Minden OK!

Jelentem, minden OK!

Dorka túlélte és túllépett az oltás okozta sokkon. Most, már hogy nem fáj a lábacska, lement a gyulladás a két szuri helyéről, a csomósodás is kezd elmúlni, mondhatni nagyon jó irányban haladunk a teljes felépülés felé, erre megjött a 80 km/órás szél. Zárójelben megjegyzem: azt mondta a védőnő a doktor nénivel együtt, hogy a tetanuszos szúrást kell kezelni, borogatni, mert a másik tutira nem gyullad be. DE, DE! BEGYULLAD A MÁSIK IS! Ezt mind nagybetűvel. Úgyhogy tegnap a gyerekem jobban hasonlított egy szerbiai fagyási sérülésekkel küszködő sebesültre, mint egy kis babára a sok-sok kötözés miatt. Emellett persze bebugyoláltam, meg ne fázzon. Jól kitaláltam a borogatást. Egy előkét vizeztem be s azt tekertem Dorka lábára, ugyanis annak van két kötője, így biztosan tudtam rögzíteni. Eddig nyűgösek voltunk a szurik miatt, a mostani állapotot Szél Kálmánnal nem definiálnám. Ismét katasztrófa nap van ... mindig van valami, mindig jön valami új ... mindig tanulunk ... és a reggeli nagy mosoly plusz öleléssel elfeledtet minden rosszat, minden kínlódást, a hátfájást, a tejcitől a legváratlanabb pillanatban átázott pólót, az annyira szaros pelenkát, hogy bottal vetkőztetem a gyerekem, a sírást, a hisztit, a 'sehogysemjó' állapotot és minden kellemetlenséget.

Nálam is rendben vannak a dolgok. A Mikulás bácsi elvitte a mensim piros puttonyában, úgyhogy a dokim nagy megnyugvással konstatálta a tényt: nem borult fel a hormonháztartásom, hanem a szerencsétlen 30%-ba tartozom. Innentől rábízom magam a természetre ... mégis reménykedek Zsuval folytatott telefonbeszélgetésben. Miért is ne velem történne mindez ... csodálkoztam volna, ha a 70%-ba esek bele. A szerencsétlenségem határtalan, ahogy a mosolyom és a jókedvem is, amikor erre a csöppségre nézek.