és ennyi idő alatt a vasalással is megvagyok. Akinek gyereke van, főleg csöpp, szerintem annyira megtanulja beosztani az idejét és multifunkcionális módban tud létezni. Tipikusan egyik kezem a porszívón, de már félig a vasalással is készen vagyok és már kevertem kettőt a rántáson szindróma van jelen állapotban. 
Napok óta figyelem a lányom és észrevettem tüneményes  kis szokásokat:
- ha álmos dörzsöli a kis szemét, kivétel nélkül a bal kezével
- szopizza az ujját, helyesebben az egész ökle bent van a szájában - szintén bal kézzel
- pár napja felfedezte a kis kezét és a hűűűhaaa állapot lett úrrá rajta. Tüneményesen megijedt először tőle, majd fenntartással vizsgálta a belőle kiálló és a szeme előtt kalimpáló valamit, majd nagy vigyorral konstatálta, amikor elmagyaráztam neki, hogy az a keze, azzal mit lehet csinálni és mire való. Nem mondanám, hogy egyértelműen nyúl már dolgokért, de nagyon próbálkozik és nagyon kitartó kis csaj. Ha valami nem megy, akkor újra és újra neki megy.
- a kiságyában lévő tárgyakat nagyon szereti. Ragaszkodik hozzájuk a maga módján. Ugyanabban a sorrendben nézi végig minden nap, amikor játszunk. 
- szereti az állandóságot és követeli is, sőt várja már az egymás után következő történéseket ... nagyon akaratos és makacs baba Dorka. Mindent elér, amit szeretne. Pl.: tudja már, hogy fürdés után jön az öltöztetés, majd a vacsi.
- imád tv-t nézni, amit én nagyon nem szeretek ... 
- kedvenc zenéje Vuk
- Pom Pomot áhítattal nézi
- A Hűűűhaaa kifejezésre fülig ér a szája
- kedvenc vers: Honnan jöttél Télapó c. vers
- minden jó, ami a Mikulás bácsival kapcsolatos
- bal mellből nem szeret szopni
- imádja a banánt és az almát, utálja a krumplit
- álmában sokszor mosolyog, angyali mosoly van a kis pofiján
- minden szopi után szinte pontosan fél órára kakil
- szereti csörgő-zörgő dolgokat
- a kisnadrágot a rugdalózó helyett
- kedvence a mamától kapott rózsaszín takaró 
- apával beszélgetni szeretünk, formálja a száját és csücsörít
- Madonna zenéje nem semmi ...
- pocaksimogatás és a torna minden este fél 7-kor aktuális
- a második lábujja kicsit hosszabb, mint a többi
- egy pici rózsaszín folt van a fenekén
- fáj a pocakja, ha túró rudit eszem, ha fűszereset, ha sok köménymagosat. 
- minden megszagol, mielőtt a szájába veszi
- szereti a meleget, a zoknit annál jobban utálja
- minden reggel hatalmas mosollyal fogad és amikor kiveszem a kiságyból nagy összebújással indul a nap, melyből a nagy ölelés a legkellemesebb és az illatos kis haja, pofija ... sorolhatnám még ...
Ezek kis apróságok, édes kis semmiségek, mégis a legfontosabb dolgok a világon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése